XXI. KERÜLETI HÍRHATÁR - A WMTK története

XXI. KERÜLETI HÍRHATÁR
   
 2018.11.21.
 Szerda
Ma Olivér napja van.
Holnap Cecília napja lesz.
   EUR árfolyam
   321,76 Ft
   CHF árfolyam
   283,51 Ft
   
   
   
   
   
   

 

MINDEN HÍR | AKTUÁLIS | SZÍNES | VÉLEMÉNY | RENDŐRSÉGI HÍREK | SPORT | KULTÚRA | TÖBB HÍRHATÁR | HELYBEN VAGYUNK!

    
2017. 12. 28. 17:28     


A WMTK története
A Csepeli Helytörténeti és Városszépítő Egyesület – a FSzEK csepeli, sétáló utcai fiókjával közösen szervezett rendezvényén – Horváth László tartott előadást a „Helytörténeti esték” sorozat keretében, 2017. október 18-án, a csepeli sportról, főként a fociról.

Dr. Bolla Dezső, a CSHVE elnöke bevezetőben elmondta, hogy hasonlóan az előadóhoz, Horváth Lászlóhoz, ő is közgazdász és ő is szereti a sportot, a sportéletet. Utalt arra, azért tűzték napirendre a csepeli sport történetének egy kezdeti szakaszát (a csepeli sporttörténet több mint 105 éves – 1910 körül már alakultak Csepelen sportegyesületek), mert igazán nagy lendületet ezelőtt 80 évvel vett a csepeli sportélet, azzal, hogy megalakult a WMTK, és a profi sport is betört Csepelre.

 

– Szeretettel köszöntök minden jelenlévőt, mindannyiunknak van valami közünk a sportélethez: a legfiatalabbaknak annyi, hogy látják a csepeli sporttelep rozsdásodó kerítését, mi többiek pedig kijártunk a mérkőzésekre, vagy részt vettünk a sportéletben. De azért ülnek itt a sorokban olyanok is, akiket név szerint is szeretnék köszönteni – mondta Dr. Bolla Dezső. – Mindenekelőtt Ivanics Istvánt, akinek az egész családja sportolt, s az édesapja volt egy időben a Csepel Sport Club elnöke – érdekes módon az elmúlt hatvan évben erről nem nagyon jelent meg információ, „nem volt divatban”.

Mellette ül Nógrádi László, aki a híres csepeli Niederkirchner família élő képviselője. Éppen a héten jártuk végig a Csepeli Temető egy részét és néztük végig ősei síremlékeit. Ő a kerékpár csepeli technikai és gazdasági életének fontos képviselője – és nagy támogatója volt a csepeli kerékpársportnak (amiről keveset ejtünk szót, hasonlóan a motorkerékpár-sportról sem).

Egy sorral hátrébb Vincze Miklós ül, aki a Csepeli Football Club keretében a focicsapat technikai vezetője volt. A futball sport örvendett a legnagyobb közönségsikernek Csepelen! Egy NBI-es fordulón a múlt héten 12 ezren jelentek meg – a Csepel pályán a legnagyobb létszámú közönség akkor volt, amikor a Csepel focistái megnyerték a bajnokságot (állítólag 30 ezren voltak, és még a partvonalon is álltak).

Ha már a fociról van szó, egy szomorú kötelességemnek kell eleget tennem: a csepeli futball sport talán legnagyobb alakja, Tóth II. József a közelmúltban hunyt el, s amint halljuk, valószínűleg nem is Csepelen helyezik örök nyugalomra, hanem a Bazilikából. Így nem lesz olyan nagy temetés Csepelen, mint amilyen Keszthelyi Mihályé volt. Tóth József majdnem 300-szor volt a csepeli csapat szereplője, játékosa. A leghűségesebb csepeli volt, csepeli nevelés – bár nem itt született, de kisgyermek korától itt élt –, és 12-szer volt a nagy válogatott tagja, annak a válogatottnak, amelybe beleférni nem volt könnyű, mert a világ legjobb futball-csapatainak egyike volt.

Tóth Józsefre emlékezzünk tisztelettel, s megkérem Önöket, álljunk fel, s itt az arcképe előtt tisztelegjünk, emlékezzünk rá és a többi sporttársaira…

Köszönöm szépen!

 

Most pedig tisztelettel átadom a szót szinte állandó előadónknak, Horváth Lászlónak, aki a múltkor is nagy sikerű előadást tartott. Azt jobban átszőtte a politika, s nem tudom megállni, hogy ne mondjam azt, hogy a sportéletet itt Csepelen és az országban is átszőtte a politika, különösen a 20-as évektől, amikor állampolitika volt a revízió, és az ifjúságot arra késztették, hogy minél edzettebb legyen, és helyt álljon a frontokon. Ezt jól jellemzi az első világháborús emlékmű-szobor, ahol ott a levente a kezében a fokossal, és a kisgyerek, akit már azért tettek oda, hogy majd a háború idején helytálljon. Szóval, ilyen szerepe is volt a sportnak. Ez a politikai szerep nem szűnt meg ’45 után sem: emlékezzünk csak a szpartakiádokra, vagy az MHK-kra. Még a volt Levente-pályát, amit azért hoztak létre, hogy a leventéknek adjanak sportolási lehetőséget, azt is MHK-pályának keresztelték át. Ez a politikai szerep napjainkig is tart. Általában nem használ a sportnak, ha beleszól a politika! De a politikának mindenhez joga van és kötelessége is van vele foglalkozni. De erre mi nem térünk ki, mert minket inkább a tömegszórakoztatás és a sport nyújtotta emberség érdekel. Átadom tehát a szót Horváth László barátunknak.

 

Horváth László szenvedélye a sport története. Édesapja futballozott a Csepeli MOVE-ban, aztán a gyári cégligában is a háború előtt, katonaként a fronton is focizott – ott karját törte és így megúszta élve a háborút, hazaküldték Kijevből emiatt.

Horvát László is futballista akart lenni gyerekkorában. Fel is fedezték a Béke téren, el is ment a tehetségkutató rendezvényre, de a túlszervezett eseményen annyi gyerek volt, hogy neki elment a kedve az egésztől.  Inkább a csepeli grundbajnokságban vett részt, az 1954-ben indult sorozatot gyerekek szervezték, néha a felnőttek is részt vettek benne. Az egyes csapatok ismeretségi körükből toborozták a csapattagokat, néha igazi korteshadjáratot folytattak egy-egy jobban játszó gyerek megszerzéséért. Horváth László a Petőfi tér csapatában focizott 1960-ban – de a döntőben nem szerepelt, mert nyáron őt mindig elvitték a szülei nyaralni, Balatonra. Édesapja Albertfalván dolgozott, s a vállalati üdülőjükben mindig volt hely.

A csepeli grundbajnokság döntőjét mindig a Pomáz csapata nyerte (nem tudja miért indult itt e csapat), egyszer el is vitte végleg a kupát.

Dr. Bolla Dezső tudja a megoldást: a csepeli turistáknak Pomázon volt a turistaházuk, a Kőhegyen. Valószínűleg ezért szerveződtek Csepelre.

1960-ban – amikor Horváth László a hetedik osztályt végezte – 2:1-re győzött a Pomáz, úgy, hogy a meccs elején még 1:0-ra vezetett a Petőfi tér. A Csepel-Ferencváros mérkőzés előtt, 20 ezer néző jelenlétében játszották a meccset (Horváth László rettentően mérges volt, hogy ezen a mérkőzésen nem tudott részt venni).

1961-ben, nyolcadikos korában, megint a Pomáz és a Petőfi tér játszotta a döntőt, de ott a Petőfi tér 3:0-ra győzött. Aki még nem volt leigazolt futballista (mert voltak azért közöttük leigazolt játékosok is), azokat – a győztes csapatból – leigazolta a helyi klub. Így kerül Horváth László 14 évesen a Csepelbe. Egy évvel később kölyökválogatott lett a főváros déli régiójában (itt egy dokumentum: 1962. májusában, negyed négy órakor, Újpesten, a Megyeri úti Dózsa-pályán újonc válogatott mérkőzés, felszereléssel, igazolással kérjük jelenjen meg. Nagy Lajos írta alá.)

