Nagy érdeklődéssel vettem a kezembe a Csepeli Hírmondó májusi 6/2011-es számának címerrel kapcsolatos írását. Azon kevesek közé sorolom ugyanis magam, akiknek fontos szűkebb pátriája szimbólumainak sorsa is.

Tisztában vagyok a csepeli címer születésének idején létező viszonyokkal és ismerem, részben átéltem az azóta bekövetkező változásokat, tehát a címer minden szakértő által is támogatott változtatását én mindig igényeltem. Máig életem egyik nagyon kellemetlen élménye az, amikor, ha jól emlékszem 1994-ben Tóth Mihály polgármester vita nélkül megszavaztatta a képviselő testülettel a máig életben lévő eredeti nádvágás, csoroszlyás címert. Ha már lennie kell, akkor legyen, de ne húzzuk az időt vele! Pedig például a Sára féle alternatívák már léteztek.

Tovább olvasva a felhívást az érdeklődésem előbb haraggá, majd elkeseredettséggé változott. Ha jól értem a cikk lényegét, akkor megérett a helyzet a címer megváltoztatására, mert, ahogy az idézett szakértő dr. Bertényi is mondja: Csepel hatalmas ipari centrummá fejlődött, ezért a ma használt címer napjainkban már kissé anakronisztikus. Változtatni kell tehát és milyen szerencse, hogy éppen jövőre 300 éves lesz Csepel. És hogy demokrácia is legyen, döntsön az istenadta nép. Itt van három címer, heraldikailag mindegyik elfogadható, ami amúgy általában az új címerek nem mindegyikéről mondható el, a két új címerjavaslat is kiváló szakember alkotása, a szavazás lehetősége adott. Az egész azonban sajnos több sebből vérzik.

Az első, a kisebbik baj az, hogy a település nem lesz jövőre 300 éves. Sokféle alapítási időpont jöhet szóba a meglehetősen bizonytalan 1170-es alakulástól, a feltehetően 1742-es újbóli községgé alakulásán át az 1838-as árvíz utáni újratelepülésig, de az 1712-es évszám semmiképpen. Mindössze annyi történt ekkor, hogy véletlenül és szerencsére fennmaradt egy úrbéri szerződés a Csepel-szigetnél jóval nagyobb Ráckevei uradalom és néhány német származású jobbágy között az uradalom északi részére történő település feltételeiről. Ilyen úrbéri szerződést kötött általában minden letelepedni szándékozó, csak azok nem maradtak fenn. A szerződést aláíró három család ráadásul nem is telepedett le Csepelen, ahogy az 1715-ös összeírás, mely Csepel-pusztán nem talált senkit, illetve az 1720-as összeírás, mely talált 19 családot, de ezek között az aláírók nem szerepelnek bizonyítja. A sziget egyik legkisebb települése csak 1742-ben alakul községgé, ahogy azt egy pecsét, mely a címer és az 1742-es évszámot tartalmazza, igazolja. Ettől persze még lehet jövőre címert változtatni.

A nagyobbik baj az alternatívákkal van. Nem Sára Ernővel van gondom, aki ismeri a heraldikát, a magyar őstörténetet és rajzolni is tud. Azt is megértem, hogy próbálja elsózni az elfekvő címerkészletét, hiszen ebből él. Nem is Árpád főlovászával, aki a Csepel név eredetével foglalkozó elméletek közül a legkevésbé elfogadható. Hiszen mondjuk Robin Hood, Artúr király, Merlin stb., nem beszélve a dákorománokról, Drakuláról ugyanis nem léteztek, mégis a „történelmi” témájú írások és filmek zömét ők teszik ki.

 A III. Bélának képzelt korona megjelenítése még tetszhet is. A kor két meghatározó uralkodójának találkozója és Csepel-szigeti vadászata európai hírű esemény volt. A Szentföldre hazánkon keresztül keresztes hadjáratot vezető Rőtszakállú /Barbarossa/ Frigyes német-római császárt III. Béla király Esztergomban, székhelyén látta vendégül és négynapos vadászatra hozta a szigetre. A valódi csúcstalálkozónak számító esemény helyszínének lenni nem akármilyen megtiszteltetés és ezzel kevés magyar helység büszkélkedhet. Ugyancsak felhasználandó elemnek tűnik a két Dunaág, illetve a település sziget jellege, melyek örök jellemzői, előnyei (?) Csepelnek. Nem értem ugyan, hogy a kettes változatban a sisaktakaró fátyolszalagok melyik város hagyományos színeit jelenítik meg, Csepelt biztos nem, mert 1994 előtt ilyenek nem volt. A fővárosét talán, bár Budapest III. Béla korában meg nem létezett. Csepel ráadásul csak papíron volt város néhány hónapig, mikor is Rákosi kabaréba illő körülmények között ezt „elintézte”. A „várossá” válás persze címer, zászló és egyéb változások nélkül történt, vagyis csak propaganda értékűnek ítélhető.

A gond inkább az, hogy a most anakronisztikussá vált durván 250 éves címert az uralkodótalálkozó több, mint ötszáz, a főlovász mese  800, a fehérló legenda meghatározhatatlan évvel megelőzte. Ha úgy tetszik még anakronisztikusabbak, a legkevésbé sem lehetnek okai a változtatásnak.

Ezzel szemben az elmúlt kb. 250 évben Csepel lakossága háromszázszorosára nőtt, területén létrejött az ország legnagyobb vas-és acélgyára, papírgyára, posztógyára, kikötője, sőt az egyetlen vámmentes kikötője. Említésre méltó építészeti öröksége ugyan nincs, kivéve talán a szintén világhírű lakihegyi rádióadót, de a területén levő kutakból látják el ivóvízzel a főváros felét és tisztítják szennyvízének ugyancsak felét. A legjobb minőségű gyógyvize révén akár fürdőváros is lehetne, sporttelepe pedig még ma is KÖZÉP EURÓPA egyik legszebb ilyen létesítménye. Fél évszázadon át az ország egyik legjelentősebb sportcentruma. Ipari termékei és sportolói révén egykor világhírnévre tett szert, még akkor is, ha közben a főváros része is lett. Döntési önállóságát ezzel ugyan jórészt elvesztette, de elzártsága és a felsorolt okok miatt egyedi sajátosságait nem. Nyugodt szívvel kijelenthetem tehát; ha ezeknek a változásoknak, egyedi jegyeknek legalább egy része nem tükröződik az új címerben, márpedig jelen állás szerint erre nincs esély, akkor a címerváltoztatásnak mindössze oka és értelme nincs.

Így a „választás” előre lefutottnak ígérkezik. Borítékolható, hogy az a változat „nyer”, amelyikben állat, jelen esetben ló szerepel. A látszatverseny érdekesebb lett volna, ha olyan javaslat is szerepel, melyben mondjuk Anonymus /III. Béla névtelen jegyzője/ kiscicája gombolyaggal játszik. Történelmi alapja és jellemzői persze ugyanúgy nincsenek, mint a esélyes változatnak, de érdekes felmérésnek ígérkezett volna a játszó kiscica és a ló népszerűségének összehasonlítása.

És ami még igazán elszomorító az egészben az, hogy gyakorlatilag megismétlődik a közel húsz évvel ezelőtti történet. Megfelelő szakmai előkészítés nélkül lelkes laikusokra bízni a döntést lényegében ugyanaz, mint választási lehetőség nélkül szavazni. Mindkettőből egyformán érződik az ügy lekezelése és a „kötelező” feladatnak való megfelelés igyekezete.

Budapest, 2011. június 20.

Horváth László elnök

Csepelért Egyesület