Csütörtök délután, augusztus huszadikán a Csepeli Munkásotthonban ünnepi programmal köszöntötték Szent István napját: az ünnepi műsorra ingyenes volt a belépés.

Augusztus huszadika a magyarság nagyon különleges ünnepe – mondta el Bodó József műsorvezető a program kezdetekor –, hiszen az egyik legnagyobb, és legősibb ünnepünk. Itt a munkásotthonban is nagy hagyománya van: minden évben a szerény lehetőségekhez képest műsorral emlékezünk, tisztelgünk államalapításunk előtt. Idén sincs ez másképpen: tiszta szívvel és becsülettel készült kis műsorunk. A fellépők magyar nótával, hastánccal, néptánccal szórakoztatják a közönséget az ünnepi műsorban, s a végén természetesen megszegjük és közösen elfogyasztjuk az új kenyeret.

A tánctermet megtöltő közönséget házigazdaként Nagy József, a Csepeli Munkásotthon Alapítvány Kuratóriumának elnöke köszöntötte:

– Azt kívánom, hogy jusson minden magyar családnak a következő esztendőben elegendő az új kenyérből, melyet a mai napon szintén köszöntünk. Az én szüleim azt mondták, amikor én gyerek voltam: kisfiam, ha kenyér van, akkor már nagy baj nincs. Mert ugye, mi magyarok, sok kenyeret eszünk. Bár egyszer egy nemzet fiai megleptek: grúzok vendégeskedtek itt, s a leveshez is kenyeret kértek! Ezt alig hittem el, mindenhez ették a kenyeret. Még többet ettek, mint mi.

– Azt kívánom jó szívvel, hogy érezzék nagyon jól magukat.

– A Csepeli Munkásotthon hamarosan indítja a 2015-2016-os közművelődési évadját. Kedves kollégám, Bodó József, aki hamarosan a műsorvezetői poszton tűnik fel, nemsokára elmondja majd Önöknek, miből választhatnak. Azt szeretnénk, ha sok rendezvényen találkozhatnánk. Nagyon szép programokat tervezünk a következő évadra.

– Most tehát az ünnepi műsor elkezdődik. Ma már volt itt egy kiállítás-megnyitó a Galéria 21-ben, kérem, tekintsék majd meg. Nagyon szép képeket fognak majd látni. Lengyel Géza tanár úr, a Tamási Lajos Olvasó Munkás Klub elnöke nyitotta meg tartalmas beszédéből megismerhettük az afrikai környezetet, ahol a képek készültek.

– Tehát most elkezdődik az ünnepi program, s mielőtt a művészetekre kerülne a sor, engedjék meg, hogy szeretettel köszöntsem körünkben dr. Szabó Szabolcsot, Csepel és Soroksár megválasztott országgyűlési képviselőjét. Üdvözlöm és felkérem, hogy mondja el köszöntőjét.

Dr. Szabó Szabolcs országgyűlési képviselő lépett a mikrofonhoz:

– Jó napot kívánok, én is köszöntök mindenkit! Megígértem, hogy rövid leszek, úgyhogy fogom magam tartani ehhez, hisz mégiscsak azért jöttek ide, hogy ünnepeljenek és a zenei programot élvezzék.

– Tisztelt Hölgyeim és Uraim, Tisztelt Ünneplő Közönség! Államalapításunk napján, a magyar nemzet egyik legfontosabb ünnepnapján Szent Istvánra emlékezünk. Első uralkodónkra, akinek a tevékenységéről, munkásságáról az elmúlt évszázadokban gyakorlatilag már mindent elmondtak. Ennek megfelelően beszélhetnénk itt persze hosszasan a kereszténység felvételéről, Szent István nyugati szövetségi politikáról, de én a magam részéről nem szeretném ezt hosszasan ismertetni és ismételgetni, hiszen ezzel mindannyian tisztában vagyunk!

