Április 26-án, pénteken délután lassan megtelt a szabadtéri rögtönzött nézőtér Óbudán, az Aquincum Múzeum főépülete előtt. Amíg a nagyérdemű közönség beszélgetéssel üti agyon az időt (az ünnepséget színesítő négy marcona harcos pedig elfoglalja helyét), a kiállításmegnyitóra invitáló szöveget olvasgatom:

„A Budapesti Történeti Múzeum Ős- és Népvándorláskori Osztálya 2004 és 2008 között végezfeltárásokat a Csepel sziget északi csúcsán, a Budapesti Központi Szennyvíztisztító területén, ahol nagy jelentőségű, őskori és kora középkori (8.-13. századi) leletek mellett egy kelta település részletét és egy temetőt is sikerült feltárni.

A 900 régészeti objektum közül több mint száz tartozott a kelta kori temetőhöz, amelynek sírjai csointvázas és hamvasztásos temekezésekre oszthatóük, azonban a két nagy csoporton belül is igen változatos temetkezési szokásokkal találkozhattunk. A sírgöndök és a sírrítusok változatosságában azonban nem csupán a sokszínűséget, hanem időrendi eltéréseket is felfedezhetünk....”

Idáig jutottam az olvasásban, amikor Dr. Láng Orsolya, az Aquincumi Múzeum igazgatója, a Budapesti Történeti Múzeum főigazgató-helyettese a mikrofonhoz lépett, köszöntötte a megjelenteket, köztük Prof. Emeritus Dr. Szabó Miklós akadémikust, az ELTE Régészettudományi Intézetének professzorát és Népessy Noémit, a Budapesti Történeti Múzeum főigazgatóját:

- Egy pici változás történt a megnyitó programjában, ugyanis Dr. Szalay-Bobrovnizky Alexandra, humán főpolgármester-helyettes nem tud ma körünkben lenni – jelentette be Dr. Láng Orsolya, aki ezt követően rövid bevezető információkkal látott el minket.

- Az Aquincumi Múzeum hosszú évtizedek óta minden tavaszal új időszaki kiállítással készül, sőt az utóbbi években egy éveben már több időszaki kiállítást is nyitunk. Ezek – nem meglepő módon – zömében a római korral foglalkoznak. Idén azonban váltásról döntöttünk, s más korszakra is koncentrálunk. Múzeumunk nemcsak a római korral foglalkozik, hanem ős- és népvándorláskori osztályunk is van, mert rengeteg ilyen korral foglalkozó feltárásunk is van. E feltárások zömében beruházásokhoz kapcsolódnak: évente több száz, kisebb-nagyobb beavatkozást végzünk. Ezekből olyan mennyiségű lelet, tárgy kerül be múzeumunkba, melyeket mindenképpen szeretnénk bemutatni a nagyközönségnek. Így volt ez a most megnyíló új kiállításnál is. A 2000-es évek első felében egy Fővárosi Önkormányzat által végzett, nagyméretű szennyvíztisztító beruházáshoz kapcsolódóan végeztünk régészeti kutatásokat, amely egészen meglepő eredményeket produkált. Ennek leletei, tárgyai annyira különlegesek, hogy úgy gondoltuk, mindenképpen bemutatjuk a nagyközönségnek.

- Az idei évet alapvetően az Őskornak szeretnénk szentelni (nemrégiben múzeumunk adott otthont az őskorosok konferenciájának): kettő, a római kort megelőző időszakkal foglalkozó kiállításunk lesz idén. Az egyik a most megnyitandó kiállítás. Nagyon fontosnak tartjuk, hogy ne csak a római kort mutassuk be, amely Aquincumot érinti, hanem egy kicsit bepillantást adhassunk a látogatóknak azon kultúrákról, időszakokról, amelyek megelőzték a római foglalást.

- Ennek jegyében kérem meg Szabó Miklós professzort, nyissa meg a kiállítást.

