Budapest-Csepel Önkormányzatának ’56-os Emlékbizottsága az 1956-os forradalom és szabadságharc 50. évfordulója tiszteletére „Csepeliek ’56-ról” címmel visszaemlékezés-kötetet adott ki, melyet Bárány Tibor és Bolla Dezső szerkesztett, s a két szerkesztő riporterként is segített a visszaemlékezők gondolatait papírra vetni.

Az évforduló mottója a következő volt (ez a szöveg olvasható a Szent Imre téren ötödik éve álló 56-os emlékmű talapzatán is):

„EMLÉKEZÉS, TISZTELET ÉS KEGYELET A CSEPELI 56-OSOKNAK!”

A 2006-ban megjelent, 400 oldalas könyv első részében (Így láttam 1956-ot) visszaemlékezések kaptak helyet, második részében (Így látom 1956-ot) pályamunkák olvashatók. Az 1956-os eseményekre az egyik, ott megjelent pályamunkának részleteivel emlékezünk, s ezzel az írással egyúttal tiszteletünket fejezzük ki Csepel egyik új Díszpolgára, dr. Bolla Dezső, nyugalmazott tanár, helytörténész, a Csepeli Helytörténeti és Városszépítő Egyesület elnöke még korántsem befejezett életműve előtt.

„Keresni kell az igazságot”

„A forradalomnak sajátos természete van, felajzza az embereket, tettvágyra serkenti őket. Mindezek mellett a fegyver is megbolondítja használóját, mint a kisgyermeket a játék pisztoly” (Bolla Dezső).

(…)

„– Mit gondol ma, ötven év távlatában az ’56-os eseményekről, az azokat kiváltó okokról?

– Nagyon nehezen éltük meg, amikor a szovjet hadsereg megtámadta a várost. Biztos, hogy lettek volna még kilengések, és még folyt volna vér – én nem értek egyet Király Bélával meg másokkal abban, hogy november 3-án már teljes csend volt, megnyugodott az ország, és elindultunk volna szépen a demokrácia felé.

Nem lehetett békésen elindulni a demokráciába ’56 őszén, mert nagyon mélyek voltak a sebek, sokkal durvább rendszer volt addig, mint a Kádár-korszak utolsó 20-25 éve alatt. Másrészt pedig adva volt a restauráció esélye is, mert a Horthy-korszaktól csak tizenegy év választott el bennünket.

Sok volt a megalázott ember: korábbi hentesek, kocsmárosok, nagytőkések és arisztokraták váltak kitaszítottá, vesztették el pozíciójukat, vagyonukat.

Kemény időszak következett volna – a többpártrendszer kialakításához vezető úton politikai harcok, személyes küzdelmek szükségeltetnek. De mi bíztunk a semlegességben, abban, hogy az oroszok kimennek innen.

Megtörténhetett volna, mint ahogy nem történt meg.

Nem volt abszolút esélytelen ’56. ez a véleményem ötven év után is.

– Hogyan lett Önből helytörténész?

– Amikor a honismereti mozgalom megindult 1960-ban, abba kapcsolódtam be, és tulajdonképpen ezt csinálom azóta is. A ’60-as évek második felében már nagyobb mértékben vettem részt a kerület életében, ahogy napjainkban is. A helytörténettel fiatal tanár koromban kezdtem el foglalkozni, bár nemcsak erre specializálódtam: geográfus vagyok, azon belül gazdaságföldrajzos. a közgazdaságtudományi egyetem földrajz szakán végeztem, kedvenc szakterületem a geográfia, csak mindig átsodor valami a történelemhez, a földrajzban szűkösebbek a lehetőségek.

Kezdetben Balaton-kutatással akartam foglalkozni, azzal is kezdtem a pályafutásomat, és ma is foglalkozom vele, de amire leginkább specializálódtam, az Csepel, a Csepel-sziget.

(…)

– Milyen útravalóval szolgál a mai fiatal generációnak? Mit üzen számukra?

– Nem szeretek üzenni. Inkább, mint tanárember, tanácsot adnék: tanuljanak. Minden témáról a lehető legtöbbet. Olvassanak, tanulmányozzák a történelmet, és több oldalról közelítsék meg a múltat, mert a történelem bonyolult események sora, emberi sorsok összessége. Csak akkor lesz megalapozott világképük.

Keresni kell az igazságot!”

(Részletek Dörnyei Andrea, a Fodor József Egészségügyi Szakközépiskola és Gimnázium – 2006-ban – 11. osztályos tanulójának pályamunkájából.)