Aztán egy nagyon rossz időszak következett, mert 1963-ban átszervezték a bajnokságot, megint tavaszi-őszi fordulókat vezettek be. A kölyök és az ifi meccseket olyan szerencsétlen módon szervezték meg, hogy úgy kerültek fel a kölyökcsapatból az ifibe a játékosok, hogy az ifiből nem esett ki senki. Elment fél év, hogy nem játszott: Kónya volt az edzője a Csepelben, amikor Horváth László korosztálya legjobbja volt. Az edző kihagyta őt a csapatból. Ő akkor már (kezdetben középcsatár volt) jobbfedezetet játszott. Az ifiben centerhalf volt, megint felfedezték, s elkezdték kipróbálni az ifi1-ben, az idősebbek között is. Akkor került Takács Gyuri bácsi keze alá, aki középcsatárként is kipróbálta. Takács-edző távozása után, tavasszal ismét elkezdték kipróbálni, 1964-ben, az ifi1-ben.

Játszott a center-pályán, a nagy-csapat ellen: ott tudta meg igazán, hogy játszanak az első osztályú focisták. A Jucsob nevezetű játékos úgy fogta a kezét futás közben, hogy alig tudott haladni… Amit az ifiben nem tudtak, azt ott, az öreg csibészek között meg lehetett tanulni. A Jucsob egyébként egy sokszoros görög válogatott lett – ő azért jött Csepelre, mert megígérték neki, hogy visszaigazolhat Görögországba (ő 1948-as menekült volt).

Marosvári volt az edző. Kalló Pali középcsatárként rúgott Horváth László mellől egy szép, ollózó gólt. Szünetben Marosvári csak annyit mondott Horváthnak: ilyenkor oda kell állni a háta mögé, és tolni folyamatosan előre, soha többé az életben nem fog mellőled ollózó gólt rúgni… (Ezt a csendesen elmondott, bölcs tanácsot nagyon megjegyezte Horváth László.)

Játszottak egy Budapest Kupát Budafokon, 0:0 volt az eredmény – a Budafokba lehozták a felnőtt csapatból is az ifi-játékosokat, a Hafnert, a Bánkutit. A meccs a budatétényi pályán volt, amely kb. 30 fokos szögbe lejtett, nem lehetett gólt rúgni. 0:0 lett, kiesett a Csepel. Horváth Lászlót, mint újoncot, meg akarták verni – rohanni kellett a komphoz, így mondták, hogy majd legközelebb elverik.

Két hét múlva Horváth László abbahagyta a focit. 17 éves volt – azóta is bánja: az egyetlen dolog, amit életében megbánt.

 

Rátérve az előadás témájára, Horváth László először Tóth II. József pályafutását idézte fel.

Tóth II. József, Józsi bácsi csak megszületni ment nagyszüleihez, szülei már itt laktak Csepelen, mikor elmentek Mersevátra. A mostani Kazinczy Iskola helyén volt egy grund, ott footballozott gyermekként, ott rúgta, zömmel homokban a labdát. Miután az a korosztály volt (1929. május 16-án született), amelyik nem sört, hanem fröccsöt ivott, én, mint gyermek nagyon büszke voltam arra, hogy a mi kocsmánkban is ott hörpintgetett.

WMTK nevelés volt (nem a CSTK-é), ott kezdett, ott lett ifi-válogatott. Nagy bánata volt, hogy nem lehetett középcsatár, mert az ifiben még ezen a poszton játszott. Ez a szélsők nagy baja, hogy ők nem igazán meghatározói egy csapatjátéknak, egy középcsatár viszont igen! Ma már más a hadrend, de annak idején így volt: mindenki középcsatár akart lenni. A sajtó tele volt azzal, hogy a Tóth II. menjen vissza jobbszélsőnek, mert ott jobb. A szurkolók állandóan erről beszélgettek, de ő nagyon szeretett volna középcsatár lenni. Ugyanez volt a Budai II., aki aztán még a válogatottban is játszott középcsatárt 1957-58-ban. Ezek ilyenek. Sándor, meg Czibor soha nem volt a helyén… Szélsőnek nem akart menni senki, de kiváló futballista volt. Én láttam őt játszani. Annyiban tűnt ki a többiek közül, hogy ő hátra is jött, követte a támadókat és szerelni is tudott. Nagyon hajtós, szívós valaki volt, ugyanezt a Sándorról, meg a Budai II-ről nem lehetett elmondani. Kitűnő futballista volt, én már csak az 1959-es bajnokságban láttam, másodvirágzása idején. A hűséghez hozzá tartozik az is, hogy annak idején nem volt egyszerű klubot váltani! Szeretett volna, de szinte lehetetlen volt.

Talán lesz időnk arra is, hogy elmondjam, hogyan ment le a csepeli labdarúgás csillaga – az anyagi helyzet romlásának függvényében. Mert a sport, a foci ott van, ahol pénz van. Néha vannak kivételek, de általában a játékosok, meg az edzők is oda mennek, ahol pénz van. Mert a lehetősége is ott vannak leginkább. Tehát ő volt Tóth II.: itt volt, itt maradt, itt halt meg.

 

A WMTK-ra áttérve. Vannak itt néhányan, akik az előző havi előadásomat is hallgatták, de röviden összefoglalom a lényeget: az alatt a 25 év alatt, ami 1917 és 1943 között volt, alakult ki az igazi Csepel. Megnégyszereződött Csepel lakossága, s területével gyakorlatilag elérte a mostani szintet. Ez a négyszeres létszámnövekedés némi életszínvonal növekedéssel is járt, s egy olyan szervezettséggel, olyan alappal, amely lehetővé tette, hogy kiugró, országos, sőt nemzetközi jelentőségű hely legyen Csepel, ez a harmincas-negyvenes években egy ötven-hatvan ezres településsé vált. Nem utolsó sorban a gyár miatt – mert a gyár mindig erősebb volt, mint a település. A Weiss Manfréd Művek mindig erősebb volt, s itt működött a legnagyobb papírgyár és a legnagyobb posztógyár is. A gyárak határozták meg Csepelt, és sajnos a levegő minőségét is, de az anyagi lehetőségeket is.

 

1909 és 1912 között volt egy előző fénykora a csepeli sportnak, s ezen belül a labdarúgásnak. A település lakossága akkor még kevés volt, alig tízezer főt számlált, ám a gyár már gőzerővel dolgozott. Itt helyezkedett el egy Fehéri Ákos nevezetű, erzsébeti lakos, aki az éppen kialakuló magyar labdarúgás kiemelkedő egyénisége volt. Egyszeres válogatott volt, egészen kiváló nemzetközi játékvezető. Ha az MLSZ külföldi meccsre küldött bírót, mindig a Fehérit kérték, annyira jó nevű sportember volt.

A gyár igazgatója, Stern Richárd, aki egy kuriózum volt, nagyon szerette a sportot és a mozgást, s általában a kalandokat. Fehéri és Stern összefogtak, és vagy már a gyárban dolgozó játékosokból, vagy a gyárba direkt dolgozónak ideigazolt játékosokból (jól fizetett a WM) csapatot alakítottak.

 

1909. áprilisában egyszer csak Pesten, az Amerikai úti pályán, egy bajnokságban Lőszergyári AK (feltehetően Atlétikai Klubot akart jelenteni az AK) néven megjelent egy csapat. Májusban már meg is alakult a Csepeli Atlétikai Club – CSAC. Egy év múlva már ebben a csapatban focizott a magyar labdarúgás krémje! Akkor viszont kiderült, hogy ezzel a bomba-csapattal nem lehet bajnokságba beszállni, mert az alsóbb osztályú csapatok fellázadtak, hogy komolytalan lesz a bajnokság – a nagyok meg azért lázadtak fel, hogy micsoda dolog, hogy ez kezdő csapat mindjárt az első osztályba lép be…

A csepeliek megunták a sok hercehurcát, és egyszerűen feloszlatták a klubot. A játékosokat pedig beléptették a Budapesti Atlétikai Klub nevű pesti csapatba, amelyikkel korábban már nyilván volt kapcsolatuk, mert a Lőszergyári AK és ott játszott a BAK-kal.

