|
|
|
Tweet |
|
|
|
Ezen - a két évvel ezelőtti - egyesületi összejövetelen dr. Bolla Dezső köszöntötte a résztvevőket.
- Egy nehéz kötelességemnek kell eleget tennem: ez az év szomorúan kezdődött – januárban elhunyt idős Petz Nándor barátunk, akinek a temetésén is részt vettünk azóta (egyesületünk régi tagja volt, lektorálással segítette munkánkat, lelkes csepeli volt, az ősi Petz-család sarja). A másik haláleset a közelmúltban következett be: Zalavári Lajos építészmérnök, építőművész és építész-tudós is, Kossuth-díjas és Príma Primisszima-díjas, egyetemi tanár (ő tervezte a Novotel Hotelt, a Kossuth Lajos utca-Rákóczi út sarkán lévő nagy épületet, és számos más középületet Magyarországon), aki Csepelen is alkotott. Ő tervezte a Csillagtelepet, s magát a lakótelepet is, amely mai állapotában is tükrözi tervezője nagyszerűségét. Csillagtelep azóta is Csepel egyik legjobb lakótelepe, ahol a középületeket is ő tervezte. Amikor a középiskola építésének évfordulója volt, javaslatunkra kitüntették őt Csepelért Díjjal. Mindkettőjükre kegyelettel emlékezünk: kérem álljunk fel, s emlékezzünk az elhunytakra, tisztelettel. Köszönöm szépen.
Most pedig üdvözlöm a kedves megjelenteket. Nagy örömömre szolgál, hogy itt van körünkben a korábbi rendőrkapitány, Császár Mihály, s mellette az utódjai is megjelentek. S nagy örömömre szolgál, hogy ennyien eljöttek a mai rendezvényünkre, köztük többen olyanok, akik ebből a száz éves rendőrség-történetből megéltek legalább hatvanat (a hölgyek kevesebbet, az urak többet). Először Császár Mihály rendőr ezredes, kedves barátunk kíván szólni, aztán majd én is ejtek néhány szót a történetről.
Üdvözlöm a megjelenteket – vette át a szót Császár Mihály -, örülök, hogy dr. Bolla Dezső úr segítségével ez a könyv létrejöhetett. Az ötlet tőlem származik. Valamikor, amikor még a csepeli rendőrségen dolgoztam, még idejében gondoltam arra, hogy amikor ez az alegység száz éves lesz, emlékét meg kellene örökíteni könyv, vagy valamilyen alkotás formájában, hiszen ez a kerület életében rengeteg jó, hasznos tevékenységgel járult hozzá az itt élő emberek életéhez. Komoly kutatómunkát folytattunk, úgy 7-10 évvel ezelőtt. Ki kell emelnem ebben Hegedűs Edina, Sablik Lászlóné, Szilágyi Sándor és dr. Pacsi Judit személyét, akik a levéltáraktól, múzeumoktól, könyvtáraktól nem megrémülve, végigjárták ezeket az egységeket, s a komoly kutatómunka eredményeit összehordva, számunkra már csak egy feladat maradt: kitalálni, ki írja meg a könyvet? Erre a feladatra dr. Bolla Dezső urat kértük fel, akinek már olyan nagyon nehéz feladata nem volt, mert minden hozzávalót a keze ügyébe letettünk, s Dezső bácsinak már „csak” egy pillantás alatt könyvvé kellett gyúrnia ezt az adathalmazt. Szeretnénk megjelentetni ezt a könyvet. Kérem Önöket, tiszteljenek meg azzal, hogy Bolla úr előadását, gondolatait figyelemmel kísérik. S amennyiben kérdés, kritika, hozzáfűzni való, vélemény, észrevétel lenne, azt tisztelettel megköszönnénk. Köszönöm a figyelmüket.
A könyvvel kapcsolatban annyit szeretnék elmondani – vette vissza a szót dr. Bolla Dezső -, hogy ez nagyjából elkészült 2009 végére, ám akkor olyan helyzet állt elő, hogy nem volt alkalmas a kiadásra. Vártunk vele, s a tavalyi évben jutottunk el arra a szintre, arra a meggyőződésre, hogy most már végre ki kellene adni, hiszen az anyag nagy része megvan, s nagyon sokunk munkája fekszik benne! Késztetett erre bennünket az is, hogy a rendőrség rendkívül fontos szerepet töltött be Csepel történetében az elmúlt 100 évben, s az azt megelőző időszakban az olyan személyek, a történelem során, akik Csepel rendjéért tevékenykedtek, azok is megérdemlik a megemlékezést. Megérdemli az ilyen jellegű figyelmet is a rendőrség szervezete, s megérdemlik az egyes rendőrök is, akik ezt a száz évet végigélték. Ha végiggondoljuk, hogy ez a száz év hogy telt el, s milyen időszakok játszódtak le (bár most sincsenek a hivatalban lévő rendőrök könnyű helyzetben), azért vigasztalásképpen elmondom nekik, nektek, hogy 1917-ben elkezdeni a rendőri szolgálatot Csepelen nem volt egyszerű. Egy évvel később forradalmak jöttek, majd a Monarchia összeomlása, majd a nehéz 20-as évek. Később a még nehezebb 40-es évek, majd a bajokkal, problémákkal terhelt 50-es évek. Úgyhogy nem volt könnyű akkor sem rendőrnek lenni, mint ahogy most sem könnyű, mert ahogy Rákosi Jenő írja: „A bűn csatornái a rendőrségnél folynak egybe”. Ezt a csatornát kézben tartani, a rendre ügyelni, s megfelelni a mindenkori politikai viszonyoknak nem könnyű. A rendőrség szervezeti feladata nemcsak a közbéke, a közrend fenntartása, a közcsend őrzése, hanem politikai célokat is ki kell elégítenie, hol könnyebb, hol nehezebb korszakban. Ha könnyebb korszakban működik a rendőrség, könnyebb ellátni e feladatokat, ha nehezebb az időszak, akkor a feladat ellátása is nehezebb.
Az első képként a csepeli rendőrség épületét mutatjuk Önöknek. Erről később még bőven ejtünk szót. A korábbi időszakokkal kapcsolatban elmondom: Csepel földrajzilag speciális helyzetet foglal el. Földrajzi fekvése meghatározta Csepel társadalmi életét, az ezzel összefüggő rendet és az itt kialakult viszonyokat.
Csepel, mint tudjuk, a középkor után, 1700-as évek elején, az 1710-es évek elején települt újra. A sziget felső részére, oda, ahol ma a Szabadkikötő van. A hajdani község lenyúlott a Csepel Művek gyárterületének későbbi, északi kerítéséig. Onnan került át a község központja arra a részre, ahol ma is van a központja, s ahol ma a rendőrkapitányság épülete is elhelyezkedik. Látjuk ezen a szép térképen, amelyik a kedvenc csepeli térképem: az 1700-as évek végén készült, applikációs térkép. A különlegessége az, hogy valószínűleg olyan hajósoknak csinálták, akik Bécsből jöttek (fordítva vannak felírva a településnevek). Ennek ellenére a térkép pontos és érdekes.