– Azt Önök is nyilvánvalóan tudják, hogy évszázadok óta ünnepeljük ezt a napot. Kezdetben ez egy alapvetően vallási ünnep volt, ahol Szent István temetésére, illetve szentté avatására emlékeztünk. Majd aztán természetesen időről-időre újabb tartalmak adódtak ehhez a naphoz. Így csatlakozott augusztus 20-ához az új kenyér ünnepe, melyről Nagy József úr is megemlékezett az előbb. De, hogy más példákat is mondjak: talán emlékeznek rá, hogy 1949 és 1989 között ez a nap az Alkotmánynak az állami ünnepe volt. Illetve, csak olyan példákat tudok itt felsorolni, hogy az utóbbi években mindig ezen a napon mutatják be az ország tortáját, de azt is nagyon jól tudjuk, hogy mindig ezen a napon van hagyományosan az ország legnagyobb tűzijátéka, ahova sok százezren mennek ki a Duna két partjára. Régebben még vízi-parádé is társult ehhez az ünnephez (erre még én magam is emlékszem gyerekkoromból).

– Tehát láthatjuk, hogy folyamatosan változik, alakul az ünnep, de egy valami semmiképpen nem változott: – legalábbis az én nézőpontomból –, ez egy jókedvű, vidám ünnep, ahol összejönnek a rokonok, ismerősök, barátok, s beszélgetnek, szórakoznak. Élvezik azt, hogy még nyár van, és még van pár hét hátra a nyárból.

– Éppen ezért most én sem szeretnék politikai frázisokat ismételgetni, inkább egy rövid megemlékezést, egy személyes történetet hoznék elő, hogy én gyerekként miként éltem meg, s felnőtt fejjel hogyan emlékezem augusztus huszadikára. Én általában az augusztus hónapot egy pici alföldi faluban töltöttem a nagymamámnál. S augusztus huszadikán ott mindig búcsú volt, hatalmas nagy kirakodó vásárral. Egyrészt gyerekként ez maradt meg legjobban, emlékezetemben: kakasos nyalóka, törökméz, krumplicukor, s mindenféle cukor, amelyet töméntelen mennyiségben megkaphatott ilyenkor az ember. Másrészt arra is nagyon emlékszem, hogy akkor a rokonok a nagymamámnál mindig összegyűltek, beszélgettek, kitárgyalták, hogy mi történt az elmúlt majd egy évben (mert általában augusztus huszadika és karácsony volt hagyományosan - és ma is az a két ünnep -, amikor összegyűlik a család.

– Azt gondolom, hogy az a dolgunk, és az a feladatunk, hogy a mostani gyerekek is, amikor majd a jövőben, felnőtt fejjel visszaemlékeznek, valahogy így emlékezzenek vissza augusztus huszadikára.

–  Úgyhogy, én azt javaslom mindenkinek, hogy nemcsak most, augusztus huszadikán, hanem a következő napokban is (hiszen hosszú hétvége van), menjünk el a különböző szabadtéri rendezvényekre, családi összejövetelekre, baráti találkozókra, s beszélgessünk a rokonokkal, gyerekekkel, ismerősökkel és élvezzük azt, hogy még nyár van. Bár még éppen ebben a néhány napban nem éppen nyárias az idő- ez kétségtelen -, de bízom benne, hogy amíg az ősz beköszönt, addig lesz még bőven nyári idő is.

– Másrészt, az is nagyon fontos dolgunk, - attól függetlenül, hogy mint említettem, hogy szerintem az lenne a fő funkciója augusztus huszadikának, hogy élvezzük egymás társaságát és beszélgessünk –, hogy mégis csak az államalapításra és Magyarország elmúlt 1100 évére folyamatosan emlékezzünk, és a gyerekeket és unokákat is próbáljuk meg ránevelni arra, hogy foglalkozzanak a hazájukkal, hogy szeressék a saját hazájukat. Azért van ebben nagyon fontos szerepe a szülőknek és a nagyszülőknek, mert igazából a hazaszeretetet (azt gondolom) nem az iskolában fogják megtanulni, meg nem a politikusok beszédeiből – az kifejezetten a családnak a dolga!