Ezeknek nem nagyon volt pénzük, az MTK-ból alakultak akkor, amikor az MTK még nem akart futball klubot. Megtartották a BAK rövidítést, de a klub nevét Budapest-Csepel Atlétikai Klubra változtatták. Nemes egyszerűséggel csak Csepeli BAK-nak hívták.

Lovag Stern Richárd gyárigazgató póttag lett az MLSZ igazgatótanácsában, Fehéri pedig a játékvezető bizottság elnöke lett – ők ketten vezették a klubot. Az érdemi intézői munkát Fehéri végezte, a nagy ember, a klub elnöke pedig Stern volt.

 

Ez a csapat két éven át, 1912-ig működött. Az első évben nagy pechjük volt, csak negyedikek lettek a bajnokságban, viszont megnyerték Európa legrangosabb trófeáját, a Práter Kupát Bécsben. A következő évben harmadik helyen végeztek.

Itt játszott Károly Jenő aki (az MTK-ból jött át) a magyar labdarúgás egyik első klasszisa volt, vele együtt játszott többek mellett Grósz, aztán Salamon Béla – ő is futballozott, nagy gólvágó volt - unokatestvére, Salamon Sándor (a Terézvárosi TK-ból igazolt Győrbe, s onnan vissza Csepelre). Károly Jenő 25-szörös magyar válogatott volt, s a válogatott első húsz meccsének mindegyikén részt vett, ő vállalta magára az ifi csapat edzését is. Így Csepelen az ifik is magas szintű oktatásban kezdtek részesülni. A csepeli csapat tagjaként is ötször volt válogatott Károly Jenő. Ő 1926-ban Torinóban halt meg, a Juventus első bajnokcsapatának volt az edzője. Akkoriban kuparendszerben bonyolították az olasz bajnokság végét. A Juventus-Bologna meccs döntetlen lett, és a megismételt mérkőzés (melyen 2:1-re a Juventus megverte a Bolognát, és ezzel megnyerte a bajnokságot) előtt összeesett és meghalt.  A Juventus még a hetvenes években is évente megemlékezett a sírjánál.

Nagy valószínűséggel ez a csepeli klub azért szűnt meg, mert ez alatt a három év alatt, amíg a CSAC és a Csepeli BAK működött, kétezerről hatezerre nőtt a gyár dolgozóinak létszáma, s Stern igazgatónak (aki később Szekeresre magyarosította nevét) egyre több feladata lett, s látta, hogy így nem lehet futballt csinálni. Stern nélkül Fehéri sem akarta ezt tovább csinálni.

 

Így megalakították a CSTK-t. A CSTK-t azután alakították meg, 1912. január 27-én, (azért érdekes a dátum, mert ez az alapítási időpontja a WMTK-nak), hogy Fehéri eltávozott a BAK-ból. Viszont az MLSZ csak augusztus 4-én igazolta a klubot, amely egy év múlva meg is szűnt. A pályát ugyanis eltakarították. A pálya, amit a Stern csinált, bent volt a gyárban, akkor már állt a Kaszinó (a későbbi pártbizottság épülete): a Kaszinótól Délre volt a pálya. Ehhez a Stern épített egy uszodát is (9x16 méteres medencével), melyet Duna-vízzel töltöttek fel.

A gyári pályán készült csoportképen az ifi csapat is szerepel, együtt a nagyokkal, mögöttük látszik a gyár.

 

1912-ben ezt a pályát eltakarították, s 1914-ben a CSTK is befejezte működését. Jött a háború, amúgy is felfüggesztették a bajnokságokat.

Csepel az 1910-es, 1920-as években is sokkal fejletlenebb volt, mint a Budapestet körbevevő többi település. Erzsébet, Újpest, Kispest – jóval nagyobb létszámmal –, sokkal gyorsabban fejlődtek. A gyarapodó települések sportban is jobbak voltak…

 

1919-ben Fejéri még építtetett egy pályát Újfalunál. Ez áldozata lett a Szabadkikötő építésének, 1924-ig működött. Hulladékfából épült a kerítése, nem volt igazán nívós hely.

 

A CSTK 1922-ben kezdett, úgy-ahogy éledezni. Alig egy évvel a Csepeli MOVE (Magyar Országos Véderő Egylet) megalakulása után. Ez a két csapat működött, BLASZ-III, BLASZ-IV szinten, azaz fővárosi amatőrök legalján játszottak. Azonban az akkori ifisták közül később többen komoly szerepet játszottak a WMTK-ban és a WMFC-ben. Az egyik Gallos Sándor (a sportiroda egyik sportszervezője), a másik pedig Bódis János (ő később a futballcsapat intézője, technikai vezetője lett – 1943-ban halt hősi halált, akkor, amikor a második bajnokságát nyerte a WMFC).

Knerczer-Keresztes Frigyes lett a Csepeli MOVE ügyvezetője a két háború közötti időszakban. A CSMOVE kapusa Vági László volt, az első csepeli amatőr válogatott, Terleth volt a jobbszélső, Károly Jenő a csapat edzője.

A Csepeli MOVE és a CSTK között kibékíthetetlen osztályellentétek voltak. A CSMOVE fajvédő-féle egyesület volt – a mozgalom 1924-re gyakorlatilag megszűnt. Az általa indított futball csapatok viszont éltek tovább. (A háború idején újraélesztették a MOVE bajnokságot, akkor kényszerből elindítottak egy csapatot, amelyik ott is nyert.)

Boda Ferenc volt később a szertáros, aki volt az ifik edzője, futballbíró, s egy időben a CSMOVE első csapatának is az edzője – akit érintettek a zsidótörvények. Szóval olyan „komolyan” vették a fajvédést, hogy a klub egyik kulcsembere Mózes-hitű volt… (Steiner Ferenc szóbeli közlése alapján az utolsó pillanatban még sikerült Izraelbe kimennie, már 1947-48-ban.)

 

1924-ben Csepel község épített egy sportpályát a leventéknek (az, aki nem járt iskolába 12 és 21 éves kor között, hetente egyszer kötelező levente foglalkozáson – tornáztak, fapuskával gyakorlatoztak – kellett részt vennie), mert kötelező állami feladat volt a leventék számára stadiont építeni. Ez a mostani Görgey Artúr téren volt, a mostani SZTK (hajdan OTI)-val szemben. Ha ott egyszerre felüvöltött az 500, vagy 1000 néző, még Tökölön is lehetett hallani!

A fotón az ifi csapat látható, akik nem viselhették a Csepeli BAK nevet, mert olyan rendszer volt, hogy az ifi csapatot más néven kellett indítani. Valamilyen baráti kör (BAK) néven indultak tehát, s egyébként megnyerték a bajnokságot – pontosabban első helyen végeztek, de nem nyerték meg. Az volt az előírás, hogy az első három körmérkőzést játszott, aztán az első meccsen mindjárt kikaptak, mert az egyik játékos kificamította a karját, s így csak 10 emberrel játszhattak.

E a pálya lett a Csepeli MOVE pályája. Itt még fogdák (kóterek) is létesültek, ahová a renitens leventéket bezárták. Nagyon kihasznált volt, hiszen minden nap itt foglalkoztatták a leventéket, ott edzett az összes CSMOVE csapat.

Ezen a pályán készült az a csoportkép, ahol Rákosi-II. (akkor még Rottenbiller-II.) is látható.

 

1929-ben a CSTK még épített egy pályát a mostani Bajcsy-Zsilinszky útnál. Az avatásáról készült felvétel. Hitelből épült, építése elhúzódott, játszottak ugyan rajta, de avatása csak 1931-ben volt: a Vorwarts nevű bécsi munkáscsapatot hívták meg. Talaja olyan volt, mint a MOVE-pályáé.

 

1930-ban megalakult a Magyar Posztó – ennek a focistái is (később egy ideig a kézilabdásai is) a CSMOVE pályát használták.

 

A CSTK 1932-ben profi csapatot indított – színe kék-fehér volt. A profi liga 1926-tól 1936-ig két osztályban, 16-16 csapat részvételével zajlott. A másodosztályban nem voltak profik, ott egyszerűbb volt mérkőzéseket játszani. 1937-re már a második helyre verekedte fel magát itt a CSTK, jó csapat lett, mire a WMFC átvette.

