A civil szó – angolul a non-govermental organizations, azaz a nem-kormányzati szervezetek kifejezés illik rá – az igazából nem sokat mond, de főként az aktivitásra igyekszik helyezni a hangsúlyt. Szeretném aláhúzni azt is, hogy bizonyos magyarországi szervezeteknél (pl.: TASZ), megalkotja azokat a mechanizmusokat, amelyek révén lehetővé válik a mindenkori kormány, vagy a kormányok, és – ez egy új dolog a másik oldalon – a piaci szereplőknek az elszámoltatása és felelősségre vonása. Ez hihetetlenül fontos! Ettől fél leginkább a jelenlegi vezetés, és általában a kormányok.

Azért nem szeretik a civil szervezeteket, mert ők nagyon közelről látják, és nagyon jól tudják, hogy mit csinál a kormány az emberekkel. Tehát ők azok, akik első sorban számon kérhetnek!

És a piaci szférát is felelősségre vonhatják.

Hogy egyéni példát mondjak: fogyasztóvédelem. 1990-ig, a Kádár-rendszerben igazából a fogyasztóvédelemnek törvényi szabályozása egyáltalán nem volt. Voltak minőségvédelmi, minőség-ellenőrző egyesületek, próbálgattak valamit, de igazából nem volt.

Amikor és 1990-ben, pont Csepelről, bekerültem a parlamentbe, akkor felvetődött az, hogy miért nincsenek fogyasztóvédelmi törvények?

Hogy lehetne törvényesen az embereket megvédeni a piaci szereplők túlzásaitól, elfogultságától, slendriánságától?

Akkor egy képviselőtársam, akinek volt köze a fogyasztóvédelemhez, különböző területeken, meg én, mint SZDSZ-frakció tagja, elhatároztuk, hogy csinálunk egy fogyasztóvédelmi törvényt. Valami eszméletlen ellenállásba ütköztünk – például az igazságügyi minisztérium részéről.

Akkoriban még nem lehetett egyéneknek törvényeket csinálni, ma már megtörténik, hogy egy képviselő egy éjszaka összedob egy törvényt…

Összeálltunk, de mindenki megkérdezte tőlünk, – még az SZDSZ akkori elnöke, Pető Iván is, meg Antall miniszterelnök, és Katona Kálmán is, aki később követett engem a miniszteri székben – miért nem találtok a saját frakciótokban egy megfelelő, értelmes embert, aki ilyen típusú törvényt tud alkotni? Azt kellett válaszolnunk, hogy nem találunk!

Tele voltunk nagyszerű költőkkel, írókkal, színészekkel (ott volt például nagyon jó barátom, Darvas Iván), szóval tele volt a frakciónk nagyszerű emberekkel, de aki valamit is értett a gyakorlathoz, borzasztó kevés volt.

Szóval ketten összeálltunk, csináltunk egy kis törvényalkotó társaságot. Megnéztük, hogy mi a fogyasztóvédelem – nem is volt magyar neve, angolul a „product liability”, a termékfelelősség kifejezést használták –, ennek óriási irodalma volt és a nyugati országok nagy részében már működött. Nekiálltunk és másfél év alatt összehoztuk ezt a törvényt.

Az igazságügy-miniszter az utolsó pillanatig tiltakozott, hogy a háta mögött csináltunk egy törvényt, de végül is a parlament 1993-ban egyhangúan elfogadta.

A törvény lényege a piacnak az ellenőrzése volt: ha valaki minőségileg használhatatlan, az egyéneknek otthon bosszúságot okozó, bármilyen szerkezetet, vagy élelmiszert állított elő, azt végre ennek a törvénynek alapján felelősségre lehetett vonni. Egyik haszonélvezője az Alkotmánybíróság volt, mert egy csomó témát, amit addig nála, a minőséggel kapcsolatban beadtak, e törvény kapcsán le tudott venni napirendjéről.

Tehát a fogyasztóvédelemnek a törvényi hátterét is meg kellett teremteni, és mindennek, ami a civil szférát igazából érinti! E feltételek megteremtése, ellenőrzése, a jogszabályok alkalmazása az egyik legfontosabb feladat a civil emberek, a civil társadalom védelme érdekében és a civil szervezetek által.