Dr. Szabó Miklós papírra rendezett gondolataiba pillantva lépett a mikrofonhoz:

- „Hol vannak a hellének, és hol a kelták?” - írja Petőfi. Amikor ezt a sort papírra vetette, Európa már jó ideje a kelta csoda igézetében élt. 1760-1763 között James McPherson skót költő kiadta az elfeledett kelta bárd, Osszián költeményeit (ez egy mitológiai személy, de költeményei fennmaradtak, állítólag). A gyűjtemény hatása az európai szellemiségre óriási volt, jóllehet később kiderült, hogy az anyag lényegében hamisítványnak tekinthető. Mégis, ez a máig ható, sematikus irodalmi vízió keltette fel a kelta civilizáció iránti érdeklődést. Osszián nyomán pánkelta, illetve keltomán mozgalmak bontakoztak ki, aminek egyebek között egyenes következménye lett, hogy szinte minden, római kor előtti emléket (Galliától Pannóniáig) a keltáknak tulajdonítottak akkortájt.

- Ebben a kontextusban született meg egyebek között, a vaskornál jóval korábbi megalit építményeknél áldozatokat bemutató druida (kelta pap) – tehát ez is a keltákhoz kapcsolódott. Vagy azé a gall főnöké, akinek különböző korú prehisztórikus kellékekből állt össze az állítólagos nemzeti, vagyis kelta viselete.

- A XIX. század elejétől kezdve európában szinte mindenütt gyüjtötték a kelták hagyatékát, vagy legalábbis azt, amit annak hittek. Ehhez hozzá kell tennünk, hogy jó ideig a kelta pénz volt az egyetlen, hitelesen azonosított típus ezen az anyagon belül.

- A rómaiakat megelőző időszak, az úgynevezett késői vaskor régészetét elsősorban Franciaországban, az 1850-es évektől kezdve, főleg ókori leírások inspirálták. Ezek közül messze kiemelkedik Julius Cézár műve, amely az általa irányított római csapatok győzelmével végződő gall háború – máig is olvasott – részletes leírása. Ennek alapján kezdeményezte a XIX. század második felében III. Napóleon, francia uralkodó a legfontosabb gall települések (pl. Alesie) azonosítását, sőt feltárását.

- Az előbb említettek azonban nem árnyékolták be azt a korszakos jelentőségű felfedezést, amely 1856-ban, Svájcban, a Neuchateli tó partján lévő település leletei alapján vált ismertté. Hans Hildebrand svéd tudós a vaskor második, általában keltának meghatározott időszakát erről a helyről La Téne kultúrának nevezte el. A La Téne régészet legfontosabb dátumának alighanem 1871 minősül, amikor a bolognai nemzetközi antropológiai és ősrégészeti konferencián, a francia G. de Mortillet és a svájci E. Desor, a marzabottói etruszk város feltárt leletei között negyedik századi bevándorolt kelták hagyatékait azonosították.

- A kutatás ezután gyorsult fel Európa szerte, s ennek egyik jeles szereplőjeként Pulszky Ferenc – angliai és franciaországi emigrációja során – olyan tanulmányokat is végzett, amelyek eredményeként 1879-ben a kelta uralom magyarországi emlékhelyeinek azonosításáig is eljutott.

- A XIX. század végén egyfajta párhuzamosság jellemezte az európai kutatásokat. Ezek helyszínei a franciaországi, csehországi, magyarországi, általában magaslati települések voltak. Ezt követően a kelta temetők vizsgálata a XX. század első felében került előtérbe. Erre épültek a Kárpát-medence kelta korának jelentős összefoglalásai Márton Lajostól (1933-ban).

- A második világháború után bontakozott ki térségünkben a kelta régészet történeti szemléletű, időrendi vizsgálata. Ennek kezdeményezője és támogatója nagymértékben a cseh Jan Fillip volt, aki az 1970-es évektől a magyar kutatás fellendítésében is jelentős szerepet játszott. Az új eredmények főként a regionális időrendek kidolgozásában öltöttek testet. A régészeti forrásokat hagyományosan egyfajta kiegyensúlyozatlanság jellemezte. Ez úgy értendő, hogy a La Téne korai és középső szakaszát elsősorban a temetők, míg a késői periódust települések leletei alapján lehetett vizsgálni. Ez a helyzet csak az utóbbi évtizedekben, az úgynevezett autópálya-régészet jóvoltából kezd örvendetesen megváltozni. Az Aquincum térségében feltárt újabb leletek tanúsága szerint a Dunántúl északi részén is masszívan jelen voltak a római kort megelőző, úgynevezett La Téne kultúra hordozói, vagyis a kelták.

