. Ma József napja van.
A csepeli gyár béketermékei
2020-05-31 17:41:10
A csepeli gyár béketermékei

A csepeli gyár béketermékei

Minden év elején arra törekszünk – kezdte dr. Bolla Dezső bevezetőjét – hogy megtaláljuk azokat a dátumokat, amelyeknek nagyjából kerek évfordulója van abban az esztendőben. Az idei, 2020-as évben is van nagyon sok kerek évforduló (nem sorolom fel valamennyit, mert akkor Péternek nem marad ideje az előadására). Csak néhány az említek a legfontosabbak közül.

Az első népszámlálás 300 éve volt Csepelen, 1720-ban! Akkor már 19-en laktak Csepelen, csaknerm három éve. Mert 1717-ben népesedett be Csepel. Ezen a népszámláláson közölték, hogy 1717. (Önkormányzatunk ezt az évfordulót már 2012-ben megünnepelte, nem késett el nagyon: csak öt évvel előtte ünnepeltek...) A pontos dátum ennek ellenére: 1717. Már akkor volt egy magyar lakosa Csepelnek, aztán később elég kevés lett.

A következő időpont összefügg a népességgel. Érdekes módon az első 19 csepeli közül csak hét volt német, 11 volt rác (délszláv), de utána a mérleg átbillent. A lakosság döntő része német volt, s úgy is maradt a köztudatban, hogy a csepeliek svábok főként és elsősorban.

Az első magyar nyelvű oktatás Csepelen 150 évvel ezelőtt indult, egy Horváth Gyula nevű úr által.

A másik fontos dátum 125 évvel ezelőttre (1895-re) datálódik: akkor kezdett üzemelni teljes mértékben a Fémmű. Ez új korszakot jelentett a nagygyár történetében: Weiss Manfréd megkezdte az alapanyag-gyártást, amelyet utána az acél- és vasipar alapanyagai és az aluminium-kohászat követett. Tehát az az elv már 125 éve működött itt a szomszédban, a gyár területén, hogy az alapanyag-ellátást is innen biztosították.

Rövid mondanivalómat kissé szomorúbb témával zárom.

100 éve (1920) nyílt meg a Csepeli Temető. Ebből az alkalomból tervezünk idén is újabb látogatást tenni, s majd hallgatunk meg róla előadást is. 1920-ban nyitották meg az új temetőt. Miután a községet átköltöztették, hosszú ideig nem volt új temetője Csepelnek. Ez a temető az, amelyben harmincezer hely van – reméljük, hogy minél később kerülünk oda, de tisztelettel gondolunk azokra, akik ott nyugszanak. Akik itt alkottak, éltek Csepelen, boldogok voltak, vagy szenvedtek, s örömmel érték meg az évtizedeket Csepelen. Nem tudom most hányan nyugszanak a temetőben (ezt nem tudta megmondani a temető igazgatója).

100 éve nyílt meg a Csepeli Munkásotthon is.

Továbbá programunkban szerepel egy előadás megtartása a trianoni békediktátummal kapcsolatosan is, főként arról, hogy mekkora jelentősége volt a trianoni békediktátum után Csepelnek, a magyar gazdasági élet fellendítésében. Nem maradt Magyarországon papírgyár, alig maradt textilipar – ezeket mind létesíteni kellett valahol, s erre Csepelt találták legalkalmasabbnak. Itt épült meg a legnagyobb papírgyár a két háború között, s az egyik legnagyobb textilüzem is. Itt épült meg a kikötő, itt született meg a Mirelite és sok más minden, abban a két és fél évtizedben, amely 1920 és 1945 között eltelt, amikor fontos események játszódtak le Csepelen.

Egy másik dátum: 1945. január 9. - ekkor vonult be a szovjet hadsereg Csepelre. Nem foglalta el, mert küldöttség ment értük. Hát aztán nem mindenki örült ennek a meghívásnak, különösen nem örült Robl kanonok, aki a küldöttséget vezette, s utána egy pár év börtönt is szenvedett korábbi működéséért, amelyet természetesen nem tartott becsületes dolognak, hogy lecsukták.

Egy újabb dátum: 75 évvel ezelőtt, 1945-ben indult el a Fogaskerék című újság. Abban az időben a csepeli Weiss Manfréd gyár kommunista és szociáldemokrata pártjainak lapja volt. Itt üdvözölhetjük körünkben Ivanics Istvánt, akinek édesapja volt a lap egyik megalapítója. Aztán később ebben a lapban írtak róla olyanokat, amelyek nem voltak igazak, megvádolták. De ennek a lapnak (Csepel néven megjelenő utódjának) volt komoly szerepe később a rendszerváltás idején, amikor olyan főszerkesztés alá került, amely a rendszerváltást messzemenően támogatta. Sajnálom, hogy nincs itt Szőke Rozália, aki akkor volt a főszerkesztő, meghívtuk, akart is jönni. Nem erőltettük a barátságot, ami elég régi.

Még két dátumról szeretnék megemlékezni.

Hatvan éve (1960-ban) alakították meg a Csepeli Helytörténeti Gyűjteményt, amelynek utódszervezete a mai Csepeli Helytörténeti és Városszépítő Egyesület. Az alapító atyák között az első számú személyiség dr. Zachár László tanár úr volt, széles műveltségével, nagy haza- és Csepel-szeretetével. Bihari Gyula tanár úr, Dankai Elek tanár úr és sokan mások. Én magam nem tartoztam az alapítók közé, talán három hónap múlva kapcsolódtam be, s azóta – majdnem hatvan éve – én is részt veszek benne. Ez az egyesület sok eredményt ért el – meg is kaptuk érte a „jutalmat”: ki vagyunk rekesztve a helytörténeti gyűjteményből AMELYET MI ALAPÍTOTTUNK! Ha a csepeli emléktáblákat tetszenek nézni, azok 70-80 százalékát mi kezdeményeztük, állítottuk, s nemcsak a rendszerváltás után, hanem előtte is. A templomokra is műemlék-táblát helyeztünk, s ennek nyomán a Műemléki Hivatal is észrevette és műemlékké nyilvánította azokat. A temetői keresztet is mi állítottuk, Zémann úrral – és még mondhatnám sorra a többi mindent, amelyek közös emlékeink, s otthonosabbá tették Csepelt.

Még egy másik évforduló: - örülök, hogy megjött a Trafógyár hajdani igazgatója – hatvan éve, 1960-ban kezdte meg működését a Transzformátorgyár, erről is tartunk majd előadást. Most kértem fel Molnár Rudolf barátunkat, hogy tartson előadást róla, s remélem, hogy jó egészségben sikerül is megtartani, ifjú, ott dolgozó barátunkkal, alelnökünkkel, Széchenyi Péterrel együtt.

A tavalyi évzárón azt mondtam, hogy azt kívánom, ne legyen senki, akire emlékeznünk kell amiatt, hogy örökre eltávozott közülünk. Sajnos, ez nem következett be. Mindjárt az év elején búcsúztunk Imre Erzsébet újságírótól, aki rangos munkatársa volt a Csepel újságnak – talán az egyik legműveltebb újságírója volt a lapnak, 70 éves története alatt. Pár hete búcsúztunk tőle: 84 éves korában ragadta el a halál. Imre Erzsébet nemcsak rangos újságíró volt, hanem még külön szeretettel foglalkozott Csepel múltjával, történetével, lektorálta könyveinket. Arra kérem Önöket, hogy egy perces néma felállással emlékezzünk kedves barátunk, küzdőtársunk életére, munkásságára.

Köszönöm szépen.

 

Most jön az előadás. Mindjárt itt az elején szép gyárkéményeket láthatunk. Tegnapelőtt voltunk Zémann Istvánnal a gyárban, e kémények közül talán három, ha megvan még. Úgyhogy mindjárt itt az elején, hogy el ne felejtsem, javaslom, forduljunk a Csepeli Gyáriparosok Szövetségéhez, hogy legalább egy-két kémény maradjon meg a gyárban, hiszen Csepel sziluettjéhez mindig hozzá tartozott a Szent Imre téri nagytemplom, de a gyár kéményei is. A várossziluett kémények nélkül Csepelen nagyon szomorú lenne. Ugyan van viszonylag új kéménye a gyárnak, az erőmű kéménye, de ezen a képen az nincs rajta.

(Széchenyi Péter: ez a kettő a B-kazánház kéménye, s ezek ha jól tudom, megvannak, s helyi védelem alatt állnak.)

Javaslom – folytatta dr. Bolla Dezső – hogy alakítsunk helyi mérnökökből egy kis csoportot, s forduljunk a gyárhoz, hogy legalább egy kémény maradjon meg az utókor számára.

Most pedig átadom a szót Zémann úrnak.

 

Csak tényleg egy pár mondat tőlem – mondta Zémann István, egyesületünk titkára -. Főleg az egyesületi tagokhoz szeretnék szólni. Március 18-án lenne az egyesületi összejövetelünk. Előkészülünk egy olyannal, (április 6-ra tervezzük) hogy megtekintenénk a Csepel Autógyárban a gyári kiállítást, mert április 15-ére tervezzük Szűcs Antal előadását, amelynek beveveztéseképpen néznénk meg az autógyári múzeumot. Még egy kirándulást tervezünk, amit Dezső is említett, a Fiumei úti Temetőbe, de arról is időben szólunk majd mindenkinek: bejárjuk majd a temetőt, köztük a csepeliek sírjait is. Köszönöm szépen.

 

No, akkor azt hiszem, most végre én jövök – vette át a szót Széchenyi Péter.

Köszöntök mindenkit.

Az előadás címe: Gombostűtől a repülőgépig. Alcíme: az ipari termelés vázlatos története a Weiss Manfréd Művekben és utódvállalatainál, az első világháború végétől napjainkig.

Kapásból mindjárt egy kis címmagyarázat: ez a „gombostűtől a repülőgépig”. Valószínű, ha így, csepeliek meghallják, akkor majdnem mindenkinek vagy a Weiss Manfréd Művek, vagy a Csepel Művek jut eszébe. Engem elkezdett érdekelni, hogy először ez hol hangzott el? Honnan ered ez a kifejezés? Lévén, hogy a kezdetek kezdetén még repülőgépet nem gyártottak Csepelen. Elkezdtem egy kicsit utána nézni.

Az első néhány előfordulása a gombostűtől valameddig, azaz egy kis egyszerű alkatrésztől a nagy, bonyolult, összetett szerkezetig terjed, s ezek nem Csepellel kapcsolatosak.