Csepel falu 1717-ben települt újjá, s 1742-re már községgé vált. Ameddig egy település nem éri el a községi rangot, addig nincs közigazgatása. Külső terület volt, a Ráckevei Uradalomhoz tartozott. Tulajdonképpen végig kettős függésben volt: 45-ig volt a Ráckevei Uradalomnak birtoka Csepelen, s így hatást gyakorolt a község életére. A feudális viszonyok között az úriszék, az úri feudális rendtartás alá is esett. De, hát messze volt Ráckevétől, s az mindig jó, ha egy település a „nagyfőnököktől” messze esik. Ráckevétől vagy 50 kilométerre voltunk, de itt volt Budafokon a fő irodája, a szomszédban – attól meg a Duna választott el bennünket.
A rendőrség szót - minden rendőrkönyv írja (kiváló vendégeink eleget foglalkoztak vele) - csak a reformkor óta használják. Miközben a rendőrkönyvek például II. József rendőrségét emlegetik. Nekem, aki rendőrségi és bűnügyi témákban laikus, nem kevés gondot okozott ez: hogy lehetett rendőrsége akkor, amikor még nem is volt rendőrség. Akkor már titkosrendőrség, azaz besúgók működtek és léteztek. Magyarországon igazán a rendőrség megerősödése a reformkortól indult el, amikor 1840-ben kiadtak egy mezőőri törvényt. Ezzel kezdődött a rendőri törvénykezés hosszú sora a XIX. században. A szabadságharc alatt szerették volna országosan kialakítani a rendőrséget – meg is kezdődött ez a folyamat, amelyik valamilyen szempontból összefügg Csepellel. Nevezetesen azzal, hogy Zichy Jenőt – akik járnak ide előadást hallgatni tudják – a Csepel-szigeten végeztette ki Görgei törvényszéke. Ennek kapcsán komoly kincsek kerültek állami tulajdonba, s ennek a kincsnek a kezelésével bízták meg többek között az akkori országos rendőri és postaügyi osztály vezetőjét, Madarász Lászlót. Tehát akkor ez a belügyminisztérium egy osztálya volt. Nem volt önálló rendőrminiszter, bár annak írják: „rendőrminiszter Madarász” - nem volt miniszteri rangja, csak osztályvezető volt. Ő ebbe bukott bele, mert a kincsek kezelése nem volt tökéletes, s le kellett mondania. Azt követően már a rendőrségre nem túl sok erő jutott, mert jöttek az őszi támadások, majd Buda első és második elfoglalása, végén a szabadságharc összeomlása.
A szabadságharc összeomlása után zavaros közel húsz év következett Magyarországon: a törvények nem működtek, az ország szét volt osztva osztrák tartományokra, s a közrend is eléggé laza és bizonytalan volt. A rendőri szervek és az osztrák besúgók főleg azzal foglalkoztak, kik vettek részt a szabadságharcban, s azokat hogyan büntessék meg. Közben a bűnözés elburjánzott, egyre súlyosabb lett. Ugyan alakultak rendőrségek városokban, városkapitány vezetésével, voltak csendbiztosok, pandúrok – ezekről jó pár érdekes filmet láthattunk az elmúlt évtizedekben. Pl.: „Talpunk alatt fütyül a szél”, meg a Rózsa Sándor tv-sorozatból is ismerős lehet e környezet, amely nagyjából meg is felelt a valóságnak. A közállapotok lazaságára jellemző volt, hogy Csepel-szigeten is megszaporodtak a lopások, betörések, sőt gyilkosságok is voltak. Erről Perényi József egy kedves anekdotát írt le – kérem szépen Bárány Tibort, olvassa fel: „A hatvanas években a sok rablás, lopás, gyújtogatás miatt a megyében statáriumot rendeltek el. Egy idegent a községben lopáson értek, és „stante pede” halálra ítélték. A községnek azonban nem volt akasztófája. Behivatták a községházára az egyetlen ácsot, s megkérdezték tőle, mennyiért csinálna egyet? 20 Forintot kért. Sokallták az összeget, annál is inkább, mivel valószínű, hogy ezen egy esetet kivéve, nem lesz rá szükség. Átküldték tehát Soroksárra a kisbírót, hogy kérje kölcsön azok akasztófáját. A soroksáriak azonban a kölcsönadást – azon ürüggyel, hogy nekik is pénzükbe van az akasztófa – megtagadták. Az ítélethozó kupaktanács erre újból összeült, s a tagok egyike azt indítványozta, „szavazzunk meg annak a tolvaj gazembernek 5 Forintot, s menjen az Isten hírével, s az adott pénzen vegyen magának kötelet, és valahol köttesse fel magát”. Az indítvány egyhangúlag elfogadtatott.”
Ha nem is így igaz, de azért jó történet, s jellemző a kedélyes svábokra. A közállapotok egyébként az egész XIX. században zavarosak voltak, annak ellenére, hogy 1867 után javult a helyzet, és megalakult az állami rendőrség. A legfontosabb állomás ezt követően 1872 volt, amikor megjelent a XXXVI. Törvény, amelyik Budapest létrehozását jelentette Pestből, Budából, Óbudából és a Margitszigetből. Ez a Kis-Budapest térkép, amit itt láthatunk, legkeletebbre Kőbányáig nyúlott, délen Csepel határában ért véget az akkori kis-főváros. 180 négyzetkilométer volt (a mostani 525), az akkori lakosság 270 ezer volt, ebből 200 ezren Pesten laktak, a többiek pedig a budai oldalon. Ennek a kapitánya lett – már 1861-től – Thaisz Ede (aki először Pest kapitánya volt, kitűnő rendőrkapitány, akit nyugodtan elvállalhatnak elődükként a mai rendőri vezetők, mert tehetséges is volt, meg nagy vagány is, a maga módján). Ő lett az együttes kapitánya az akkori fővárosnak. Csepel ebből a területből kiesett és az 1871-es rendőrségi törvény után még egy évtized huzavonával telt és a rendőrség nem kelt igazán életre. 1882-ben aztán újabb törvénnyel szabályozták a rendőrség életét.
