![]() |
|
|
|
Tweet |
|
|
![]() |
|
– Köszönjük, hogy itt vannak – ezzel a gondolattal kezdte Nagy József, a Csepeli Munkásotthon Alapítvány kuratóriumának elnöke beszédét június 24-én, szerdán délután, a Csepeli Munkásotthon előtt rendezett demonstráción. – Ezt a megmozdulást azért szerveztük, mert a Magyar Országgyűlésben Németh Szilárd képviselő törvényjavaslatot nyújtott be a civil szervezetek működéséről, illetve bírósági nyilvántartásukról szóló jogszabályok módosítására.
– A törvénymódosítás lényege, hogy a jövőben ne a bíróság gyakorolja az alapítói jogokat, hanem a helyi önkormányzat 100 százalékos tulajdonában lévő gazdasági társaság. Ez azt jelentené, hogy a Csepeli Munkásotthon Kulturális Központ a kerület önkormányzatának irányítása alá kerülne.
– A Csepeli Munkásotthon Alapítvány önálló jogi személy, közhasznú civil szervezet! Ezért – elődeinkhez híven – ragaszkodunk a függetlenséghez! Meg kívánjuk őrizni az intézményi autonómiát, és a munkásotthon szellemiségét is.
E bevezető gondolatok után Nagy József felolvasta a Csepeli Munkásotthon Alapítvány „Felhívását”, mellyel a törvényhozókhoz fordulnak, hogy ne tegyék ezt meg egy civil szervezettel.
„Tisztelt Csepeliek! A szociáldemokraták és a különböző szakszervezetek támogatásából és a csepeli munkások önerejéből épült Csepeli Munkásotthon 95 éve szolgálja a csepelieket! Működésének első évtizedében komoly harcot kellett folytatnia az akkori községi vezetéssel, amely meg akarta szerezni az intézményt. A hosszú évtizedeket megélt, s a nehezebb időszakokat is konokul átvészelt intézményünk az utóbbi években egyre nehezebb körülmények között is őrizte függetlenségét, és az alapítók akaratához híven szolgálta az Önök, a csepeliek kulturális igényeit.
Úgy látszik, a történelem valóban ismétli önmagát. A csepeli önkormányzat 2010 óta hatalmon lévő vezetése próbálja megszerezni az intézmény feletti irányítást. Ezért öt évvel ezelőtt megvonták kulturális központunktól a támogatást, s mindent megtettek működésünk ellehetetlenítéséért! Folyamatosan „offshoroztak”, megsértették az intézmény vezetőit és dolgozóit. 2015. 06. 24. A Csepeli Munkásotthon ennek ellenére él, dolgozik, a törvényeket és jogszabályokat betartva, kulturális értékeit megőrizve, biztonságosan működik. Csepel vezetőinek az utóbbi öt évben sem hatalmi szóval, sem fenyegetéssel nem sikerült rátenni kezét a Csepeli Munkásotthonra. Ám most, minden eddiginél erőszakosabb kísérletet tesznek. Németh Szilárd törvényjavaslatot terjesztett az országgyűlés elé, hogy a Csepeli Munkásotthon alapítói jogait a jövőben ne a bíróság, hanem a helyi önkormányzat gyakorolhassa. Amennyiben ezt a javaslatot az országgyűlés megszavazza, Csepel polgármestere szabad kezet kap a Munkásotthon önállóságának felszámolásában. Nekünk, csepelieknek, akiknek fontos ennek az intézménynek a függetlensége, egy esélyünk van: a nyilvános tiltakozás. A Csepeli Munkásotthon mindig is nyitott volt az együttműködésre! Nekünk nincs takargatni valónk! Gazdálkodásunk átlátható, működésünk törvényes. De az otthonunkat nem adjuk! Mert a munkásotthon a mi kultúránk, a mi hagyományunk, a mi múltunk, a mi életünk! Segítsék a munkásotthon függetlenségének védelmét, álljanak mellénk a jó ügyért!”
A felolvasott felhívást a több száz résztvevő megtapsolta, így fejezték ki egyetértésüket és szolidaritásukat az intézménnyel.
