![]() |
|
|
|
Tweet |
|
|
![]() |
|
Csaknem negyven napirendi pontot tárgyalt meg 2016. január 27-i rendes ülésén a Fővárosi Közgyűlés. Elfogadták – egyebek mellett - a 2024. évi, tervezett budapesti olimpia mestertervét, amely a világverseny helyszíneit is meghatározza.
Elfogadta a Fővárosi Közgyűlés 21 igen, egy nem szavazattal, 9 tartózkodás mellett a 2024. évi, tervezett budapesti nyári olimpiai és paralimpiai játékok mestertervét (master plan), valamint a Nemzetközi Olimpiai Bizottsághoz benyújtandó garancialevelet. A Tarlós István főpolgármester és Szeneczey Balázs városfejlesztési főpolgármester-helyettes által jegyzett előterjesztés emlékeztet rá, hogy a Magyar Olimpiai Bizottság, a Magyar Paralimpiai Bizottság, a kormány, az Országgyűlés és a Fővárosi Közgyűlés is egyetértett abban, hogy Budapest pályázzon a 2024. évi játékokra. A helyszín-kiválasztási javaslat készítése során a legmesszebbmenőkig figyelemmel voltak a Budapest 2030 hosszú távú városfejlesztési koncepcióban, a Budapest 2020 integrált településfejlesztési stratégiában, valamint az elmúlt években elfogadott, tematikus fejlesztési programokban foglaltakra. A vizsgálatok egyértelműen megmutatták, hogy Budapest településszerkezete kiválóan alkalmas az olimpiai játékok megrendezésére, a tervezett olimpiai helyszíneken kitűnő feltételek biztosíthatók, a – hangsúlyozottan nem csak az olimpia miatt – szükséges fejlesztések a városszerkezet hiányzó elemeit pótolni tudják. A helyszínek kiválasztásának fő szempontja volt, hogy azok az olimpiától függetlenül illeszkedjenek a meglévő fejlesztési tervekhez, az adott terület olimpiai helyszínként extra fejlesztés nélkül vagy minimális fejlesztéssel bevonható legyen, valamint maximalizálható legyen a helyszín utóhasznosítása.
A tervezett olimpiai szerkezet két térségből és hét klaszterből áll. A Duna-térséghez tartozik az Olimpiai Park, a Margitszigeti és az Óbudai-sziget klaszter, a városfejlesztési térséghez pedig a Hősök tere, a Puskás, a Vásárközpont és a Népliget klaszter. Ezeken kívül vannak különálló helyszínek is, mint az Etele tér, a Testvérhegy és a Nagytétényi Lőtér.
Központi olimpiai helyszín a Kvassay-zsilip térségében
A központi helyszín az Olimpiai Park klaszter lenne, amely magába foglalja a legnagyobb nézőközönséget vonzó atlétikai stadiont, az olimpikonok és kísérőik számára kialakított olimpiai falut és további versenyhelyszíneket. Az Olimpiai park klaszter a Kvassay-zsilip térségében, az észak-csepeli szigetcsúcson, valamint Pesten a Soroksári út mentén elterülő alulhasznosított, részben használaton kívüli területeken, Budán pedig a Kopaszi-gát park területén és fejlesztési területén helyezkedik el. A szerkezet hangsúlyos elemei a Duna-parti helyszínek, ahol a látogatók közvetlen kapcsolatba kerülhetnek a folyóval, így kiszolgálásukban nagy szerep jut a vízi közlekedésnek is. Szeneczey Balázs városfejlesztési főpolgármester-helyettes a vitában elmondta: részletes és mindenre kiterjedő anyag készült, hét nagy klasztert jelöltek ki úgy, hogy Budapesten belül 7,5 kmsugarú körben el tudják helyezni a fő olimpiai helyszíneket. Hozzátette: a dokumentum illeszkedik a főváros településfejlesztési terveihez, valamint rövid, közép és hosszú távú városfejlesztési céljaihoz. – Az olimpiai pályázat illeszkedik a fővárosi fejlesztési tervekhez. Budapest alkalmas az olimpia megrendezésére. Az utóhasznosításra is nagy hangsúlyt fektettünk, hogy rentábilis legyen az olimpia – hangsúlyozta. Kérdésre válaszolva azt mondta: alapvető fontosságú az olimpiával kapcsolatban a felszíni kötöttpályás közlekedés. Szeneczey Balázs a csepeli HÉV eseteges átalakításával kapcsolatban, kérdésre válaszolva közölte: az az elv nem sérülhet, hogy a csepeliek ugyanannyi idő alatt – és lehetőleg átszállás nélkül – érjenek be a belvárosba, mint eddig.
A csepeli HÉV sorsa
Már február 1-én nyílt levelet írt a PM csepeli szervezete a főpolgármesternek és Csepel polgármesterének, amiben 8 kérdést tettek fel, hogy tisztán láthassanak az ügyben. Sajnos a mai napig nem érkezett válasz ezekre, de nem adják fel a reményt, hogy lehet értelmes párbeszédet folytatni a csepelieket ilyen húsba vágóan érintő kérdésben.