Csepel életében nagy átalakulások indultak el. Már többször szót ejtettünk arról, hogy a Csepel-sziget csúcsa szabályozatlan és árvizeknek kitett volt, s Budapest védelme érdekében (nem Csepel érdekei miatt) szükséges volt a szigetcsúcs szabályozása. Ennek egyik fontos állomása volt (a többire nem térek ki) a Gubacsi zárógát építése. Ez nagy munka volt: Gubacsnál (a mostani erzsébeti HÉV állomás magasságában) elzárták a soroksári Duna-ágat, hogy ne tudjon bejönni az árvíz a szigetre, s akkor emelték a Védgátat is. Mert a szigetcsúcsot el tudta önteni az árvíz, de a községet így már nem. Ez a gát ebből a szempontból volt rendkívül fontos: biztonságosabbá tette a sziget életét, s azon belül Csepelét is. Ez megépült 1872-ben. Nagyon jó volt, hogy megépült, mert 1876-ban jött egy másik árvíz, amely olyan erővel pusztított, hogy majdnem elvítte ezt a gátat. Petz Ferenc bíró – a Petz család rokona, akiről utca is van elnevezve – kihajtotta a népet a gátak megerősítésére. Az árvíz olyan erős volt, hogy az ár átmosta a szigetet, és Tököl alatt, Szigetcsépnél átfolyt a Nagy-Duna a Kis-Dunába. A sziget megmenekült.
Az élet szempontjából egy nagyon fontos esemény is történt: a későbbi korszakban hidat készítettek a gát helyett, amelyen végre a csepeliek el tudtak jutni a szigetről, száraz lábbal, kocsin, gyalogszerrel a hídon át a fővárosba. Ezzel jobban tudtak kötődni Pesthez. Sokkal jobban, mint korábban, amikor inkább Budához kötődtek. Tessenek elképzelni, hogy lehetett kijutni a szigetről valamikor, ezelőtt nem is olyan túlságosan régen, alig 150-160 éve, amikor sehol egyetlen híd sem volt, s nem voltak motorcsónakok sem, az árvíz pedig jött... Propellerek akkor már működtek a város belső részén, de ide nem jutott belőlük. Elzárt volt a község. A híd megnyitotta az utat a község és a sziget fejlődéséhez, de magával hozta a bűnözés lehetőségét is.
Az 1880-as években a budapesti rendőrséghez csatolták Újpestet és Rákospalotát. Ez után minden környező település arra vágyott, hogy csatolják a budapesti rendőrséghez, hogy javuljon a közbiztonság és javuljanak a közállapotok. Ez az igény megjelent Csepelen is.
A község lakosságállománya rohamosan növekedett. 1890 körül már 2 ezer fő körül volt. Sokan költöztek ide, mert olcsó volt a lakás, mert a jó csepeli svábok és rácok kiadták az istállójukat is. Jó pénzért, nagyon komoly bevételt jelentett ez nekik. Ezzel párhuzamosan a közállapotok folyamatosan romlottak.
A község elkezdett növekedni, s erre, a zsilip felé nőtt először – ez egy 1882-es állapot. A közállapotok pedig nem voltak tökéletesek. Elég keveset írtak róla, de annyit azért olvashattunk, hogy Budafokra átjártak komppal a csepeliek, mert a szőlőik ott voltak, s borosan visszatérve, ezt a Szent János szobrot is elforgatták, mondván, eleget nézett már Budafok felé, most nézzen Csepel felé. De olyan „sikeresen” forgatták el a fejét, hogy letörték. El is veszett a feje, később pótolni kellett. A szobor feje tehát már nem az eredeti, hanem a második. Büszkén mondjuk, hogy ez Pest-Budának a legrégebbi köztéri szobra, ez a Szent János szobor. És tényleg az, némi vita után még Ráday Mihály is elismerte, miután Boda Imre megállapította. Persze ez a szoborra igaz, a fejére nem, mert az nem 1721-es...
A község fejlődésében új állomást jelentett 1892-93, amikor a Weiss-fivérek megalapították a Weiss Műveket Csepelen. Csepel ekkor nem tartozott a fővárosi rendőrség hatáskörébe, hanem a csendőrség hatáskörébe tartozott.
A csendőrség 1883-ra állt be igazán. Előtte volt csendőrségnek nevezett szervezet, de az igazi csendőrség, amely emlékeinkben él, s amelyikkel szimpatizál a jobboldal, s a baloldal pedig nem jó szemmel néz rájuk – ez a csendőrség 1883-tól indult meg. Fontos szerepet töltött be az ország életében, a kakastolláról volt híres. Itt egy olyan jelenetet láthatunk, amikor a két csendőr maga elé idézi a – gondolom verekedésben részt vevő – parasztokat. Nagy tekintélyük volt. Elolvastam a szolgálati szabályzatukat, amiből azt jegyeztem meg, hogy erőszakkal nem szabad tanuvallomásra kényszeríteni senkit, s testi fenyítést nem szabad alkalmazni... Na most, miről voltak híresek a csendőrök? Mit hangoztatott még néhány éve a jobboldal? Kellenek a csendőrök, akik adnak néhány nagy pofont és akkor rend lesz az országban... Azért olyan nagy hatáskörük nem volt, mert 27 négyzetkilométerre jutott egy csendőr országosan. Csepel mai területe 26 négyzetkilométer. Úgyhogy elég ritkán jelentek meg, de ahova elértek, ott rend volt, legalábbis meghúzták magukat az emberek.
A gyáralapítás új korszakot nyitott egész Csepel történetében. Egészen az első világháborúig Csepelen ez volt a legnagyobb ipartelep, de nem az egyetlen, mert komoly gyárak voltak még ezen kívül. A gyártelep rohamosan elkezdett fejlődni, s ennek arányában elkezdett rohamosan nőni a lakosság száma is. A közállapotok erősen romlottak. Csepelről azt írták a XIX. században, miután újjátelepült, hogy takaros falu volt. Ám ebben az időszakban már elszlömösödött, mert ezeket a részeket ellepte a lakosság tömege. Minden kis épületrészt kiadtak a házakban. Perényi József a 30-as években írta le, hogy kecskeólakban laktak családok, fűtetlen épületekben. Szóval eléggé zavaros viszonyok alakultak ki, s Csepelen is igényelték volna a csendőrség komolyabb fellépését, illetve a rendőrség működését. Ezért 1908-ban néhány rendőrt kivezényeltek, akik ott is maradtak, s a csendőrökkel együtt látták el a feladatukat.
A fővárosi rendőrséghez való csatolás igénye Csepelen erősen fokozódott 1912 után, mikor a szomszédos Erzsébetet, Kispestet és Lőrincet a budapesti rendőrséghez csatolták, s önálló kapitányságokat hoztak létre. Csepel egyre erősebben kérte a saját kapitányságot és a fővárosi rendőrséghez tartozást. Ez 1916-ra valósult meg.
