Csütörtökön ünnepelte 70. születésnapját Buzek László, aki a 60-70-es években korszakos jelentőségű újításokat honosított meg az európai röplabdasportban.

Bár 1965-ben már pályára lépett a felnőtt válogatottban, három évvel korábban még a Csepel SC ifjúsági labdarúgócsapatának kapusa volt. Futballistának készült, de az edzője úgy látta, hogy a 196 centis magassága miatt nehezen ér le a lapos lövésekre, másrészt a vékony csontozata miatt féltették a vetődéseknél, pedig - elmondása szerint - ezeket kimondottan kedvelte. A futball végül örök szerelemként maradt meg, s sohasem bánta meg, hogy a röplabdára váltott, hiszen ott még inkább kihasználhatta testmagasságát, amely végül elérte a 203 centimétert. Később hiába csábították kosárlabdázni, több pályamódosításhoz már nem volt kedve.

Buzek az 1960-70-es években korszakos jelentőségű újításokat honosított meg a röplabdában. A felugrásos nyitást a válogatott egyik külföldi túráján egy ázsiai játékostól leste el, majd továbbfejlesztette, és Magyarországon, valamint Európa-szerte is az ő nevéhez fűződik az alkalmazása. Az úgynevezett hátsósoros támadást (amikor a hátsó sorba kötelezett játékos a 3 méteres vonalon túlról felugorva üti meg a labdát) a Csepel edzésein találta ki. Ez olyannyira forradalmi elemnek számított, hogy - a felugrásos szervához hasonlóan - eleinte a magyar és a külföldi játékvezetők is szabálytalannak ítélték.

Kiemelkedő tudását mutatja, hogy már 1964-ben, a tokiói olimpia előtt szóba került a válogatottnál. A szövetségi kapitány azt mondta, még nem kerül be a keretbe, de a legközelebbi ötkarikás játékokon ott lesz. Némi hiányérzetre ad okot számára, hogy a magyar férficsapat az óta sem jutott ki olimpiára, de hangsúlyozta, mivel a kvalifikációra sosem volt reális esélyük, csalódottságot nem érez emiatt. Válogatottbeli szereplését némileg beárnyékolta, hogy két alkalommal konfliktusba került a szövetség vezetőivel, ezért eltiltották.

A rengeteg mérkőzés és megannyi siker közül három momentumot emelt ki: 1970-ben a Csepellel elbúcsúztatták a lengyel Legia csapatát a BEK negyeddöntőjében, majd megverték a szovjet bajnok Alma-Atát, és csak két ponton múlt a továbbjutásuk, az ellenfél vezetői pedig egyetemi tanulmányok lehetőségével próbálták elcsábítani. Az 1977-es Európa-bajnokságon az olaszok legyőzését is a felejthetetlen meccsek között tartja számon.
    

Az 1991-es argentínai, illetve az 1994-es ausztráliai veterán világbajnokság szintén kellemes emlék számára. Nemcsak azért, mert a magyar válogatott az erős mezőnyben mindkétszer aranyérmet nyert, hanem mert a 10-15 évvel fiatalabb csapattársai között is helytállt.

Fiatalon nem akart keletre költözni, nyugatra viszont csak jóval később, a 80-as évek elején, 37 esztendősen mehetett, pedig korábban Olaszországba is hívták. A magyar sportolók közül - tudomása szerint - ő volt az első, aki nem labdarúgóként, legálisan külföldre igazolhatott.

"Addig nem engedtek, a hivatalban azt mondták, hogy ők más elbírálás alá esnek. Ezzel együtt nem vagyok elégedetlen. Nagyon sokat alakítottak rajtam a németországi évek, előnyömre változtam. Nagyon hasznos időszak volt." - tette hozzá Buzek László, akinek első felesége, Makláry Ilona BEK-győztes, olimpiai ötödik röplabdázó volt.

A siker mindhárom alapvető összetevőjével - jó adottság, tehetség, szorgalom - rendelkezett, de bevallása szerint az igyekezete egy idő után alábbhagyott, mert fizikailag nem bírta volna, ha mindig a maximumot nyújtja. Németországban megváltozott, akkoriban újra rendkívül szorgalmas volt, mert attól tartott, hogy kikerül a csapatból. Végül 43 éves koráig röplabdázott magas szinten a nyugat-német profiligában.

"Az édesanyám 96 évig élt, és sohasem panaszkodott. Remélem, az ő génjeit örököltem, bár én már rendszeresen panaszkodom, mert mindenem fáj. Ha autó lennék, már futóművet kellett volna cserélni rajtam. De azt mondom, megérte. Egyrészt az élmények miatt, másrészt azért, mert azt csinálhattam, azért kaptam pénzt, amit szeretek. Ennél jobb nincs. Minden jót, ami az életemben történt velem, a röplabdának köszönhetek." - mondta. 
    

Az egészségügyi panaszai miatt a teniszezésről, a futásról és a baráti futballmeccsekről le kellett mondania, viszont öt éve új hobbit talált magának: az úszást. Hat kilométer a heti adagja, a Balaton-átúszás hagyományos, Révfülöp és Balatonboglár közötti távját pedig már négyszer teljesítette. Rendszeresen kerékpározik, a dohányzásról már évtizedek óta leszokott, 11 esztendeje egy korty alkoholt sem fogyasztott, civil foglalkozásával pedig a nyugdíjkorhatár elérése után sem hagyott fel, tehát továbbra is aktívan dolgozik.

A mai napig előszeretettel emlegetik a röplabdázás Puskás Öcsijeként - ráadásul neki szintén Öcsi a beceneve -, de csak kevesen tudják, hogy ezt nem nagyon szereti.  "Én nem disszidáltam, ebben különbözöm tőle. A tudását és az eredményeit természetesen elismerem." - mondta.

Edzői pályafutását nagy sikerrel kezdte, hiszen a német Moerser SC csapatát 1990-ben CEV Kupa-győzelemig vezette, ennek ellenére úgy tartja, soha nem volt jó edző. "Inkább játékospárti vagyok, pedig egy edzőnek egy kicsit zsarnoknak is kell lennie, ki kell csikarnia a játékosból mindent, ami benne van. Ez régen sem volt könnyű, manapság pedig pláne nagyon nehéz." - vélekedett a 266-szoros válogatott.

A magyar férfi röplabdázás jelenlegi helyzetéről elmondta, hogy az alacsony színvonalon és az amatőrizmuson kívül a válogatottban szereplő játékosok hozzáállását tartja elkeserítőnek.  "A női csapatot kellene megnézniük, akkor láthatnák, hogyan kell hozzáállni a mérkőzésekhez" - utalt az Európa-bajnokságra 28 év után kijutott és a 12 közé került magyar együttes közelmúltbeli teljesítményére.

Forrás: mti.hu

Fotó: nol.hu