![]() |
|
|
|
Tweet |
|
|
![]() |
|
Három éve olvashattuk az önkormányzat honlapján az örömhírt: „Október 20-án átadták a teljesen felújított tüdőgondozó épületét, ahol vadonatúj röntgen berendezések is fogadják a betegeket és a munkatársakat. Az intézményt két hónap és egy nap alatt varázsolták újjá a Csepeli Városgazda munkatársainak közreműködésével. … A munkálatok mintegy 30 millió forintba kerültek. Felújították az intézmény összes helyiségét, kicserélték a fal- és padlóburkolatokat, vadonatúj utcafronti nyílászárókat építettek be. A bejáratot úgy alakították ki, hogy a mozgássérültek is könnyen az épületbe juthassanak, emellett akadálymentessé tették a vécé használatát. A vizesblokkok új burkolatot, berendezéseket és szerelvényeket kaptak, a mennyezeten kicserélték a lámpákat. A rendelőkben korszerű bútorokat, számítástechnikai eszközöket helyeztek el. Rendbe tették az udvart, ahol a földcsere után növényeket ültettek.”
A legfrisebb hír szerint pedig: „Az Állami Egészségügyi EllátóKözpont (ÁEEK) 64 millió forintos támogatásának köszönhetően újabb egészségügyi fejlesztések valósulnak meg a kerületben. A rendelkezésre álló összeget új eszközök beszerzésére és a tüdőgondozó akadálymentesítésére fordítja a Tóth Ilona Egészségügyi Szolgálat.”
Dícséretes az igyekezet, bizonyára lelkiismeretes munkát is végeztek. Egy apró bibi (vagy talán kettő is) azért felvetődik a felújítások közepette:
- Vajon – miközben csaknem százmilliót költenek el egy épületre – miért hagyták figyelmen kívül az építészetben, a házrenovációban és a műemlékfelújításban alkalmazott alapelvet: először a tetőt tegyük rendbe, aztán (a megújult tetőzet védelmében) jöhet a többi tennivaló, azaz fentről lefelé haladnak? Úgy tűnik a csepeli önkormányzat vezetőinek, szakembereinek nehezükre esik tekintetüket magasabbra emelni saját köldöküknél. Saját vállukat veregető reklámtáblákkal, betegelégedettségi és dolgozói elégedettségi kérdőivekkel, minőségbiztosítási hókuszpókusszal támogatják meg saját dicsőségük fényezését, miközben rájuk szakad a tető! Nagy szükség van az akadálymentesítésre, elismerem. Támogatom is az ezirányú fejlesztést. Azt azonban nem értem, hogy az akadálymentesítést miért nem az embereknél kezdték el? Mert a látszat szerint a galambokat részesítették előnyben! Akkor most, itt az összegzésben, mindenki számára érthetően összefoglalom: Kettő darab nagyméretű táblán hirdeti arcképével megerősítve a polgármester és a körzet önkormányzati képviselője, hogy milyen pöpec munkát végeztek. Az egyik a Kis János altábornagy utcában, a másik a Táncsics Mihály utcában még ma is látható. Aki azonban nyitott szemmel jár, az mást is lát a cifra bejárati ajtón kívül: mégpedig azt, hogy az U alakú épület Vermes Miklós utcai szárnyán az utca felőli oldalon, a Táncsics Mihály utcai szárny udvari oldalán a tető, a kémények mellett több helyen beszakadt, s a hatalmas réseken az oda befészkelt galambok akadálytalanul közlekedhetnek ki-be. Kedves olvasónk, aki erre felhívta figyelmenkünket, így fogalmazott: -Vajon, ez valami speciális galambvédelmi akcióterv része lehet? A rések hónapok óta csak szélesednek, az eső rajtuk becsorog, ázik az épület. Az esővíz pedig bemossa a galamb-guanót az épület belsejébe, amely így fertőzővé válik. Akárhogy is, semmiképpen nem szolgálja a csepeliek tüdőgondozását, sem az ernyőképszűrő állomás zavartalan működését. (Maximum a galambok örülnek ennek, nekik viszont nincs szavazati joguk...)
Bárány Tibor – 21. kerületi Hírhatár Online
Fotók: Bárány Tibor |
|
|
|