. Ma László napja van.
Eörsi László könyve
2016-11-08 21:28:53
Eörsi László könyve

Eörsi László könyve

A Kronosz Kiadó, az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára és az 1956-os Intézet Alapítvány közösen adta ki – a forradalom hatvanadik évfordulójának évében Eörsi László „A csepeli fegyveres ellenállás, 1956” című művét.

A könyv megjelenését támogatta dr. Szabó Szabolcs országgyűlési képviselő és a Fémalk Fémöntészeti és Alkatrészgyártó Zrt.

 

A könyvet az elmúlt hetekben már Csepelen is bemutatták, zárt körben. November 7-én viszont az Állambiztonsági Szolgálatok Történelmi Levéltárában megtartották nyilvános bemutatóját is. A hallgatóság soraiban ott ült dr. Bolla Dezső, helytörténész, (a Csepeli Helytörténeti és Városszépítő Egyesület – CSHVE elnöke), Csepel történetének szakértője, a forradalom hajdani résztvevője, aki a témáról hiánypótló könyvet is írt; továbbá gyerekkori barátja, a Csepelen cseperedett Csiby András, valamint Bárány Tibor, a CSHVE vezetőségi tagja (aki Bolla Dezsővel közösen, tíz évvel ezelőtt írt-szerkesztett interjú- és visszaemlékezés kötetet „Csepeliek '56-ról” címmel.


 

A bemutatott művet, a szerző, Eörsi László jelenlétében Standeisky Éva történész méltatta, s az elhangzottakat Sárközy Mátyás, József Attila díjas író, műfordító, szerkesztő, kritikus (Molnár Ferenc unokája) egészítette ki emlékeivel, gondolataival.

 

Standeisky Éva elmondta: Eörsi László egyre tökéletesebbre fejleszti megszokott kiváló színvonalát, s egyre kidolgozottabb formában és szerkezetben valósítja meg vállalt hivatását, hogy az 56-os felkelőket, szabadságharcosokat felderítse.

Ehhez olyan szisztémát dolgozott ki, melyben elsősorban helyhez kötődik, s a helyen belül főként az eseménytörténetet írja le.

Ezen túlmenősen mindegyik kötetében van egy táblázat-függelék is, ahol felsorolja az eseményekben résztvevőket, s azt is jelzi, kiről van információ és kiről nincs.

Azt is jelzi, hogy a lista soha nem lehet teljes, hiszen az 56-os felkelők történetének feltárása az a terület, ahol nagyon nehéz haladni: sok is a (legtöbbször ellentmondásos). forrás, meg kevés is.

 

Szakmailag tökéletesek ezek a kötetek annyiban, hogy nem csupán eseménytörténet van bennük, hanem mindig tartozik hozzájuk életrajz-gyűjtemény is, s az életrajzokhoz fényképeket is társít. Nem a hiányosságok elfedésére törekszik, azt is megmutatja, ahol nincs forrás, vagy problémásak a források. Nemcsak az életrajzokhoz csatlakoznak fényképek – amelyek rendkívül eltérő minőségűek, hszen sok emberről csak igazolványkép, vagy homályos fotó maradt fenn, vagy még az sem -, hanem az eseményeket megörökítő képek is, melyekből egyre több kerül be a kötetekbe.

 

1956-nak talán ez a legellentmondásosabb része: a felkelők, a szabadságharcosok. Ezt most – az emlékév során is – tapasztalhatjuk, hiszen most, a hatvanadik évforduló kapcsán.

 

Eörsi László olyan történész, aki nem szokott kurzusokhoz alkalmazkodni. Kidolgozott módszerét már régóta gyakorolja, műveli, s ebben a különböző politikai rezsimek változása sem hozott fordulatot.

 

Mi itt a fő ellentmondás?

