Ebből az alkalomból október 31-én megemlékezést tartottak Csepelen a Szikratávíró Emlékmű tövében, a Posta Múzeum és a Postás Múzeum és Művelődési Alapítvány szervezésében.

Az ebből az alkalomból felavatott emléktáblát a Csepeli Helytörténeti és Városszépítő Egyesület képviselői is megkoszorúzták.

Az ünnepségen megjelent idősebb Heckenast Gábor, a Magyar Rádió nyugalmazott műszaki igazgatója, továbbá Kolozsvári Endrének, a Posta műszaki gárdája legmagasabb szintű vezetőjének (akinek elévülhetetlen érdemei vannak abban, hogy a Csepeli Szikratávíró állomás az ő irányítása alatt működő technikai szakemberek munkája nyomán létrejött)  unokája, Kolozsvári Judit.

Szarka Zsolt, a Magyar Posta Zrt. vezérigazgatója tartott elsőként ünnepi beszédet.

– Ez az esemény számomra némi személyes jelleggel is bír. Nem azért, mintha száz évvel ezelőtt közöm lett volna a postához, vagy a szikratávíróhoz, vagy a rádiózás kezdetéhez, hanem azért, mert innen mintegy ötszáz méterre nőttem fel egy lakótelepi lakásban. Ez a helyszín még gyermekkoromhoz kötődik, itt játszottunk barátaimmal. Ez a mai esemény azért is kedves számomra, mert teljesen másképpen is visszajöhettem ide, s most már a Magyar Posta révén egyéb kötődésem is van ehhez a helyszínhez.

Ami abszolút nem jelentéktelen, hiszen a magyar rádiózás történetének kezdete kötődik ehhez a helyszínhez, vagy legalább is ehhez a környékhez, s maga a szikratávíró emlékműve a száz évvel ezelőtti esemény szimbóluma. 1914. november elsején kezdődött meg az első rádióadás, távközlés, s ez köszönhető az akkori Magyar Királyi Postának és vezetésének, akik rendkívül rövid idő alatt, mintegy három hónap alatt hozták létre azt a szikratávírót, amely megteremtette a távközlés új korszakát. Nemcsak hadi célokat szolgált, hanem később a szórakoztató rádióadások is tulajdonképpen ezen a rádióadón keresztül indultak meg.

Az eredeti rádióadó kicsit másként nézett ki, nem pont itt helyezkedett el, de itt, a csepeli sziget északi részén találtak neki ideális helyet. A leírások szerint a talaj minősége kedvezett a földelésnek, s éppen ez volt az egyik ok, amely miatt ezt a helyszínt választották.

Egy120 métermagas adótorony létesült, amely monumentális jellege miatt messziről is látható volt. Ez volt az első adótorony, melyen elindult a távközlés, a kommunikáció és 1914. október 15-én az első rádióüzenetet az akkori kereskedelemügyi miniszter jelenlétében hajtották végre a posta vezetői: a szófiai kereskedelemügyi miniszterrel bonyolítottak le egy üzenet-váltást.

Majd későbbiekben az egyéb rádióadások is elindultak. Az adótorony működése húsz éven keresztül töretlen volt. Lehetne azt is mondani, mindössze húsz évig, de hát a kor és a fejlődés miatt megjelentek olyan igények, amelyek miatt az adó működését megszüntették és áttelepítették az adást más helyre. Hozzáteszem: az sem szakadt el magától a szigettől – a Lakihegyi Adótorony vette át szerepét (amely ma már szintén műemlék).

A kezdetek viszont ide kötnek, ehhez az emlékműhöz, amelyet 1980-ban, Vilt Tibor szobrászművész munkája nyomán állítottak föl. Itt tudunk megemlékezni arról a tettről, amelyet száz évvel ezelőtt végrehajtottak. Egy rendkívül ambiciózus tervezés és kivitelezés révén, hiszen három hónap alatt építették meg az egészet és indították be a rádiózást. Azt gondolom, hogy ez példa értékű mai nap is számunkra. Követték a változásokat, figyeltek arra, hogy milyen módon lehet a fejlődéssel lépést tartani, s ezt megfelelő tempóban is tették.