–  Kerestem is ehhez egy Márai-idézetet, ha megengedik, akkor ezt felolvasnám. Márai Sándor így írt erről a Füveskönyvben:

„A haza nemcsak föld és hegy, halott hősök, anyanyelv, őseink csontja a temetőkben, kenyér és táj, nem. A haza te vagy, szőröstől-bőröstül, testi és lelki mivoltodban; ő szült, ő temet el, őt éled és fejezed ki, mind a nyomorult, nagyszerű, lángoló és unalmas pillanatokban, melyek összessége életed alkotja. S életed a haza életének egy pillanata is. Hazaszeretetre nem tudlak megtanítani: őrült az, aki önmagát tagadja. Hazád a történelmi méretekben megnagyított és időtlenített személyiség. A haza a végzet, személyesen is. Nem fontos, “szereted”-e, vagy sem. Egyek vagytok. De úgy látom és tapasztalom, hogy te – szóval, ünnepélyesen, írásban és a dobogókon – inkább az államszeretetről teszel bizonyságot és hitvallást. A hazától ugyanis nem lehet várni semmit. A haza nem ad érdemrendet, sem állást, sem zsíros kenyeret. A haza csak van. „

Azt gondolom, hogy így kellene megélni, és így kellene gyerekeinket is megtanítani a hazaszeretetre.

Úgyhogy én azt javaslom, hogy így augusztus 20-án gondoljunk hálával államalapítónkra, gondoljunk hálával azokra, akik a kenyeret nap mint nap az asztalunkhoz biztosítják, hogy rajta legyen az asztalunkon, s érezzük jól magunkat, mert akármilyen problémák is vannak Magyarországon, egy biztos: Magyarország egy szép és jó ország, ahol jó élni,  - többek között azért, mert ilyen programokon lehet részt venni, mint ma itt a munkásotthonban. Úgyhogy én jó szórakozást kívánok a műsorhoz.

Az ünnepi műsor első száma egy szavalat volt: Takács Mónika Reményik Sándor: Mindennapi kenyér című versét adta elő.

Reményik Sándor: Mindennapi kenyér

 

"Amit én álmodom

Nem fényűzés, nem fűszer, csemege, 
Amit én álmodom: 
Egy nép szájában betevő falat. 
Kenyér vagyok, mindennapi kenyér, 
Lelki kenyér az éhező szíveknek, 
Asztaláldás mindenki asztalán.

Kenyér vagyok, mindennapi kenyér, 
Nem cifraság a szűrön, 
Nem sujtás a magyarkán, 
Nem hívságos ünnepi lobogó, 
Kenyér vagyok, mindennapi kenyér, 
Nem pompázom, de szükséges vagyok.

Kenyér vagyok, mindennapi kenyér, 
Ha tollat fogok: kenyeret szelek. 
Kellek, tudom. Kellek nap-nap után, 
Kellek, tudom. De nem vagyok hiú, 
Lehet magára hiú a kenyér? 
Csak boldog lehet, hogy megérte ezt. 
Kellek: ezt megérteni egyszerű, 
És – nincs tovább.

Az álmom néha kemény, keserű, 
Kérges, barna, mint sokszor a kenyér, 
De benne van az újrakezdés magja, 
De benne van a harchoz új erő, – 
De benne van az élet."

 

A vers után magyar nóta énekesek léptek fel: Pék Lászlót, Tamon Erikát és Zámbó Imrét Horváth Géza és zenekara kísérte.

Majd hastánc bemutató következett, s a műsort a Csepel Táncegyüttes fellépése zárta.

A program záró eseményeként Nagy József  - miután a késsel keresztet rajzolt az aljára -, megszegte az új kenyeret és darabjaira kockázása után a nagyérdemű közönség elfogyasztotta a kóstoló falatokat.

21. kerületi Hírhatár Online - Bárány Tibor