Nehéz ezt megfogalmazni: úgy hős valaki, hogy közben rengeteg hibája van, s akár még köztörvényes bűncselekményt is elkövetett. A résztvevők összetételéből eredően nagyon sok felkelő olyan fiatal, akiket elhagyott családjuk, rossz családi háttérrel élnek, árvák, vagy félárvák.

A másik jellegzetesség, hogy a felkelők nagyon nagy százaléka (nehéz pontos arányt mondani), de talán 80-90 százaléka munkás származású, vagy munkássá lett szegényparaszt, vagy nagyon elesett környezetből érkező ember.

A vezetőknél persze, már nagyobb a változatosság, de a résztvevőknél a másik jellegzetesség a származáson kívül az életkor: a fiatalság. Akár 14-15 évesek is vannak közöttük, s pillanatnyi becslésem alapján az átlag életkoruk 20 és 30 év között mozgott.

 

A most bemutatott Eorsi László kötet a csepeli fegyveres ellenállás törtélnetét dolgozta fel (ez a könyv a 12. a sorban, s csak idén három kötetet adott ki, különböző fegyveres csoportokról).

A könyvben található képek azt is mutatják (ami ugyancsak ellentmondása a fegyveres felkelésnek), hogy a hős szabadságharcosok szemben állnak a betolakodó szvhet csapatokkal, ugyanakkor ez a szembenállás és harc a civil lakosságnak is okoz károkat, sőt egész városrészek pusztulását is vonja maga után.

Nem pusztán az eseményeket dolgozza fel, olyan mögöttes, plusz információkat is hordoznak művei.

 

A Csepelről szóló kötetben a kedvenc képem – amely nagyon jól kifejezi a forradalom kicsit humoros, vagy szatirikus oldalát is -, amikor a felkelők elfoglalják Csepel központjában a pártbizottság épületét, s a szobákban talált iratokat, propagandaanyagokat kihordták az utcára (ez megszokott volt akkoriban, s többnyire el is égették azokat), s kis mellszobrokat is kihoztak az utcára: Rákosi Mátyást, Lenint ábrázolóakat. E kis mellszobrokat fogták és nyakukra kötött madzagokkal – mint afféle szaloncukrokat – felakasztották az utcai fák ágaira. Ez a népi humor sajátos megnyilvánulása volt. Októbert írtunk, még nincs itt, de már közeleg a karácsony... (Nem sokára Sztálin kitette csizmáját a felvonulási téren Mikulásra...)

 

Eörsi László a fegyveres felkelőkre fókuszál művében, ám – mint tág látókörű történész - nem hagyhat figyelmen kívül olyan eseményeket, melyek kapcsolódnak a fegyveres felkelő csoportok tevékenységéhez. Ezeket is szóba hozza.

Például nagyon érdekes, ahogy a fegyveres felkelő csoportok nemzetőrséggé szerveződnek, s az csak egy plusz adalék, hogy a nemzetőrség hogyan illeszkedik be a Csepeli Nemzeti Bizottság apparátusába. Ugyancsak érdekesség, hogy milyen volt a kapcsolat a Csepeli Nemzeti Bizottság és a felkelő csoportok vezetői között.

Ebből az is kiderül, hogy az imént említett ellentmondások, személyek közötti ellentétek, illetve csoportok és a különböző vezetői szintek közötti óhatatlan összeütközések megjelentek a csoportokon belül is. Így a csoportokon belül a vezetők és a vezetői szerepre aspirálók között is lehettek ellentétek, attól függően, hogy mennyire vehemens, vagy radikális a csoport vezetője, vagy helyettese.

Csepelen például a csoportok vezetői voltak a mérsékeltebb nézetűek, s a helyetteseik voltak a radikálisabb nézeteket vallóak. Ez bizony, sokszor konfliktushoz vezetett.

Az utcai, fiatal fegyveres felkelők, harcosok és a némi katonai múlttal rendelkező vezetők (akik katonai tudás birtokában mondtak véleményt, s határozták meg a stratégiát) között felmerültek nézeteltérések. A szakmai tudáson alapuló elképzelések nem mindig egyeztek a tapasztalatlan, forradalmi hévvel nyomulók radikalizmusával. E konfliktusokat is jól ábrázolja Eörsi László.