 

Amikor 1937. november 16-án megalakult a Weiss Manfréd Testedző Kör, akkor tényleg egy új korszak kezdődött Csepel életében.

 

A WMTK megalakulásakor elindult egy mozgalom: nyaranta üzemi bajnokságokat rendeztek. Az első évben, 1938-ban 62 csapat jelentkezett! Két pályán bonyolították le a mérkőzéseket, s 1500-2000 ember volt egy-egy mérkőzésen! Számtalan NBI-es és NBII-es futballista dolgozott a gyárban, s alig várták, hogy nyár legyen és az üzemi bajnokságban futballozhassanak.

 

Csepel neve nemcsak a gyáripar, nemcsak Koncz János csepeli főjegyző – aki bejáratos volt sok helyre, köztük a Parlamentbe is – adott nemzetközi hírt (hiszen Mussolinivel, Hitlerrel és a lengyel elnökkel, Masticzkyvel levelezett), hanem a sport révén is ismert lett.

Megerősödött a település, a létszám a többszörösére nőtt, s az ipari bevétel is megsokszorozódott, erős konjunktúra alakult ki. Viszont mégsem ez volt az igazi lökés Csepel hírnevéhez: Csepel a sport révén lett országos és nemzetközi hírű település.

 

Ez annak köszönhető, hogy hirtelen kormányzati politikává vált a sport támogatása, azaz a vállalatokat arra kötelezték, hogy önálló sportklubokat hozzanak létre. 1937-ben ugyanis hirtelen átalakult az egész magyar sport szerkezete. Olyan nagyvállalatok hoztak létre nagyon erős és nagyon gazdag sportklubokat, mint a Gamma, a Lampart, a vasutasok (Szolnoki MÁV, Szombathelyi Haladás, Diósgyőrben a DIMÁVAG). Hatalmas, erős sportcentrumok jöttek létre az országban, nemcsak Csepelen. Valószínűleg előírta a kormány, hogy a vállalatoknak bevételüknek hány százalékát kell szociális és sport célokra fordítani.

Ez – úgy tűnik – Csepelen sikerült a legjobban! A futball volt, ahova sok pénzt kellett költeni, mert tömegeket szórakoztatott, ezért aztán létrejöttek futball klubok. A Gamma például a milliomosok klubja néven volt ismert. A játékosvásárlásai alapján úgy látszott, hogy sokkal többet költ a profi labdarúgásra, mint például Csepel.

 

A csepeli gyár úgy szervezte meg a sportéletet, hogy bevonta a dolgozókat (levont a fizetésükből egy bizonyos részt), így mindenki tag lett az egyesületben. Wahl Henrik, a WMTK elnöke 1940. január 11-én azt írta: szerte Európában beindult ez a mozgalom, elsősorban a totalitáriánus államokban, Németországban és Olaszországban (Szovjetúniót nem említette, de nyugodtan említhette volna). Az olaszoknál „dopolamoro”-nak hívták ezt a sportmozgalmat.

Ide most beszúr a szerkesztő egy 1938-as cikket – amit az előadó nem említett:

A magyar szabadidő mozgalom nem egyszerű utánzata az olasz vagy német példának, hanem az itteni nagyszabású szociális intézkedések elmaradhatatlan következése. A fejlett külföldi intézmények – különösen pedig a hasonló mozgalmak megteremtője: a „Dopolavoro” – példát szolgáltató intézményei lehettek a magyar „Szabadidő”-mozgalom megteremtésének is, lényegében azonban számolni kellett és kell a speciális magyar viszonyokkal. Mindamellett – tekintettel arra, hogy Olaszország közgazdaságában a mezőgazdaság, a gyáripar és a kereskedelem megoszlásának arányai nem sokat különböznek a magyar közgazdaság megoszlásának arányaitól – nem lesz érdektelen az olasz „Dopolavoro” utolsó két évi eredményét megvizsgálni, hogy azon keresztül következtessünk a hazai hasonló mozgalom sikerére. Egy év alatt tehát 15 százalékkal hárommillió fölé emelkedett a mozgalomban résztvevő tagok száma és különösen az szolgál tanulságul, hogy az ipari munkásság hatalmas térfoglalása ellenére még felét sem adja az összes tagok számának, ahol különösen nagy arányban növekszik a kereskedelmi- és bankszakma, valamint a mezőgazdasági alkalmazottainak a száma. A magyar „Dopolavoro” elsősorban az ipari alkalmazottak érdekében indult meg.
A közgazdasági élet számos más ágában, különösen a mezőgazdaságban és a kereskedelemben alkalmazott munkavállalók nagy tömegeit is számításba kell venni, ha a nagyjelentőségű mozgalomtól olyan arányú sikereket várunk, mint amilyet az olasz Dopolavoro mutat, ahol egyetlen évben, több mint 2000 szervezet és csaknem 400.000 új tag csatlakozása mutatható ki.”

 

Wahl Henrik azt írta, hogy a magyar politikai vezetés – nagyon helyesen – úgy döntött, hogy nem kell mindent egy-az-egyben átvenni, hanem tekintetbe kell venni a helyi sajátosságokat, s így a vállalatokat bevonva próbálta a sportmozgalmat és a szabadidő-tevékenységet kifejleszteni.

Amikor a WMTK létrejött, alapszabályában így fogalmazott (egyebek mellett): Az egyesület neve Weiss Manfréd Vállalatok Testedző Köre – röviden WMTK. Székhelye Csepel, működési helye Magyarország (ez csak hellyel-közzel igaz, mert külföldön is szerepeltek a csepeli sportolók), jelvénye: glóbuszt tartó atléta, benne a WM monogram. Bélyegzője kerek alakú, alul az alapítás évszáma, 1912.

Színe: azúrkék-meggypiros! (Ilyen mezt a mai napig nem láttam, még senki sem valósította meg…)

Az egyesület célja: sportolási lehetőségek megszervezése, anyagi javak, térségek fenntartása, stb.

Tulajdonképpen minden szabadidős tevékenység sportnak tekinthető, de ennek a klubnak az is feladata volt, hogy kulturális lehetőségeket teremtsen. A vállalat ez után a szabadidős tevékenységet a klubon keresztül végezte. Ekkor vezették be a 8 órás munkaidőt, ami óriási előrelépés volt: a dolgozó minden nap két órát nyert, s ezt valahogy normálisan el kellett tölteni.

Minden gyári alkalmazott tag lett, s 0,1 százalékát vonták le a bérüknek. Ez a klub összkiadásának nem egészen 10 százalékát tette ki. De Wahl Henrik azt mondta: nem alamizsnaként akarjuk nyújtani, hanem úgy, hogy a dolgozó úgy érezze – részt vesz ebben a tevékenységben. A klubtagsággal vasúti kedvezmény, színházi jegyárakból kedvezmény járt. A későbbiekben, a ’40-es évek elején egész színházakat béreltek ki, sőt komplett társulatok jöttek Csepelre darabokat előadni.

 

A szakosztályi szerkezet kialakításában nagy szerepe volt egy Kocsis Mihály nevű testnevelő tanárnak (aki ugyanabban az évben végzett, mint Patai Zsigmond, a Jedlik testnevelő tanára, aki horpadt szócsövével ütötte a renitens tanulók fejét). Kocsis Mihály kiváló szakember volt, az ő feladata volt a szakosztályok kialakítása. Jó munkát végzett, körültekintően építette fel a rendszert, s megszerezte hozzá a legkiválóbb edzőket.

 

A klub elnöke Wahl Henrik volt, a Weiss-család rokona (Weiss Manfréd feleségét Wahl Alice-nak hívták). Igazgató volt, kulturált, több nyelvet beszélő ember. Az ügyvezető igazgató, aki a tényleges sportvezetői munkát végezte a vállalaton belül, Garas Lajos volt. Ő volt a WM személyzeti igazgatója egyben. Bejárt az öltözőbe is, és vidékre is elkísérte a csapatot.

16 szakosztály alakult. Volt közöttük bélyeg, kisállat, turista, kerékpáros, motoros, repülőmodellező, horgász, birkózó, boksz szakosztály is. Ez néhány év alatt 19-re növekedett.