A legelső, ahol már ez a kifejezés szerepel, hogy „gombostűtől kezdve a motoros kocsiig”, 1914. áprilisában, a Budapesti Hírlapban olvasható, méghozzá egy színikritikának a leírásában. Egy Henry Levaden nevű szerzőnek volt egy háromfelvonásos műve (Paypart), ott említik a címszereplőt, aki egy olyan bazárt alapított, ahol gyakorlatilag a gombostűtől a motoros kocsiig minden kapható.

A következő 1921. novembere, az Új Nemzedék című lapban: Berlinnel kapcsolatban van egy mondat „a legfurcsább képet a nagy áruházak mutatják, ahol tudvalevőleg a gombostűtől kezdve a repülőgépig, sőt egy hét alatt felállítható hatszobás villáig mindent kapni”. Pont akkor Berlinben volt egy ilyen márka-dollár árfolyam mizéria, s felvásárlási láz indult, így mindent vásároltak, ami kapható volt. Kígyózó sorok voltak az üzletek előtt.

1926-ban, már a Pesti Naplóban – ez már tényleg Csepellel kapcsolatos - „a különböző gyárépületekben a vas- és fémtömeg-cikkek egész sorát állították elő, a gombostűtől egészen a mezőgazdasági gépekig”. Itt még repülőgép nincs, mert 1926-ban Csepelen még nem gyártottak repülőgépet.

1945. szeptembere (itt már kettő név is felmerül, hogy esetleg ők követték el ezt a mondatot): ott már van benne egy olyan rész „gombostűtől a repülőgépig minden”. Ez arra a kérdésre volt válasz, hogy mi minden készül ebben a gyárvárosban? Vagy Hegedűs Bite Dániel költő és újságíró alkotta meg ezt a mondatot, vagy Kárpáti Albert, aki az akkori gyár műszaki bizottságának volt a tagja, s kalauzolta az ujságírót körbe-körbe.

Úgyhogy ennek a kifejezésnek „gombostűtől a repülőgépig” ilyen története van.

 

A címben is az volt, hogy az első világháborútól napjainkig, gombostűtől a repülőgépig. Most vagy végigsorolom, hogy mi mindent gyártottak – s akkor kb. tíz perc múlva már üres lenne a terem. Ezt nem szeretném, ennek sok értelmét nem látom.

 

 

 

 

A másik lehetőség, hogy elkezdek mindenféle diagramokat, görbéket mutatni a Csepel Művek termelési fejlődéséről 1930 és 1980 között. Itt a második világháborúnak lehet látni a hatását. Meg a termelés megoszlása a második világháború végéig. Lehet látni, hogy a hadianyagtermelés a második világháború előtti egy-két évben erősen felfutott. Illetve a termelés ágazati megoszlása hogy néz ki. A Trafógyárral kapcsolatban itt lehet látni, hogy 1960-ban már a villamosipari gyártmányok bejönnek a képbe.

No, ilyenekből sem akarok többet mutogatni, úgyhogy ez a négy bőven elég volt. Ha így folytatnám, megint csak öt perc múlva üres lenne a terem.

 

Akkor térjünk rá arra, hogy az első világháború után.

Az első világháború utáni első béketermék: az eke! Kicsit nézzük meg, hogy jutottunk el idáig?

Weiss Manfrédról volt szó – ő alapította ezt a gyárat, illetve a bátyjával, Bertholddal közösen hozták létre Csepelen a gyárat. Berthold 1896-ban kiszállt ebből az üzletből, mert a parlamentbe került képviselőnek, s onnantól kezdve Manfréd volt az, aki haláláig vitte tovább ezt az üzletet.

 

 

 

1892. december 12-én nyújtották be az iparengedély-kérelmüket, amit kerek egy hónap múlva meg is kaptak. Tehát onnantól kezdve tekinthetjük úgy, hogy itt elindult valami gyártás. Ez egy hadiipar volt, hadiüzem volt, különféle lőszereket gyártottak, gyalogsági lőszertől a nagy, tüzérségi lövedékekig, s fokozatosan növelték a termékek darabszámát, a féleségét, illetve, hogy ne szoruljanak rá a külföldről importált alkatrészekre, a gyújtószerkezetekre (amelyek Ausztriából érkeztek), az acéllapkákra (ezek Svédországból jöttek), amelyekből a lövedéktestek készültek, tulajdonképpen az alapanyag-ellátást is elkezdték fejleszteni.

Ahhoz, hogy itt ipar legyen, szükséges volt valamilyen alapanyag, kellettek munkások, kellett valamilyen energia: ezeket nagyon ügyesen össze kellett szervezni, s megoldani azt, hogy itt minden flottul menjen, s eljussunk oda, hogy az első világháború környékén már közel harmincezer ember dolgozik ebben a gyárban. Két évtized alatt sikerült eddig eljutni. Ez egy 1900-as évből való képeslap: akkor a gyár így nézett ki. Itt még jóval a háború előtt vagyunk, de már javában készültek a különféle termékek.

 

Ami még egy nagy fejlődést jelentett a gyár számára, hogy a közlekedésen tudtak javítani. A kezdetek kezdetén a Gubacsi zárógáton át tudtak bejutni Csepel-szigetre. Egy szigeten vagyunk, vízzel vagyunk körbevéve, nem olyan egyszerű ide bejutni.

Volt 1872-től egy Gubacsi zárógát, amely a mostani Gubacsi hídtól néhány száz méterre, északra volt található. Ezen keresztül lehetett bejutni.

 

 

1895-ben elindult a Fémmű.

 

Akkor, amikor itt a gyár elindult, a soroksári HÉV az már működött, s ott volt vasúti kapcsolat is. Az ottani állomásokat használták áru-átrakásra, de onnantól ide be a szigetre gyalog, illetve szekéren lehetett jönni. A földúton ez néha problémás volt.

Úgyhogy 1897-ben – hogy a saját helyzetüket kicsit tudják javítani – kikövezték ezt az utat, az erzsébeti HÉV-megállótól, be egészen a gyárig, amelyben akkor már két éve termel a Fémmű is.

Ekkor épül az első, különálló kazánház is, amivel már tudtak gőzt fejleszteni, illetve komolyabb gépeket is meghajtani. Úgyhogy a gépesítés is folyamatosan fejlődött.

 

Hogy ne csak lőszert gyártsanak, már egy-két olyan termék is megjelent itt a portfólióban, ami nem kifejezetten háborús célokat szolgált, de azért a hadseregnek szüksége volt ilyenekre is. Például 1902-ben a tábori sütőkemencének a gyártása indul meg.

 

1906-ban a durva dróthengersor is megindul, s onnantól kezdve már drótot is tudnak gyártani. Ebben az évben tábori mozgó-konyha kísérletek kezdődnek, majd a következő évben elindult a finomhuzal húzó üzem is (itt például a posta számára távíró-vezetékeket gyártottak).

 

1908-ban már van asztalosműhely, ahol a töltényládákat készítik fából. Ebben az esztendőben indul el a vörösréz-hengermű (a MÁV számára mozdony-tűzszekrényeket készítenek). Ekkor kezdték el a permetező-gép gyártását is, amely különféle kiállítások nagydíjait, aranyérmeit hozta el.

 

1910-ben megkezdődik a tábori mozgó-konyha sorozatgyártása is. Ehhez a mozgó konyhához már 350-féle különböző alkatrészt kellett legyártani. Ezt a 350-féle alkatrészt mind külön-külön meg kellett oldani, hogy legyen hozzá anyag, technológia, gép, hogy legyártható legyen, s a végén ebből egy olyan termék álljon ösze, ami működik is, és értékesíteni lehet.

 

1911 a következő fontos lépcső: a Vasöntöde, illetve a Martin elindulása. Ebben az évben egy érdekes dolog is volt. Egy bécsi újságban arról cikkeztek, hogy Csepelen, a Weiss Manfréd Művek azzal a gondolattal kacérkodik, hogy zománcedény-gyárat létesítsen. Ezt a gyár akkori vezetése cáfolta, azt mondták, eszük ágában sincs zománcedény-gyárat létesíteni. Ez még a következő kilenc évben így is maradt. Csak aztán azalatt a kilenc év alatt történt egy-s-más dolog...

 

1912-ben a HÉV is megérkezik a gyárba, s onnantól kezdve vasúti kapcsolat is van a Gubacsi zárógáton keresztül. Megépül a Kaszinó épülete, a szerszám-műhely. Saját Telefonközpontja lesz a gyárnak. Ez egy ujsághirdetés a Magyar Vaskereskedő című lapból: azt írják, hogy már négy éve nagyon szuper szerkezet a permetező-gép.

 

1914-ben a Telefonközpont külön épületbe költözik, 200 mellékállomást, telefonkészüléket lehetett a gyáron belül elérni. Ekkor a Tervező Iroda is saját épületet kap. Már olyan mennyiségben készítettek terveket a különböző gépek legyártásához, hogy indokolt volt egy nagy tervező iroda létrehozása ennek megoldására.

 

1914. június 28. Valószínűleg erről a dátumról sokaknak valami eszébe jut. Ezt már láttuk történelemkönyvekben, jobbra-balra. Vasárnap volt. Csepelen jó meleg volt, sütött a nap, aznap nem kellett dolgozni a gyárban. Az akkori I.-es kaputól északra eső területen, amely még nem tartozott a gyárhoz, ott akkor egy kis akácos-ligetes erdő volt, Csepel lakosai és a gyár dolgozói juniális ünnepélyt tartottak, ahol a tűzoltózenekar szórakoztatta őket, volt hideg sör, a fák tövében volt jó árnyék, s mindenki jól érezte magát. Illetve ugyanezen a napon Szarajevóban is történt valami: ahol Ferencz Ferdinándot és feleségét meggyilkolták. A következő néhány napban Csepelre is eljutott a hír, hogy valami komoly dolog történt. Kitört a pánik: most mi lesz? Aztán a következő néhány hétben úgy tűnt, hogy ezt majd valamiféle diplomáciai úton megoldják – de nem sikerült.

Egy hónappal később, július 28-án kitört az első világháború.

Csepelen is elindult óriási iramban a lőszergyártás. Onnantól kezdve katonai igazgatás alá helyezték a gyárat. Kaptak embereket, alapanyagokat, szenet, mindent, ami kellett – lőszert kellett gyártani! Fejlődtek, bővültek, épültek az épületek. Az első néhány hét elteltével szinte minden nap átadtak valamilyen új épületet, ahol lőszergyártás, vagy ehhez kapcsolódó tevékenység folyt.