1916-ban már a csepeli gyárban közel 20 ezer ember dolgozott! A faluban 10 ezer lakos volt! Hatalmas tömeg mozgott itt és a közállapotok egyre borzasztóbbak lettek. Így aztán megszületett 1916. novemberében az a törvény, amely a Belügyi Közlönyben látott napvilágot. Ennek másolatai megvannak, éppen a kedves urak és kollégák jóvoltából. Megszületett az a rendelkezés is, hogy Csepelen is kihelyezett kapitányság jön létre. De nem kapott Csepel önálló kapitányságot, csak az erzsébeti kapitányság csepeli kirendeltségeként alakult meg Csepelen a kapitányság, a Király utca 11.-ben. Ez itt, az önkormányzati épület melletti utca a Király utca (most Petz Ferenc utca), nem túl messze a községházától, (a mostani Polgármesteri hivataltól délre, a 11. szám alatt), itt kezdte meg működését ebben a komor, kellemetlen épületben a kapitányság. Magam is jártam benne hajdan. Talán Csepel első emeletes középülete volt – ebben is úttörők voltak és kultúrát hoztak a rendőrök Csepelre.
Botár Béla főtanácsos vezetésével alakult meg az állomány. Létszámuk összesen (parancsnokokkal, személyzettel együtt) alig haladta meg a 20 főt. Gyakorló, kitűnő rendőrök vannak jelen, nagyon jól tudják, mit jelent vagy 15 ezer emberre, 30 ezer munkásra 20 fő rendőr? Mennyi feladatot tudtak ezzel megoldani? De mindenesetre hatott! Mert a régi időkben – ezt felelősséggel állíthatom – nagyobb presztizse volt a hivataloknak, intézményeknek, és a rendőrségnek is. Hogy ez az idők során miért csökkent le? Ebbe az elemzésbe én nem mennék bele. Biztosan van rá jó pár ok. Az emberek függtek és féltek a rendőröktől.
Magam hogy ismerkedtem meg életemben először rendőrrel? A mamámmal sétáltunk itt a végállomás feletti részen, ahol most csomópont van, s a mamám mutatta: ott megy a rendőr bácsi, jól viselkedj Dezsőke, mert ha nem, be fog vinni... (Ezzel indult, s nem azt mondta, hogy ott megy az a hulye rendőr, aki múltkor az apádat megbüntette.) Ezzel indult az ember élete, s ezzel indult a kapcsolatunk is a közegekkel.
Így nézett ki egy akkori rendőr.
1917. június 17-én alakult meg a rendőrség. 1918. október 30-án pedig összeomlott az Osztrák-Magyar Monarchia. Jön az Őszirózsás Forradalom, jön a Tanácsköztársaság, jön a kommün. A forradalom mindig zavaros állapotokat vált ki, hoz létre. Gyári őrség, községi őrség alakult, de a rendőrség valamiképpen megmaradt. Hasonlóképpen 1944 őszéhez, amikor a nyilas uralom alatt a rendőrség létezett, ha intézményesen nem is működhetett úgy, mint korábban, de megvolt és létezett. A kommün alatt is megvolt és létezett Csepelen a rendőrség. Perényiből kiindulva írtam le egyszer, hogy Csepelen a vörös terror nem is volt olyan éles. Nem is volt ok vörös terrorra, mert a gyári dolgozókat vagy beszervezték, vagy bekényszerítették a Vörös Hadseregbe. Itt összesküvés nagyon nem volt, tehát nem volt kire lecsapnia Csepelen a vörös terrornak. De mégis, Nógrádi László barátom szolgáltatott egy halotti bizonyítványt, amelyiknek az eredeti példánya itt van, s ez bizonyítja azt, hogy az akkori főtéren agyonverték az ő néhai nagyapját. Kik voltak az elkövetők? A Vörös Őrök! Mi volt az oka? Nem tudható. Nagyapa benne volt a Nemzeti Tanácsban. A csepeli vörös terror tehát nem volt éles. A terror szó, s ezek a történelmi kifejezések, mindig a saját korukban értendők és megfigyelendők. A Lenin Fiúk önmagukat terroristáknak hívták! A terror szónak nem az volt az értelme, ami ma! Ez viszont nem jelenti azt, hogy nem követtek el szörnyű bűnöket. Ők is! Mint ahogy az azt követő korszak pedig ellenforradalmi korszaknak nevezte saját magát! Mikor én a rendszerváltás után leírtam valamelyik újságcikkben, hogy ellenforradalom, szólt a szerkesztő, hogy ez nem jó kifejezés... Maga a Horthy-korszak nevezte magát ellenforradalmi korszaknak. Úgyhogy, ez az időszak is bekövetkezett.
Ez a Botár Béla kitűnő ember lehetett, mert a politikai nyomozó osztály vezetőjének nevezték ki 1919. augusztus 6-án Pesten, s akkor megindult az úgynevezett fehér terror. Amiről azt írták (most találtam meg valahol), hogy azért tettek a csepeli gyárba csendőr-szakaszt, hogy megfékezzék a csepeli forradalmi fellépést a kommün utóhatásaként. De kiderült, hogy nemcsak ez volt az ok, hanem az is, hogy a gyárban egy csendőr-továbbképző iskola is működött. Itt történt egy olyan botrány, ami Csepelre rossz fényt vetett (ilyen lejátszódott az ezredforduló után is. Hasonló volt, mint nemrégiben a Kaiser-ügy: mindenki arról beszélt, mi van Csepelen, s közben Csepelnek ehhez az ügyhöz sem volt sok köze). Ez volt az a bizonyos Kodelka-ügy. Tetszenek róla tudni, mi volt ez? „Lédererné, mi van a kosárban? Kodelkának feje, keze, lába!”
Szóval, egy Léderer Gusztáv nevű csendőrtiszt megjelent a gyárkapunál egy nagy bőrönddel és egy hordárral. A könyvben leírtam a történetet részletesen. Később kiderült, két menetben, feleségével és öccsével együtt is, az általuk megölt és feldarabolt Kodelka holttestét szállították ide, s így buktak le. Hogy egy szörnyűséget is mondjak, a holttestből vittek valamennyit a Gubacsi hídhoz is, ahol a rendőrök észrevették, hogy a bordákról gyerekek vagdalták le a húst... 1925. januárját írtuk. Most került mozikba a róla szóló film: „A hentes, a kurva és a félszemű” címmel. Ehhez annyi köze volt Csepelnek, hogy egy Faggyas nevű detektív kezdte el a nyomozást ebben az ügyben, ő egy Csepelen jól ismert „titkosrendőr” volt: ha ment az utcán mindenki köszönt neki, jó napot kívánok! Egyébként elég népszerűek voltak a rendőrök Pesten. Mondjuk nem mindegyik, mert aki pofozott, az nem volt népszerű, s az sem, aki kardlapozott (a kardlapról majd később még beszélek). Szóval Faggyas detektív Csepelen működött.