A civil törvény –, amely először az egyesületi törvényben volt benne 1990 elejétől – lényegében szabad kezet adott mindenkinek, aki civilnek, illetve civil szervezetnek vallotta magát. Ezek jó része a közhasznú törvény alapján állott. Ez nagyon fontos volt, bizonyára az érintettek ma is tudják, mit jelent közhasznúnak lenni. Nagyon sok kedvezmény, adókedvezmény tette lehetővé, hogy normálisan tudjanak működni. A közhasznúság fogalma is beleivódott a civil szervezetekbe.

Sajnos változott a dolog. A törvénykezés jelen állapotáról túl sok jót nem lehet elmondani. 2011 decemberében, a mostani kormányzat törvényt hozott, amely hatásaként megtizedelődött a civil társadalom, megfogyatkozott a civil szervezetek száma és tevékenységük, aktivitásuk is csökkent.

A közhasznúság teljesen beszűkült: a közhasznú szervezetek száma a korábbi 35 ezerről 3 ezerre zsugorodott. Gondoljuk végig: ez tulajdonképpen a kinyírása volt a közhasznúságnak.

A civil szervezeteket képviselő Nemzeti Civil Alapprogram (NCA) függetlenségének és a civil autonómiának a felszámolása következett be e törvény nyomán – amely azóta is módosult (idén is), és egyre szigorúbbá vált, egyre jobban szorítják vissza ezeket a szervezeteket.

Az szja 1 százalékainak felajánlásával – ott ahol még lehet – segítjük ezeket a szervezeteket, de az állami támogatás 2012-től kezdve (ami természetes volt, hisz az EU-ban minden állam támogatja a civil szervezeteket) lényegében megszűnt: az 1999-ben megállapított 7,7 milliárd forintról 3 milliárd forintra esett vissza. Gyakorlatilag éppen hogy csak néhányan tudtak életben maradni.

Az idei, 2014-es változás szerint az új Ptk-ból, azaz a polgári törvénykönyvből kikerült (s ott, mint jogintézmény megszűnt), s beletették az elég gyalázatosra sikeredett civil törvénybe.

Az új civil törvény legfőbb üzenete: – s itt ne vegyék zokon a kemény szavakat – a mai magyar autokráciában a civil világ a magyar államnak nem partnere, hanem gyakorlatilag alattvalója! Eszköze, irányítandó és folyamatosan ellenőrizendő (gondoljunk csak a legutóbbi, civilek elleni támadásra, amely egészen elképesztő, s ilyet az egész világon elítélnek, legutóbb még Obama elnök is szót emelt ellene).

Szeptember 30-án ötven diplomáciai képviseletet hívott meg a kormány, ahol valósággal felháborodás volt, hogy mi történt itt Magyarországon!?

Orbán Viktor tusnádfürdői beszéde sem segített az indulatok csillapításában: „a civil szervezetek fizetett politikai aktivisták – a legtöbb –, akik külföldi érdekeket érvényesítenek” – mondta a kormányfő. Egészen elképesztő, hogy egy kormányfői beszéd idáig megy el.

Láttuk, hogy a civil szervezetek alatt mit kell érteni, milyen fantasztikus teljesítményre képesek. A minap a roma közösség egyik képviselője volt a rádióban, s elmondta, hogy a roma felzárkóztatásnak, képzésnek szinte kizárólagosan csak a Norvég Alapra lehet támaszkodnia.

Ebben a törvényi keretben kell, muszáj folytatni a magyar civil szférának, a civil társadalomnak a továbbépítését.

Nézzük meg, hogy van ez az EU-ban?

Én egy hónapot dolgoztam – meghívottként – az Európai Parlamentben, és sokat beszélgettünk erről a témáról (elsősorban a liberális frakcióban) a civilek szerepéről.

Hogyan lehetne az Európai Unióban is megnövelni a civil szervezetek jelentőségét?

Gyakorlatilag két nagyobb szervezet az, amelyeken keresztül az EU is – most már egyre inkább – támaszkodik a civil szervezetekre.