 

I. Vilmos német császár mondta: „Mire a falevelek lehullanak, otthon lesztek szeretteitek körében.” Na, hát ez nem sikerül, úgyhogy 1914. ősszel úgy látta a magyar hadvezetőség, hogy itt valószínűleg belefutnak a télbe, s a katonák még mindig kint lesznek a fronton. Úgyhogy felhívást intéztek a magyar gyárakhoz: sátor-fűtő kályhát kell készíteni. Egy hetes határidőt kaptak erre, hogy tervekkel álljanak elő.

A Weiss Manfréd Művek kettő darab termékkel pályázott (ezeken kívül volt másik 12 gyárnak terméke). Egész szigorú megkötések voltak: 4 kg-nál nem lehet több a súlya, könnyen szétszedhető-összerakható legyen, ne legyen terjedelmesebb aktatáska-méretnél, ne legyen olyan alkatrésze, amit el lehet hagyni, ha csapatmozgások vannak. Végül az egyik csepeli prototipus lett a befutó, s erre félmillió darabos megrendelést kapott a gyár. Úgyhogy a WM-nek november elsejével napi tízezer darabot szállítani kellett! Erre volt kb. kettő hete, hogy erre felkészüljön.

Valahogy megoldották, illetve licenc-, és egyéb trükkökkel tulajdonképpen még plusz anyagi haszonra is tettek szert. Így ezt más gyárak is elkezdték gyártani.

Úgyhogy, tulajdonképpen így futottunk bele a világháborúba.

 

Már a világháború tartott, de a közlekedés szempontjából fontos dátum 1917. tavasza volt. A mostani IV.-es kapunál a HÉV-vonal közvetlenül becsatlakozott a gyárba, ezért megszüntették a Szent Imre téri leágazást, s innentől könnyebb volt a közlekedés.

A háború végére – ha jól emlékszem – 19 vagonnyi lőszer hagyta el a gyár területét naponta.

 

Menet közben már voltak olyan termékek, melyek nem lőszerek voltak, s értékesítették azokat. Újsághirdetések is voltak ezzel kapcsolatban. Különféle fémek, fémlemezek, szekrények, sodronyok, egyebek. Valamint a Weiss-bronz, amely a gyár saját fejlesztése volt. A korabeli újságcikkek alapján ez egy nagyon szuper fém volt, amely mindenre (is) jó volt... Ezt gyártották még, s ebből különféle dolgokat állítottak még elő.

 

Ez már egy 1928-as térkép. Nagyjából lehet látni, hogy már a Gubacsi híd is elkészült. Körülbelül itt, ebben a vonalban lehetett a zárógát. Itt már van vasúti kapcsolat is, a szakadkikötő medencéi is megvannak, a Petróleumkikötő is, s a gyár itt helyezkedik el.

Az első világháború alatt nagyon sok épület készült, rengeteg embert vezényeltek ide. Ezen a részen, a mostani Csőgyártól a Dunáig terjedő részen fa barakkok voltak, ahol a munkások voltak elszállásolva.

 

Ahogy vége lett a háborúnak, már közben azért sejthető volt – legalábbis már az utolsó néhány hónapban -, hogy ebből nem fogunk győztesen kikerülni, úgyhogy a hadiiparnak gyakorlatilag lőttek. Valami másra kell átállni.

Weiss Manfréd 1917-ben a gyár nevéből a „lőszer” szót kihagyta. Onnantól kezdve a „Lőszergyár” nem szerepelt a gyár nevében. Illetve, olyan tudású embereket is vett fel a gyárba, akik a béke-cikkek gyártását is el tudják kezdeni, volt benne valami gyakorlatuk.

 

1918 novemberében a világháború véget ért.

1919-ben azért a román hadsereg még megjelent a gyárban: gyakorlatilag a termelő gépeknek, alapanyagoknak, félkész termékeknek a nagy részét elszállították. Úgyhogy egy üres gyár maradt itt 1919. végére. 1919. őszén 50 munkás volt a gyárban! (Azaz a világháború alatti 36 ezeres csúcslétszámból mindössze 50 főt tartottak meg.)

Innen kellett elindulni.

 

Mezőgazdasági gépekkel kezdődött a „béketermelés”.

1921. novemberében már 8 ezer munkás dolgozik a gyárban. 22 tervező foglalkozott azzal, hogy különböző mezőgazdasági és egyéb termékeket tervezzen.

Az ekék, mezőgazdasági eszközök gyártása nem volt elegendő, ennek piacot is kellett teremteni.

Elindultak az újsághirdetések. Ahol lehetett, hirdettek, reklámoztak.

 

Például a „Köztelek” című lapban. 1921. november 23-án már egy felhívást tettek közzé, hogy az éppen Budapesten zajló mezőgazdasági kiállítás résztvevőit meghívja Weiss Manfréd a gyárba: nézzék meg, itt mi minden történik?

A december 17-i újságban már arról lehet olvasni egy egészoldalas cikkben, hogy megtekintették a gyárat. Mindenki le volt nyűgözve, hogy itt mi mindent láttak.

Az ekegyártás 1920 elején indult el. Erre már abban az évben kaptak 50 ezer darabos megrendelést, 12 ezer darabot exportáltak. De ebből a cikkből tudjuk például azt, hogy a háború alatt 36 ezer munkás dolgozott a gyárban. Weiss Manfréd személyesen fogadta őket, és kísérte körbe, s nyilván közben beszélgettek is, s innen egy csomó információt le tudtak írni az újságba. Amikor a cikk megjelent, addigra már 75 ezer ekét és 200 ezer szántóvasat értékesített a gyár.

 

Egy csomó egyéb hirdetést is találunk az újságokban. Például gazdasági szekereket.

Itt még a Piramis Magyar Földbirtokosok és Földbérlők Kereskedelmi Rt-vel voltak kapcsolatban. Ők intézték a kereskedelmi ügyeket, az ő hálózatukon belül lehetett ehhez hozzáférni. Aztán acélekéket, taligákat, egyebeket. Többféle formában is megtalálható a hirdetés.

Aztán utána jöttek már permetezőgépek, kapák, vetőgépek (olyan vetőgépek, amelyek már el voltak látva műtrágya-szóróval). Szóval rengeteg újsághirdetéssel lehet találkozni.

 

Aztán azt is lehet látni, hogy a Piramis Rt. megváltozott, s az AgrárGlóbusz név szerepel, akikkel kapcsolatba lehet lépni. Erről még egy pár szót fogok mondani.

 

A hirdetésekben lehet látni többféle permetezőgépet (ezek nagynyomásúak voltak, 15-16 bár nyomást tudtak előállítani). Külön volt háti permetező szőlőhöz, cukorrépához, gyümölcsfához.

Volt, amelyet kerekeken lehetett tolni, voltak kisebb, kézi permetezők, pumpásak, krumplibogárra, meg egyebekre.

Kézi, tologatós fűnyírót is gyártottak.

Gyártottak Fluvius nevű, alumiunium kiskanalas, serleges-láncos kutat is, amely a páternoszter lift elvén működve, a láncot tekerve az azon lévő kanalak hozták fel a vizet. Nagy előnye volt, hogy nem tudott befagyni: mindig volt olyan kanál, ami még felhúzta a vizet.

 

Na, és akkor a kereskedelmi vállalatok.

Ahhoz, hogy ennyi mindent el tudjanak adni (az 1920-as évek közepén már kb. 200-féle terméket gyártottak – főleg olyat, amelyet önteni lehetett, vagy lemezből, vasból el lehetett készíteni, meg olyanokat is, amelyeket nagyon sok alkatrészből kellett összerakni) kellett egy közvetítő, kereskedő cég. Valami miatt a Piramis céggel összevesztek, s megalapították saját kereskedelmi vállalataikat. A Ferroglóbus vaskereskedelmi céget már 1922. júniusában létrehozták a cégbejegyzés adatai szerint. A Metalloglóbuszt a Fémmű gyártmányainak eladására egy évvel később alapították. Az Agrárglóbuszt a mezőgazdasági termékek eladására szintén 1923-ban.

A Thermoglóbusz Egészségügyi és Csőkereskedelmi Rt. 1927. szeptemberében született meg – ez volt a legkésőbbi. Találtam egy érdekes adatot, amelyet eddig sehol máshol nem olvastam: ez nem egy új cég volt – egy 1898-ban alapított Babos és Társa Rt. lett átnevezve, megvéve (ennek még majd jobban utána nézek, mert érdekesnek tűnik).

A lényeg az, hogy négy saját kereskedelmi irodája is volt már a gyárnak, akik tulajdonképpen terítették a termékeket az országban, sőt az országhatárokon túl is.

 

Említettem, hogy kellenek olyan emberek, akik létre tudnak hozni ilyen óriási nagy gyártó kapacitást, megtervezni, megszervezni, hogy minden ott legyen időben, amikor kell. Itt tulajdonképpen a Korbuly családnevet lehet említeni. Közülük három személy is előkerül a gyár történetében.

Korbuly Károly volt az, akit személyesen Weiss Manfréd kért föl, még 1916-ban, a gyár műszaki vezetésére.

Az ő öccse volt (húsz évvel fiatalabb) Korbuly János.

A harmadik Korbuly Károlynak a fia, László, aki később a repülőgépgyárnak volt az igazgatója.

Ez egy 1912-es fénykép – itt még a Weiss Manfréd Művekkel nem álltak kapcsolatban.

Korbuly Károly egy kivételes géniusz volt. Nagyon sok helyen lehet az ő nevével találkozni. Tulajdonképpen Kandó Kálmánhoz, és több nagy magyar mérnökhöz sorolják be, amilyen nagy műveket vitt véghez. Talán azért is szerepel együtt a neve Kandóval – ez egy 1912-es kép, Olaszországban készült. Akkor ők Olaszországban, Kandó Kálmánnal, az ottani vasút-villamosítást végezték. Tehát fontos szerepe volt Korbuly Károlynak ott is.

A Korbulyok tehát műszakilag nagyon sokat tettek a gyárért, a gyár fejlődéséért.

 

Nézzünk még néhány terméket, hogy mi minden készült?

Idővel megjelentek a vetőgépek is. Ezek már egy kicsit komolyabb szerkezetek. Ez még egy 6-8 soros vetőgép. A későbbiek folyamán azért ennél voltak komplikáltabbak, nagyobb tudásúak is.

 

 

 

 

 

 

 

Különféle megoldással működtek: tolós, húzós, nyomós, itt-ott-amott kormányzós.

Volt rengeteg féle permetezőgép, mindenféle megoldásban.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

A mezőgazdasághoz kellettek még mindenféle szőlőzúzógépek, amelyekkel a szőlőt lehetett szüretkor bezúzni. Voltak recézett henger alakú betétekkel, voltak kúpos kialakításúak.