Egy kedves barátom volt Balatonvilágoson üdülőgondnok, s ő mesélte erről, amikor ez lejátszódott: Faggyas detektív egy pesti detektívvel együtt kiment az ő lakására röplapokat keresni (mert azt terjesztett a barátom), s a Faggyas nem akarta megtalálni a röplapot, de a másik nagyon aktív volt, és megtalálta a röplapot. Géza bácsit elkapták és lecsukták. Majd eltelt 30 év, s Géza bácsi, mint egyszerű pártonkívüli, gondnoka lett a világosi BM-üdülőnek, amelyik egy elegáns, rendkívül színvonalas üdülő volt (mostanában adta el a BM öt éve a telket, s tarolták le rajta az épületet). Géza bácsi ott áll a feleségével, aki a Munkásotthon gondnokának a lánya volt, s jön be a Faggyas detektív a feleségével, rozzantan, 80 évesen. Megérte azt, hogy nyugdíjas rendőrtiszt lett, s a hatvanas években a magasrangú rendőröknek kijelölt üdülőben kapott üdülési lehetőséget. Tehát, volt aki túlélte a háború utáni rendszerváltást. Szóval Faggyas detektívet nem utálták Csepelen.
Még ebből a korszakból: „András”-nak hívták a rendőröket, ez gúnynév volt, azért is, mert a jól megtermett parasztgyerekeket szívesen választották ki rendőrnek, s közöttük elég sok volt az András nevű. Még két apró sztori. A rendőrségnek sosem volt elég pénze, s dzsiu-dzsicura (dzsúdóra) hoztak be edzeni japánokat. Meg akarták tanítani a keleti közelharcra a rendőröket, hogy ne kelljen annyi fegyvert, lőszert vásárolni. Az egyik edzésen bejön a kis japán, elkapja az egyik rendőrt, bukfencezik egy nagyot és elzuhan. Megkérdezték tőle, mi történt? Ő azt felelte, nem tudtam, hogy a rendőr balkezes... A másik, paraszt-sztori. Mikor az első közlekedési lámpák megjelentek Budapesten, s a mezőgazdasági kiállításra ősszel ezrek érkeztek látogatóba vidékről, egy paraszt bácsi átment a piroson. A rendőr megfogta, s azt mondta neki: ide figyeljen bátyám, hova valósi? Nagykanizsa mellé, hangzott a válasz. Ha hazamegy, mondja meg annak a sok hülye parasztnak otthon, hogy a piros lámpán nem szabad átmenni. Azt mondja erre a bácsi: nem tudom megmondani. Miért nem? Mert ott nincsenek parasztok! Hát hol vannak? Feljöttek Pestre, rendőrnek!
Szóval, azért nem ilyen kedélyesen telt el a 20-as, 30-as évek időszaka. Egyébként Csepelen hozták létre az egyik internáló-tábort. A csepeli kommunistákat meg nem Csepelre küldték internálásra, hanem Zalaegerszegre. Például az 1945 utáni egyik első kapitány is eltöltött ott egy pár hónapot. Tehát a csepeli internáló-tábor, amelynek 1920-tól volt szerepe. Ez a Széchenyi utca, kérem szépen, s itt a Királymajorban, most beépített, magasházas részen volt a tábor, amelyet aztán később megszüntettek. Az internálás egy törvényen kívüli intézkedés, amelynél a hivatalnok szabja meg a büntetés idejét, s a letartóztatandó személy nevét és címét is ő adja meg.
Ebben az időszakban a csepeli rendőrkapitány, egy Világhy Mihály nevű, kitűnő rendőrszakember volt, aki megélte azt az időszakot is, mikor a csepeli kapitányság önállóságot kapott. Ekkor már emelték a létszámot is: 1920-ban 20 fővel emelték, s 1937-ben már 46 fővel működött a rendőrség Csepelen. Itt olvashatók a tisztségviselők nevei.
A 30-as évektől egyre nőtt a rendőrség feladata, mert a község lakossága is rohamosan nőtt, új ipartelepek jöttek létre a községben. Akkor alapították a papírgyárat, s kezdte meg működését a posztógyár is a WM-művek részeként, s épült meg a szabadkikötő. A szabadkikötő megépítése a vízirendészet fejlesztését vonta maga után. A korábbi vízügyi igazgatóságot, rendőrséget, amely a szigetcsúcson székelt, kibővítették és Dunaföldvárig kapott hatáskört. Az az igazgatósági épület, amelyet most megbontottak a kikötőben (és irodaházat építettek mögéje), adott otthont a kikötői vizirendészetnek is.
A 30-as évek rendőrségéről néhány képet láthatunk itt. Akiktől kaptam a képet, sajnos nincsenek itt, csak egyedül Ivanics István. Az ő nagyapja látható itt a képen. Már Pista bátyánk sem túl fiatal, még nálam is idősebb. Szóval az ő nagyapja volt rendőrtiszt Csepelen. Tekintettel arra, (csak mint a személyes élet hogy hatott) hogy Pista édesapja a Szociáldemokrata Párt nagynevű, akkor már országos hírű vezetője volt, - hogy ne kerüljenek összeütközésbe – a papa áthelyeztette magát Kispestre. Azt még megélte, hogy 1945 után képviselő lett a fiából, de azt már nem élte meg, hogy 50-ben letartóztatták és koncepciós perben elítélték, s 1956-ig börtönben volt. Itt látható. Ezek a felvételek Vezér Béla édesapjától származnak. Ez a csoportkép pedig Lenkei Lászlóé (ő nem tudott eljönni, mert influenzás). Ezek mind csepeli rendőrök.
Itt pedig a rendőrök legfontosabb eszköze, a kard. S akkor most a kardlapról néhány szót, ahogy ígértem. Ez volt a rendcsinálás legfontosabb eszköze a rendőrök körében: kardlappal verték szét a tüntetéseket. Sok dolguk Csepelen nem volt, mert itt nem voltak tüntetések. 1915-ben volt egy komolyabb tüntetés. De azért a csepeliek kaptak kardlapot, mert részt vettek az 1930-as budapesti nagy tüntetésen: a Városligetben megkardlapozták őket, sőt közülük jó páran belemenekültek a tóba, ahová a rendőrök már nem mentek utánuk. Azt mesélték annak idején gúnyból, hogy a rendőrök azért nem mentek a menekülő tüntetők után, mert ki volt írva, hogy „Fűre lépni tilos!”.
