Balczó András háromszoros olimpiai, tízszeres világbajnok öttusázó, a Csepel SC hajdani versenyzője, a Nemzet Sportolója pénteken volt hetvenöt éves. A sportszerető csepeliek mindig is fanatikus és nagyon eredményes sportolóként gondolnak rá...

1938. augusztus 16-án született Kondoroson. Nyíregyházán ismerkedett meg az öttusával, illetve gyermekként még a háromtusával. Tehetsége a legjobbak közé emelte. Az 1958-as világbajnokságon hatodik lett, az egy év múlva rendezett világversenyen már ezüstérmet szerzett. 1956-tól a Csepel versenyzője volt, első magyar bajnokságát 1961-ben nyerte. Összesen nyolc magyar bajnoki címet szerzett egyéniben öttusában, de 1963-ban párbajtőrvívásban is a legjobb lett.
    

1960-ban Rómában tagja volt az olimpiai aranyérmes öttusa-válogatottnak, egyéniben akkor a negyedik helyet szerezte meg. A huszonkét éves fiatalember csalódott volt római teljesítménye miatt, meg is sérült, miután nagyot esett a lovával, nem tudott úgy versenyezni, ahogyan elképzelte. Lassan megérlelődött benne az elhatározás: "Többet kell edzenem, és önmagam irányításával. Onnantól nem mondta meg nekem senki, mennyit fussak, ha úgy éreztem jól magam, hogy tíz kilométerrel többet futottam, mint a társaim, akkor azt tettem."
    

Saját maga edzőjeként 1963 és 1969 között sorozatban öt világbajnokságon nyert egyéni aranyérmet, és - az 1969-es világbajnokságot leszámítva - csapatban is diadalmaskodott Török Ferenc és Móna István társaként. Az 1969-es csapatezüstérmet az 1970-es világbajnokságon aztán ismét aranyra váltotta a nagy hármas. Az 1964-es olimpián nem indulhatott, 1968-ban Mexikóvárosban egyéniben ezüstöt, csapatban aranyat nyert, 1972-ben pedig Münchenben - 34 évesen - egyéni olimpiai bajnokságot nyert, míg csapatban ezüstöt.
    

Balczó András pályafutása során 19 világbajnoki érmet szerzett, ebből 10 aranyat. Minden idők egyik legsikeresebb öttusázója volt, Magyarországon háromszor (1966, 1969, 1972) választották meg az év sportolójának, 1970-ben sportszerűségi díjat kapott. Kivételes tehetsége elhivatottsággal és akaraterővel párosulva segítette győzelemről győzelemre.
    

Versenyzői évei alatt két diplomát is szerzett a Testnevelési Főiskolán (vívó szakedző, öttusa szakedző), de visszavonulását követően nem tartottak igényt tapasztalataira, szaktudására. Hogy az öttusa közelében maradhasson, 1973-tól belovaglóként dolgozott, majd mivel úgy érezte, hogy nem részesült a teljesítményeit, személyiségét megillető támogatásban, távol tartotta magát a sporttól. 1983-tól szellemi szabadfoglalkozásúként tevékenykedett.
    

Pályafutásáról 1976-ban Kósa Ferenc készített sikeres filmet Küldetés címmel. Ebben Balczó élesen kritizálta a szocialista rendszert, és azt sem rejtette véka alá, hogy istenhívő. Ugyanebben az évben jelent meg a Dávid Sándor Balczó című könyve.
    

Balczó András sportolói életútját 1994-ben a Magyar Köztársasági Érdemrend középkeresztjével, 1996-ban Magyar Örökség-díjjal jutalmazták. 2001-ben a Nemzeti Sport által rendezett szavazáson - Puskás Ferenc mögött - a 20. század második legjobb magyar férfi sportolójává választották, ugyanebben az évben kapta meg a Magyar Olimpiai Bizottság Érdemérmét, valamint a Csík Ferenc-díjat. 2004-ben beválasztották a Nemzet Sportolói közé, de a díjátadásra nem ment el, tiltakozásul a "rendszerváltó kormányok" abortuszpolitikája ellen. 2011-ben Budapest díszpolgára lett.
    

Balczó András 1990 óta tagja a Nemzetközi Transsylvania Alapítvány kuratóriumának, 2009 óta a debreceni Oxigén Kupa erdei futóverseny-sorozat védnöke. Feleségével, Császár Mónikával, a Münchenben bronzérmes tornászolimpikonnal és 12 gyermekükkel Budakeszin él, ahol a Balczó-ház a saját keze munkájának köszönhetően épült fel.

Életéről, pályájáról 2005-ben jelent meg Szenvedésbe ágyazott gyönyörűség című kötete.

Forrás: az MTVA Sajtó- és Fotóarchívumának portréja – mti.hu