A klub megalakításával együtt járt egy erős beruházási tevékenység is. Tízhektáros – Közép-európában egyedülálló - sporttelep létesült: egy nagystadionnal, három edzőpályával, sportcsarnokkal. Ez a sportcsarnok olyan volt, hogy színházi előadásokra, ismeretterjesztő programokra is alkalmas volt: 1400 fő befogadására volt képes. Bálokat, mozi-vetítéseket is tartottak itt. Boksz-meccseket is tartottak benne, mindig teltházzal. Étterme Csepelen a legelegánsabb volt, hangulatos kerthelyiséggel, kis színpadán nyaranta nívós műsorokkal találkozhattak az étteremlátogatók.

Intézőnek Faragó Lajost igazolták le, a Budai 33 futball-csapat vezetőjét, hozzáértő ember volt. A 10-es, 20-as években benne volt a válogatottat összeállító öttagú válogató bizottságban, s szerepet játszott az MLSZ-ben is. Ebben az időben kezdett csődbe jutni a budai 33, amely nem volt nagy klub, sportpályája is alig volt. Állandóan perben állt a Budai 11-el…

 

Faragó Lajos tehát ide jött és elkezdett szervezkedni, s megalapítani a labdarúgó szakosztályt. A hajdani évkönyvek szerint Faragó „Loja” 1938. februárjában ide hívta a Ferencvárost, hírverő mérkőzésre, a CSTK pályára. A CSTK pálya (1929 óta) a mai Bajcsy-Zsilinszky úti lakótelep helyén volt. A piactól a József Attila utca, a Katona József utca határolta területen, egészen a Kolozsvári utcáig egy üres terület volt – más birtokviszonyokkal, mint a környező, kertvárosi rész. Erre épült fel aztán 1952-ben a Jedlik Gimnázium, s más sportpályákat is akartak itt létesíteni. De a Bajcsy-Zsilinszky úton, egészen a Kolozsvári utcáig terjedő részen volt a CSTK sportpálya. Elég vacak állapotban, homokos, kemény talajjal (én fociztam rajta, egyszer akkorát estem a hátamra ott, hogy nem kaptam levegőt). Faragó kihívta a vállalatvezetőket, s a látottak hatására elhatározták, létesítenek egy komoly pályát – ezt személyesen Faragó „Loja” mesélte el az újságíróknak 1945 után.

Nehezen hihető a történet: 1938. május 31-én volt az első kapavágás, Weiss Alfonz, Weiss Manfréd fiatalabbik fia által. Aki volt a környéken híres ember, az mind ott volt ezen az eseményen, a gyárból, a megyéből, a járásból, mindenhonnan. Zenekar is volt, megadták a módját az ünnepségnek. Bő egy év múlva ott pálya volt és elkezdődtek a csarnoképítkezések. Ehhez azonban előzetes tervező munkára volt szükség, engedélyeztetési eljárást kellett lefolytatni – tehát amikor megalakult a WMTK, már feltehetően az elképzelések is készen álltak, hol lesz a pálya. 1939 őszéig itt játszottak, s a nézők elhelyezését ideiglenes pót-lelátók segítették.

 

1938. október 18-án játszották az első meccset, ami nem jól sikerült. A WM FC (így hívták a profi csapatot – Weiss Manfréd Football Club) más elbírálás alá esett, a többi klubnál is máshogy hívták a profi csapatot. A Szentlőrinci Atlétikai Club – SZAC játszotta itt az első mérkőzést – 18:2-re győztünk, ugyanis valami probléma volt a Szentlőrinccel, mert csak 10 emberrel álltak ki, úgy, hogy a gyúró is játszott… NB II. volt, ilyen akkoriban ritkán fordult elő.

Egy hét múlva a válogatott is eljött Csepelre, hogy mégis legyen valami… Nem egészen két félidőt játszottak és csepeliek játszottak a válogatottban is jórészt (megvan az összeállítás).

A csarnokkal is volt egy kis gond: majdnem háromszor annyiba került, mint amennyire tervezték (tehát nem új dolgok, amelyek mostanában és korábban történtek – máskor is előfordult). Az biztos, hogy ezt a csarnokot nehéz lesz feldönteni – olyan falai vannak, pedig évtizedek óta nem nyúltak hozzá, nem volt fűtés benne, meleg víz, satöbbi, de a falak állnak! Annak idején alaposan megcsinálták! Nem biztos, hogy jó – mert az a kényszer, hogy a teremben előadásokat is akartak tartani, nemcsak sporteseményeket, jobb akusztikát igényelt volna. Előadások idején elég rosszul lehetett hallani benne. Mindenesetre nagyon sokáig szolgálta a csepeli sportot, s amíg a kézilabdában, vagy később a kosárlabdában nem szabályozták nagyobbra a játékterületet, addig ez kiváló volt. Vasárnaponként reggeltől estig bajnoki mérkőzéseket játszottak, különböző sportágakban.

Azért nem volt sima ügy az építés: az öltözők csak 1940-ben készültek el, s csaknem két éven át a CSTK öltözőjéből (a Jedlik mögötti területről) gyalogoltak át a játékosok.

A sporttelep és a sportcsarnok még most is áll.

 

1938-ban létrejött az NB-B. osztály, amelyikben (miután nem jutott fel az első osztályba a WMFC, a CSMOVE pedig feljutott) csepeli rangadóra került sor. Két éven keresztül játszottak így, mert a következő évben sem jutott föl, csak 1940-ben (előbb a Szolnok győzte le, majd egy évvel később a Törekvés). Nagy bulik voltak, csaknem 2500 néző volt a WMFC-CSMOVE meccseken.

 

A klub 1939-ben horgásztanyát is létesített, s még ebben az évben a strandot is megnyitották (a mostani strand déli részénél, néhány épülete még megvan). A Kis-Duna alját kideszkázták, s ott fürödtek. A községi strand feljebb volt, a Gubacsi-hídnál.

 

A sportklubok jelvényeinek, színeinek változása jól tükrözi a politikai mozgásokat. A WMTK és a WMFC mindenféle néven futott már.

 

1941-42-ben épült egy önálló levente-pálya is a Vas Gereben utcánál, mögötte lőtérrel és leventeklubbal,  teniszpályával, télen korcsolyapályával. Ez később MHK-pálya néven lett ismert (de ezt a WM gyári levente mozgalom használta, a CSMOVE pályát pedig a községi leventék). Most ott a TESCO áll.

 

A WMTK megnyerte az amatőr első osztályt. Garas Lajos volt az ügyvezető, Wahl Henrik a klub elnöke, Bődi Ferenc (fiát ismeri az előadó), Szőke vezető lett, Kincses az első csapatban is játszott, Lencs József (amikor Horvát László focizott technikai vezető volt), Pintér József a bajnokcsapat jobbszélsője lett, Devecseri Géza (öccse a MOVE-ban játszott), Burger István volt az edző (később a CSMOVE, majd a Csepeli Vasas edzője lett, aztán, mikor a Vasast 1944-ben Nemzeti Vasassá alakították át és Hegyi Gyulát meghagyták vezetőnek, de az elzavart Galovics edző helyére Burger Istvánt hívták meg).

 

A CSMOVE ifi csapata 1941-ben megnyerte az országos bajnokságot. A csoportgyőztesek játszottak körmérkőzéseket. A négyes döntőben a CSMOVE győzött.

Egressy Béla, talán minden idők legjobb jobbszélsője volt, 22-szeres válogatott, s amíg 1949-ben disszidálási ügyek miatt el nem meszelték, addig stabil válogatott volt.

Kesztl Mihály – később Keszthelyi II. néven lett ötszörös bajnok. Győrvárit az Újpest rögtön leigazolta. Bana Rezső, Mácsai, Svercsics rendőr lett később, Knerczer – a sok hasonló nevű közül az egyik. Ez itt apám (mondja az előadó), Horvát H. Ferenc. Ez pedig Kesztl Jóska, a Mihály bátyja. Wéber a kapus.

Két nappal az előadás előtt sok érdekes képet kaptam a Helytörténeti Gyűjteményből, a ’41-es bajnoki döntőről.

Egy jól összekovácsolódott szurkolói gárdája volt a csapatnak, akik hajóval, vonattal követték a csapatot a mérkőzésekre. A CSTK-nak és a CSMOVE-nak átlag 500 nézője volt, nagyobb meccseken 1000-1500 néző is összejött. Amikor a WMTK megalakult, eleve nőtt a létszám, üzemi megbízottak szervezték a közönséget a bajnokságra, nőtt a lelkesedés.

