Március 10-én született, s idén 70 éves lehetne, ha nem végezték volna ki az 1956-os forradalom utáni megtorlások legfiatalabb áldozatát, a csepeli Rákosi Mátyás Tanintézet hajdani vasesztergályos szakmunkástanulóját.

A tanintézet jogutódjában, a Csepel-sziget Műszaki Szakközépiskola, Szakiskola és Kollégium nevű oktatási együttesben 2011 március 10-én 17 órakor koszorúzási ünnepséget és megemlékezést tart a csepeli önkormányzat. Beszédet mondanak: Wittner Mária 1956-os halálraítélt, országgyűlési képviselő, Németh Szilárd Csepel polgármestere, országgyűlési képviselő és Mansfeld László, Mansfeld Péter öccse.

Az önkormányzat szeretettel meghív minden érdeklődőt az eseményre: találkozó fél ötkor a Posztógyár utca – Bajáki Ferenc utca sarkán.

A 21. KERÜLETI HÍRHATÁR a megemlékezéshez egy idézettel járul hozzá, amely a - Bárány Tibor és Bolla Dezső által szerkesztett, - 2006-ban megjelent Csepeliek ’56-ról című visszaemlékezés-kötetben jelent meg.

Labundy Katalin (Csete Balázs Középiskola – tanára Princz Mónika) díjnyertes esszéjéből idézünk:

„Mansfeld Péter rövid életrajza

Első anyakönyve szerint született Budapest, VII. kerület, 1941. március 15. Szülei: édesapja Mansfeld József fodrászmester, édesanyja Esthó Mária fodrászmester. Testvérei: Mansfeld László (Péter öccse), Virág Jánosné (Péter nővére). Lakhelye Budapest, II. Batthyány u. 2.

Második anyakönyve szerint született Budapest, VIII. kerület, 1941. március 10. Foglalkozása ipari tanuló. Lakhelye: Budapest, II. Borbolya u. 7. Halála: Budapest, 1959. március 21.

A kihantolásnál a 301-es parcellában egy ócska dobozban, hasra fektetve, összekötött lábakkal találták meg.

Születési anyakönyvi kivonatát 1953 július 11-én állították ki.

Halotti anyakönyvi kivonatának dátumozása 1960. október 20.

Tanulmányait a Medve utcai általános iskolában kezdte, itt 9 éves korában megvédte az egyik osztálytársát, akit gyilkossággal vádoltak meg – ő később Péterről novellát írt.

Később a csepeli I. számú Ipari Tanuló Intézetben tanult, ahol „A szakma legjobb tanulója” címért folyó verseny intézeti döntőjében a második helyezést érte el.

El akarta készíteni az örökmozgót. 1955-ben készített egy detektoros rádiót. Szeretett cselgáncsozni és focizni (saját csapatot is alapított).

Apja még gyerekkorában eltűnt az életükből. Anyja 1989-ben meghalt.

Szerelmei: Péter nagy szerelme Horvai Julika volt. A másik lány, aki tetszett Péternek, már foglalt volt.”

(…)

Mansfeld Péter élete Mansfeld László 1989 után írt visszaemlékezése szerint (részlet)

(…)

Már elveszett a forradalom, amikor Péter beszélt az eseményekről öccsének. Péter november 4-e után is lement a Széna térre, mindvégig ott volt, amíg az oroszok túlerejükkel szét nem verték a felkelőket. Bajtársai közül sokan megsebesültek, elestek. November 7-én ment haza, szomorú volt, napokig nem szólalt meg. Szomorú volt, de nem hitte el, hogy vége van. Nem nyugodott bele. Jöttek a hírek, hogy a forradalmárok kitörtek Budapestről. A Bakonyban, a Mecsekben tovább harcolnak, Maléter Pál a vezetőjük.

Később kiderült, hogy Maléter Pál az oroszok foglya, Péter alig hitte el. Péter visszament a gyárba, folytatta az ipari-tanuló iskolát. És készült a harcra. Előbb a MÁVAG-ba, aztán 1957 őszén a Csepel Vas- és Fémművekbe ment vissza. Közben kapott egy év börtönt, felfüggesztve, így nem kellett letöltenie.

Azért akarták elítélni Pétert, mert az egyik szaktársa megkérte, hogy hozzon neki el egy csomagot és néhány szerszámot a gyárból, majd ő elmegy érte Péter lakására, de helyette a rendőrség jött. Lopással vádolták meg, a szaktársa felültette. Pétert valószínűleg megfigyelték. Egyik tanára javasolta, hogy hagyja el az országot, de Péter erről hallani sem akart. 1956 telén sobor Rezső összegyűjtötte a kisebb-nagyobb fiúkat, hogy szedjenek össze mindenféle elhagyott fegyvert, aztán adják le a Cserje utcai kórházban. Pétert bízta meg a fiúk vezetésével. Nemsokára a szemközti villába költözött Kádár János. A fegyvergyűjtés közben Piros László, a volt belügyminiszter villájába is bementek.

A ház üres volt, nem lakott benne senki. Péter összeszedte az ott talált fegyvereket. A vádiratban az állt, hogy Péter nem adta le az ott talált fegyvereket, hanem elrejtette. Péter valóban lopott onnan két géppisztolyt és egy kézigránátot, de az Apostol utcában egy civil ruhás rendőr feltartóztatta és elvette tőle a zsákmányt. Péter készült az új forradalomra.

Ezt ő úgy képzelte el, hogy csapatot szervez. 1957-ben szervezi meg a barátaiból, egykori osztálytársaiból. Hatan voltak és egy kivételével mind 18 év alatti. Péter és csapata elsősorban a váci börtönt szerették volna megtámadni (Péter sógora, Virág János itt töltötte büntetését), és kiszabadítani az itt raboskodó politikai foglyokat.

(…)

(…)

1959. március 21-én Péter 11 napja töltötte be 18. életévét. Ekkor állapítják meg, hogy Péter fiatal férfi, aki szellemileg és fizikailag megfelelőállapotban van. Kivégzésre alkalmas. Még ezen a napon bitófa alá viszik. A tanács elnöke megállapítja, hogy a megjelenésre kötelezettek valamennyien megjelentek. Az ítéletvégrehajtó és segédei a kivégzést 9 óra 22 perckor megkezdték és annak befejezését a tanács elnökének jelentették. A tanács elnöke felhívja az orvosokat, hogy a halál beálltáról győződjenek meg.

Az orvosok jelentik, hogy Mansfeld Péter elítélt szíve 9 óra 25 perckor megszűnt dobogni. Pétert is, mint a többi kivégzett bajtársukat, a börtön moslékos kocsiján vitték ki a 301-es parcellába,

A földet ráhányták a funérládára, elegyengették, nője be a fű, a gaz, hogy jel se maradjon egy ember után, aki tegnap még érzett és gondolkodott.

Péter anyja idegösszeroppanást kap még az ítélet kihirdetésekor, virág Jánost szabadon engedik, nővére és öccse telefonon tudja meg, hogy testvérüket már kivégezték.

Péter öccse, László nem hiszi el a hírt, és évekig abban hisz, hogy Péter nem halt meg, csak nem jöhet haza.

1963-ban egy férfi jelenik meg a családnál, aki elmondja Péter utolsó mondatait:

„Éljen a szabadság! Éljen Magyarország! Szeretlek, édesanyám!”