„Baranyi Ferenc: Fejedelmek figyelmébe
Olyan ostobák az emberek, s olyannyira csak a mának élnek, hogy aki be akarja csapni őket, mindig megtalálja köztük a maga emberét. Az emberekről általában elmondhatjuk, hogy hálátlanok, ingatagok, színlelők; a veszélytől visszarettennek, harácsolásra hajlamosak.
a tömeget! Hidd: veszteg úgy marad csak, ha legelőször azt felejti el, hogy gondolkodni is illő az agynak. Ki elhiszi, mit szóvivők hadarnak (például azt, hogy öt gramm öt kiló), az a poklot nem érzi kárhozatnak – a bunkónál nincs jobb alattvaló.
a trónusára holtig rátapadhat, a sokaság kezes, ha berezel s úgy véli, hogy békén hagyják, ha hallgat. Önnön betört fejére parazsat rak, hogy bocsássa meg az uralkodó, mi meg se történt. (Titkolt vágy maradt csak.) A gyávánál nincs jobb alattvaló.
A tisztesség senkit nem érdekel, az boldogul, kit sandaság igazgat, a különbet folyvást gyalázni kell, keresztvíz rajta csöppnyi sem maradhat. Itt öklöző győzelmet nem arathat, csak mélyütéssel – ez nyilvánvaló. Adj tápot minden aljas indulatnak – a hitványnál nincs jobb alattvaló.
(s ezt tudja minden bölcs, minden tahó), ha földbe döngölöd, kik mást akarnak – itt meg nem él, ki nem alattvaló.”
Ezt követően Drucker Tibor – aki 1956 és 1964 között igazgatója volt ennek a háznak – kapta meg a szólás lehetőségét.
Nem sok magyar intézmény büszkélkedhet azzal, hogy 95 esztendeje szolgálja a kultúrát, mint ez a Csepeli Munkásotthon. Az sem szokványos persze, hogy ennek a 95 esztendőnek utolsó öt évében kerüljön végveszélybe, szüntelen nemtelen támadások középpontjába.
Akik most itt összegyűltünk, mindannyian ennek az otthonnak a védelmére szövetkezünk, ez köt össze bennünket! Illyés Gyula írta egykoron, hogy ahol négy-öt ember összehajol, ott egy darab haza van. Itt Ti a munkásotthon függetlenségéért fogtok össze: szolidaritásra, barátságra társultatok, joggal mondhatjuk tehát, hogy itt van a haza! Ne tévesszen meg benneteket, hogy akik most szemérmetlenül el akarják orozni Tőletek az önállóság jogát, magát a Munkásotthont, ők is magyarul beszélnek! A magyar szó, még nem magyar érzés! A hazafiság köntösében járó szó, még korántsem magyar! József Attila verse jutott eszembe, amikor azon gondolkodtam, mit is kellene mondani a regnáló polgármesterről. A költő azt írta: „amikor nagyokat ütnek rajtatok, milyen jó lenne nem ütni vissza, se szóval, se tettel!” Úgy gondolom, hogy minden bizonnyal félrevezették tanácsadói a regnáló polgármestert, aki szerint Németh Szilárd törvényjavaslatára a munkásotthon visszakerül az önkormányzathoz, jogos tulajdonosához!
Barátaim! Ez a ház a legjobb tudomásom szerint soha nem volt az önkormányzaté! (Taps szakította félbe a beszédet.)
Az ötvenes években – talán néhányan még emlékeznek rá – a háborúval fenyegető Nyugat-Berlin válsága idején, Kennedy, akkori amerikai elnök német földön kiáltotta világgá: „Én is berlini vagyok!” A szolidaritásnak a jelszava lett ez akkor. Milyen jó lenne, ha nem csupán itt és most, hanem szerte az országban felharsanna a kiáltás: „Kiállunk a munkásotthonért, felemeljük szavunkat a kultúra szabadságáért, mert MI IS CSEPELIEK VAGYUNK!” (Ismét taps!)
Jómagam immár hatvan esztendeje, hogy Csepelre kerültem. A nagygyár martin üzemében dolgoztam, majd hat évig itt voltam Nagy Józsi elődje a Munkásotthonban, igazgatóként, s máig csodálója vagyok Nagy Józsi kultúraszervező munkásságának! (Taps!)
