![]() |
|
|
|
Tweet |
|
|
![]() |
|
Takács Józsefre és Papp Lászlóra emlékeztek családtagjai, barátai, munkatársai, az iskola vezetősége, tanárai, diákjai január 7-én délután. A Csepel-sziget Általános és Szakképző Iskola, Speciális Szakiskola (CSISZI) volt vezetői öt évvel ezelőtt lettek gyilkosság áldozatai.
Egykori munkahelyükön, a Széchenyi utca 93. szám alatti csepeli iskolában felállított emlékfalnál – az iskola előtti emlékharang megszólaltatásával – kezdődött a megemlékezés, melynek keretében először az iskola jelenlegi igazgatója, Szénásy Zoltán mondott emlékező szavakat.
A barátok nevében Sárkány István festőművész, az egykori Csepel Galéria igazgatója mondta el Pilinszky János és Vas István egy-egy versét.
A megemlékezésen készült fotóinkat megtekinthetik Galériánkban.
A Csepel-sziget Általános és Szakképző Iskola, Speciális Szakiskola 2006 szeptembere óta működik, fenntartója a Csepel-sziget Humánerőforrás Fejlesztő és Foglalkoztatást Támogató Alapítvány (HETA). A HETA képviselője, Kosik György, a Csepeli Erőmű Szak- és Átképző (Csertszak) Kft. ügyvezető igazgatója – tanulságos és megfontolandó – beszédét szó szerint idézzük:
„Tisztelt gyászoló család, barátok, diákok, tanárok és meghívott kedves vendégeink!
Az imént két emberért szólt a harang: már öt éve, hogy felfoghatatlan, megmagyarázhatatlan és elfogadhatatlan Takács József és Papp László barátaim tragikus halála. A gyilkosok már megkapták méltó büntetésüket. Évek alatt beigazolódott, hogy ez a bűntény nem szólt másról, csak az emberi kapzsiságról, magyarul sikkasztásról.
Volt egy fiatalember, akinek kevés volt a szép igazgatói fizetése és meglopta az iskola fenntartóját, a HETA Alapítványt. Miután rájött, hogy sikkasztását már nem tudja meg nem történtté tenni, ezért aljas módon – esélyt sem adva, hogy tovább éljenek – meggyilkoltatta a két barátomat.
Ez egy aljas bűntény volt, politikai magyarázatok nélkül.
Azért beszélek ezekről a dolgokról egyértelműen, mert választás jön és egyes médiák megint ezt a nagyon szerencsétlen és fájó történetet kívánják felhasználni politikai célokra. Ismét üzenem a politikai pártoknak, hogy Józsi és László barátaim tragédiáját ne használják fel politikai céljaik eléréséhez.
Ez a két ember nagyon nagy áldozatok árán és sok munkával létrehozták a Csepel-sziget Általános és Szakképző Iskolát, ahol jelen pillanatban is kb. 340 fő általános, illetve szakiskolai tanuló, valamint sajátos nevelési igényű tanuló végzi tanulmányait. Ha ők nagy lelkesedéssel, tenni akarással nem állnak neki és nem hozzák össze a sziget iskolát, ma sokkal kevesebb tanuló kapta volna meg azt a lehetőséget, hogy az általános iskola elvégzése után szakiskolába menjen, szakmát tanuljon, hogy az életben szakember legyen.
Kedves Barátaim! Mit lehet tenni, hogy ilyen tragédiák ne következzenek be? Csak egy út van: a megértés, a kiegyezés, a megegyezés, a beszélgetés. Ez a járható út, ez a megoldás. Igen, sokat kell beszélgetnünk, beszélgetni, hogy megismerjük a másikat, a nekünk gyakran külön világot. Maradjon egymás megismerésére is idő.
Kedves Barátaim! Mindezt üzeni ez az emléktábla, ezt üzeni a két ember, életével és halálával. Akiket szerettünk és szeretünk, akik már nem lehetnek köztünk, csak példájukkal, emberségükkel, munkaszeretetükkel.
Kedves Józsi és Laci! Nyugodjatok békében, mert mi megőrzünk titeket emlékezetünkben! Értetek és értünk is szól a harang!”
Az esemény befejező részében az iskola volt diákja, Kovács Leila gitárral kísér énekkel emlékezett az elhunytakra, majd a – egy trombitaszóló hangjainak kísértében – megemlékezés résztvevői virágokat helyeztek el az emlékfal lábazatánál.
21. kerületi Hírhatár Online |
|
|
|