A rendőrök feladata folyamatosan növekedett. Csepelen újabb hidak épültek, s meg is szüntették az általam oly sokat emlegetett zsilipet. 1924-ben megépült a Gubacsi híd (amely most olyan állapotban van, mintha 1945-ben nem robbantották volna fel – ha nem csinálják meg hamarosan, akkor összeomlik). De ott áll a rendőr is, ha látják a szögletes kalapot. A megnövekedett munkáslétszám és a megnövekedett lakosságszám miatt a rendőröknek egyre több feladatuk adódott Csepelen. (1940-ben már 40 ezer körül volt a lakosság száma.) A szaporodó bűnügyek is adtak munkát a rendőröknek, s a megnövekedett tömegmozgás miatt is akadt elfoglaltságuk bőven. Miután bekerült Csepel az NBI.-be, itt nagy futballmeccsek voltak: egy-egy mérkőzésre tízezrek jöttek ki. Ezek mellett voltak különböző, más rendezvények is. Ez itt a csepeli főutca, itt látható a nagytemplom tornya, ez a főutca alsó része, a végállomás fölötti szakasz: itt a cserkészek vonultak föl. Látható, hogy a villamos sínek a HÉV megépüléséig a Fő út két oldalán futottak.
Ebben az időszakban Domahidy a kapitány. Ezek mind jó nevű kapitányok voltak, s a csepeli rendőröknél ez a hagyomány tovább fog élni a mában, közeljövőben is. A csepeli rendőrség mindig jó iskola volt, s magasabb rangra jutottak innen az emberek. Ez a Botár Béla is a politikai rendőrség főnöke lett Pesten 1920-tól – talán az előbb elfelejtettem elmondani. Tudtommal két Csepelen szolgáló rendőrből lett budapesti főkapitány. Tehát jó iskola volt, s ez a mai napig is így van, remélem.
Közben eljutottunk a 30-as évekhez, és romlik a helyzet. Növekszik a haditermelés, a gyárban is nagyobb teret nyer a hadiprofil, s a bűnözés is elég magas. Az előbb átugrottam rajta, de az első világháború alatt is háromszorosára nőtt a bűnözés. Így volt ez a második világháború alatt is. Az akkori csepeli lapokban minden számban van cikk. Itt kitettünk egyet mutatóba.
Olyan furcsa, ha nézünk ma egy filmet Új-Zélandról, vagy Angliából, hogy hogyan mennek az autók, a másik oldalon. Ez volt az az időszak, amikor Budapesten áttértek a baloldali közlekedésről a jobboldali közlekedésre. Kitettük ide ezt az 1941-es térképet erről a témáról. Ez a rendőrségnek is adott feladatot.
1944 nagy megrázkódtatásokat hozott, megindult Csepel bombázása, s a holokauszt csepeli változata is lejátszódott itt. A csepeli zsidótemetőben 400-valahány elhurcolt csepeli zsidó nevét találtam meg. Most olvastam nemrég, hogy 900 került így el Csepelről. Elég magas volt Csepelen a zsidók aránya, nemcsak a kereskedelemben, hanem a gyárban is. Ahol mi laktunk, az utcában is, a környéken is laktak, akik a gyárban fizikai munkások is voltak. Ezen kívül a munkásmozgalomban is nagyon sok zsidó vett részt Csepelről. Nagyon sokan pedig hithűk voltak: volt egy zsidó templom is Csepelen. A zsidóság összegyűjtését és útnak indítását országosan a csendőrség végezte. Csepel viszont nem tartozott Budapesthez, ezért itt a rendőrök látták el a zsidók kitelepítésével kapcsolatos feladatokat. A közigazgatás hozta létre a gettókat is.
A bombázás nagy károkat okozott. Ez a kép a Szent Imre térnek az a sarka, ahogy megyünk a rendőrségtől a munkásotthon felé: így nézett ki 1944. július 27-e után.
Sok feladata volt a rendőrségnek, többek között a kémelhárítás is. Elmeséltem már a Zémann-ügyet? Ez mindkét világháború idején központi téma volt. Az első világháború idejéből van plakátunk, melyre rá volt írva: Vigyázzatok a kémekre. Ez a kém-pszichózis tartott az 50-es években is. Most a második világháborúnál tartok. A második világháború alatt kémelhárító osztály működött a gyárban, Facinek őrnagy vezetésével. Volt az Imre téren egy nagyon jó fotós, Zémannak hívták (semmi köze Zémann István barátunkhoz). Amikor hazament, s kinyitotta nagyon szép Weiss Manfréd gyártmányú kályháját, s belebeszélt. A cselédlány azt hitte, hogy megőrült az úr, hogy a kályhával beszélget – s kihívta az orvost. Megjött az orvos, nézte a Zémannt, látta, hogy normális. Akkor hívott egy rendőrt, az pedig megtalálta a rövidhullámú adó-vevőt a kályhában. Zémann fotósként hírszerzést végzett angol megbízóinak, az MA15-nek. Nem tudjuk, mi lett a sorsa, de az biztos, hogy itt van a sírköve a csepeli temetőben, 1944. nyaráról szól rajta a dátum. Egyesek szerint elvitték, mások szerint öngyilkosok lettek. A fotóüzlet bezárt, a fotóit megkaptuk, egyszer rendeztünk is belőle kiállítást.
1944. őszének még nagy eseménye volt még Csepel kiürítési kísérlete, amit a lakosság megakadályozott. Ott érdekes módon lépett föl a rendőrség: kirendelték a rendőröket, s (Ivanics Pista édesapjának visszaemlékezéseibőlidézem) a rendőrparancsnok kiadta a parancsot a rendőröknek, hogy vegyék le a vállukról a puskát, s kezdjék el oszlatni a kiürítés ellen tiltakozó népet. A rendőrök nem engedelmeskedtek a parancsnak, s ekkor a rendőrhadnagyocska megpofozott ott egy rendőrt. Akkor a rendőrség így állt hozzá.
1945 után érdekes módon arra számolt mindenki, hogy nagy harcok lesznek. Egy hónapig állt a front Csepel határában. Ez az időszak az, amikor már nyilas uralom alatt volt az ország és a város, s a rendőrség is visszaszorítottan működik, nyilas felügyelet alatt, de működött és részt vett a közéletben. November végén az oroszok elérték Csepel határát, de csak január 9-én vonultak be, miután egy csepeli küldöttség eléjük ment és behívta őket. Létrejött a Nemzeti Bizottság, amelyik a szovjet városparancsnokság irányítása alatt állt. Ekkor két városparancsnokság volt Csepelen: a gyáré és a községé. A községi parancsnokság a tűzoltó-laktanyában székelt. (Majd jön a következő 56-ban, az a rendőrségen volt.) A Nemzeti Bizottságban három párt képviseltette magát: a szociáldemokraták, Ivanics István vezetésével, a kommunisták és a kisgazdák. Ez a Nemzeti Bizottság választotta meg az első rendőrkapitányt, Maleskovics Miklóst (SZDP). Ő mintegy egy esztendeig töltötte be a hivatását. Vezetésével alakult meg a rendőrség, a nemzetőrség, rendkívül nehéz körülmények között küzdöttek. Érdekes módon a Nemzeti Bizottság jegyzőkönyvében szó sincs arról, hogy január 19-én 269 csepelit összegyűjtöttek a községháza udvarára, s onnan a Szovjetúnióba deportálták őket. Erről teszünk közzé egy iratot, amelyet Nánási barátunk szerzett be: az elhurcoltak családtagjai levelet írtak az akkori rendőrkapitánynak, aki nem tudott válaszolni, mert ő sem kapott válaszokat sehonnan, hogy mi lett a sorsa ennek a 269 embernek. Az utolsót, aki az elhurcoltak közül hazatért, Strein Oszkárt, egyesületünk tagját tavaly temettük el.
