![]() |
|
|
|
Tweet |
|
|
![]() |
|
Őrizetbe vették és kezdeményezték az előzetes letartóztatását szombaton annak a fiatalembernek, aki pénteken vallási hovatartozása miatt megtámadta a Budapesti Zsidó Hitközség dél-pesti elnökét - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK)az MTI-vel.
A rendőrség honlapján közzétett tájékoztatás szerint a 21 éves F. Márk társát, az ugyancsak előállított 20 éves P. Tibort tanúként hallgatták ki. A BRFK Szervezett Bűnözés Elleni Főosztálya közösség tagja elleni erőszak bűntette elkövetésének megalapozott gyanúja miatt büntetőeljárást indított a két férfi ellen, aki megtámadta a Budapesti Zsidó Hitközség dél-pesti körzetének elnökét pénteken, amikor kifelé jött a zsinagógából.
A XX. kerületi Téglagyár téri imaház közelében egy 21 éves budapesti férfi péntek délután vallási hovatartozása miatt szidalmazta és bántalmazta Kerényi Andrást, a Budapesti Zsidó Hitközség dél-pesti körzetének 62 éves elnökét. A támadás után az elkövető és a társaságában lévő 20 éves férfi elmenekült a helyszínről. Kerényi András értesítette a rendőrséget, és útmutatása alapján a járőrök abban a házban, amelybe elmondása szerint támadói bementek, megtalálták a 21 éves F. Márkot és társát, a 20 éves P. Tibort. F. Márkban a hitközségi elnök felismerte bántalmazóját. A Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetségének ügyvezető igazgatója, Zoltai Gusztáv megerősítette a támadás hírét: Kerényi Andrást hasba rúgták, és miközben bántalmazták, a két fiatal azt kiabálta, hogy "rohadt, büdös zsidók, meg fogtok dögleni".
Idén júniusban Schweitzer József nyugalmazott országos főrabbit ért inzultus az utcán, egy ismeretlen lépett oda hozzá, és azt mondta neki: "utálok minden zsidót". A csepeli polgármester a városrész valamennyi polgára nevében együttérzését fejezte ki, és támogatásáról biztosította a Budapesti Zsidó Hitközség dél-pesti elnökét, akit vallási hovatartozása miatt támadtak meg a főváros XX. kerületében.
Németh Szilárd XXI. kerületi polgármester az MTI-nek szombaton küldött közleményében jelezte, bár a rasszista indíttatású cselekmény a XX. kerületben történt, a csepeliek is a saját bőrünkön érezhették, "mennyire belénk mar a szélsőséges és rosszakaratú emberek előre kitervelt, provokatív támadása", hiszen - mint írta - Kerényi András a Csepeli Lelkészi Kör tagja, Csepelen él, és a csepeli zsidó honfitársak vezetője is. Közölte, a csepeliek nevében mélységesen elítéli a hitközségi elnököt ért durva, aljas és gyáva támadást, és a leghatározottabban elutasítja az ilyen szélsőséges provokációt. Hozzátette: bíznak abban, hogy az igazságszolgáltatás példásan meg fogja büntetni az elkövetőket.
Forrás: mti.hu |
|
|
|