Az összezúzott szőlőt ki is kellett préselni, így tehát szőlőpréseket is gyártottak. Előállítottak rengeteg féle kéziszerszámot: sarabolót, kapát, stb. Ami jött, az gyártásba került. Az öntöde is működött, tehát ők is gyártottak nagyon sok -féle terméket. Amibe kellett vas, abban a gyár jó volt. Például gyártottak falikutakat.

 

1921-től a Csőgyár is elindult. Onnantól csövet is gyártottak és a csövekhez szükséges fittingeket.

Gyakorlatilag mindent gyártottak, ami a ház környékén, illetve a mezőgazdaságban kellett. Ajtóvasalatokat, bútorvasalatot, vasalót.

 

A bejárat mellett van négy vitrin, amelyekben különféle, apró tárgyak vannak kiállítva. Például egy ilyen vasaló is megtalálható ott.

Vasalót is sok cég gyártott Magyarországon. Ez egy faszenes vasaló, ez itt készült a gyárban.

 

 

Különféle ekevasak, patkószeg.

Próbálkozott a gyár annak idején a faszegek gyártásával is. A Fekete-erdőbe mentek ki, megnézni az ottani mestereket, ellesni a trükköt, hogy is kell a cipészeknek megfelelő, kis, apró faszegeket készíteni? Ez nem jött be, tulajdonképpen ez nem lett egy sikeres termék.

De a lópatkó-szeg tulajdonképpen világhírű terméke lett a gyárnak, mert olyan minőséget tudtak előállítani, amit az egész világon kedvezően fogadtak jó minősége miatt.

Ez éppen a Szeggyár csoportképe, illetve belső képe.

Sok mindent kijegyzeteltem magamnak, sok-sok dátumot. Ezek közül is megosztok most néhányat.

Például horganyzott vaslemezből itatóvödröket készítettek már 1920-ban.

1921-ben gáztűzhelyek, gázrezsók készültek már.

A Szeggyárban megmaradt, rendelkezésre álló gépek mind a hadiiparhoz voltak köthetők, s előtte ezeken a gépeken, mindegyiken valamilyen lőszert gyártottak – ezeket kellett úgy átalakítani, átkonstruálni, átszerkeszteni, átszerszámozni, hogy jók legyenek valami másra.

Például az ólomgolyó-gyártó gépeken kis szegeket kezdtek el gyártani már 1920-ban.

1921-ben a nagyobb gépeken már a drótszeg gyártás is megindult, tonnaszámra. 1923-ban már 30 tonnát gyártottak a drótszegekből – havonta!

A lópatkó-szeget említettem.

 

A nagy, tüzérségi és ágyúlövedékek gyártásához való présgépeken 1920 tavaszán 25 literes tejszállító kannákat kezdtek el gyártani, s ezeket még ónozták, úgyhogy úgy néz ki mint egy nagyméretű lövedék-hüvely, csak nem puskapor került bele, hanem tej.

 

Aztán gyártottak mindent, amire szüksége volt a magyar iparnak, a magyar kereskedőknek. Például sárgaréz mérlegsúlyokat, rézcsapokat.

 

1921-ben (a faszeg-gyártó próbálkozás után) a Bognárműhelyben áttértek a faforgács-gyártásra. Bármilyen furcsa is, ezt gyártották, nem pedig hulladékként képződött.

 

 

Olyan mennyiségű alkatrészt kellett szállítania a gyárnak (itt már bejött a zománcedény is), hogy a csomagoláshoz kellett a faforgács. Külön műhelyt hoztak létre annak érdekében, hogy a csomagolóanyagot, a faforgácsot elő tudják állítani.

 

1920-ban már gyártottak mindenféle háztartási kisgépet is, krumplinyomót, stb.

 

 

Megindult a csavargyártás – kezdetben még forgácsolással, 1923-tól már mángorlással is készültek jobb minőségű, erősebb csavarok.1923-ban már 40 tonnát gyártottak belőle, havonta!

 

A tüzérségi osztály tulajdonképpen üresen maradt, s 1921 végén a Posztógyárat ezekbe az épületekbe költöztették át a Felvidékről.

 

Még az első világháború után – bérmunkában – elvállalták 600 darab, fronton megsérült terepjáró javítását (ezek közül 400 darab Ford-gyártmány volt). Ezek uszályon érkeztek a gyárba. Itt, valahol a Duna-parton szedték le ezt a 600 terepjárót, s kijavították azokat a gyárban.

 

Készült rengeteg takarmány-előállító gép: szecskavágók, répavágók, kukoricamorzsoló, daráló. Ezekből nagyjából napi 80-100 darabot tudtak készíteni.

 

Ami még érdekes, hogy az első világháború folyamán, amikor gyártották a rengeteg lőszert, szükség volt alapanyagra. Olyan mennyiségben készültek ezek a lőszerek, hogy az alapanyag is kezdett elfogyni. A végén például összegyűjtötték a templomtornyokból a harangokat.

Az első világháború után nem sok templomtotonyban maradt harang, úgyhogy 1922 végén létrehozták a harangöntödét, ezeknek a harangoknak a pótlására. Itt szintén külföldről érkező mesteremberek segítségével kezdtek el harangokat gyártani.

Volt arra is próbálkozás, hogy acélharangot gyártanak, mert az könnyebben elérhető volt (ott volt a Martin), de 3-4 sikertelen próbálkozás után azt mondták, ez vasgerendának jobb lesz, és beolvasztották azokat, s maradtak a klasszikus alapanyagnál.

Ez egészen 1926-ig működött. Addigra visszapótolták a háborúban felhasznált harangokat.

 

Gyártottak például borotvapengét. Napi 50 ezer darabot. Az 1930-as évek végéig volt itt Csepelen borotvapenge gyártás – akkor áthelyezték Nagytéténybe ezt az üzletágat.

 

1924 végén elindult a 40 literes, oxigén- és szénsavpalackok gyártása. Ezeknek már 150 bar nyomást kellett kibírni. Az elején ezeket még csőből, kovácsolással, melegítéssel, mindkét végük megmunkálásával készítették. Később fejlesztettek a technológián, akkor már csak az egyik végét kellett megmunkálni, azt, ahol a szelep is elhelyezkedik.

 

Készültek utcai lámpaoszlopok.

1923 elején elindult a lópatkók gyártása, havi 60 tonnás mennyiségben.

 

1911-ben már volt egy olyan hír, hogy lehet, majd zománcedényt is fognak gyártani a gyárban.

Ez most egy 1930-as árjegyzék acélekékről, boronákról.

1921-ig kellett arra várni, hogy a zománcedény-gyártás meginduljon. A gépek megvoltak, amelyekkel lövedék-formájú edényeket lehetett gyártani. Ezeket már csak zománcozni kellett és eladhatóak lettek különféle kannáknak, egyebeknek.

Aztán nagyon megszaporodtak a termékféleségek, rengeteg mindent gyártottak. 1921 végén már az edénygyártás előkészületei folytak. A nagy ágyúhüvely-préseket átszerszámozták. A martin legyártotta a megfelelő acéllemezeket, amelyeket tudtak mélyhúzni, illetve alkalmas volt edénygyártásra.

Bécsbe mentek ki a zománcműhely munkatársai, mérnökei, az ottani Vermerert-Fleiderer edénygyárba, megnézni, hogyan is kell megfelelő zománcréteget létrehozni ezeken az edényeken.

1922-ben elindult a zománcgyár – az elején még csak kék és fehér színben (akkor ez divatos szín volt) tudtak zománcedényeket gyártani. Valami miatt műszakilag is egyszerűbb a kék és fehér zománcedények gyártása. Hét kemencével, napi 4 tonna edényt tudtak gyártani.

1924-től kilenc kemencével már 5,5 tonnát gyártottak naponta.

Ezek kis tömegű, nagy méretű edények voltak, valahová tenni kellett ezeket, úgyhogy az akkor már meglévő Tiszti Kaszinó báltermében tárolták a nyers edényeket, s egy emeletes, külön raktárépületet emeltek a kész edények számára.

A későbbiek folyamán a műszakilag nehezebb, bonyolultabb piros és barna szín is bekerült a kínálatba, és a termékpaletta is erősen megnövekedett.

Ami jó a WM Művek ezek korszakában: mindenről gyönyörű katalógusokat készítettek, olyan részletességgel, olyan finomságokkal, hogy tényleg, még most is, az ember ha ránéz, akkor olyan jó érzés tölti el: akkor, száz évvel ezelőtt azért tudtak katalógust készíteni (nem úgy, mint manapság, néhány helyen)!

Lábosok, fazekak, tejeskanna, tejes szilke, vizesvödör, hotel-szálloda kanna, cseh-korsó, kisfedő – rengeteg minden készült. Nem mutatom meg az összeset, mert tényleg számtalan edény volt a portfólióban. Fogkefetartó, szemeteslapát, ivókehely, kaszakő-tartó. Úgyhogy a Zománcgyár az nagyon felfutott, s egészen 1949 környékéig működött itt, aztán utána azt mondták, megállnak vele. Elméletileg 1951-ben teljesen leszerelték, elszállították az itt lévő gépeket.

 

Egy másik érdekes dolog.

1931. szeptemberi újsághír: „Házgyártásra rendezkedik be a Weiss Manfréd gyár”. Acélvázas épületeken kísérleteztek, hogy acélkeretet hoznak létre, amelyet téglával kitöltenek és panel, vagy blokk formában majd ebből házakat építenek.

A korabeli építészek nagyon lehúzták ezt, mondván, hogy ez borzasztó gazdaságtalan, semmire nem jó. Körülbelül négy emelettől fölfelé lenne ennek létjogosultsága, alatta teljesen felesleges belerakni az acélt. De, mivel itt vas volt bőven, érthető miért próbáltak mindenbe belerakni, még a falba is vasat tenni.

Valószínűleg ez nem jött be. Több, erre vonatkozó hírt nem találtam, ezek szerint nem lett egy sikeres üzletág.

 

Mondtam, hogy rengeteg -féle csavar is készült. Itt az egyik vitrinben látható a csavar-árjegyzék is. Gyönyörű szép rajzokkal, ábrákkal, hogy milyen féle-fajta csavarok készülnek? Benne van a WM-logo a csavarokban! Ilyen aprólékossággal voltak ezek megmunkálva.