A rendőrség nagyon nehéz helyzetben volt, változó létszámmal dolgozott, s a testület tagjait is letartóztatták az oroszok is. Van olyan dokumentumunk, amely kétnyelvű, orosz-magyar igazolvány. Van olyan levelünk, amely arról számol be, hogy szovjet hadifogságba került a csepeli rendőr is. A rendőröket is bevetették Budapest védelmében, 1944-ben.
Aztán megindult Csepel újjáépítése, érdekes módon jó lendülettel. Azért tettem be az OTI képét, mert az már 1948-ban felépült! Sok más, jó épület is létrejött. A rendőrség a régi helyén volt. Hogy az élelmiszer-készlet biztonságban legyen, előfordult, hogy a rendőrség épületében halmozták fel. Olyan közállapotok voltak 1945 után, hogy, emlékszem, a kertekben csirkéket tartottak az emberek a megélhetés érdekében, de éjszakára a szüleim is behozták a konyhába a csirkéket, nehogy ellopják azokat.
Nehéz helyzetben volt a rendőrség, már 100-as létszámmal dolgozott. Itt egy rendőr kinevezését látjuk, maga Kádár János írta alá, aki 1948 és 1950 között belügyminiszter volt.
A rendőrség és a település életében a nagy fordulat 1949-ben következett be: Csepelt szeptember-októberben önálló várossá minősítették. 1950. január 1-től pedig Budapesthez csatolták, mint annak XXI. kerületét. A csepeli rendőrség a budapesti rendőrkapitányság kebelében maradt, mint előtte, csak – ha jól emlékszem – az első kerületi rendőrkapitányság alá rendelték.
Nagy-Budapest létrehozása nagyon érdekes, mert érdekes módon a Magyar Kommunista Párt 1945-ben már úgy szerveződött, hogy nagy-budapesti kommunista párt, tehát már benne voltak a környező kistelepülések is. Nagy-Budapest létrehozásának gondolata nem 1945-ben született. A minisztertanács utoljára 1944 tavaszán, még közvetlenül a megszállás előtt tárgyalta Nagy-Budapest létrehozását, tehát a tervek között már szerepelt. 1950. január 1-jén jött létre Nagy-Budapest. Az előbb mondtam, hogy 180 négyzetkilométer volt a Kis-Budapest, s 525 négyzetkilométer lett Nagy-Budapest. Közel másfél millió lakosa volt, s a körbe lévő agglomeráció hozzá tartozott. Akkor már nem felelt meg az igényeknek a csepeli rendőrség épülete, s akkor terveztették meg a csepeli rendőrkapitányság új épületét, amelynek eredeti képe itt látható. Ezen a fölső kis kupolán akkor még egy gömb is volt, amely később, 1956-ban lekerült az épületről. Az épület tervezése körül kialakult vitáról egy szemelvényt olvas fel most Bárány Tibor barátunk (jellemző, nemcsak az épületre, nemcsak a tervezőre, hanem a korszakra is ez a részlet, a Magyar Építőművészet 1954-es számából):
„Nagyobb vitát kavart fel a csepeli rendőrség Szrogh által tervezett épülete is. Megjelenése vidéki, inkább dél-német kisvárosi hivatali épület hatását kelti. Leszámítva azt, hogy Csepel nem kisváros, bár környezete kétségkívül az, felmerül a kérdés: kifejezi-e egy szocialista rendőrség épületét, vagy sem? Kifejezi-e a szocialista rendőrség és a kapitalista rendőrség közötti különbséget, rendeltetésének megváltozott belső tartalmát, vagy sem? Vitathatatlan tény, nap-mint-nap meggyőződhetünk róla, hogy a mi rendőrségünk más, mint a kapitalizmusé. Más a dolgozók kapcsolata ehhez a rendőrséghez, mint például a rossz emlékű Horthy-éra alatt volt. Ezt a különbséget az épület igyekszik is kifejezésre juttatni. Lágy vonalú, barátságos melegséget sugárzó arcú alkotás, amely az építészetben járatlan szemlélőt is megragadja. Mindenki magáénak érzi, mint ahogy ma már a rendőrséget is magunkénak vallhatjuk. Az elmondottak ellenére hibájául róható fel, hogy nem eléggé fegyelmezett. Ha a tervező az épület jobb felső részének fegyelmezett kiképzését a földszinten is tovább viszi, jobban elérhette volna a kitűzött célt. Igaz, hogy a szocialista rendőrség vidám és barátságos, de a fegyelmezettséget is, mint belső tartalmat, erőteljesebben ki kell fejeznie. „
Az a korszak az, amikor a rendőrség vidám és barátságos volt... (Bort, búzát és békességet, szeressük a rendőrséget!)