 

S még egy érdekességet említek: azt, hogy érdemes felfigyelni arra, milyen érdekesek a családi kapcsolatok a felkelő csoportokban. Előfordultak apa-fiú, vagy testvéri viszonyok, sőt közöttük (családon belül is) kialakulhattak konfliktusok, ellentétek.

Csepeli sajátosság, az a tragikus fordulat, amikor a nagy munkásmozgalmi múlttal rendelkező Kalamár József tanácselnök meggyilkolása valamelyest a véletlennek is köszönhető.

Amikor az első összecsapás volt Csepelen, október 23-áról 24-ére virradóan, a lövöldözésben golyót kapott és meghalt a Szente-családhoz tartozó Reskó Tibor. Tekintve, hogy ez a Tanácsház téren zajlott, s a pártházban ott sejtették a tanácselnököt is, úgy vélték, a tanácselnök parancsára lőtték le (netán saját kezűleg ő lőtte le) Szente Károly – aki közismert személyiség volt a munkások között – családtagját. E feltételezés alapján terjedt el az a hír, hogy a legnagyobb ellenség Kalamár József. Hiába voltak a mérsékelt álláspontúak, akik az alapos vizsgálat mellett álltak ki, s azt szorgalmazták, hogy a vizsgálatban derítsék ki milyen szerepe volt Kalamár Józsefnek az eseményekben: az egyik felhevült fiatal – miközben Kalamár józsefet éppen a fogdába kísérték a felkelők – orvul, hátulról lelőtte.

Ez az esemény megosztotta a felkelőket is és nagyon sokan nem értettek egyet ezzel az eljárással.

Ez olyan rémhír-láncolatot indított el a csepeli eseményekben, mely nemcsak a forradalom idején, hanem az azt követő véres megtorlásokban is éreztette hatását. Ez az eset is jól mutatja a forradalmi káosz és a véletlenek tragikumát.

Azok, akik leginkább felelősek lehettek volna, radikalizmusuk ködében olyanokat is elkövettek, amiket józanabb pillanataikban biztosan nem tettek volna meg – ha hallgattak volna az idősebb felkelők tanácsaira. Sokuknak sikerült külföldre menekülniük. Viszont, akik mérsékeltebbek voltak, akik szerették volna ezeket az eseményeket kordában tartani, s valóban a forradalom szellemiségének megfelelően kezelni, irányítani az eseményeket – őket bizony, a kádári megtorló hatóságok elfogták és felakasztották.

 

Látható tehát, hogy egy adatokban gazdag, sok információt tartalmazó kötetből a forradalom mennyi minden oldalára, izgalmas vonatkozáésára lehet fényt deríteni. Érdemes kézbe venni, elolvasni!

 

Sárközy Mátyás újságírónak (aki nem hivatásos történész, csak egy amatőr) egy érdeme van: ott volt a forradalomban! - idézte emlékeit a második hozzászóló.

A hozzám hasonló, fehérszakállas veteránok már kezdünk kihalni – mondta Sárközy mátyás

Az utóbbi három hétben, mióta Londonból – ahol lakom - Budapestre érkeztem, négy 56-os konferencián vettem részt. Rémülten láttam a programban: Sárközy Mátyás elmondja, hogyan lettem forradalmár?

 

Én egy barikádon sem jártam! Soha nem volt a kezemben puska!

1956-ban én fiatal újságíró voltam, 19 éves. Akkor létesült egy új hetilap Budapesten, a Hétfői Hírlap, amelynek Boldizsár Iván volt a főszerkesztője. A lap azzal indult, hogy más lesz, mint mondjuk, a Szabad Nép.