Ezért Hudák János önkormányzati képviselő egy előterjesztést nyújtott be a február 25-ei testületi ülésre, amely a csepeli HÉV sorsáról, jövőjéről szól. Remélte, hogy az ülésen mód lesz arra, hogy megismerjék azokat a terveket, amelyekről Borbély Lénárd korábban beszélt és amelyek meggyőzték őt arról, hogy jó ötlet villamossá alakítani a HÉV-et. A képviselő úgy gondolja: a csepeli lakosok és az agglomerációban élők érdekét az szolgálná, ha a régóta halogatott 5-ös metró megvalósítási munkálatai kezdődnének meg a villamossá alakítás helyett. Továbbá a csepeli képviselő-testületnek kötelessége a csepeliek hosszú távú érdekeit szolgáló megoldást támogatni, ezért javaslatot tett arra, hogy a testület nyilvánítsa ki elkötelezettségét Budapest hosszú távú városfejlesztési koncepciója, Csepel nemrégen elfogadott Integrált Településfejlesztési Stratégiája (ITS) és hosszú távú Településfejlesztési Koncepciója (TFK) mellett, illetve az abban foglalt 5-ös metró (Észak-Déli regionális gyorsvasút) megvalósítása mellett.
Nos, Borbély Lénárd, Csepel polgármestere ismét elmulasztott egy alkalmat, hogy a csepeli HÉV-vel kapcsolatos álláspontját vitában védje meg. A február 25-ei képviselő-testületi ülésén a Fidesz ugyanis leszavazta, hogy napirendre kerüljön a HÉV jövőjével foglalkozó Hudák-féle előterjesztést. Még az sem derült ki, hogy pontosan milyen indokkal nem vette napirendre a polgármester az előterjesztést.
A polgármester lesöpörte a javaslatot annyival, hogy pusztán politikai haszonszerzés az előterjesztő célja. Annyit azért még cinikusan hozzátett, hogy nagyon szívesen hív össze rendkívüli ülést és tárgyal is az ügyről, amennyiben beviszik neki a tiltakozó aláírásokat. Úgy látszik, nem hiszi el, hogy tényleg rengeteg ember van felháborodva a tervükön. Így hát nincs más út a PM előtt – írta Hudák János saját blogjában –, mint tovább gyűjteni az aláírásokat és a mostani kb. 2000 mellé még sokkal többet gyűjteni, hogy egyértelmű legyen számára, itt nem az ellenzék hisztériakeltéséről van szó, hanem az emberek valódi nemtetszéséről.
A PM a www.csepelihev.info oldalon on-line aláírásgyűjtést működtet és a következő felhívást tette közzé: „NEM ADJUK A CSEPELI HÉV-ET! Követeljük, hogy a Főváros és a kormány az M5-ös metró (Észak-Déli regionális gyorsvasút) megvalósítását támogassa, a csepeli HÉV vonalának teljes és a ráckevei HÉV részleges villamossá lefokozása helyett! A fideszes vezetés meg akarja szüntetni a csepeli és ráckevei HÉV-et. Minden érintett nevében tiltakozunk ez ellen, mert: - a HÉV helyére tervezett villamossal lassabban lehetne bejutni a városba; - hosszú gyaloglással lehetne csak átszállni; - a járműveken hatalmas lenne a zsúfoltság; - a HÉV felszámolására költendő 28,5 milliárdból felújíthatnák, fejleszthetnék a vonalat; összeköthetnék az agglomerációt, Csepelt és a belvárost. Elegünk van abból, hogy a fejünk fölött döntenek az életünkről! A Fővárosi Közgyűlés döntése értelmében az olimpia rendezése kapcsán el akarják szabotálni a Budapest hosszú távú településfejlesztési koncepciójában 2030-ra megvalósítani tervezett M5-ös metró (Észak-Déli regionális gyorsvasút) megépítését. Ez a csepeli és ráckevei HÉV vonalak összekötésével és föld alatti továbbvezetésével a belvárosig szállítaná az utasokat, illetve a szentendrei HÉV vonallal történő összekapcsolás után még tovább is. Meggyőződésünk, hogy az e helyett megvalósítani tervezett villamos vonal, nem képes kiszolgálni akkora embertömeget, amely naponta az említett HÉV vonalakon közlekedik, ezért nem szolgálja sem a csepeli lakosok, sem a zömében Csepel-szigeten agglomerációban élő további több tízezer ember érdekét sem. Követeljük, hogy ne megszüntessék, hanem fejlesszék a csepeli és ráckevei HÉV-et: kezdjék meg a felújítást és a vonal meghosszabbítását!”
Forrás: hudakjanos.blog.hu, csepelihev.info
|
|
|
|