|
|
|
Tweet |
|
|
|
Na, ebből is kimaradtunk! Pedig kerékpárúttal már el vagyunk látva, de Csepelt nem méltatták arra (pedig a járművek itt készültek, a rendszert itt szerelték), hogy bekerüljön a MOL Bubi projekt első lépcsőjébe. A boldog belvárosiak hétfő óta tekerhetnek (ráadásul kedvezményesen!) a bérbringákon. Igaz, vártak rá fél évet – ennyit csúszott az eredetileg tavaszra meghirdetett átadás: szoftvergondok miatt meghosszabbodott a tesztidőszak –, de most aztán: nyeregbe! A csepelieknek HÉV-re kell ülni, mert a legközelebbi bázis a Boráros téren található.
A rendszer a Fővárosi Önkormányzat megbízásából, a Budapesti Közlekedési Központ beruházásában valósult meg. Ahogy az ismert, a rendszer integrációját a BKK-val kötött közbeszerzési szerződés keretében T-Systems Magyarország Zrt. végzi, ők felelnek az adatkommunikációért és a speciális szoftvermegoldások integrációjáért, a főbb rendszerelemeket pedig alvállalkozóként a német Nextbike GmbH – mint számos más nagyváros hasonló rendszerének fejlesztője – szállította, míg a kerékpárokat a magyar Csepel Zrt. szerelte össze. Az Európai Unió támogatásával megvalósuló fejlesztés több mint egymilliárd forintba kerül.
Jegyet venni hétfőtől a főbb gyűjtőállomások érintőképernyős felületein és a MOL Bubi weboldalán lehet, míg bérletet a BKK ügyfélközpontjaiban. Bérlet vásárlásához érdemes előzetesen regisztrálni az interneten.
A MOL Bubi közbringa-rendszert jeggyel vagy bérlettel lehet igénybe venni. A rendszeres felhasználóknak érdemes elgondolkodni a MOL Bubi Start, féléves vagy az éves MOL Bubi bérlet megvásárlásáról.
A megvásárolt jegy vagy bérlet érvényességi ideje alatt a rendszert alkalmanként maximum 30 perces időtartamban további díj fizetése nélkül bármikor használhatja. 30 percen túl már díjat kell fizetnie.
A 24 órás, a 72 órás és a 7 napos jegy egységesen 100 forintba kerül – átmenetileg, indulási kedvezményként. A bérletekhez is olcsóbban juthatunk hozzá a kezdeti időszakban: a féléves 8000, az egész éves 12000 forintért kapható, a Start bérletre nincs kedvezmény, az 3000 forint.
A gyűjtőállomáson érintőképernyős termináloknál, a molbubi.bkk.hu weboldalon keresztül bankkártyával vásárolhat 24 órás, 72 órás és/vagy hetijegyet. A jegy megvásárlásakor az ön bankkártyáján - kerékpáronként - 25.000 Ft-ot előzetesen zárolnak. A jegy érvényességi idejének lejártakor – tehát 24 óra, 72 óra vagy 7 nap múlva – történik az elszámolás: ebből az összegből levonják a megvásárolt jegy árát, ha 30 percen túl használta a biciklit, akkor annak a díját, valamint az áfás számla postázási költségét, amennyiben az ügyfél ezt előzetesen kérte. Az összeg felszabadítása – a bankkártyát kibocsátó kártyatársaság és bankjának eljárásrendjétől függően – várhatóan a jegy érvényességi idejének lejártát követő 4-15. banki napon belül lehetséges.
Eseti/alkalmi felhasználók a rendszert úgy tudják használni, hogy mobiltelefonszámukat és a PIN kódjukat megadják a kerékpár hátulján lévő elektronikus felületen (pinpad). Ekkor a gyűjtőállomás dokkoló állásából a kerékpár kivehető. A szerződés aláírását, illetve a MOL Bubi Start vagy féléves/éves bérlet árának kifizetése után vehető át a rendszer használatára jogosító MOL Bubi kártya. Ezt követően a megadott mobilszámra SMS-ben megküldik a PIN kódot. MOL Bubi kártya használata esetén a kártyát a kerékpár hátulján található érzékelőhöz kell érinteni. Amennyiben otthon hagyja MOL Bubi kártyáját, a rendszert mobiltelefonszáma és PIN kódja segítségével is használhatja. A dokkolón villogó zöld fény és sípszó jelzi, amint a kerékpár kivehető. Ezt követően kihúzható a kerékpár a dokkolóból. A kerékpárok használati díja biztosítási díjat nem tartalmaz. A kerékpározás befejezése után elegendő bármelyik gyűjtőállomáshoz visszahelyeznie a MOL Bubi kerékpárt, és ha a zárral rögzítette, a bérlés véget ért. Vigye a kerékpárt bármely gyűjtőállomáshoz, és a kormánynál fogva, kissé megemelve helyezze be egy szabad dokkolóba. Villogó zöld fény és sípszó jelzi a sikeres visszaadást. Kérjük, hogy minden esetben ellenőrizze a kerékpár megmozgatásával, hogy azt stabilan rögzítette a dokkoló állásban, és onnan nem távolítható el! Ez nagyon fontos, mert ellenkező esetben a rendszer úgy érzékeli, hogy útközben csak megállt valahol, és a használati idő/díj tovább pörög. Forrás: bkk.hu |
|
|
|