Különféle szigetelő tartók a villanyoszlopokra. Aki vidéken jár, még láthat olyan villanyoszlopokat, amelyen a jó régi távvezetékek, villanydrótok vannak, s vannak oszlopok, melyeken 20-30 ilyen porcelán szigetelő is rajta van.

Kerékcsavarok, számtalan minden, bútorvasalatok, kis ablak- és ajtókitámasztó kampók.

 

Ami egy másik nagy újdonság volt, az a fürdőkád, azaz a zománcozott kád. Kezdetben ezek a kádak még úgy készültek, hogy öntöttvasból volt a kádtest, s ezeket zománcozták. Majd a későbbiek folyamán áttértek arra, hogy lemezből is készüljenek kádak. Aztán, amikor már mindenki csak lemezkádat akart venni, akkor felhagytak az öntöttvas kádak gyártásával.

1927-ben kezdték gyártani a lemezkádakat, addig csak öntöttvasból gyártották (kb. 1-1,5 évig ment csak az öntöttvas kád gyártása).

 

Ha már a zománcedények gyártásánál járunk.

1935-ben fejlesztettek és áttértek pakura-fűtésre, a kemencéket átállították ilyenre, amelynek következtében egy év múlva leégett a tető fele és a berendezések nagy része. Az üzemet újjáépítették, korszerűsítették, s ennek eredményeképpen 25 százalékkal hatékonyabban tudtak termelni. Ez 1949-51 környékéig megmaradt és akkor szűntették meg.

Itt a vitrinben lehet látni egy pici, demo zománcozott kádat is.

Rengeteg olyan szóróanyag, gyufacimke, vagy bélyeg volt (öntapadós a hátulja és fel lehet valamire ragasztani), amelyek, kerékpárt, varrógépet, kályhát, tűzhelyt, lakatot reklámoztak. Perforált a széle, lehet bélyeg is... Viszont nincs rajta ár. A gyufacimkék pedig szépen vágott szélűek! Egyfajta korabeli reklám-matricák lehettek.

 

Az 1920-as évek vége óriási nagy fejlődést hozott a gyár életében. Rengeteg új terméket vetettek be 1927-28-29 táján. Például a kerékpár, a varrógép, repülőgép.

Most épp egy kályhát látunk...

 

A kerékpárgyártásról egy nagyon jó előadást hallhattunk a közelmúltban Nógrádi Lászlótól. Úgyhogy nagyon részletesen nem mennék bele a kerékpárgyár történetébe.

Az 1920-as években éves szinten már 20 ezer kerékpárt importált az ország. Felmerült az igény, hogy ezt hazánkban is elő lehetne állítani. Hogy ne kelljen a nulláról kezdeni – tulajdonképpen ebben is jó volt a gyár – licence-szerződést kötött a grazi Puch Kerékpárgyárral. Az első tízezer darabot alkatrész formájában hozták be, s itt csak összeszerelték azokat. Ahhoz, hogy a marketing is meglegyen mögötte, 300 darabot kint, Grazban legyártattunk, Csepel név alatt. Ezeket küldték szét az országban kereskedőknek, szervízeknek, hogy ilyen a Csepel kerékpár. Valójában ez még Puch kerékpár volt.

 

Az akkori korra jellemző volt, hogy nagyon lehúzták ezeket a kerékpárokat, silány minőségűnek ítélték ezeket a „csepeli” gyártmányokat, amelyek meg sem közelítik az eredeti osztrák termékeket... azok, akik bóvlinak minősítették a kerékpárt, nem tudták, hogy csak a „Csepel” matrica a magyar rajta, a kerékpár az Puch.

Így indult el a kerékpárgyártás.

 

Itt még a gyár belső ellátásában is nagy löket volt a Szerszámgépgyár megindulása, amely körülbelül ide tehető. Előtte is voltak már szerszámgépek a gyáron belül, amelyek tulajdonképpen a gyárak belső igényeit fedezték, azaz a megmunkálógépeket, egyebeket már itt gyártották.

Viszont a kerékpárgyártáshoz olyan mennyiségű szerszámgépre volt szükség, olyan eszközökre, hogy tulajdonképpen egy külön gyárat hoztak létre. Átszervezésekkel a szerszámgépgyárat is megalapították.

 

Ez már egy későbbi reklám, itt már Keravill üzlet szerepel, ott lehetett kapni.

 

Ez egy 1947-es kép, kerékpárgyári munkásokról.

1947-ben még így szerelték a gyárban a bicikliket – van egy-két ilyen belső kép, ahol különféle alkatrészeket, egyebeket szerelgetnek. A kerékpárgyártás nem túl nehéz fizikai munka, úgyhogy itt rengeteg nő dolgozott centrírozásban, szerelésben. Nincsenek nagy tömegek, nincsenek extra hőmérsékleti körülmények, mint egy öntődében, vagy vasműben. Emiatt sok nő ment a kerékpárgyárba.

 

Ez már egy 1960-as kép.

 

Ez 1963-ban egy gyereknap, például. Ez a sóhajok hídjának nevezett konvejorpálya a gyár és a raktárépület között.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Azért itt is volt elég sok plakát, meg újsághirdetés, hogy a kerékpárt és a kerékpározást népszerűsítsék. Rengeteg ilyennel lehetne találkozni. Viszonylag jó mennyiségű és minőségű kép áll rendelkezésre – főleg a későbbi időkből, a kerékpárokról.

 

 

 

 

 

 

 

 

Rengeteg kerékpárfajta készült. Néhányat gyorsan felvillantok...

 

Ez már az összecsukható kemping-kerékpár, volt versenybicikli...

 

 

 

Akkor térjünk át a kályhákra.

A kályhák is a '20-as években indultak el. A kályhagyártáshoz rengeteg öntöttvas kell. Nagyon sokféle kályha készült, különféle tüzelőanyagokra: koxra, barnaszénre, feketeszénre, fára. Többféle kialakítással, díszítéssel.

Kezdetben samott-béléses kályhák voltak, majd aztán rájöttek, hogy igazából a lakosság nem tudja szakszerűen kezelni ezeket a kályhákat. Rengeteg samott-kiégés volt benne. Ezért a későbbiek folyamán olyan kályhákat is terveztek, vettek gyártásba, amelyekben már nem samott-bélés volt, hanem öntöttvas bélés, tehát nem tudott kiolvadni.

 

Gyönyörű szép katalógusok vannak ezekről a kályhákról. Voltak kisebb és nagyobb kályhák, valamennyi öntöttvasból, nagyon díszesen megoldva. Aki ilyet vásárolt, annál ez a lakás dísze lett...

Árjegyzékkel, méretekkel, különféle, első- és másodosztályú kivitelben, felületkezeléssel. Volt fekete, nikkelezett, zománcozott – tehát rengeteg formában volt kályha. Mindenki megtalálhatta a neki tetszőt a széles választékban. Volt egyaknás, kétaknás, folytonégő.

Innen csak egy lépés a tűzhely, azaz a sparhelt. Csepelen kívül ezt is sok helyen gyártották: Salgótarján volt a másik, nagy sparhelt-gyártó. Csepelen a Titán márkájú, zománcozott sparheltek készültek.

 

 

 

 

 

 

 

 

Ami külön jó volt: a katalógusokban minden egyes típushoz részletes pótalkatrész-lista volt. Akinek eltört, elveszett valamelyik alkatrésze, meg tudta hozzá vásárolni külön, hiszen be tudta azonosítani az alkatrészt, ami hiányzik a kályhájáról, s meg tudta utólag rendelni.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Fűtéstechnika terén volt még sok minden más is, ami itt készült, például a gázradiátor. A gázcsőre rá lehetett kötni, volt egy kis kéménye, és fűtötte a lakást.

Rengeteg féle radiátor is készült. Külön katalógus volt radiátorokra: egytagú, többtagú, soktagú. Eleinte még öntöttvasból készültek ezek is, a későbbiekben áttértek a lemeztermékre. Ezek könnyebbek voltak, gyorsabban felfűtöttek, kevesebb anyag kellett hozzájuk, hamarabb készültek. (A lemezradiátorok majd még a trafógyártásban is előkerülnek – ott viszont nem fűtésre, hanem hűtésre használták őket, de tulajdonképpen azok is lemezradiátorok voltak.)

 

Aztán jött a varrógép, a következő nagy gépigényű, gyártásigényességű termék.

Kettő varrógép volt az 1920-as években, amelyik elterjedett volt: az amerikai Singer, és a német Pfaff rendszerű varrógép. Weiss Manfréd választása valami miatt a német márkára esett – Magyarországon valószínűleg ebből volt több. Megvásárolták a licencet a Pfaff cégtől.

Megkezdődött a varrógépek gyártása. Ehhez persze megint szerszámgépek garmadája kellett, hogy a szükséges alkatrészeket le lehessen gyártani.

A varrógép volt az első olyan, nagyon bonyolult, komplikált, precíziós szerkezet, ahol tényleg, már kis, finommechanikai megoldásokat kellett alkalmazni, finom kis mozgásokat kellett benne létrehozni. (Nemcsak leöntöttek 300 kiló vasat, aztán hagyták kihűlni, hogy jó lesz...)

 

Itt is rengeteg hirdetés volt, ahhoz hogy népszerűsítsék egyrészt a terméket, tudjanak róla, hogy ilyeneket gyártanak. 1930-ban az Új Idők című újságban volt egy felhívás arra, hogy aki Csepel, vagy Pfaff rendszerű varrógépel valamilyen szép terméket készít, az pályázhat. A pályamű a gyár tulajdonába került, a pályázókat pedig díjazták. A díjak sem voltak nagyon gyengék: az első díj például egy Csepel gyártmányú, süllyeszthető varrógép volt. A második is varrógép volt. A harmadik díj Csepel női kerékpár. A negyedik díj az „csak” 100 pengő volt. Aztán volt varrógépmotor, 50 pengő, a hetedik díj pedig varrófény volt (gondolom kislámpa a varrógépre, amivel sötétben is lehetett varrni.

Mentek a hirdetések mindenfelé.

 

A varrógéphez, a varráshoz szükség volt rengeteg olyan apró dologra, amit ott felhasználnak, például gombostűre!

 

Itt jutottunk el az előadás címének elejére, a gombostűhöz.

Rengeteg féle formában gyártották a gombostűt. Ez egy félkilós gombostűs doboz (kettő darabot itt valamelyik vitrinben meg lehet nézni, erdeti gombostű is van benne). Persze volt kisebb kiszerelésben is, annak, aki nem akart ilyen félkilósat vásárolni, sőt akár egydekás tasakban is.

 

 

 

Biztosítótűk, patentszemek, fadobozos biztosítótű-készlet. Rengeteg olyan termék készült, ami a használathoz kellett.

