Sokemeletes házban lakó, saját erkéllyel rendelkező csepeli polgár nyomorúságos küzdelmeinek történetét osztom most meg a Tisztelt Olvasóval.

Az évek óta tartó és egyre csak romló állapot okozói a mindenhova betolakodó és nyomaikat ott hagyó galambok. Nem nagy a lakás, ezért az erkély különösen hasznos: van ott egy kis asztalka, két szék, egy (a szobából kiszorult) szekrény, ruhaszárító madzagok – mind, mind galambürülékkel borítva. Ez ugyan némileg rontja az erkély használati értékét, ám a csepeli polgár amúgy sem lép ki az erkélyre, mert annak kövezetét is galambürülék és tollpihék elegye borítja…

Egyszer azonban felhorgadt polgárunkban az indulat, lesikálta az erkélyen lévő tárgyakat, feltakarította a padozatról a borzalmat és próbálta élvezni az erkély előnyeit. Gondolt a légi veszedelemre is, ezért színes reklámszatyrokból ollóval csíkokat vágott, s ezeket felkötötte, gondolva arra, hogy a szellő által mozgatott nylon-csíkok elriasztják a kéretlen látogatókat.

Nem tették! Új ötlet: vásári papírforgókat tűzött az erkély korlátján viruló muskátlik földjébe: ez sem vált be. Ekkor bevetette a nagypapától örökölt, kitömött sólymot. Két napig nem volt galambforgalom, aztán megszokták a látványt, s jöttek ismét. Aztán magnóra vett ragadozómadár-hanggal próbálkozott: az ablak mögül figyelve látta, hogy a galambok szabályosan kinevették a kísérletét. Jött a narancssárga teniszlabda és az ultrahangos készülék

– ezek sem hoztak eredményt.

Dühösen konstatálta, a galambok nem mennek el. Takarítás, és újabb csodafegyver a galambok ellen: a kerti virágágyásokat védő, nagylyukú zöld műanyag hálót feszített az erkély fölé. A galamboknak ez sem jelentett komoly akadályt, átbújtak a lyukakon, s kedvenc erkélyüket továbbra is látogatták. Már-már arra gondolt, hogy kitermeli a guanót és értékesíti, de erről letett. Ráadásul a macska nem akart kimenni az erkélyre – félt a galamboktól…

Bedühödött és naponta újabb ötleteket valósított meg. Sajnos, nem vált be a katonaságtól beszerzett álcaháló, sem a sűrű lyukú halászháló, sem ezek kombinált felhasználása. Nem hozott eredményt a ruhaszárító kötelek és pokrócok vegyes alkalmazásából összeállított védőernyő sem. A hatalmas, kifeszített zöld műanyag ponyvákkal sem érte el a kívánt hatást. Ez után következett az aprólukú, horganyzott drótból készült tyúkhálóból barkácsolt elhárító-függöny, némi faléc-segédlettel felerősítve. Nem vált be a galambriasztó gél, sem a galambriasztó folyadék.

A galambokat semmi nem riasztotta el, mindig megtalálták a rést, sőt, vérszemet kapva, az egyik madár-pár már oda is fészkelt az erkély sarkába.

Ez már tűrhetetlen. Ide nagyobb beruházás, profi szerkezet kell – határozta el emberünk, s szétnézett a neten: vajon máshol hogy csinálják? Nos, a keresgélés eredménnyel járt, már csak választania kellett, hogy mechanikus galambriasztót (egysoros, háromsoros, ötsoros galambriasztó tüskesort, vagy kéttüskés, illetve négytüskés, szalagra, huzalra rögzített, vagy polikarbonát vázú változatban, esetleg huzalkifeszítésű pálcás megoldást), elektromos galambriasztót, vagy speciális perlonhuzalból, vagy galvanizált alumíniumhuzalból alkotott madárhálót szerezzen be? Netán elektronikus galambriasztót szereljen fel, amely félpercenként éles, riasztó hangot ad ki? (Ezt a lehetőséget a szomszédság miatt elvetette.) Vagy a feszített wolframszálat válassza?

Osztott, szorzott, s választott: beépítette erkélyét, azaz ablakokat szereltetett a korlát fölé, így lakása is nagyobb lett két négyzetméterrel, s a galambok azóta a szomszéd erkélyére járnak pihenni és társasági életet élni.

Forrás: Csepel újság, 2009