![]() |
|
|
|
Tweet |
|
|
![]() |
|
Az új IKEA-áruház építéséről korábban már beszámoltunk.
Gratulálok ezen a kiváló napon, s a csodálatos időhöz is. Tisztelt Polgármester Úr, Tisztelt IKEA Vezetés, Kedves Munkatársak, Hölgyeim és Uraim! A nagy nap végre elérkezett. Emlékszem, hogy pontosan egy évvel ezelőtt tettük le az alapkövet, amelyre az óta felépült az áruház. Úgy gondolom, ez fantasztikus eredmény, amit alig egy év alatt sikerült elérni. Most itt az ideje az ünneplésnek, aztán kezdődhet a munka.
Elérkeztünk az új áruház megnyitásához, melyre méltán lehetünk büszkék. Én is büszke vagyok, mert úgy gondolom, hogy az IKEA Svédország legjobb részét képviseli. Úgy gondolom, hogy mindannyian, amikor először elköltöztünk otthonról, s önálló életet akartunk kezdeni, első utunk az IKEÁ-ba vezetett. S az óta is, akármilyen családi esemény történik, mindig eljövünk az IKEÁ-ba. Ha vendégségbe indulunk valakihez, szeretnénk meglátogatni valakit, akkor is előtte eljövünk az IKEÁ-ba. Mert az IKEA a remény, a változás, mindig ad valami újat, derűset. Sok újat hozott a kereskedelembe, mindig új ötletekkel rukkol elő, kitalálta a lapos csomagolást, az otthoni összeszerelést. Az IKEA képviseli a hitet a globalizációban, a szabad kereskedelemben. Nemcsak azért jövök el én is mindig ebbe az áruházba, hogy vásároljak, felfedezzem az újdonságokat, hanem azért is, hogy finom svéd ételeket fogyaszthassak, s megvegyek olyan dolgokat is, amelyekre talán nincs is szükségem, de valahogy mindig abba a sárga válltáskába kerülnek… Önök is tudják bizonyára, hogy Svédországnak szép nagykövetsége és rezidenciája van Budapesten, s szerte a világban. De Svédországnak emellett van IKEÁ-ja is. Itt Budapesten, Magyarországon ez a soroksári áruház tulajdonképpen a mi harmadik „nagykövetségünk”.
Mától kezdve a svéd minőséget és a svéd dizájnt, formatervezést nemcsak a két eddigi helyszínen tudják megvásárolni, hanem itt, Soroksáron is. Nagy örömmel tölt el, hogy ez így van. Gratulálok tehát az új áruházhoz, az IKEA vezetésének, munkatársainak, mindenkinek akinek része volt az új áruház létrehozásában. Gratulálok Soroksár polgármesterének is, hogy kerülete egy ilyen kitűnő, új létesítménnyel gyarapodott. Gratulálok Magyarországnak és Svédországnak, s nagy örömmel tölt el, hogy e áruház megnyitása is jelzi, a két ország gazdasági, kereskedelmi kapcsolatai fejlődnek. Varga-Nagy Eszter ezt követően Geiger Ferencet, Soroksár polgármesterét jelentette be, aki szintén elmondta köszöntő beszédét.
Nagyon sok szeretettel köszöntöm Önöket Soroksár önkormányzata és lakossága nevében. Engedjék meg, hogy egy picit rendhagyó módon, a saját érzéseimről beszéljek. Úgy gondolom, hogy a mai nap folyamán nálam elégedettebb, boldogabb polgármester nem létezik Magyarországon! Persze, ki az, aki nem lenne boldog, ha egy ilyen gyönyörű épület és egy ilyen gyönyörű áruház nyílna a kerületében, s kerülne átadásra. Elmondom, mit jelent ez nekünk, s miért örülök annyira. Egyrészt, itt az áruházban csaknem 400 munkatárs fog dolgozni. Ugyan kerületünkben talán Budapesten a legkisebb a munkanélküliség (3 % alatt van), de úgy gondolom, hogy ennek az áruháznak a megnyitásával megvalósított munkahely-teremtés kerületünknek nagyon nagy örömet okozott. A másik nagyon fontos dolog: a szolgáltatás. Az IKEA nemcsak egy sima, egyszerű áruház, hanem egy találkozóhely, amely kapcsolatokat teremt, s egy fantasztikus szolgáltatás-dömpinget is nyújt a kerület lakosainak. Most már nem kell majd elmennünk az Őrs-vezér térre, vagy Budaörsre, ha jó akarnak enni, vagy kapcsolatokat kialakítani. Őszinte leszek: nagyon sokat jelent nekünk anyagilag is ez a beruházás! Nem kevés adót fog fizetni az IKEA a kerületnek, s, ha ezt letagadnám, nem mondanék igazat. Kerületünkben, a legfiatalabb budapesti kerületben nagyon sok a fejleszteni való. Azokból a bevételekből, melyeket a különböző cégek, vállalatok fizetnek az önkormányzatnak, abból tudjuk az oktatást, a kultúrát, a szociálpolitikát támogatni, mert abból tudunk fejleszteni. Kollégáim már elkezdték számolni, mennyi plusz bevételt jelent majd az IKEA a kerületnek. Komolyra véve a szót, én nagyon örülök, s én is gratulálok az IKEA vezetésének, a kollegáknak, mert rengeteget dolgoztak tavaly március 31-e, az alapkő elhelyezése óta. Létrehoztak egy ilyen fantasztikus áruházat, ekkora területen (több mint 34 ezer négyzetméteren), ilyen berendezéssel, több mint 300 dolgozóval – ez egy fantasztikus dolog. Az elmúlt egy évben volt olyan időszak, amikor csaknem háromezer ember dolgozott az építkezésen. Az áruház megvalósítása rengeteg időt, energiát, fáradságot igényelt. Szeretném ezt a munkát megköszönni Önöknek. Szeretném megköszönni azt, hogy ilyen szép dolgot hoztak létre, valósítottak meg. Kívánom, hogy váljanak be az IKEA számításai! Ismerve ezt a bevásárló központot, biztos vagyok benne, hogy megvalósul. Gratulálok még egyszer!