A varrógépeknél is rengeteg olyan alkatrész volt, amelyeket az elején még nem itt gyártottak, hanem behozták és csak beszerelték a gépekbe. A vége felé azért már minden itt készült.

A varrógépről is rengeteg fénykép van. Egyrészt gyári felvételek, a negyvenes, ötvenes, hatvanas évekből. Rengeteg reklámfotó lelhető fel varrógép témában.

Különféle díszítésekkel is meg lehetett vásárolni a varrógépeket: volt zöld, bordó, fekete. Voltak hozzá tájékoztató anyagok is. A WM-korszak katalógusaiban nemcsak a terméket akarták eladni, hanem a hozzávaló tudást is odaadták. Gondolták: ha valaki tudja, hogyan kell használni, az szívesebben megveszi. Minden terméknél ott volt, hogy működik, hogyan kell használni, mire jó? Receptekkel, egyebekkel.

A reklám az már akkor is fontos dolog volt.

 

A későbbiek folyamán megjelentek a vasalógépek, vasalóprések a gyár kínálatában.

A klasszikus, kézi-varrógép gyártása később megszűnt.

1930-ban a kerékpárgyár gázórákat is gyártott.

1949-ben szűnt meg a kazángyártás.

 

Ami még érdekes, így a gyár szempontjából: ami huzalból, drótból készült, azt mind tudták gyártani. Ez például egy hullámos hajtű, fekete, lakkozott kivitelben. Ez is megtalálható itt a vitrinben.

 

A '30-as években volt még egy nagy előrelépés a gyárban, az első magyarországi aluminium-művet itt hozták létre. 1934. januárjában indultak el itt az aluminium-gyártással. Magyaróvárról jött a timföld, s kezdetben évi 500 tonna aluminiumot gyártottak. Három év múlva, 1937-ben ezt a mennyiséget havi 400 tonnára növelték, s ez az aluminiumgyár egészen 1947-ig működött.

Létesítettek aluminiumfólia hengerművet is. A magyarországi aluminium-fólia igényeket a Weiss Manfréd Művek tudta fedezni.

 

S, akkor most jutunk el a cím másik feléhez, a repülőgéphez.

1927-ben elindult a repülőgép-gyártás is a WM Művekben. Itt azért sok minden köthető valamilyen módon azért a hadiiparhoz is, főleg aztán a későbbiek folyamán, amikor már a második világháborúra készülnek, meg a győri programot is bejelentették 1 milliárd pengővel. Akkor megint egy fokozottabb hadifejlesztés indult el.

Repülőgépből nemcsak katonai gépeket készítettek Csepelen, hanem személyszállító és gyakorló repülőgépeket is.

 

Az első termék, az a Jupiter-VI., a Jupiter repülőgép-motor volt. Erről is volt már pár évvel ezelőtt egy előadásunk „Csepel és a repülés története” témájában.

Ez egy kilenc hengeres csillagmotor volt, egy angol motor változata. A Cosmos Engineering 1918-ban fejlesztette ki, s aztán ezt adták el számtalan országba. A WM Művek a francia Gnome-Rhone cégtől vásárolta meg a licencet, s ebből aztán körülbelül 300 darabot gyártott az évek alatt.

 

 

Néhány évvel később, itteni fejlesztések eredményeként, már 14 hengeres csillagmotor is készült.

 

Ez például egy 1933-as Heinkel HD-22-es gyártmány, itt a WM-logot lehet látni a repülőgépek oldalán.

 

Több céggel (Caproni, Heinkel, Fokker) kötöttek licence-szerződéseket, és gyártották itt a repülőgépeket. Volt olyan, amelyik nem úgy jött le, ahogy azt eredetileg gondolták volna.

Ez egy Udett U 12 B, Flamingó típusú iskola(oktató)-repülőgép.

 

 

 

 

A későbbiek folyamán már nem csak csillagmotort gyártottak, hanem jöttek a Mercedes-motorok Csepelre. A DB-605-ös repülőgép-motorok gyártását kezdték el. Ebből csak 1940-ben 6200 darab készült a gyárban. 1942-ig készültek itt ezek a motorok. 1942-ben ezek gyártása áltekült a Dunai Repülőgépgyárba.

 

 

 

 

 

Nemcsak repülő volt: gyártottak mindent. Autót is! Személyautót, teherautót, sportautót, versenyeken is indultak vele.

Ez például egy Weiss Manfréd személyautó. Itt van a leírása: 750 ccm, van három előre, meg egy hátra sebesség-fokozata.

 

Van olyan kép, ahol sorozatba vannak állítva.

 

1930-ban egy kétütemű motorral próbálkoztak, az nem igazán jött be nekik: nagyjából 100 darabot gyártottak, de mindet vissza kellett venni, mert egy elég rossz kondtrukció volt.

Utána áttértek a négyütemű motorokra. Azokat már inkább nagyobb járművekbe, teherautókba szerelték, az egy jó motor lett.

 

 

 

 

Itt szintén lehet látni a WM-logot az autó elején. Ez a kép 1929-ben, Monte-Carloban készült. Az ottani csillagtúrán második helyezést értek el ezzel a 875 ccm-es autóval Szmick Viktor, Csajkovszky Emánuel és Pesti Ferenc.

 

 

 

 

 

 

 

 

1935. Halásztelek. Ezt az utcát jelenleg Korbuly utcának hívják. Ez is egy WM gyártmányú autó.

 

Aztán lehet látni teherautót. Ez egy WM H2-es katonai teherautó.

 

 

 

 

 

 

 

 

Nagyon sok teherautó a gyár saját céljaira készült, vagy reklámfeladatra használták. Ezzel például fürdőkádakat, vízvezetékeket reklámoztak.

 

A másik nagy sikerű termék a Csepel traktor volt.

 

A traktorok mellett gyártottak például tartálykocsit is a British Petrolnak.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Rengeteg kiállításon voltak jelen. Itt egy második világháború előtti kiállítás. Többféle céget is fel lehet fedezni az Oriontól kezdve... De, ami minket érdekel, az itt ez a Weiss Manfréd Ház Acél- és Fémművei, Csepel. Illetve itt lehet látni egy WM-23 Sólyom repülőgépnek a szárnyát. Ez egy oszlop tetejére volt felrakva, kiállítva.

 

Ezen a képen láthatjuk azt az úriembert, aki egy jóval korábbi képen még gyermekként ült a padon: ő Korbuly László. Itt már a Repülőgépgyár igazgatója, 1939-ben. Ez egy Csepelen készült felvétel.

 

Gyártottak például teniszütőt is. Rengeteg mindent (is) gyártottak, a gombostűtől a repülőgépig.

 

Mivel közeledett a második világháború, s a Győri Program bejelentése után egy fokozott hadifejlesztés indult meg. Így a járműgyártásban is megjelentek a különböző harci járművek. A repülőgépgyártás is annyira felfutott, hogy a Dunai Repülőgépgyárat létrehozták Szigetszentmiklós-Horthy Ligeten. A technológia egy része persze Csepelről került át oda. Ezt követően Csepelen fokozatosan leépítették a repülőgépgyártással kapcsolatos tevékenységet.

 

 

 

 

Ez egy 1943-as légi felvétel – itt már benne voltunk a második világháborúban, de itt még nem bombáztak Csepelen. Itt azért sok érdekes dolgot lehet látni. Erre van észak. Ez a Központi Iroda. Mi valahol itt vagyunk most... Itt van a Jupiter-szerelde, ez a Szerszámgépgyár két régi csarnoka. Itt még teljesen más épületek vannak a környéken. 1944 nyarára 520 ezer négyzetméter lett beépítve. Ebből az 1944-ben megkezdődött bombázásokban, főleg a július 27-ei nagy szőnyegbombázásban 23 százalék az teljesen rommá vált, 37 százalék súlyosan megsérült, s csak az épületállomány 40 százaléka volt olyan, amely úgy-ahogy, kisebb sérülésekkel megúszta.

 

Ez például a Szerszámgépgyár csarnoka.

 

A háború után évekig tartott, míg a romeltakarítással végeztek. 1948-as fényképeken még mindig lehet törmeléket lapátolókat látni

 

1945. január 9-én megérkezett a szovjet hadsereg Csepelre, a község küldöttségének kíséretében. Még ebben a hónapban megindult a termelés a gyárban, annak ellenére, hogy a bombázások után leállt, mert nem volt alapanyag, a munkások nagy része elszállingózott. Óriási gondokkal küzdött a gyár. A termelésben a még harcoló szovjet hadsereg részére gyártottak különféle szükséges eszközöket, ásókat, csákányokat, harckocsikat és autókat javítottak

 

Ez egy 1948-as kép: itt még romeltakarítást végeznek.

Rengeteg sérült jármű érkezett a háború után a gyárba. Az akkori vezetés ügyes alkut kötött: minden harmadik megjavított jármű a gyár tulajdonába került. A belső szállításokat ezzel meg tudták oldani.

 

Az 1940-es évek végén már 13 saját gőzmozdonya volt a gyári belső szállításnak. A gyárnak fénykorában kb. 60 kilométernyi, saját, belső vasútvonal-hálózata volt.

 

Ez egy 1945. októberi kép. Valamelyik öntőde.

 

A második világháború befejezése után visszatért a „békecikkek” gyártása. Megint csak reklámozni kellett és hirdetni, hogy Csepelen még mindig készülnek olyan termékek, amelyek a nagyközönség számára, a vidéki Magyarország számára is fontosak.

Újra tervbe vették a vetőgépek gyártását, amellyel időközben leálltak.

Rengeteg locsolókanna, vödör, permetezőkészülék, kerékpárok, motorok, egyebek vannak itt.

Már lehet látni szerszámgépeket is, esztergát, fúrógépet, stb.

 

A világháború után volt a gyár nevében is némi változás. Kezdetben Weiss Manfréd Acél- és Fémművei voltak. Majd 1950. március 24. és 1956. október 5. között Rákosi Mátyás Művek volt – ennek logója mondjuk nem nagyon passzol a korábbi logókhoz.

1956. október 5-től Csepel Vas- és Fémművek. Törekedtek arra, hogy az eredeti, a világon mindenhol jól ismert védjegyet, logot valamilyen formában megőrizzék. A WM-et ügyesen átmentették, átformálták VM-re, a külső ovális karikát megnyitva csináltak belőle egy fura CS betűt.