Ma is hasonló szemlélettel kell folytatnunk munkánkat, nemcsak a Magyar Postánál, hanem az élet bármely területén is. Ez előtt a teljesítmény és munka előtt tisztelgünk a mai napon.

Aranyosné, dr. Börcs Janka, a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság főigazgatója mondta el ünnepi gondolatait a következőkben.

– Azt szokták mondani, hogy múltunk megismerése nélkül nem lehet jövőnk sem. Ahogy Illyés Gyula írta: „a szél kihívásaira a fa a gyökereivel válaszol”. A múlt alapot biztosít a jövőnek és a jelenben is biztonságot ad. Különösen igaz ez a technikai vívmányok esetében, hiszen az egyik találmány a másikból nől ki. Ezért is nagyon fontos, hogy megemlékezzünk azokról a találmányokról, eseményekről, helyszínekről, amelyek mérföldkőként állnak történelmünkben.

Ilyen mérföldkő a Csepeli Szikratávíró felállítása is, amelynek köszönhetően száz évvel ezelőtt Magyarország is bekerült a vezeték nélküli kommunikáció vérkeringésébe. Hogy ennek az eseménynek mekkora a jelentősége, azt talán azzal lehet a legjobban érzékeltetni, hogy mindannyiunk táskájában, zsebében most is ott lapul a mobiltelefon, és hogy tulajdonképpen ezek mind ezektől a gyökerektől, ezektől a technikai vívmányoktól indultak el. Ezek az eszközök ma már a mindennapjaink nélkülözhetetlen eszközeivé váltak.

Nosztalgikusan hathat például az is, ha a postakocsik fontosságát hangsúlyozzuk, de ugyanilyen nosztalgikus lehet az is, ha a szikratávíró felállításáról, vagy annak különleges történelmi pillanatairól emlékezünk meg.

Engem meglepett az információ, mellyel erre az eseményre való felkészülésemkor találkoztam: 1917. november 30-án a bécsi hadügyminisztérium utasítására, a Csepeli Szikratávíró tornyán keresztül jutott el a Központi Hatalmak békeajánlata Oroszországba. Akkor még nem voltak mobil eszközök, nem volt e-mail, nem volt azonnal reakció az eljuttatott üzenetre, úgyhogy itt a távíró összes alkalmazottja izgatottan várta az eredményt.

Természetesen ez ma már történelem.

Ugyanakkor, ha visszakanyarodunk Illyés Gyula gondolataihoz, ő is megfogalmazta: „hogyha ismerjük és ápoljuk emlékeinket, akkor ez mind összeköti szervesen a múltat a jelennel és a jövővel, és segít a kihívások leküzdésében.” Ezért tartom fontosnak a mai megemlékezést erről a technikatörténeti eseményről.

Ez a torony nemcsak a múlt szimbóluma, hanem összeköttetést biztosít a jelennel és a jövővel is. Emléket állít a szikratávírónak, amely – amellett, hogy egy technikatörténeti helyszín – tulajdonképpen a mai, modern korban is egy aktív eszköz, hiszen mobilhálózatok átjátszó-adójaként működik ma is.

Azt kívánom, hogy ez a torony még sokáig álljon itt mementóként. Azt is kívánom, hogy mindannyian tiszteljük a régi technikai vívmányokat, hiszen gyökér nélkül még a fa sem tud felelni a szél kihívásainak.

Újhelyi Zoltán, a Magyar Rádió Nonprofit Zrt. szolgáltatási vezérigazgató-helyettese lépett a mikrofonhoz:

–  Igazi meglepetés ez nekem, nem készültem semmilyen beszéddel. Nagyon keveset tudok erről a toronyról, amely nekem nem is egy technikai eszköz, hanem emlékek gyűjteménye. Gondoljunk bele, hogy a világégés első hónapjaiban indulnak el az első üzenetek. Ezekben az üzenetekben sorsokról döntenek, életekről döntenek. Nekem megdöbbentő volt az, hogy itt a fejünk felett, a csepeli címer mögött, Kun Béla és Lenin 1917-es üzenetváltásának szövegrészlete volt eredetileg (ez a felvétel egyébként állítólag megvan a Magyar Rádió archívumában). Nekem ez a torony, ez a néhány tucat méteres emlékmű valahol a történelemnek egy olyan sajátos lenyomata, nekem is és Pásztor Zoltán kollégámnak is figyelmeztetés, hogy maga a rádió, a technikai eszköz, az én munkaköröm, a mindennapi munkám az csak egy kis része, segítő eszköze a lényegnek, ami a tartalom! Nagyon kell figyelnünk arra, hogy jó dolog az, ha innovatívak vagyunk, jó dolog az, ha van internet (amikor a Csepeli Szikratávíró tornya megépült, akkor a világ egyik legfejlettebb eszköze lehetett), de nem szabad csak a technikai eszközre, csak az elérésre koncentrálnunk. Figyelnünk kell arra is, hogy ezeket az eszközöket milyen tartalommal töltjük meg! Mi az ami elindul?

–        Ha most kicsomagolnánk ennek a toronynak az emlékezetét, biztos vagyok benne, hogy nagyon sok olyan tapasztalatot összegyűjthetnénk, ami a mi munkánkat is közvetlenül segíthetné. A Magyar Rádió archívuma csak töredékesen őrzi a rádiózás kezdeti korszakának emlékeit. Ha most odahajolnék, bizonyára néhány órácskát hallgathatnám, mit is mesél nekünk a múlt.

Horváth Attila őrnagy, a Honvéd Vezérkar Híradó-, Informatikai-, és Információ- Csoportfőnökségének  képviseletében szólt hozzá az ünnepi megemlékezéshez.

– A Magyar Honvédség a híradók napját Puskás Tivadar születésének napján – szeptember 17-én – ünnepli. Ő a vezetékes hírközlés területén alkotott maradandót. De ez egyáltalán nem jelenti azt, hogy a rádió-távközlés ne lenne nekünk fontos és pótolhatatlan. Már az első szikratávíró-adások után, amikor a Magyar Posta megkezdte a kísérleteit a szikratávíró-összeköttetésekkel, a katonai vezetés figyelemmel kísérte a próbálkozásokat. Azok a korszakalkotó eredmények, mint például a Budapest-Bécs távíró-összeköttetés létrahozása, vagy az Adriai-tengeren, az előre hajó és a fiumei parti állomás között folytatott üzenetváltások egyértelművé tették, hogy a katonai-diplomáciai felhasználás területén a rádióra szükség van! A szövetségi rendszerek kialakulása, az első világháborúhoz vezető történelmi események alapozták meg azt, hogy a Központi Hatalmak és Bulgária, valamint Törökország közötti kapcsolattartáshoz szükség van rádió-hírközlésre. Biztosítani kell a földi átviteli utaktól független kapcsolatot. Emiatt épült fel – ahogy azt már korábban az előttem szólók elmondták – két és fél hónap alatt a Csepeli rádióállomás, és november elsején, száz évvel ezelőtt megtörtént az éles üzembe-állítása. Ezt követően az állomás folyamatosan kapcsolatot tartott Bulgáriával, Törökországgal, Konstantinápollyal, majd később Spanyolországgal. Több mint fél éven keresztül a Központi Hatalmak teljes spanyol-irányú rádió-forgalmazása ezen az állomáson keresztül zajlott le. A világháború vége felé közeledve, az olasz hadifogságba esett katonák vöröskeresztes üzenetváltásai zajlottak, majd a Párizs-környéki béketárgyalások során szomorú kötelessége volt ennek az állomásnak, hogy a Trianonban tárgyaló magyar delegáció részére biztosítson üzenetváltásokat.

A világháború után sem csökkent az állomás jelentősége – ahogy azt tudjuk -, megtörténtek az első kísérletek a csillapítatlan hullámú szikratávírózással, majd később hangtovábbítással, de ennek az eredményeit már a lakihegyi, székesfehérvári, tárnoki állomásokon aknázták ki igazából.

Továbbvive azonban Vezérigazgató Úr gondolatait, a lakihegyi állomás – amelynek tornya ma már műemlék – nem jelenti azt, hogy az állomás ne élne! Azon a területen üzemel az a műholdas távközlési központ, amellyel a Magyar Honvédség ma is kapcsolatot tart az ország védelmében, szövetségeseink érdekében tevékenykedő, külföldön szolgáló katonákkal.