 

A forradalom után volt egy ifjonti fogadalmam: addig nem lépek Magyarország területére, ameddig az én nagy történelmi élményemet, a forradalmat „ellenforradalomnak” nevezik. Ezt be is tartottam, és csak 1989-ben jöttem először Magyarországra, amikor is a régi Munkásmozgali Intézet, fent a várban nagy forradalom kiállítást rendezett.

Elmentünk megnézni a feleségemmel, s gondoltam megmutatom neki, hogy valahol, ott a tömegben, hátul, az a gombostűfejnyi arc, az én vagyok...

Mi az, hogy hátul – hát ott mész legelöl – mutatott rá feleségem egy fotóra.

Az történt ugyanis, hogy amint fordult a Margit-hídon a sorokba rendeződött felvonulás, ott állt egy fényképész, s lekapott: ott megyek teljesen elől, kokárdával a kabátomon, még bajusz nélkül, és nagyon fekete hajjal. Mellettem a Vajda Miklós és a Réz Pali, a két író, akik miatt beálltam a sorba.

Szóval elmentünk a Bem szoborhoz, utána a Parlamenthez, kiabáltunk, hogy jöjjön ki Nagy imre4 kijött, s mondta, hogy menjünk haza, sőt azt mondta, hogy „elvtársak”! Mire ott felzúdultunk több ezren, hogy „nem vagyunk elvtársak”!

 

Aztán teherautókkal elmentünk a rádióhoz, mert úgy hallottuk, hogy ott a diákság fel akarja olvasni 16 pontját. Be akartak menni a stúdióba. Bementek, aztán nem jöttek ki! Vajon, mi történt velük?

Akkor kezdett a dolog nagyon izgalmas lenni.

Én, mint ifjú újságíró, azt mondtam, hogy ebben a szűk Bródy Sándor utcában olyan tömeg van, hogy elviselhetetlen. Bementem a szmközti házba, felmentem a harmadik emeletre, becsöngettem egy vadidegen lakásba azzal, hogy újságíró vagyok, és az ablakból szeretném nézni, mi történik.

Így én szinte páholyból néztem, hogyan tört ki az 56-os forradalom?

 

A diákok kijöttek, a tömeg azonban tovább döngette a kapukat. Akkor államvédelmisek érkeztek erősítésként a rádió védelmére, katonai autóbuszokon, elkezdtek könnyfakasztó gránátokat dobálni – fel akarták oszlatni a tömeget, s ki akarták szorítani az embereket az utcából. A tömeg azonban ellenállt.

Ekkor hallottuk azt (ami nem volt egészen pontosan igaz), hogy jönnek a csepeli munkások!

Néminemű csepeli munkások jöttek, de - azt már ebből a könyvből tudtam meg – a csepeli munkások éppen a saját forradalmukkal voltak elfoglalva, s csak néhányan jöttek be a városba. Ők hoztak fegyvert, mert a volt Lámpagyár (amit a köznyelv csak lámpuska gyárnak nevezett, mert ott igazából puskákat gyártottak) útba esett a soroksáriúton, s a melósok ott mindjárt vételeztek fegyvereket, s lefegyvereztek ávósokat is.

A rádiónál megindult a harc, s ott láttam (fentről, az ablakból), hogyan lőttek agyon egy fiatalembert, hogyan rogyott le a macskakőre, és meghalt. Így kezdődött a forradalom, a szemem előtt.

Akkor már égett a Nemzeti Múzeum hátsó fertálya, a rovartárló leégett, s mire kimentem a körútra, addigra ott már álltak a villamosok, lehúzott áramszedővel, előttük felborított autókkal – szóval, igazi forradalmi attitűd volt.

 

Való igaz, hogy sok pesti srác nem a legelőkelőbb körökből származott, hanem inkább afféle pesti stricik voltak, s bizony volt köztük rovott múltú is. De, hát tudjuk, a francia forradalaomban is ilyenek voltak. Ilyenek a forradalmak! Ezen nem lehet segíteni. Nem feltétlen úriemberek vívják a forradalmat.