- Ez a megállapítás kiváló alátámasztást nyer a Budapesti Történeti Múzeum, 2006-2008 között, a Csepel-sziget északi csúcsán végzett kutatásai jóvoltából. A leletgazdagságból a fent mondottak értelmében, itt és most, a kelta kor anyagát emelném ki. Azt a mintegy 86 sírt, amelyek időrendje nagyjából a Krisztus előtti IV. század vége és a III. század második fele közé sorolható. A korai periódust a hagyományosan csontvázasnak nevezett , a későbbit a hamvasztásos temetkezések jellemzik. A sírokból az egykori viselet bizonyos elemei, korál és borostyán nyakláncok, gyűrűk és egyebek kerültek elő. Külön figyelmet érdemelnek a sárkányos és madaras fibulák, a kar- és a jellegzetesen keltának mondható, a női viselet részét képező bokaperecek.

- A vasfegyverek immár néma tanúi a későbbi Aquincum helyén hazára lelő kelták hadászati fölényének. Az itt élő népekénél sokkal fejlettebb technikájuk volt. Másfelől a hamvasztás során deformálódott viseleti tárgyak a túlvilágról alkotott elképzelésekre is utalnak. Nevezetesen a halál utáni életben kvázi újjászülető halott által a túlvilágon ismét használatba vett eszközökre. Szeretném hangsúlyozni, hogy mindezt nem a régész fantáziája látttaja a kiállítás látogatóival, hanem ezt többek között és elsősorban a galliai kelták sírfeliratai is megerősítik.

- Mindezek után a Csepel-sziget keltáinak emlékét őrző kiállítást megnyitom – zárta gondolatait Dr. Szabó Miklós.

Dr. Láng Orsolya, mielőtt átadta a szót a kiállítás kurátorának, megköszönte a kiállítás létrehozásában tevékenykedők munkáját: Horváth Attila kurátornak, a kiállítás rendezőjének, a régészeti feltárás vezetőjének, Csernus Erzsébet látványtervezőnek, Kolozsvári Krisztián grafikusnak, a múzeum üzemeltetési, restaurátor és közművelődési csapatának, az ő közös munkájukat dícséri a kiállítás, amely egészen október végéig látható. Reméljük és kívánjuk, hogy amilyen lelkesedéssel és örömmel csináltuk ezt a kiállítást, olyan szeretettel fogadják, és önök is élvezni fogják.

- Kedves látogatók, nagy szeretettel köszöntöm én is önöket, s az elhangzottakhoz szeretném hozzátenni, hogy a múzeum dolgozói, mindkét régész osztály munkatársai a segítségemre voltak, s valamennyien magukénak érezték ezt a kiállítást.

- Most csak egy-két szót mondanék el a kiállításról (a többit majd bent) – vezette fel a tárlatlátogatást Horváth Attila kurátor.

- Itt tulajdonképpen a magyarországi kelta érának két nagy korszakát mutatjuk be, a korait, és az úgynevezett közép-kelta kornak nevezett időszakot. Illetve, a kettő között van egy rövid átmeneti időszak, amely szintén kapott bemutatást.

- A múzeum adottságaira tekintettel, a terembe lépve először a középső időszakot fogják látni, majd egy gyors balkanyar után a korai időszakot láthatjuk, majd úgy érünk végig. A tematika ezt követi, tehát a bal oldalon (az északi szárnyban) vannak a korai leletek, középen az átmeneti és a déli szárnyban a legkorábbi leleteket mutatjuk be.

- A kiállítás első vitrinjeiben azokat a kivételes szépségű és jelentőségű tárgyakat emeltük ki, amelyeket a korabeli sírrablók elfelejtettek magukkal vinni. Magam sem értem, hogy miért, hiszen nagyon gyönyörűek, s szerettünk volna arra is rávilágítani, miért rabolták ki ezeket a sírokat hajdan? Utána pedig a viselet egyes elemeit mutatjuk be, a korszakok változásában.

- Kérem jöjjenek és tekintsék meg a kiállítást.

(A kiállítást következő írásunkban mutatjuk be részletesen.)

21. kerületi Hírhatár Online - Bárány Tibor

Fotók: Bárány Tibor