Csepel, ez a környék, és a rádiózás továbbra is elválaszthatatlan része a mi életünknek is, mint állampolgároknak, és a mi életünknek, mint katonáknak is.

Dr. Horváth Csaba alezredes, a Hadtörténeti Intézet és Múzeum parancsnok-helyettese osztotta meg eztán ünnepi gondolatait a résztvevőkkel.

– 1914 – 2014, a centenáriumi évek kezdeti időszaka. Az Első Világháborús Centenáriumi Emlékbizottság kiemelten foglalkozik azokkal a helyekkel és azokkal az emlékekkel, amelyek az első háborús száz év szempontjából nemcsak a Monarchia, hanem Magyarország szempontjából is kiemelten fontos helyek, s olyan megemlékezésre adhatnak nekünk, magyaroknak lehetőséget, amelyekkel ébren tarthatjuk azokat a gondolatokat, melyek nemcsak 1914 és 1918 között fogalmazódtak meg. Úgy gondolom ezek 1914-től kezdve egészen napjainkig megfogalmazódnak.

A technikai fejlődés és a hadsereg, a technikai fejlődés és a háborús konfliktusok nagyon komoly összefüggésben vannak. Bár elítéljük, s azt mondjuk, hogy a világ legrosszabb dolga, ettől függetlenül technikai szempontból a fegyveres konfliktusok nagyon sok mindent tettek azért, hogy a fejlődés felgyorsuljon. A felgyorsult fejlődés egyik példája az a hely, ahol most állunk, s amely 1915-től 1918-ig, mint katonai objektum működött.

Mit jelentett az, hogy katonai objektum? Nyilvánvalóan azt jelentette, hogy katonai vezetés alatt állt – bár az akkori posta-alkalmazottak tovább folytatták tevékenységüket –, és természetesen kiemelt elsőbbséget élvezett a katonai információk továbbításában és a katonai információk szerzésében is. Az információ-szerzés pontos kifejezés, mert az a lehetőség, amellyel ez a hely rendelkezett, nemcsak azt bizonyította, hogy több száz kilométert lehet áthidalni, hanem azt is jelentette, hogy az első háborúban, 1915 után megállt, és állóháborúvá vált háborús frontok feje felett információkat lehetett továbbítani, információkkal lehetett dolgozni. Abban az időszakban, amikor konfliktusok vannak, az információ hihetetlenül fontos és nélkülözhetetlen dolog!

Az információ-szerzést is szolgálta ez a katonai létesítmény 1915 és 1918 között. 1918-tól pedig, mint „polgári technikai eszköz” folytatta tevékenységét. Olyan üzenetek jöttek-mentek itt, amelyek nemcsak egyes személyek elgondolásait tükrözték, hanem országok sorsáról döntöttek. 1917-ben például ide érkezett meg az a távirat, amely az oroszországi változásokról adott hírt. Itt indult meg az a párbeszéd, amely később a breszt-litovszki tárgyalásokhoz vezetett Oroszország, illetve Magyarország között.

Fontos ez a megemlékezés, mert nálunk a múzeumban vannak olyan emlékek, amelyek máshol nincsenek, s mi igyekszünk a továbbiakban is olyan szinten tartani és a nyilvánosság elé tárni, az ifjúsággal is megismertetni, megértetni velük ezek fontosságát.

A száz esztendős múltat felidéző emléktáblánál koszorút helyeztek el:

-  Aranyosné, dr. Börcs Janka, és Bóta Ibolya, a Nemzeti Média Hatóság nevében,

-  Szarka Zsolt, a Magyar Posta vezérigazgatója,

- Dr. Horváth László Ferenc, a Puskás Tivadar Távközlési Technikum és Infokommunikációs Iskola nevében,

-  Újhelyi Zoltán és Pásztor Zoltán a Magyar Rádió nevében,

-  Molnár Krisztián a Csepeli Helytörténeti Gyűjtemény képviseletében,

-  Dr. Bolla Dezső és Horváth László a Csepeli Helytörténeti és Városszépítő Egyesület nevében,

 -  Szilágyi Mária a Postás Múzeum és Művelődési Alapítvány nevében,

-  Bartók Ibolya a Posta Múzeum nevében.