 

Reklámozták a gyártott termékeket. A gyárnak saját területén belül is volt bemutató-terme, egy 6 méter belmagasságú csarnokban, amelynek hatalmas nagy üvegablakai voltak. Itt már a 20-as években is mutattak be Csepelen készült termékeket. Rendszeresen jártak külföldi kiállításokra, a Budapesti Nemzetközi Vásárra. Ahol lehetett, reklámozták a termékeket.

 

Akkor néhány termék. Például gázpalackok – 1975-ös kép. Tömegével készültek akkor még gázpalackok.

 

Egy valamilyen kiállításon készült fotón Pannónia kerékpárok láthatók. 1967. május, ez pl. a BNV-n készült.

 

 

 

 

 

 

 

 

Szerszámgépgyár termékei: radiálfúrógép, azaz sugárfúrógép. A gyár belső szükségleteinek kielégítésén túl, amikor a második világháború utáni jóvátételi szállítások abbamaradtak, nagyjából 1949-1950 környékén, már exportra is igen komoly mennyiség ment ezekből a gépekből. A sugárfúrógép is licenc alapján került a gyártmányok közé. Hosszú ideig talán az egyik legjobb terméke volt a Szerszámgépgyárnak, különféle fajtáit évtizedeken át sikeresen gyártották.

 

Ez itt a szerszámgépgyári Fúrógépszerelde, egy 1951-ben épült csarnok. Napjainkban itt még szerszámgépgyártási tevékenység folyik. Az eredeti profilból a szerszámgépgyártási tevékenység 1928-29-től máig, igaz összeszűkült helyen megmaradt (a korábbi nagy csarnokoktól megszabadultak).

 

Ez egy lyukkártya vezérlésű marógép 1960-ból.

Ahogy fejlődött a technika, meg a vezérlések, egyre korszerűbb gépek jöttek.

 

Itt például 1961-ben szintén sugárfúrógépek szerelése (RF-51-es) látható.

 

 

 

 

 

 

 

1977-ben így nézett ki a Fúrógépszerelde egyik oldalhajója.

 

Aztán, ahogy a számítástechnika fejlődött, s a vezérlések is megérkeztek. 1980-ban már a Célgépszereldében NC-vezérlésű gépek készültek. Ez vagy az ERI-250-es, vagy a 400-as. A burkolat formájából erre lehet következtetni. A szerszámgépeknél tehát nagyon komoly fejlődés ment végbe. Talán az egyik legsikeresebb gyára volt a Csepel Műveknek a Szerszámgépgyár, amely a 60-as, 70-es évektől kezdve a világ élvonalába tartozott: olyan technikához fértek hozzá, melyekhez más gyárak nem biztos, vezérlésekben, egyebekben (Siemens-vezérlés, például). Úgyhogy itt komoly fejlesztőmunka volt. Egészen a rendszerváltás környékéig megvolt a Szerszámgépgyár régi két nagy csarnoka, a Jupiter-szerelde, az 1951-ben épült fúrógép-szerelde.

 

A '60-as évek égén volt egy nagy fejlesztés a gyár területén, ahol rengeteg minden épült, többek között a 2500 köbméteres víztorony, akkor épült a Szerszámgépgyár irodaháza (az ENSZ-palotának becézett ötemeletes irodaépület), a Célgép-szerelde, a Nagypontosságú csarnok. Tehát azért komoly épület-állománnyal rendelkezett a gyár. Most egyetlen épületbe visszahúzódva, de még működnek, dolgoznak!

 

Néhány csőgyári kép. Ez például 1955-ből. Csövekből rengeteg -féle készült. Már egészen az elején az amerikai olajipari szabványoknak megfelelő olajfúró és olajkutató csöveket is készítettek. Rengeteg falvastagsággal, mérettel, technológiával készültek.

Ami még a csőgyártásnál érdekes: - Korbuly Károlyt korábban már említettem – neki 1934-ben volt egy olyan szabadalma, amely tulajdonképpen megreformálta a csőgyártást. A korbuly-féle csőnyújtási kísérletek 1934-ben kezdődtek. 2-3 évig elkísérletezgettek vele, mire kialakult az, hogy már gyártani is tudtak vele. Onnantól kezdve viszont a korábbi csőelőállítás költségeinek csak körülbelül ötödébe (20 százalékába) került a gyártás. Gyorsabban ment, egyszerűbb lett, nem volt akkora energia-igénye. Úgyhogy a Korbulyok nemhiába tartoznak a nagy nevek közé.

 

Ez egy 1955-ös kép, ez még a régi nagyhengersora a Csőgyárnak.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

1980-ban így nézett ki. Aztán a rendszerváltás után pár évvel a Csőgyár ebben a formájában tulajdonképpen megszűnt. Most valami raktár van a helyén, illetve csőgyártás még úgy ahogy van, nagyméretű spirálcső-varratos csövek még készülnek, s egy-két kis cég még foglalkozik vele. De a nagy cégek közül (amelyek a rendszerváltozásig a gyár területén voltak) már csak a Szerszámgépgyár, az Öntöde, a Trafógyár és az Erőmű (ezt még fejleszteni is akarták, lebontották a területet, aztán közbe szólt a gázár-változás, azaz befagyott a fejlesztési elképzelés), amely működik. A többség kis cég, amely valamilyen gépparkot, épületrészt megörökölve, megvásárolva működik. A Fémmű, a Csőgyár megszűnt, a Martin-kemencéket lebontották, a Nagykalapács is eltűnt.

 

Ma a gyárterületen vannak étkezők, használtruha-válogatók, tésztagyár, munkásszálló, élelmiszer-kereskedés, konyha, műanyagüzem, zenekari próbaterem, stb. A területnek nagyjából csak a felén folyik termelő tevékenység.

 

Az Egyedi Gépgyárról még nem szóltam. Ez egy 1964-es kép, Szovjetúnió részére készítették el az akkori legnagyobb, komplex csőgyári berendezést: ez egy 480 tonna súlyú, 32 méter átmérőjű, előmelegítő-hőkezelő kemence, gázfűtéssel. Egyik végén belepakolták az alapanyagokat, ment benne egy kört, s a túloldalon kivették. A benne lévő anyagot 1250-3000 Celsius fokra melegítették fel.

Az Egyedi Gépgyár rengeteg olyan berendezést gyártott, amely speciális volt: csővonó-padokat, gumiipari préseket, csőhegyező gépeket, atomerőművi berendezéseket, stb.

 

 

 

 

 

Ez megint egy gyereknap, 1982-ből. Itt azért a méretek eléggé impozánsak.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

A Kerékpárgyár, illetve a Motorkerékpárgyár.

A Kerékpárgyárról már mondtam néhány gondolatot. Ezek itt robogók, amelyek még a Kerékpárgyárban készültek, nem a Motorkerékpárgyárban. Ezek a Panni törperobogók – egy 1958-as képen.

Készült olyan, Csepel motoros árukihordó szerkezet, amely jópofán néz ki.

 

 

 

 

 

 

Aztán jönnek a nagyobb motorok. Ez egy 1960-as kép: itt már készre szerelt, értékesítésre váró motorok láthatóak.

Az biztos, hogy 1975. október 28-a volt, amikor az utolsó motorkerékpárt készítették. Ez volt a 689.039. darab, az utolsó, amely lejött a gyártósorról. Ezzel a csepeli motorkerékpár-gyártás befejeződött.

Ezt a záró dátumot megelőzte pár év kínlódás, próbálkozás, útkeresés. A japán Yamahával folytak reményekre okot adó tárgyalások, de a konkrét együttműködést magasabb (politikai) szinten elszabotálták, annak ellenére, hogy a japán mérnököket beengedték 1973-74-ben a gyár területére, s szabadon mozoghattak, nézelődhettek, jegyzetelhettek. Ez, az akkori viszonyok között, egy érdekes történet. Ocskaynak nagyon jó könyve(i) van(nak) róla, vastag, részletes.

Akkor a motorkerékpárról most ennyi.

 

Az öntödék, a vas- és acélöntödék. Rengeteg minden készült ott is.

Ez egy motorblokk, MAN-hoz, RÁBÁ-hoz, s ha minden igaz még a Roverhez is készültek különféle termékek, öntéssel, precíziós öntéssel. Ami az öntödében előállítható, az itt volt minden, hajtókarok, egyebek.

 

 

 

 

 

 

Még egy dologról nem szóltam. Tavaly volt egy előadásom az iparitanuló-képzés történetéről.

Ahhoz, hogy itt megfelelő szakember-gárda legyen, (a csúcsidőszakban közel 40 ezer ember dolgozott itt a gyárban), a szakember-utánpótlást meg kellett oldani.

 

A gyár saját maga létrehozott egy tanműhelyt, és egy tanonc-iskolát: 1949. december 17-ére elkészült az épületkomplexum (bár a tanműhely már korábban is működött). Tavaly már mutattam ezt az épületet – ki hogy ismeri: MüM1, Bajáki, Weiss Manfréd Szakközép.

Az épület, amelyet ismerünk, az nem úgy néz ki, mint a rajzon. Ennek megvan az oka: körülbelül egy évvel az átadás után átépítették, mert eredetileg nagyon furára sikeredett, s nem tetszett az akkori elitnek.

A régi bejárata itt van az épületnek. Ez az elején, mikor megépült, még üvegfal volt. Ez meg a tanműhely. A tanműhelyben, hogy a tanulók gyakoroljanak, saját maguk is készítettek olyan gépeket, amelyeket utána lehetett értékesíteni.

Például ilyen a keretes fűrészgép. Ez ott készült az iskolában, az iskola terméke volt.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

És akkor még egy dologról nem beszéltem, a Transzformátorgyárról.

Elhangzott, hogy idén 60 éves a Trafógyár. Ez a Trafógyár nagy szerelőcsarnoka, 1960 nyarán így nézett ki.

1960. augusztus 19-én (a legtöbb újságban ez a dátum szerepel, mások augusztus 20-áról is írtak) volt a hivatalos átadója a gyárnak.

Egy-két kép, hogy nézett ki annak idején belülről?

Itt különféle tekercselő, illetve gombolyító gépek vannak, amelyeken a hölgyek készítik a tekercseket.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Itt már a lemezes transzformátoros olajszigetelésű transzformátorok készre szerelése történik.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Azután, - hogy színes kép is legyen – valamikor a ’60-as években így nézett ki a gyár belülről.

Ezt a kis kocsit egy pár éve dobták ki, amellyel a különféle tekercseket, aktív részeket szállítgatták.

 

 

 

 

 

Az elején még a Trafógyárban készültek a huzalszigetelések is. Most már másfajta huzalok kerülnek a trafókba, de akkor még rengeteg ilyen huzalszigetelőgép volt a gyárban.