 

A futballcsapat 1940-ben feljutott az NB I.-be.  1941-ben, az első bajnoki évében ötödik lett. Ebben az évben volt az első villanyfényes bajnoki mérkőzés, amit az Elektromos játszott saját pályáján a Csepellel. Korábban kupameccsen már próbálkoztak a villanyfénnyel, de bajnoki meccset a Csepel játszott először ilyen világításban.

A második bajnoki évében győzött. Ez rendkívüli teljesítmény volt, mert 1902 és 1941 között összesen három csapat nyert bajnokságot: az MTK, FTC, Újpest, s ők foglalták el tartósan az első három helyet is.

Csepel volt az első, aki megtörte a triumvirátus uralmát (pontosabban ezt korábban a zsidó-törvények már megtették: a Hungária 1940-ben feloszlatta magát, és 1941-ben az MTK is feloszlott, s a háromból csak kettő maradt), de azt a kettőt is a Csepel maga mögé utasította.

A vállalati rendszerrel nagyon megerősödött a bajnokság!

 

1943-ban a CSMOVE-nak felfüggesztették a működését, profizmus vádjával (20 ezer pengős költségvetést mutattak ki – miközben a WMTK-nak az 1940-es költségvetése 350 ezer pengő volt, a CSTK-é pedig 4 ezer pengő). A WMTK-hoz hasonlóan a Gammának, a szolnoki MÁV-nak, a DIGÉP-nek, a Lampart-nak is nagyságrendekkel nagyobb költségvetése volt. A Csepel fúzióját nem hagyta jóvá az MLSZ, de a Lampart az fuzionálhatott az Erzsébeti TC-vel, s így lett másodosztályú. A Gamma a megszűnt Budafokot olvasztotta magába.

 

Jávor Pál edző – ő egy zseni volt! Játékosa is lett a klubnak. Ő újpesti volt egyébként, válogatott és gólkirály volt. Elment Pozsonyba, ott is négy évig játékosedző volt az első osztályban, s ez után jött ide, Csepelre focizni. Szórta a gólokat a WMFC-ben, a másodosztályban – de megsérült. Itt tartották, mert látták képességeit: tényleg jó edző lett belőle. Három bajnokságot nyert vele a Csepel, méghozzá 16 év telt el a második és a harmadik bajnokság között, ami egészen rendkívüli!

Bernát Ferenc volt a sportiroda vezetője – őt az MLSZ-ből igazolták, nagyon intelligens ember volt.

Garas Lajos – őt 1945 után bíróság elé vitték, az újság szerint a bűne az volt, hogy lenézte a dolgozókat, vagy valami ilyesmi.

Bódics János intéző, korábban a Csepeli BAK ifi csapatban játszott, jól képzett vezető volt. Piszkált az orrát, elpattant egy ér, és vérmérgezésben meghalt.

Gálos Sándor előtte halt meg – ő is játszott a Csepeli BAK-ban. Egymás mellé temették őket a Kerepesi úton.

Bakos László a WMTK nevelése, nagyon nagy tehetség volt. Egy lábujj-törés miatt sokáig nem tudott játszani, de aztán stabil ember lett. Őt egy akna robbantotta szét, kórházban kezelték, Kesztl meg Egressy eveztek át hozzá a Kis-Dunán, hogy meglátogassák. Meghalt.

Károly Béla az MTK-ban játszott, rutinos játékos volt.

Szalai István az egyik legjobb csepeli játékos volt Szalai II. néven – ő Wekerle-telepi gyerek. Onnan ment a Nemzeti SC-be, onnan lett válogatott. Amikor a Nemzeti SC megszűnt, ideigazolt Csepelre.

 

A csepeliek közül ketten kapták meg „Az Év Játékosa” címet: 1943-ban Szalai II., a másik pedig Marosvári Gyula 1948-ban, amikor szintén bajnokságot nyertünk. Érdekes, hogy amikor az év legjobbja lett, akkor nem szerepelt a válogatottban!

Szekeres András 18 éves korában jött ide Csepelre – kiváló klubvezető lett belőle, a lánya pedig nagyon jó kézilabdás volt az első osztályban, csak akkor a TF-re felvették, s kötelező volt elmennie. Fia nagyon jó kapus lett.

Olajkár II. Sándor volt a másik nagy oszlopa a klubnak, kispesti gyerek. Ötször volt válogatott, minden alkalommal Csepelről. 1945-ig volt itt, de ez alatt az idő alatt alig volt válogatott mérkőzés – ez így értendő. All-round ember volt, minden poszton játszott, még kapus is volt az Elektromos ellen végig védett – kikaptunk 4, vagy 5:1-re, úgyhogy többet nem védett. Nagyon jó footballista volt, hatalmas lövése volt. Össze volt nőve a bátyjával. Úgy sikerült csak megszerezni, hogy a bátyját is hozni akarta, ide is jöttek, de a bátyjából nem lett profi footballista.

Rákosi Ferenc – ő Rottenbiller II. néven lett ismert, a bátyja a CSMOVE-ban focizott, vele együtt. Onnan került 1941 végén, húsz éves korában a Csepelbe. 1943-ban már 14 meccsen játszott, stabil emberré vált, a második bajnokságban már kulcsszerepe volt. Válogatott is lett. Érdekesség, hogy a Rákosi nevet meg kellett változtatnia, mert a közönség kihasználta a nevet (kopasz is volt ráadásul), s kiabálták, hogy hülye Rákosi, aztán tapsot kapott.

Keszthelyi Mihály, a CSMOVE-ban volt ifi bajnok. A MOVE-ban egy Keglovics nevű ember elfoglalta a Kesztl nevet, így ő és a bátyja is Kőrösi-Kesztl néven igazolt le a Csepelhez. Amikor ide jött, felvette a Keszthelyi nevet. A bátyja megmaradt Kesztl-nek, a magánéletben is: az 1937-ben alakult Kikötő SC-ben focizott Kesztl néven.

Pintér József, szigetújfalui, saját nevelésű játékos, későn került be a csapatba, de nagyon gólérzékeny, fürge kis ember volt.

Dudás János volt a csapat harmadik oszlopa: 22-szeres válogatott, a Hungáriából jött, de innét is kétszer szerepelt a válogatottban. Nagy botrány volt, mert 1938-ban nem vitték ki a világbajnokságra, arra, ahol másodikak lettünk. Az volt az első aranycsapatunk, csak ezt szeretik elfelejteni, mert semmi politikai haszon nincsen belőle.

Szabadkai gólvágó volt. Szuhai néven kezdte, máig nem tudom miért „magyarosított” Szabadkaira… Válogatott kerettag volt, ontotta a gólokat, de technikailag nagyon képzetlen volt. Időnként elhagyta magát, ha éppen nem volt önbizalma, nagyon bután tudott focizni. Kikezdte a közönség, így 1943-ban el kellett mennie Kaposvárra, s ott a másodosztályban kilenc gólt rúgott a MOVE-nak. Az újság meg azzal volt tele, hogy azért gyenge a Csepel, mert elment a Szabadkai! 1945-ben visszajött, s balhátvédként még szolgálta a csapatot.

 

Marosvári Béla – ha lehetek szubjektív – ő a legjobb csepeli focista! Annak ellenére, hogy csak egyszer volt válogatott. A negyvenes évek mindhárom bajnokcsapatának tagja volt. Összesen egy mérkőzésen nem játszott. Helyi gólkirály volt, csapatkapitány (21 éves korában román válogatott volt, akkor települt át a második bécsi döntés nyomán – egy táborból hozták el, Arad-Temesvárról jött, ami ott maradt a románoknál). Csepeli ismerősét hívta fel (nem tudom ki lehetett), hogy hozza már ki. Gyanakszom, hogy a Korányi lehetett, aki akkor itt Csepelen focizott, s a világ egyik legjobb hátvédje volt, a 38-as világbajnokságon az ezüstérmes csapat tagja. Másfél évig focizott itt Csepelen, már 34 éves volt. Ők ismerhették egymást: egy Fradi-Temesvár Közép-Európa Kupa meccsen játszottak egymás ellen. Botrányos meccs volt, mert a Korányi leütötte a Badera nevű román középcsatárt.

