Borbély Lénárd nem tetszően szóbahozta, hogy az alakuló ülésen Németh Szilárd „kommunistázó” beszédére válaszul kemény reflexióval éltem  - írta saját blogján Horváth Gyula (DK) önkormányzati képviselő -. Ez vitathatatlanul igaz!

Nem állítottam kevesebbet, mint azt, hogy az önkormányzati vezetők ilyen viselkedés mellett nem lehetnek legitimek! Arra számítottam, hogy ez a kijelentés felingerli őket, és eszement kapkodásba kezdenek.

Az sem lepett meg igazán, hogy ennek megfelelően nem a felvetett ügyet vizsgálták, hanem a felvetőt (engem) próbálták lejáratni.

Felszólítottak, hogy ha nem tartom legitimnek a választást, ne is vegyem fel a képviselői tiszteletdíjamat.

A másik fegyver, amit bevetettek, az a vagyonnyilatkozatom aprólékos elemzésére, és az ottani adatok kiforgatása volt. (A Fideszes mentalitásuk matt, nem is értik, hogy létezik olyan nyilatkozat, ami manipuláció nélkül teljesíti a nyomtatványok elvárásait.) A legitimitásról szóló kijelentésem igazán a Fidesz vezérek könnyedén átlibbentek, és a sokkal egyszerűbb érzelmi húrok pengetésébe kezdtek.

A legitimitás kérdése - Habermas óta bizonyítottan – túlnyúlik ugyanis a jog keretein. Erre látunk reflexiókat európai, de inkább amerikai szociológusoktól, politikusoktól. (Legutóbb értékelést épp McCain állított ki lesújtó bizonyítványt a magyar vezérről.)

A legitimitás arra alapozódik, hogy a közösséget alkotó emberek elfogadják a kialakult társadalmi formákat és maguk számára kötelezőnek tekintik azokat!

Akkor azonban, ha a kialakított normák elfogadhatatlanok az emberek számára, mert úgy érzik, hogy diszkriminációra, becsapásra épülnek és kis csoportok privilégiumát szolgálják, joggal utasítják el! Az én megjegyzésem - ami a csepeli vezetés viselkedését elemezve hozta meg kritikai értékelését - szintén erre a gondolatra épült.

A kampányban és azt megelőzően is a megvalósíthatatlan ígéretek sokaságát szórták szét Csepelen, egy kicsit se törődve azzal, hogy betarthatóak-e!

Utána pedig, a legtöbb szavazatot kapott ellenzéki tömörülés külsős tagjait, (méltatlan ármánykodással és erőből) kiszorították az önkormányzati munka arányos részéből. Ezzel egyidejűleg megkezdődött a hosszú kések éjszakája és belső mészárlásba kezdtek. Először hat vezetőt rúgtak ki a Polgármesteri Hivatalból, majd a Vagyonkezelő vezetőjétől vonták meg a pénzt és a bizalmat.

Maradt azért közpénz az indulatok nyugtatására, a kampányban segédkezőkre, a törpepártok lekenyerezettjeire, és mindenkire, aki (akár csak virtuálisan is) magára vette a Borbély széldzsekijét.

Az országos Fidesz gyakorlat szerint prémiummal jutalmazták a Városgazda és a Városkép Kft vezéreket. (Egyiket azért, hogy ne beszéljen, a másikat azért, hogy /félre/ beszéljen!)

Ők azok, akik a demokrácia csepeli lebontását, gyalázatosan végrehajtották.

Pedig az ilyeneket egy működő demokráciában sokkal inkább büntetéssel, mint jutalmazással illetnék.

Az a vezetés, amelyik hatalmával visszaélve eltorzítja az egyenlőség és átláthatóság elvét, a haverok és szerviensek rendszerét építi, valamint az ideák és a fellegek szférájában repked, ellentétes a demokratikus normákkal.

Ezért nem legitim!

Ez pedig eredendő bűnként, a Magyarországra erőltetett egy párti alaptörvény alapján létezik. Erre az elbabrált fundamentumra épülnek alapszabályok, SZMSZ-ek! Ebből kiindulva aztán a hibát hibák követték, és a stikliket bűnné fokozták.

A választások nem voltak szabadok, az esélyek nem voltak egyenlők, és nem a társadalmi akarat, hanem az államosítás nevében egy eltorzult, politikai és haveri összefonódásra épülő klikk ármánykodása ragadta magához a hatalmat. 

Ebből törvényszerűen következett, hogy a kis és nagy társadalomban eluralkodott a korrupció, a kivételezés, a haveri előnyök rendszere. A belső viszonyaikban pedig megkezdődött a Fidesz vezérek belső harca és vele együtt a párt eróziója.

A kontra produktív visszafejlődés jól látható tendenciává és nyíltan alkalmazott módszerré vált országosan és a helyhatóságoknál egyaránt.

Vezetői gyakorlatuk félelemkeltésben, az igaztalan öntömjénezésben, az emberi szabadság korlátozásában és legvégső lépésként a belső hatalmi viaskodásban jelenik meg.

Ezek a tények azok, amik megkérdőjelezik a legitimációjukat és nem az, hogy én (vagy társaim) mit állítok róluk.

Horváth Gyula

Forrás: hgyula.blog.hu