Varga-Nagy Eszter megköszönte a polgármester kedves szavait, s köszöntötte Marek Feltl-t, az IKEA Csehországért, Szlovákiáért és Magyarországért felelős regionális ügyvezető igazgatóját a mikrofonnál.
Különleges és egyedülálló alkalom ez a találkozásra, az együttlétre. Nagy öröm volt számomra hallani, hogy milyen szenzációs ez az áruház, milyen eredeti, milyen jó találkozóhely, milyen különleges. Az IKEA már több mint hetven éve van a piacon, s az óta folyamatosan avat fel, nyit meg áruházakat, szerte a világban. Hamarabb is jöhetett volna, de sajnos erre az áruházra Magyarországon 18 évet kellett várnunk. Ebben az új áruházban minden eddigi tapasztalatunkat összegeztük, s szeretnénk jó munkahelyet nyújtani munkatársainknak, a termékeinket korszerűen, az eddigiektől némileg eltérő stílusban bemutatni a vásárlóknak, s a vevőknek kellemes körülményeket biztosítani a vásárláshoz. Szuper büszke vagyok erre az áruházra, óriási köszönet mindenkinek, a cseh, a magyar és a szlovák régió csapatának, Magyarországnak, azoknak, akik a projekt tervezésében és végrehajtásában dolgoztak az építkezésen, a külső partnereinknek, és a hatóságoknak is. Örülök tehát az együtt elért fantasztikus eredményeknek, hamarosan kezdődik az áruház életének első perce. Remélem, hogy munkánk eredményeként boldog és elégedett vásárlókkal gazdagodik az IKEA. Ami a soroksári csapatot illeti, találkozunk Ibizán – ők tudják, mire gondolok. Ha a csapat eljut Ibizára, Soroksár is nagyobb bevételre számíthat a tervezettnél…
A régióigazgató után pedig a nap háziasszonyát, Szabó Ágnest, az IKEA Soroksár áruházvezetőjét szólította mikrofonhoz Varga-Nagy Eszter.
Kétezer ember másfél évi megfeszített munkájának köszönhető az, hogy most itt lehetünk. Az építkezésen túl érkeztek munkatársak Csehországból, Szlovákiából, Franciaországból, Spanyolországból, hogy szakértelmükkel – saját területükön - mindannyian hozzátegyenek ahhoz az áruházhoz, ahol most állunk. Ahogy majd tapasztalni fogják, a soroksári egy új szellemben berendezett IKEA áruház. Ez nemcsak a közel 34 ezer négyzetméteres területnek köszönhető, hanem annak a szemléletnek is, amellyel az áruház valamennyi részlegét berendeztük. Rengeteg olyan inspirációval készültünk, amelyből sokan a saját életvitelükre ismerhetnek. Itt szeretném megköszönni külön munkatársaimnak – és mindenkinek, aki segítette a munkánkat -, hogy most együtt állhatunk itt a bejárat előtt. Nagyon sok szeretettel köszöntöm a látogatóinkat – már nagyon vártuk Önöket!
Most pedig szeretettel ajánlom figyelmükbe a soroksári csapat meglepetését, amivel készültünk. Fogadják szeretettel.
Szabó Ágnes ez után beállt a parkolóban felsorakozó egyenruhás munkatársak sorába és velük együtt táncolta végig a meglepetés-szám koreográfiáját. A kék-sárga egyenruhás lányok-fiúk egyszerre mozogva forogtak, pörögtek, lépegettek, emelték karjaikat. Impozáns látvány volt, melyet megkoronázott a záró-csoportkép: az egy bolyba összesereglő munkatársak egy kartonbetűkből formált feliratot emeltek a magasba: # IKEA SOROKSÁR + egy szív! Varga-Nagy Eszter a táncos produkció után még elmondta: az IKEA számára fontos a fenntarthatóság. Nemcsak a termékek gyártásánál, hanem a teljes működésüknél is. Van egy nagyon szép IKEA-hagyomány – mivel a fa borzasztóan fontos a lakberendezési cikkek gyártásánál – nagyra értékeljük a fát, hogy ezt a szimbólumot, amely az IKEA történetének újabb fejezetét jelképezi, egy új kezdetet. Kérem a vezetők segítségét, hogy ezt a fát – hagyományainkhoz híven – ültessük el együtt.
Ezt követően pedig az ünnepélyes szalagátvágások következtek.
A soroksári IKEA - vidám zene hangjara - megkezdte működését. A reggel fél nyolckor még teljesen üres parkoló időközben dugig lett autókkal – hiába, ide gépkocsival érdemes érkezni. Akinek mégis ama elvetemült gondolata támadt, hogy tömegközlekedéssel közelíti meg az áruházat (magára vessen), kellemetlen élményben lehetett része: a 135-ös busz csak az Auchan túlsó sarkánál állt meg, épp a Decathlon előtt - onnan kellett egy húsz perces sétával toronyiránt, parkolókon keresztül megközelíteni az IKEÁ-t. (A BKV nem készült a nyitásra külön megállóval. Mindössze a 135 busz pesterzsébeti megállójában cserélte ki a feliratot, amely régen Auchan-Soroksár volt, ma reggelre IKEA-Soroksár lett…)
21. kerületi Hírhatár Online – Bárány Tibor |
|
|
|