Imre emléke velünk, velem él.

A hajdani Csepel Művek üzemi lapjának, a Csepel újságnak szerkesztőségében találkoztunk, ahol én külsős munkatársi, majd újságíró gyakornoki időmet töltöttem 1978-1980 között. Rég volt, - s ahogy egy hajdani barát, kolléga írta -, boldog, élettel teli szerkesztőségben töltöttük együtt napjainkat.

Én 26-28 éves voltam, Halász Imre (H. Becz Imre) akkor 40-42. Én pályakezdő, ő már több évtizede a szó professzora. Kiváló tárcákat, publicisztikákat, rövid elbeszéléseket írt. S szóban, történet-mesélésben is irigylésre méltón fogalmazott.

A heti penzumon túl is – már-már grafomán módon - folyamatosan írt: verseket, prózát, olvasónaplót. Éppen soros vastag füzete, naplója mindig keze ügyében volt. Ő így fejezte ki, közölte gondolatait - jórészt a fiókkal.

A szerkesztőség tele volt cigarettájának nehéz füstjével, a hamutartók pedig füstölgő, félig elnyomott füstszűrő nélküli cigarettáinak csikkjeivel. Mi így szerettük...

Máig őrzöm a csaknem pontosan negyven éve Tőle ajándékba kapott verses füzetet, a személyes dedikációval:

"Kedves Tibi!

Sosem kérdeztem, szereted-e a verset? Igaz azt sem, hogy a kelkáposzta főzeléket? Mindegy. Én kedvellek, ezért ajánlom e füzetecskét szeretettel: Halász Imre (Csepel, 1979. nov. 29.)"

A kis kötet címe: Gyöngédségem gyűlölete. Kiadta a Csepel Művek Munkásotthona - Olvasó Munkás Klub (melynek később vezetője lett). Benne egy - Imre által nekem címzett - borítékban a kötet bemutatójára invitáló meghívó, 1980. január 29-re, a munkásotthon - akkor még létező - első emeleti presszójába. A kötet szerkesztője Tamási Lajos volt, akinek nevét később felvette az Olvasó Munkás Klub. A címlapot Budahelyi Tibor tervezte.

S még egy kis emlék, egy idézet e kötetből:

"újságok egyenruhásai

szavak járnak itt hátizsákkal

bakancs kopog: vered a gépet

írsz nap mint nap: állítmány alany

jelzők aztán megérintesz egy lelket

és legszívesebben elbőgnéd magad:

hiszen nem minden leírt szó hazugság!"

(Hiszen nem minden - egy téli ünnepnap, amikor óhatatlanul Bálint Györgyre is gondol az ember).

Aztán elágazott életünk, a szakma távolabb sodort, de vagy három évtized után egy másik (az önkormányzati lap) Csepel újságnál – amelyet akkoriban én szerkesztettem - is találkoztunk, majd a Munkásotthonban is, ahol ő éppen a Tamási Lajos Olvasó Munkás Klubot vezette. Össze-összefutottunk, rendezvényen, programokon.

Hetvenedik születésnapjához közeledve jelent meg – az akkori önkormányzat anyagi támogatásával - gyűjteményes verseskötete, a Mintha a világ (Ötven év verseiből) címmel. A tőle kapott tiszteletpéldány elején – kielőzve a polgármesteri, alpolgármesteri előszókat - pedig újabb, kézzel írt személyes dedikáció:

„Bárány Tiboréknak!

Tibor, drága Tibi, miközben szeretetem jeleként ajánlom figyelmedbe (- tukmálom rád! -) ezt a vaskos kötetet, szeretnék köszönetet is mondani, hogy bár már évek óta kikoptam a Kossuth Lajos utcából, most is úgy kezelsz még, mintha hétről-hétre veletek élném át a lapzártákat.

Köszönöm a barátságod:

Halász Imre

2007. február 5.”

E kötet hátsó borítóján szerepelt a róla készült, talán legjobban sikerült foto-portré, melyet „Miklósi” Nagy Ferenc készített. Én ezt az arcát őrzöm emlékeimben, így akarok emlékezni rá.

Pedig azóta megint eltelt tucatnyi év, s megfogyatkoztak a róla szóló információk. Imre mozgásában korlátozva, megromlott egészsége miatt, visszavonultan élt, alkotott, amíg képes volt rá.

S nemrégiben érkezett a szomorú hír: 81 éves korában, szeptember 23-án eltávozott e világból.

A szigetszentmiklósi temetőben családtagjai, barátai, ismerősei, pályatársai kísérték utolsó útjára, október 17-én, délelőtt. A hajdani Csepel újság szerkesztősége szinte teljes létszámban jelen volt.

Halász Becz Imre – nyugodj békében!

Bárány Tibor

újságíró, lapszerkesztő,

a CSHVE alelnöke