Azóta bárhova is vezetett sorsom, lélekben csepeli maradtam. Ha gondjaim voltak, mindig elzarándokoltam ide, erőt meríteni, igaz emberekkel találkozni. Olyanokkal, mint a múlt munkatársaim, Szabó Karcsi, Gergely Jancsi – akik most már valahonnan az égi öntődéből nézik, mit is teszünk az ő utódaikként. Találkozhattam Gelencsér Jóskával, akivel ketten alkottuk (mert ketten énekeltünk benne) a hajdani Acélmű énekkarát. Kondor Ferenccel, Tóth Mihállyal, aki ennek a háznak az igazgatójából lett Csepel polgármestere, Bolla Dezsővel, a tudós helytörténésszel, és a többiekkel.
Valaha, egy ragyogó tollú újságíró, Bálint György (ő is áldozata lett a ma feltámasztani vágyott Horthy-rendszernek) írta: „Felháborodom, tehát vagyok!” Elárulom nektek, hogy nem csupán a volt polgármester törvényjavaslata okán háborodtam föl! A munkásotthon elrablásának törvényesített szándéka is feneketlen aljasság ugyan, de ami ezt megelőzte, azt még rémálmomban sem voltak képes elképzelni: a volt polgármester képes volt Radnóti Miklós meggyilkolásának 70. évfordulóján, a róla elnevezett művelődési házban Nyírő József emlékestet rendezni! Ha valaki nem tudná: Nyírő József, az író, a Szálasi-parlament tagja volt. Haláláig kitartott a nyilas és fasiszta elmék mellett, Radnóti gyilkosainak is szellemi éltetője volt.
A Csepeli Munkásotthont – melyet Maróti Géza remekbe készült pannói ékesítenek, s az egyetemes kultúrának mindig zászlóvivője – lezülleszteni, ordas eszmék hirdetőjévé tenni (én úgy érzem) gyalázat!
Ebben a házban valamikor Kodály Zoltán, Ferencsik János, David Ojsztrah koncertezett, Fasang Árpád volt az énekkar vezetője, Berczik Sára nemzetközi hírű mozgásművész volt, Ék Sándor volt a képzőművész-kör vezetője. Budapest-szerte mindenki ismerte őket, sőt nemzetközi hírük volt, mindannyian nagyszerű, igaz emberek voltak.
Mi jön Nyírő után? Wass Albert, még hátra van Szálasi, Kun páter, Prohászka Ottokár, Bajcsy-Zsilinszky Endre trónfosztása…
Ennek a háznak nem ezt a sorsot szánták a téglajegyekből építők! Ez a ház – melynek védelmére most felsorakoztatok – nem egy a csepeli épületek közül. Mondhatnánk jelképnek, vagy akár szimbólumnak is. A közösségi élet, a művelődés, a szórakozás, a jóra-szépre nevelés, a szolidaritás intézménye – ezer és ezer csepelinek adta meg az alkotás örömét. Barátságok szövődtek itt, s életre szóló szerelmek születtek. A gyerekeké volt és ma is az ez a ház, a nyugdíjasoké, a munkás íróké, az olvasóké, a csillagvilág titkait fürkészőké, meg a Vigalmi Gárda színészeié, táncosoké, zenészeké, fotósoké. Meg bizony a rászorulóké, a munkásból munkanélkülivé vált tagjainak, harcra buzdított a reménytelenség ellen, majd’ egy évszázadon át.
Bízzunk abban, hogy a múlt most megismétli önmagát! A hasonlóság persze kísérteties. Igaz, ma már nincs gyár és nincsenek tüntető munkások, de van Csepel, él Csepel népe, és a munkásotthont magáénak valló kerület.
Sokat hivatkoztak az elmúlt időszakban Bibó Istvánra, de sajnos megtagadták, semmibe vették tanításait. Bibó szerint: demokratának lenni annyit tesz, mint nem félni! Nem félni a másnyelvűektől, a másfajúaktól, az elképzelt veszedelmektől, amelyek azáltal válnak valósakká, hogy félünk tőlük. Mi demokratáknak tartjuk magunkat! Nem félünk! Már csak azért sem, mert tudván tudjuk, amit nem képesek elhinni a hatalom pillanatnyi urai, amit kétezer évvel ezelőtt már megírt és versbe foglalt egy római költő, Ovidius: „nulla potetentia longa est”, azaz „egy hatalom sem tart örökké”.
Ne féljünk hát, barátaim! (Taps!) Álljunk ki bátran jogos igazunk védelmében! A tisztesség és a józanész végül is győzhet. Köszönöm szépen! (Hosszú taps!)
(Folytatása következik.)
21. kerületi Hírhatár |
|
|
|