Fura figura volt, olyan, mintha egy Tersánszky-regényből lépett volna elő. Hosszú, sovány, kócos férfi, akin az új ruha is úgy lógott-lengett, mintha rongyokat viselne. Kérkedett irtózatos testi erejével, néha társaságban felkapott egy karosszéket a benne ülő emberrel együtt, és kinyomta a magasba.

Egy ültében megivott több liter bort, anélkül, hogy a mámor legcsekélyebb jele látszanék rajta, közben pedig áradtak belőle a mulatságosnál mulatságosabb történetek. De ha éppen nem ivott, akkor is egy kicsit mámorosnak látszott, és az utcán, összetalálkozva egy akár felületes ismerőssel is, hangosan szidta a fennálló rendet, azt a rendet, amely éppen hatalmon volt.

Közben művészi szinten játszott gitáron is, fuvolán is, de ha kellett, értett bármelyik zeneszerszámhoz, és ha éppen nem volt pénze, elment zenebohócnak.

Tersánszky Józsi Jenő Nagybányán született (ma Baia Mare) 1888. szeptember 12-én, kiegyensúlyozott életet élő, egzisztenciájában időnként mégis meg-megingó polgári családban. 1906-ban szülővárosában érettségizett.

Kamaszkorától kacérkodott a bohém élettel. A helybeli művésztelep hatására festőművésznek készült. A szülői akaratra hallgatva 1906–07-ben jegyzőgyakornok Szapáryfalván, egy évvel később joggyakornok Nagybányán. 1908-tól előbb Eperjesen a jogakadémiával, majd Budapesten a jogi egyetemmel próbálkozott, de (tandíját elmulatva) szinte semmit sem végzett.

1910-ben a Nyugat közölte Firona című novelláját, 1911-ben megjelent első novelláskötete.

1914 és 1918 között katona, 1918 szeptemberétől hadifogoly; 1919 augusztusában tért haza. Ekkor már, főleg 1916-os, Viszontlátásra, drága… című regényének köszönhetően, elismert író. Nélkülözései miatt 1921. június 16-án a Dunába ugorva öngyilkosságot kísérelt meg. Szerencsés megmenekülésének újsághírét olvasva kezdett vele levelezni a literátus ambíciójú Molnár Sári, akit 1921. szeptember 8-án feleségül vett. Ebben az évben megjelent fő műve, a Kakuk Marci első kötete. 1922 nyarától a Nyugat főmunkatársa. 1923-ban mutatkozott be színházi szerzőként. 1927-ben három évvel korábban írt A céda és a szűz című kisregényének „szeméremsértő” voltáért két hónap börtönbüntetésre ítélték, ennek egy részét le is töltötte. 1930 táján saját regös együttesével lépett föl, 1932-ben megalakította sajátságos „színházát”, a Képeskönyv Kabaré társulatát, majd fellépett zenehumoristaként is.

1940-től a Híd című hetilap munkatársa. Budapest ostroma alatt tevékenyen bújtatta és mentette az üldözötteket. 1947-ben felújította kabaréját, bárokban szórakoztatta a közönséget, a Magyar Rádió Gyermekújság rovatának dolgozott – még ekkor, idősödvén sem tett le arról, hogy artistaként, hangszervirtuózként vagy feltalálóként lesz világhírű (technikai újításai nem váltak be, zenetörténeti elképzelései értetlenségbe ütköztek). 1948-tól állami évjáradékban részesült, ekkor már egy nagy élményt jelentő (1947-es) párizsi út is mögötte volt.

Egyéni, kópés, szabados témakezelése és hangvétele, számos legendaszerű történetben is megörökített örökfiatal, szoknyabolond, a kocsmai és piaci társaságot kedvelő egyénisége 1950-től esztendőkig kiszorította az irodalmi életből, ekkor főleg báb- és mesejátékokat írt. 1955 után ismét megjelenhettek könyvei. 1960-ban elvesztette sokáig betegeskedő, példás odaadással általa ápolt feleségét. 1965 nyarán nősült újra, második felesége Szántó Margit.

Utolsó éveire az edzett, inas test erői elfogytak, a betegségtől az író szelleme is eltompult. Bár semmiképp sem akarta elhagyni Avar utcai, évtizedek óta lakott, nevezetessé lett kis otthonát, a János Kórházban érte a halál 1969. június 12-én.

Névváltozatai: Tersánszky J. Jenő (a becéző, illetve a rövidített alakos névformák látszólag véletlenszerűen váltakoznak kötetein. A rövidített névalak a gyakoribb, de valamennyi jelentősebb lexikonunk a Józsi névelemet tartalmazó címszó alatt tárgyalja az életművet, s az 1984-ben kiadott Díjasok és kitüntetettek adattára szerint is Tersánszky Józsi Jenőként kapta a Kossuth-díjat); T. Józsi Jenő, T. Josi Jenő (pályakezdésekor). Valószínűleg használt álnevet ún. nemesponyvái írásakor, még valószínűbben az angol nyelvből dolgozó műfordítóként – ezeket a föltételezett álneveket azonban a kutatások, valamint álnévlexikonjaink nem tették egyértelművé.

Fontosabb díjak, elismerések:

1929, 1930, 1931, 1934 – Baumgarten-díj

1949 – Kossuth-díj

Forrás: pim.hu – Tarján Tamás, mek.oszk.hu