Úgy tartottam helyesnek, hogy közvetlenül az előadás után szóljak – mondta Horváth Gyula –, mert két részből áll a társaság: egyik oldalon a civilek ülnek, a másik oldalon a hatalom, azaz az önkormányzat reprezentánsai, ez mindig is így volt.

Azt gondolom, hogy ami Csepelen elindult a rendszerváltás után, az 2010-ben véget ért! Nagy erőfeszítés következett be, ám ennek nagy előnye nem volt. Ezt elég keserves kimondani, de muszáj, ha a céljainkat a távlatokban meg akarjuk határozni. Tehát pontosan arra építeni, ami az előző években volt, nem lehet!

Teljes mértékben egyetértek a paradigmaváltás szükségességével, s az ennek érdekében kidolgozott és felvázolt célokkal, melyeket Kulinyi Mártontól hallottunk.

Mindenkinek – az önkormányzatnak is – az érdeke, hogy a civilek mennél erősebbek legyenek, mert akkor erős az önkormányzatiság is!

Miért nem tudtuk ezt megcsinálni az előző ciklusokban? Annak több oka is lehet. Az én elemzésem szerint nem gondoltuk végig teljesen, hogyan épülhet a civil társadalom Csepelen. Nem gondolták végig – szerintem – a civilek sem, de nem gondolta végig az önkormányzat, vagy a hatalom sem.

Csepelen nem vettük figyelembe annak a tényét, hogy igen jelentős és nagyon mélyre nyúló gyökerekkel rendelkező civil szerveződések voltak. Elsősorban két területre volt ez jellemző: a kultúra és a sport területére. E két témában már az 1900-as évek eleje óta önálló, alulról szerveződő civil mozgalmak és szervezetek jöttek létre és működtek.

Jellemző az is, hogy 2010 után melyik volt az a két intézmény, amelyik a legtöbb támadást szenvedte el, s a megsemmisítés közeli állapotba került: az egyik a Csepeli Munkásotthon (a kultúra helyi, történelmi hagyományokkal rendelkező fellegvára), a másik a Csepel SC, a sportélet gyökereit hordozó, eredményes sportolók és érmek százait felmutató létesítmény-együttes, a helyi sportágak bölcsője és egykori otthona.

Ez a gyökérzet valahol megszakadt a szocializmusban. Az alulról építkezés teljesen megszűnt, és a civilség beágyazódott a hatalomba. Ebből nem sikerült nekünk kilépni 1990 után, a rendszerváltás időszakában. Ezért nagyon fontos és helyénvaló Kulinyi Márton gondolatsora: ha működő civil szervezeteket akarunk, és működő önkormányzatot és önkormányzatiságot akarunk Csepelen, akkor ezt a mellényt újra kell gombolni. Teljesen újra kell gombolni, nem lehet toldozni-foltozni, a meglévőket javítgatni.

Vannak a tradicionális civil szervezeteken kívül olyan szervezetek is, amelyek később alakultak, s a társadalom fejlődésével párhuzamosan erősödtek meg: a környezetvédelemmel, az egészségüggyel, a helytörténettel kapcsolatos mozgalmak helyi bázisai. Ezeknek is köszönhető, hogy Csepel híre egyre inkább országos, sőt világméretű lett. Ezekre a kérdésekre érdemes volt és kellett is rászervezni.

A civilek és a hatalom (az önkormányzat) között az a viszony, ami a nő és a férfi között: soha nem értik meg egymást, mert mind a kettő a másikat akarja. Én valahogy így láttam a civil szervezetek működését is ebben a kerületben. A civilek azt gondolták, hogy az önkormányzat támogatásával kell működniük és az önkormányzati támogatás megszerzését tartották fontosnak. Az önkormányzat pedig azt gondolta, hogy mennél több civil szervezetet tud maga mellé vonzani, annál erősebb. Azt gondolom, hogy ez egy hibás álláspont volt.

A helyes álláspont: erős önkormányzatiság a maga területén, erős civil mozgalmak a maguk területén, s a kettőnek számtalan vegyértékkel kell kapcsolódnia egymáshoz. Ezeket a vegyértékeket kell átgondoltan és erősen kiépíteni, és minél szorosabbá tenni. Ezt a viszonyt kell a politika és a társadalom, a politika és a civilek közötti viszony alapjának tekinteni. Én ezt a megközelítést mindig a politika oldaláról indítom, és kérem, hogy ezt így is fogadják el. Természetesen az elemzés eredménye más szemszögből, más is lehet.

A politikának nem kell beleszólnia a civil szervezetek működésébe. Erre nincs szükség! Ha a politika beleszól a civil szervezetek működésébe, azzal megmételyezi, tönkre teszi: az alapját veszti el az a munka, az a tevékenység, amely a civil szervezetekben történik. Ezért a politikának azt mondjuk: el a kezekkel a civil szervezetektől!

A politikának azonban minden mozzanatában benne kell lennie azoknak a gondolatoknak, amelyek a civil szervezetektől jönnek. A politika képes beszűkülni, képes a hatalom frázisaiban gondolkodni. Akkor tud szerteágazó és szolgáló tevékenységet kifejteni (ami működésének alapja), ha szoros kapcsolatot ápol a civil szervezetekkel.

A civil szervezeteket nem szűkíteni kell, nem megtizedelni kell, nem ellehetetleníteni kell, nem szűk kerékvágásba kell terelni, hanem a civil szervezeteknek a szabadságát kell megadni!

Amikor liberális demokráciáról beszélünk, akkor a „liberális” szónak a szabadság értelmét szeretném kiemelni. Azt a részét, ahol minden ember, minden csoport a maga tevékenységének megfelelő közegben szerveződik: legyen az művészet, sport, szabadidő, helytörténet, galambászat, vagy bármi más. Ezek mind-mind a társadalom egyes szegmenseit fedik le, a politikának pedig erre figyelni kell!

Olyan kommunikációs hálót kell létrehozni, amelyben ezek a folyamatok pontosan elhelyezhetők. Azt gondolom, hogy ha valaki azt hiszi, hogy ez pusztán a hatalom, vagy az önkormányzat, a polgármester felelőssége, akkor nagyon rosszul hiszi. Ezt egy ember, egy csoport megvalósítani nem tudja, ezt csak közösség tudja megvalósítani.
Együtt gondolkodó, közösen cselekedni kívánó, Csepel javát, s az itteni folyamatokat építeni akaró emberek közössége tudja megvalósítani.

Így gondolkodom, és így látom a jövőt ebben a kérdésben. Ezért tartottam fontosnak, hogy itt legyek, mert ez a feladat, ez a szemlélet amit képviselek, képviselünk köreinkben, pontosan ilyen Csepelt, ilyen fejlődést képzelnek el.