 

Eörsi László könyvét egy éjszaka alatt sikerült kiolvasnom, mert olyan érdekes. Nagyon sok munka van ebben a könyvben! Látom, hogy a szerő évek óta azon dolgozik, hogy földrajzilag feldolgozzon budapesti kerületeket, s leírja az ottani forradalmi eseményeket.Látom, hogy sokat merített a bírósági tárgyalások jegyzőkönyveiből (ezekről meg kellett állapítani, hogyan érdemes őket használni, mit higgyen el és mit nem – mert ott aztán tényleg az is rovott múltú volt, aki soha nem volt az).

Nagyon nagyra tartom Eörsi László Köztársaság térről szóló könyvét is. Angliában azt is láttam, hogy a forradalomról szóló nagy opusznak – Fenyő D. Márió mellett – társszerzője.

 

Csepel komoly dolog lehetett – hiszen a Vörös Csepel lett egyik napról a másikra a vörös diktatúra legnagyobb ellnfelei közé állt át.

Úgy látom, hogy a komoly gócok kialakulásában nagy része volt annak a nagy gyárnak, amit a háború előtt Weiss Manfréd Műveknek hívtak, a háború után Rákosi Mátyás Műveknek, majd (amikor Rákosi elvtárs kiesett a hatalomból), akkor csepel Művekre keresztelték.

A gyárban dolgozó melósok ismerték egymást, együtt jártak kocsmába, meg dalárdába! Aztán a jóska, meg a Pista fegyvert fogtak és elkezdtek harcolni, csoportokat alkottak. Ismerték egymást, nem ismeretlenül verődtek össze! Persze, sok fiatalabb, srác is volt köztük.

Nagyon jó az a könyv végén látható fénykép-tár, ahol ott vannak az arcok, s az ember elgondolkodhat, miféle arcok ezek? Kinek, mi van az arcára írva?

 

Mindenkinek ajánlom ezt a könyvet, mert nemcsak Csepelről szól és nemcsak a csepeliekről, hanem általában a forradalomról is. Nagyon becsületesen feltárja a forradalom kilengéseit is, amikor embereket megöltek.

Sajnos, a forradalom ilyen: a nép egy különös állatfajta, nem kiszámítható. Volt, akinek alapos oka volt a bosszúállásra és a megtorlásra, volt aki pedig csak beállt azok közé, akik éppen valakit vertek...

 

A program végén Eörsi László dedikálta művét.

 

 

 

 

 

21. kerületi Hírhatár Online – Bárány Tibor

Utoljára frissítve: 2016-11-08 21:48:33

További híreink
Lakótelepek Csepelen
Ifj. Petz Nándor (a CSHVE alelnöke) előadása 2017. április 13.-án, a FSZEK csepeli, sétáló utcai könyvtárában hangzott el, a könyvtár és a Csepeli Helytörténeti és Váross...
2017-06-12 14:36:42, Hírek, Színes Bővebben
Forgatag - zöld módra
Civil szervezetek összefogásával jött létre a rendezvény a Tamariska Háznál, melynek keretében tamariska növényeket is ültettek a ház előtti ágyásba.
2017-05-19 21:57:47, Hírek, Színes Bővebben
Miska huszár hamarosan vetkőzik
A szobor avatását szeptember 29-ére tervezik. A mostani hétvégén programokkal vár a Katonai Emlékpark. Hétfőn kezdődik az öntőformák elbontása Miska huszár szobráról.
2017-05-19 09:18:22, Hírek, Színes Bővebben

Hozzászólások

Még nem érkezett be hozzászászólás! Legyen ön az első!

Hozzászólás beküldéséhez kérjük lépjen be vagy regisztráljon!
Oldal tetejére
Ezt olvasta már?
Véradó baráti társaságok jelentkezését várják. Alakítson Ön is csapatot!
Bővebben >>