Fuszek Kamill, a villámszélső! Eredetileg nagyváradi atléta volt, százas sprinter, kitűnően megélt a Marosvári átadásaiból, villámgyors volt, de a kapu felé nem futott.

Vitéz Simándi László tartalék volt, saját nevelés.

 

Az 1948-as labdarúgó csapat kissé másabb volt. A vezetők mind a pártéletből érkeztek. Somogyi-Schubert, Marok György. Kalmár Jenő kiváló edző volt, sokszoros válogatott, s már a háború előtt is a válogatott edzője volt, s aztán, 1951-től, amikor az öreg Puskást elküldték a Honvédból (mert addig ő volt a nagy Honvéd edzője, idősebb Puskás Ferenc), ő lett a nagy Honvéd edzője, s 1948-ban vele nyertünk. Ebben a csapatban már sokkal több csepeli volt.

Négyesi – ő Niederkirchner Róbert volt – MOVE nevelés, 1949-ben disszidált. Rédei – később kocsmáros lett – hátvéd. Szekeres már az előző csapatban is volt. A Kónya nem csepeli. Híres Lajos a Gammából érkezett, a fia a Vasasban játszott, válogatott is volt. Szentesi Károly, most halt meg pár éve, királyerdei gyerek, csepeli nevelés. Marosvári Béláról már szóltam. Nagy II. István sem csepeli volt, Debrecenben is megfordult, Kőbányáról érkezett, a kőnél is keményebb volt. Általában a csepeli védőkről nem sok jót mondtak el az ellenfelek… A Rédei-Kónya-Nagy II. hátvédhármas hírhedt volt. Fenyvesi György is saját nevelés (Pritz néven kezdte), később gyúró lett.  Pintér Józsefről már beszéltem. S itt van a Keszthelyi Mihály, aki közben már befért a csapatba, mert a 42-43-asba még nem.

 

1951-ben a Népstadionban a Soroksár ellen játszottunk. Ez volt az utolsó mérkőzése az Rátkai néven összesen öt meccset játszott Rákosi II.-nek. Ez azért is érdekes, mert itt van a képen az a két ember is, akiről éppen szobor készül: Czibor itt volt két évig Csepelen, s mindkét évben bekerült a válogatottba. Ez Takács György, aki szintén egy legenda, Kóczián úgyszintén – ő kitűnő edző lett. Tóth II. Tibor, kiváló focista volt, de nem lehetett a legjobb! A szélsők nem lehetnek a legjobbak, azok a középcsatár-összekötő-fedezet trióból kerülnek ki.

 

Természetesen Csepelen nemcsak futball volt. A birkózók is nagyon jók voltak, már a 40-es évek elején is. A kosárlabdacsapat Tölgyesi Teddyvel. Az első bajnokcsapat: Sahin-Tóth, Apó, Lacházi Tomi.

Biciklisták: Mahó, Debreceni, Aranyi Lajos sokszoros válogatott – és Kovács Géza, aki a válogatott edzője volt.

Az 1984-es többszörös magyar bajnok csepeli kosárlabdacsapat.

 

1959-ben kifutott még egy bajnokcsapati cím a Csepelnek. Azt azért el kell mondani, hogy az a korszak, amíg mi nemzetközi tényezők is voltunk, 1950-el véget ért! Akkor ugyanis átszervezték a sportot, és besoroltak bennünket a Vasas családba, s a pénz az odament a központi egyesületnek, s a Csepel háttérbe szorult. Sokáig még NB I-esek voltunk. 1956-ot követően volt egy olyan áldott állapot, hogy nem kiemelt csapatok voltak, s akkor meg tudtuk nyerni a bajnokságot, Jávor edzővel!

Tóth II. most hunyt el, Pákh-ról nem tudok, Kóczián, Ughy él.

 

A röplabdacsapat is eredményes volt, ők is tízszeres bajnokok voltak! Buzek volt a csapat lelke. Hatalmas meccseket játszottak, tömött lelátók előtt.

 

Kerékpáros csapat, Kovács Géza edzővel. Több válogatott: Szűcs Gábor, Szabó János.

A motorport is nagyon népszerű volt. Sokszoros magyar bajnokaink voltak: Fehér Gyuri, Wégner Miska, Havasi, Petró, Sóbujtó. Nagy motorversenyeket tartottak a labdarúgó pályát körülölelő atlétikai pályán, a salakon, még oldalkocsis motoroknak is – a focimeccsek szüneteiben!

 

Vízi sportok – a kajak-kenu, talán mondanom sem kell – Kőbán Rita, Kolonics, Horváth. Evezésben is volt olimpiai ezüstérmünk a Melis fivérekkel, Csermely világbajnoki ezüstérem, még a Czakó Csaba is ott volt.

Van egy vízitelepünk, van egy evezőstelep a Gubacsi híd mellett, van egy kajak-kenu telep szintén a Kis-Dunánál, az megvan még.

 

Plusz a többi híresség. Balczó – öttusáról még nem is beszéltem –, olimpiai aranyat nyert, öt VB, Németh Feri.

A vívókról sem beszéltem. 1946-ban a Toldi SE-be (a háború előtti, polgári klubokat megszüntették) állt össze az összes vívó, aztán kiderült: az új rendszerben semmi esélyük nincs, s akkor átigazolt az egész csapat a Csepelbe! Mert a Csepelnek sikerült megszerezni a Santelli vívótermet a József nádor téren (később Sztálin tér lett), ami a háború idején a Shell tulajdona volt. Ily módon aztán a Berczelly, a Papp Bertalan, a Sákovics, Gerevich (a legnagyobb magyar sportolók egyike: az egyetlen egyéni olimpiai bajnokságot a Csepel színeiben nyerte). Gerevich csapatban nyert máskor is, de egyéniben csak a Csepel színeiben.

 

Itt van Czibor, Németh Feri (ő is 1960-ban olimpiai bajnok lett), Sárközi-Villányi-Maracskó öttusázók – a legjobbak voltak az országban.

 

Itt a csepeli védelem: Marosvári Gyula, Laczkó, Keszthelyi, Jávor Pál, Szekeres András – beszéltem róluk.

 

Ez egy indonéz túrán készült, a ’70-es évek csapata, 7-8 saját nevelésű játékossal. Kiváló középcsapat lett a Csepel. Tavasszal már adhattak le pontokat – pénzért –, mert erről voltak híresek… A hatvanas évektől kezdve egy erkölcsi mélypontra jutott a magyar labdarúgás (és  sajnos a Csepel a vezérhajó volt – nem véletlenül kaptak el először minket 1984-ben, s tiltottak el egy-egy játékost).

 

Ez a 43-as csapat, róluk már beszéltem, itt a 48-as csapat, róluk is volt szó.

 

Ez a Papp-Gerevich-Bercelly trió. A Berczelly aztán később visszajött edzőnek Csepelre.

 

Ez a későbbi vívó szakosztály, Németh Feri a két fiával szervezte újjá a vívócsapatot. Gerevichéket elpaterolták: az 50-es években, amikor a Csepel nem lett kiemelt klub, mindegyiket „elirányították” máshova.

 

Volt vízilabda és jéghoki csapatunk is! A gólvágót Tichy Lajosnak hívták. Babán József sokszoros válogatott volt (ő az iskolában – amely komoly bázisa volt a sportéletnek - egy osztályba járt Magyar György testnevelő tanárral és Németh Ferenccel). A korcsolyázó Nagy Mariann Európa Bajnok volt, a Nagy testvérpár innen indult.

Volt úszó csapatunk – igaz, medencénk nem volt, de a sokszoros válogatott Németh Sándor magyar bajnok lett. Itt a Tumpek Gyuri, a Székhelyi volt a Magyar Papírgyárból (a facsiszoló üzem előtti farönk-áztató medencében készültek az olimpikonok).

 

Mátyás Kupa. Mátyás királyt nagyon előkapták a háború alatt: Kossuth és Mátyás voltak a felkapottak (ahogy Sztálinék a cárokról készítettek filmeket a háború alatt, nálunk ugyanezt a szerepet Mátyás király töltötte be), Mátyásról neveztek el kupákat.