 

 

 

 

 

 

És azután a számítástechnika is megérkezett a Csepel Művek területére. Lett külön Számítástechnikai Intézete – valamikor a ’80-as években komoly számítógépekkel volt felszerelve (a mai okostelefon valószínűleg a többszörösét tudja egy negyven évvel ezelőtti, szobaméretű számítógép-berendezés képességeinek).

 

 

 

Tulajdonképpen a Szerszámgépgyár is korszerű számítógépeken folytatta gyártásszervezési tevékenységét.

 

Ha már a számítógép így szóba került, nem tudom hányan tudják, hogy a Trafógyárnak is volt számítógépes próbálkozása, valamikor a ’80-as években. „Csepel Elektronik” néven próbálkoztak számítógép-összeszereléssel. Pár évig működött, azután abba maradt.

 

 

 

 

 

 

És akkor még a ’80-as évekből egy-két kép.

Ez a Fémmű fémszalag-hengerdéje. Itt színesfém-szalagok készültek. szerintem egy ugyanilyen képem van erről a csarnokról, körülbelül hat évvel ez előttről, tök üresen. A daru benne van, azon kívül semmi… (Majd legközelebbre megkeresem.)

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Ez, ha minden igaz, az 1978-ban indult DFMC-üzem, ahol nagytisztaságú rézhuzalokat gyártottak.

 

Szerintem nagyjából a vége felé tartok ennek az előadásnak. Ami eszembe jutott, arról szóltam: mi az, ami volt, mi az, ami napjainkig megmaradt? Ezt még lehetne nagyon sok félemódon feldolgozni, elmesélni, különféle részekre kitérni. szerintem nagyjából ennyi, ami ebbe belefért (a két óra hozzávetőlegesen el is telt). Talán egy kicsit több is volt, mint amennyire néhányan számítottak…

 

Hogy mi lesz a gyár jövője? – Jó kérdés!

Egy 220 hektáros, óriási területről beszélünk, ami egy nagyon jó alap lenne arra, hogy ide még valamilyen ipar betelepüljön. Viszont, amitől nagyon sokan elriadnak, akik ide jönnek, s megpróbálnak valamit itt kezdeni: az az úthálózat!

Aki valamelyik kapun át bemegy a gyár területére, s letér az első kisebb mellékutcába, ahol valamilyen csarnokot lehetne bérelni, vagy igénybe venni, az első tengelytörésnél visszafordul, s elmenekül jó messzire, még a szigetet is elhagyja.

Ha ezzel nem történik semmi, akkor nem tudom, mi lesz ennek a gyártelepnek a sorsa…

 

Pedig rengeteg értékes épület van. Építészettörténetileg is vannak érdekes épületek. A Csepel Művek az az egyetlen olyan hely az országban, ahol a különféle ipari építészetnek minden formája megtalálható.

Külön-külön egy-egy épülettel találkozhatunk Diósgyőrben, Ózdon, stb., mindenféle ipari területeken, ahol múltja van az iparnak. Itt viszont koncentráltan, egy helyen megvan minden. Az acélszerkezetes csarnokok, a vasbeton szerkezetű csarnokok a ’20-as évekből. Van olyan épület a régi kerékpárgyár területén, amely ívelt, favázas, rácsos-tartós tetőszerkezettel rendelkezik.

Nem sok ilyen van az országban. Erre is lehetne turizmust, vagy valamit szervezni azoknak, akiket ez érdekel. Egyébként nagyon sokan jönnek (külföldről is) fényképezőgéppel a nyakukban és fotózzák az érdekes épületeket.

 

Én ennyit tudtam elmondani. Ha valakinek hiányérzete van, mert kimaradt ez-az, akkor elnézést kérek.

Köszönöm szépen mindenkinek a figyelmet!

 

Dr. Bolla Dezső megköszönte az előadást, amely – érdekessége miatt – nem is tűnt túl hosszúnak, nagy figyelemmel hallgatta a közönség. Ez a trükkje az egésznek: jól kell előadni, s akkor van figyelem!

Amiről esetlen nem esett szó, az a hadiipar. A hadiipar szülte ezt a gyárat, s sokáig fenn is tartotta, összeomlása idején pedig a béke olvasztotta össze bizonyos tekintetben ezt a gyárat.

A hadiipart a Weiss-család komolyan vette, és kapcsolatait megtartotta 1920 után is, hiszen ez tette stabillá - az állami megrendelésekkel - a gyárat, de ez nem volt témája a mai előadásnak. (Hiába volt trianoni békeszerződés, a hadiipar tiltása, a WM gyár fele akkor is – burkoltan, az állammal kötött titkos szerződés alapján - hadiipari termelést folytatott).

A mai előadás rendkívül nagy értéke: nagyon sok új információt adott. Péter személyes kutatómunkát végez, a kiállított tárgyakat ő vásárolta meg, saját pénzből, s gyűjtötte össze. Olyanokat is, amelyek a Helytörténeti Gyűjteményben sincsenek meg! (Széchenyi házimúzeum…)

A gyár műszaki színvonalára mi sem jellemzőbb – az ember a személyes példákat hozza föl – a hadiipar úgy jelentkezett a családoknál, hogy ide jöttek dolgozni az ország különböző részeiből, s innen kerültek a frontokra, esetleg Weiss Manfréd lőszer által haltak meg a frontokon, de nem került be a köztudatba: Csepel a köztudatban ezzel a háztartási cikk termeléssel és kisipari jellegű termékekkel jelent meg a családoknál. A Weiss Manfréd fazékban főzték a paprikás krumplit, a suszter csepeli szöggel szögelte a cipőt.

Hogy mennyire kitűnő termékeket állítottak elő, személyes példámat hozom fel, nyaralómban ma is működik a Weiss Manfréd kályha, s az a bicikli, amit tíz éves születésnapomra kaptam, az ma már 72 éves (én 82 vagyok). Kérem szépen, ilyen termékeket kellene ma is gyártani, s akkr nem kellene három évenként mosógépet cserélni, vagy Calgon-reklámot nézni a tv-ben…

Nagyon szépen köszönöm neked az előadást, Péter. Magunk is, akik sokat foglalkozunk Csepel történetével, sokat tanultunk az előadásodból. A katalógusok, amelyeket bemutattál, nagyszerűek!

Hozzáteszem, itt van körünkben a villamos hegesztés egyik apostola, Kajmádi József. A villamos hegesztés, és az elektróda-gyártás is a Csepel Művekből indult. Nemcsak hirdették a terméket, hanem - az ismertető füzet elején Csurgay Árpád akadémikus írta a bevezetőjét a villanyhegesztésnek – műszaki ismeretterjesztést is tartottak.

 

Egy kis érdekes kiegészítés a kéményekről Molnár Rudolftól, a Trafógyár valamikori igazgatójától, tudós műszaki vezetőtől:

Harminckét kéménye volt a Csepel Műveknek, és 32 kiló aranyat használtak fel a törzsgárda-gyűrűk elkészítéséhez.

 

Aki esetleg nem hallott róla – fűzte hozzá dr. Bolla Dezső – a 40 évi szolgálat után mindenkinek járt aranygyűrű a csepeli gyárból és üdülés.

A kémény nagyon komoly dolog volt. Voltak külön kémény-kőművesek, akik ennek a szakemberei voltak. A bombázások után nem dőlt le, szinte egyetlen kémény sem! Pedig mellé estek a bombák, s komoly légnyomásnak voltak kitéve.

Egyet nem bírtak a kémények, a tv-adást. Az első tv-távadás innen ment. A kéményről indult a magyar rádiózás is – de ebbe nem megyek bele. 1905-ben Csepel és Újpest között, gyárkéményekről sugároztak adást. 1905-ben!

Az első tv-adásnál, innen Csepelről, a Martin mellé állították be a parabolát, s amikor a nagykalapács ütött, akkor a tv-adás elment… Úgyhogy nem működött tökéletesen.

 

A hegesztőpálcáról tényleg nem beszéltem – vette vissza a szót az előadó – 1936-ban indult el a hegesztőpálcák gyártása, évi 250 tonnával, mártásos technológiával. 1937-től már préseléssel gyártottak 700 tonnát évente, s 1939 volt az év, amikor a masszát már nem külföldről hozták, hanem saját gyártású bevonó-masszával készítették. 1941-ben már 3 ezer tonna volt a gyártási mennyiség. A csepeli gyár elektródaüzeme Móron működött.

Arról sem beszéltem, hogy 1937 és 1941 között készült Csepelen körülbelül 100 darab, 6 méter hosszú tengeralattjáró-periszkóp cső (Weiss-bronzból).

Nem említettem a rézgálic-gyártást sem – ez már 1918-ban volt: a hazai mezőgazdaság számára szükséges rézgálic-mennyiséget itt, Csepelen elő tudták állítani. Ez a termelés 1944-re felfutott havi 20 tonnás mennyiségre.

 

Lejárt az idő, a viszont látásra.

 

Az előadás szövegét lejegyezte, szerkesztette, az illusztrációkat válogatta és beillesztette: Bárány Tibor.

A fotók forrása: Széchenyi Péter előadásának diái, arcanum.hu, fortepan.hu

Utoljára frissítve: 2020-06-04 17:48:24

További híreink
Dobrev Klára szerint nem Magyar Péter kell Magyarországnak
Varga Judit lemondott igazságügyi miniszter volt férje még a Demokratikus Koalíció vezetését is megrengette, miután többtízezres tömeget tudott összehívni március 15-én B...
2024-03-17 11:52:01, Hírek, Színes Bővebben
Tarlós a honvédelmi miniszter feleségét szeretné főpolgármesternek
A volt főpolgármester szerint Vitézy Dávid semmihez sem ért a közlekedésen kívül, Szentkirályi Alexandra – akit valamikor ő talált ki – viszont ismeri az önkormányzati m...
2024-03-17 11:51:59, Hírek, Színes Bővebben
Míg Orbánnak alig van pénze, az apja uradalma egyre csak hízik
Az Orbán család már hosszú évek óta építgeti, szépítgeti a hatvanpusztai luxusmajorságot, József nádor egykori birtokát.
2024-03-17 11:51:57, Hírek, Színes Bővebben

Hozzászólások

Még nem érkezett be hozzászászólás! Legyen ön az első!

Hozzászólás beküldéséhez kérjük lépjen be vagy regisztráljon!
Oldal tetejére
Ezt olvasta már?
A DK visszalépteti eddigi csepeli jelöltjét és beáll a momentumos Dukán András Ferenc polgármester jelölti kam...
Bővebben >>