Az egyik (és talán a legfontosabb) az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság (ECOSOC), amely leginkább képviseli a szervezett civil társadalmat – nagyon fontos csatorna!

Ennek van az European Union Civil Society Contact Group nevű része, mely összefogja azokat a civil szervezeteket, amelyek hatást gyakorolnak és segítenek az EU-nak. Ez a fontos alszervezet egy egész nagy kört lefed, a konkrét szervezetek összekötői. Itt van pl. a Greenpeace (környezetvédelem) és a Birdwild (madárvédelem), a Friend of Earth (a Föld védelme), a Social Platform (szociális ügyek), az European Womens Lobby (nők érdekvédelme).

Ez a lobby-kérdés hihetetlenül erős az unióban. Ott ültek a két leghátsó sorban, amelyek nekik voltak fenntartva, s meghatározott körben, témában hozzászólhattak, saját maguk mondhatják el lobby-tevékenységük keretében, melyek az éppen napirenden lévő törvénytervezet legfőbb ellentmondásai, gondjai. A lobby-csoportok információkat gyűjtenek, komoly tanulmányokat állítanak össze, s írásban is beterjesztik ezeket a lobby-témákat.

Az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság főként az uniós döntéshozatalba – nagyon ügyesen, szinte minden bizottságon keresztül – beleszól, előzetesen véleményt mond: komoly tanácsadó testület. Jelenleg is 317 tagja van, tehát nagyon meghatározó, s albizottságokban adják a tanácsot az unió – különböző – bizottságainak.

A másik nagyon fontos bizottság: a Régiók Bizottsága. Ebben az önkormányzatoknak hihetetlenül nagy szerepe van! (Amikor az Európa Tanácsban dolgoztam Strasszburgban, szinte minden ülésünkön összekötött az önkormányzatok képviselőivel.) A helyi önkormányzati képviselők nagyon komoly hatást tudnak gyakorolni a Régiók Bizottságára. Ezen belül a Régiók Bizottsága komoly tanácsadó testülete a szakbizottságoknak.

Itt elsősorban oktatás, kultúra, közegészségügy, területfejlesztés, közlekedés, környezetvédelem, szociálpolitika, foglalkoztatás, munkaügyek kerülnek szóba. Hallatlanul fontos a Régiók Bizottságába betenni a lábunkat!

Itt egyébként állandó, komoly magyar képviselet szokott lenni – hogy jelen pillanatban hogy néz ki, nem tudom megítélni… Úgy tudom, ma is meghatározó magyar önkormányzati szövetségek jelölik ki azokat a magyar képviselőket, akik ebben részt vesznek.

Végül pedig egy számomra még jobban ismert témára térek át: az OECD-re.

Az OECD a fejlesztési és gazdasági ügyek fő képviselője: globális szervezet, melynek célja az, hogy segítse a tagállamok kormányait a lehető legjobb gazdasági és szociális politika kialakításában és értékelésében. 

Ők egy más utat választottak. A szakmai és civil érdekvédelmet úgynevezett tanácsadó testületi rendszerben végzik. Az egyes szakterületekről (pl. szociális, gyártási) összehívják ezeket a tanácsokat, mindkét oldalról.

Például a gépkocsigyártásnál a gyártókat és a környezetvédelmi szervezeteket. Kemény, egész napos viták ezek, amelyekben a felek sokszor – képletesen szólva –, még egymás haját is tépik, hogy például milyen típusú motorok létrehozása hasznos a környezetvédelemnek.

Én valahogy a gépkocsigyártók és a környezetvédők vitájába kerültem bele. Valamiért engem a gépkocsigyártók oldalára ültettek, Mr. Suzuki és Mr. Lamborghini között ültem. Nagyon érdekes társaság volt. Szemben pedig ültek a környezetvédők, a Greenpeace és a többiek képviselői. Elég zajos viták voltak arról, hogy mit kéne csinálni a következő tíz évben, melyik irányba menjen a gépkocsigyártás.

Számos ilyen tanács van, s ők ezt a tanácsi rendszert, pontosabban tanácsadó testületi rendszert működtetik.

21keruleti-hirhatar.hu