 

Ökölvívó csapat. Hatalmas meccsel voltak itt: többször kiürítették a termet, a közönség tüntetése miatt…

Bene László, a legkitűnőbbek egyike: a Posztóból jött át, Európa Bajnok volt Oslóban, később rendező lett, a Bagi Ilona Kultúrház foglalkoztatta (eljutott hozzám a híre, hogy döntötte ki egyszer a telefonfülkét az egyik renitenssel…).

Itt van a Korányi, akiről beszéltem, klasszis, kitűnő hátvéd, a Harangozó – ő volt az első válogatott a Csepelből, méghozzá az NB II-ből. Szabadkai, Keresztes – ő szegény meghalt 1943-ban.

Rökk (Marika), Tóth Bozsi volt az ifi edzője, nagy szeretettel beszélt róla, itt maradt Csepelen.

Kiss – Kiskaktusznak hívták – szerencsétlen, ő vakbélben halt meg, Csepelről történt eligazolása után egy évvel, Szegeden.

Szabó Antal, világklasszis – ő volt a kedvenc – szintén a 38-as, világbajnoki ezüstérmes magyar csapat tagja, kapus volt. Itt védett egy évet az NB I-ben, aztán visszatért később, ’45-ben, és ’56-os disszidálásáig kapusedző volt itt.

Irányi II., egy szegedi gyerek, tőlünk lett egyszeres válogatott.

 

A Csepel Vas- és Fémművek sporttelepe, a Klubház, ott a terem, itt a színház-rész, most éppen ping-pongoznak.

 

A Kis-Duna bajnokság Csepelen. Sokáig két hősi halottunkról, Ábelről és Palotásról neveztek el kenu és kajak bajnokságokat. Palotás Sándor volt a gyári leventék vezetője (ő is pofozkodott, mint akkoriban más tanárok is), egyébként a polgári iskola tornatanára, kiváló kajak-kenus. Halála után tíz éven keresztül az ő nevével volt itt nemzetközi verseny. Aztán elfeledkeztek róla. Akkor még a Kis-Dunát a csepeliek Kis-Dunának hívták, most már Ráckevei-soroksári Duna-ág a neve.

 

Egy korabeli filmhíradó-részlet következett a híres Csepel-Ferencváros meccsről, melyen hajdan 35 ezer néző vett részt, köztük a kormány és a közélet számos „kiválósága” is. Az évezred magyarországi mérkőzése volt, az utolsó fordulóban itt dőlt el a bajnokság sorsa. Amelyik csapat győz, az lesz a bajnok, ha döntetlen a meccs, akkor a Vasas kapja a bajnoki címet (a Vasasnak Jávor Pál volt az edzője). Nagy előkészületek folytak, heteken keresztül betonoztak a pályán: építették a pótlelátókat, faragták a deszkákat, s tették föl. Az üzemi szervezők hangcsöveket osztogattak a csepeli szurkolóknak. A Fradi különvonatokat rendelt és indított vidékről erre az eseményre. A névlegesen 18 ezres befogadóképességű stadionban (amelyből 4200 volt csak az ülőhely) 34-35 ezer ember volt kíváncsi a mérkőzésre, körben, még az atlétikai pályán is ültek, lógtak a fákon, felmásztak az eredmény-jelzőre – és őrjöngött mindenki (az egész családom részt vett ezen a meccsen – édesanyám utólag csak ennyit mondott: édes fiam, ennyi hülye embert még életemben nem láttam egy helyen). Iszonyú tömeg volt, képzeljék el ennyi ember hangorkánját… Borzalmas hangulat volt. Egyszer volt csak rendbontás, de a rendezők közbe tudtak lépni – igaz, nem tudom ők hol fértek el ebben a tömegben? A harmadik percben már 2:0-ra vezetett a vendégcsapat! A félidőben 3:2 volt az eredmény. A második félidőben a Csepelből két embert, a Fradiból egyet kiállítottak. A Kónya és Nagy II. összefejeltek, s le kellett vinni őket a pályáról. Heten játszottak tíz ellen az utolsó percekben! A mérkőzés vége előtt egy malacgólt rúgott be a Pintér, s ezzel nem a Vasas lett a bajnok, hanem a Csepel.

Ami még érdekes: ez kirakatmeccs volt, több szempontból is. Megjelent a párt- és állami vezetés, a krém. A párt „négyesfogatából” három itt volt: Farkas József, Révai József és Gerő Ernő, a hídverő! Rákosi nem jött el, pedig az ő bázisa volt Csepel, itt választották meg listán első helyen a pártba – később aztán a gyárat is elnevezték róla! Itt volt a második vonal is: Kádár János, Vass Zoltán. A csepeli élmunkásokat külön ültették, nekik nem kellett szűk helyen szorongani. Óriási élmény lehetett, negatív is, pozitív is. Hatalmas mérkőzés volt.

 

Dr. Bolla Dezső még kiegészítette az elmondottakat: Marosvári húzni akarta az időt és lassan adta előre a labdát, Pritz Gyurka kapura rúgott, Heni Géza, aki kitűnő kapus volt, kiejtette a labdát, s akkor Pintér berúgta. Pritz Gyurkáról még egy történet. Pritz 1925-ben született, kb. 1944-45-ben került be az első csapatba. Jött a labda, a Fradival játszottak, kedvező helyzet volt, rárúgta – gólt rúgott. Lejöttek az öltözőbe, azt hitte megdicsérik: majdnem agyonverték, miért kellett neked berúgni? Nem így volt megbeszélve! Mióta sport van, van bunda is, akkor is volt.

 

Az előadó zárógondolatként elmondta: ma is szeretne ilyen, 1948-as színvonalú és látogatottságú meccseket látni Csepelen – egyszer még talán lesz ebben részünk…

 

Dr. Bolla Dezső megköszönte Horváth Lászlónak az elmondottakat, s hozzátette: minden rendszerváltás hoz előnyöket és hátrányokat magával. 1990. Csepelre a legnagyobb hátrányt hozta – az itteni ipar leépülését, s ennek hatására a csepeli sport erős visszaesését. 1990-ig Csepelen 20-nál több sportegyesület volt, közülük az igazi túlélő a Szabadkikötő SE, ők bírták legtovább, ez volt a legélőbb csepeli egyesület – sajnos ma már onnan is rossz hírek érkeznek. Az egyesület lelke, Kenyeres Vince elment nyugdíjba, s egy rákospalotai egyesület, a Tintahalak, s a BLASZ V.-ben játszó labdarúgó csapatot magába olvasztva, most Szabadkikötő-Tintahalak néven az NB III.-ban most ellenfele a Csepel FC-nek.

 

21. kerületi Hírhatár Online - Bárány Tibor

Fotók: Bárány Tibor


További hírek

  A lakáspiacról
2018. 11. 09. 23:20 21keruleti-hirhatar.hu
  Önkéntesen, önzetlenül...
2018. 11. 09. 22:19 21keruleti-hirhatar.hu
  Az adománybolt megnyitott
2018. 11. 06. 10:22 21keruleti-hirhatar.hu
  November 5., 11 órától nyitva: adománybolt Csepelen!
2018. 10. 30. 15:06 21keruleti-hirhatar.hu
  Honjárás - Mosonmagyaróvár
2018. 10. 28. 09:00 21keruleti-hirhatar.hu
  Hajózás, MAHART, Szabadkikötő: történeti vázlat
2018. 10. 24. 22:30 21keruleti-hirhatar.hu
  Negyedszázad a családokért
2018. 10. 19. 00:01 21keruleti-hirhatar.hu
  Változott a közúti elsősegélynyújtó tanfolyamok rendszere a fővárosban
2018. 10. 17. 13:57 21keruleti-hirhatar.hu
  Béke és szeretet legyen a szívben!
2018. 10. 17. 13:23 21keruleti-hirhatar.hu
  Adományboltot nyit a Vöröskereszt Csepelen
2018. 10. 17. 12:35 21keruleti-hirhatar.hu





IMPRESSZUM | MÉDIAAJÁNLAT | SZABÁLYZAT | HÍRLEVÉL

(c)2o15 Hírhatár Lapcsoport