Az épület érdekes, itt megmutatjuk, hova is épült. A kép a Szent Imre térről készült, valamikor az 1910-es években. Ez a sarok az, ahova az épület került, mellette a faiskola. Ennek is van rendőrségi-bűnügyi összefüggése: vezetője az a Kertész Mór volt, aki halálra ítélt Ráckevén embereket és ezmiatt 1920-ban kivégezték. Tehát ide került, erre a sarokra a rendőrség. Mellette a posta épülete, amely a modern magyar építészet addig utolsó alkotása – azt 1949-ben adták át. Nyíri építette a postát, az a Nyíri, aki a magyar modern építészet egyik nagyszerű alakja volt, és a korszakváltás az építészetben nagyon jól megfigyelhető és követhető. A szocreál időszaka ez, amikor a rendőrséget terveztették. A rendőrség épületében az a különlegesség, hogy a szocreál alatt legszívesebben a klasszicista épületeket másolták, vagy annak az utóérzései voltak az épületek. A mi tervező művészünk viszont nem a klasszicizmust követte, hanem a reneszánszot, úgyhogy az épületen reneszánsz hatás mutatkozik. Magával Szrogh Györggyel én személyesen nem találkoztam. De amikor a rendőrség évfordulóját ünnepeltük Vágó Marikával, akkor felhívtam az Iparművészeti Főiskolát, amelynek professzora volt Szrogh György, (s akiről akkor már tudtam a szakirodalomból, hogy ő tervezte a Hotel Budapest körszállót Budán, s Pesten a MÉMOSZ-székház egyik tervezője is ő volt, valamint több, más, fontos épületet is tervezett), aki nagyon jó nevű építőművésznek számított. Anyagot kértem a főiskolától róla, ők viszont azt felelték, miért nem hívom fel őt magát? Megadták számát, felhívtam, szépen elbeszélgettünk, megállapodtunk, hogy majd jön ki az ünnepségre, de közben egészségi állapota megromlott, s már nem tudott megjelenni az ünnepségen, bár idevártuk. Nagyszerű, állami és Ybl-díjas építész volt. Elmondta, hogy került be Meggyesi ebbe az épületbe? Meggyesi a korszak nagy szobrásza, s ma is nyilvántartott kitűnő szobrászművész. Tehát nem epizódszereplő, nem egy alkalmazott grafikus, aki csak beleturkált ebbe az ügybe. Szrogh elmondta, felhívta Meggyesit, mert akkor éppen nem volt munkája, hogy vállalja-e? Meggyesi vállalta az épület díszeinek elkészítését. Ezek közül csak ezt tettük ki ide: csak fényképen van már meg, mert Boross Péter belügyminiszter 1990-ben elrendelte, hogy minden ilyen épületen lévő díszt, emléktárgyat szüntessenek meg, verjenek le. Ennek következtében ezeket a domborműveket is felszámolták. Ám volt valaki olyan okos, hogy ezt, a földszinten, belül található fali mozaikját – amelyik tulajdonképpen egy szocialista giccs – egy függönnyel eltakarták, s ez megmaradt... (Ha az előbb elhangzott idézetet mellé helyeznénk, akkor összeállna a kép a vidám és boldog rendőrségről.) 1954-ben már leírhatták ezt, mert akkor már tényleg kicsit vidámabb volt a rendőrség, hiszen akkor már túl voltunk Sztálin halálán. Azért ez a mozaik a szocreál egyik mintapéldánya, melyen látható az M.F. monogram, úgyhogy megszemlélhető. Az épületnek nagyon szép a lépcsőháza: reneszánsz hangulatú. Magam az épülethez erősen kötődöm. Diákként a csepeli 25.-ös Építőipari Trösztnél dolgoztam, s éveken át szállítottuk az építőanyagot oda. Úgyhogy az építés kezdetétől sokszor megfordultam bent az épületben is, egészen a befejezésig. Szívesen nézem az épületet, bár jobban szeretem a mellette lévő postát. De, nem haragszanak rám a rendőrök sem. Megmondom miért, rájöttem az okára. Mert senkit nem jelentettem fel, soha. Pedig majdnem minden rendőrrel voltam kapcsolatban, mert az élet úgy hozta – de ez már a magánéletemhez tartozik.
Nehéz viszonyok között éltek a rendőrök az új épületben is. Nagy boldogság volt számukra, amikor megkapták Csepelről az első Pannóniát. Aztá, mikor már Pobedájuk is lett, az már nagy fejlődés volt. Nem volt könnyű rendőrnek lenni, éhbérért dolgoztak akkor is a rendőrök.
A kardlapról akartam szólni 1956 kapcsán. Akkor is kaptunk baráti segítséget: 1957-ben nem kardlapot kapott a rendőrség, hanem gumibotot, a baráti Csehszlovákiától, amit akkor „Kádár-kolbásznak” neveztek. Bekövetkezett 1956, amely nagy megrázkódtatásokkal járt. A felkelők már 23-án éjjel fegyvert követeltek a rendőrségtől, de nem adtak nekik fegyvert a rendőrök. A rendőrség nem fordult a felkelők ellen, hanem inkább a rend oldalára állt. Amikor a felkelők szétdobálták a pártbizottságot, akkor a rendőrök mentették ki a pártbizottság akkori titkárát onnan. Hasonlóképpen a Kiegészítő Parancsnokság ostrománál is a rendőrök segítségével menekültek meg a bent lévő katonatisztek a Kiegen, akikről azt hitték .az ostromlók, hogy ávósok. A rendőrség vegyes feladatot látott el a forradalom alatt. A rendőrsorsról még annyit szeretnék elmondani, hogy Major Ernő lett a csepeli Nemzetőrség parancsnoka, aki 1949-ig rendőr volt (nem volt túlzottan exponált rendőr a Horthy-korszakban, nem voltak olyan ügyei, amilyenekért 1945 után elbocsátották a rendőrök jelentős részét, túlkapások miatt). Önmaga lépett ki a rendőrségtől 1949-ben. 1956-ban is mértéktartó volt. Sajnos halálra ítélték: ő a Csepelről kivégzett 12 fő egyike.
Ez pedig az a jegyzőkönyv, amely Kalamár József tanácselnök agyonlövéséről készült. Ezek közismert rendőrök, körzeti rendőrök voltak. Itt is van egy kétnyelvű, szovjet-magyar igazolvány. Csepelen az ellenállás központja a rendőrség volt 1956-ban, s azt követően pedig a szovjet városparancsnokság ott rendezkedett be. (Akkor már nem volt külön parancsnokság a gyárban.)
A nyugodtabb évek lassan bekövetkeztek. Akkor lépett hivatalba Csepel leghosszabb ideig szolgált rendőrkapitánya: Csillik Gábor, aki 1956-tól 1980-ig állt a kapitányi poszton. Nagyon nagy gondot fordított a rendőrök továbbképzésére. Ezért már akkor is sok, magasabb rangba kerülő rendőrt adott a csepeli rendőrkapitányság. Így Csillik Gábor volt az egyetlen, általam ismert ember, aki (a nagyon kevés igazi közül) partizánként tényleg részt vett a németek elleni fegyveres ellenállásban. (A számuk 1945 után nagyon rohamosan megnőtt. Csillik nem tartozott azok közé, akik hazudtak a multjukról. Az utolsó találkozásunk szomorú volt: Vágó Marika összehívott pár régi rendőrt, s itt volt Csillik is, aki mondta, hogy rosszul van, elmegy előbb. A 90. évforduló megünneplésére már nem is tudott eljönni, mert addigra már súlyos beteg lett és meghalt. Egyébként tőről metszett bolsevik volt – a mai pejoratív kifejezéssel élve -, s nem tudom megállni, hogy ne mondjam el. Ezen a beszélgetésen mesélte el az 56-os szereplését és a beiktatását követő napokat. Amikor január 11-én volt az a nagy tüntetés a gyárban (erről már korábban, más előadásokban szóltam), ahol emberhalál is történt, ott a Csillik is felvonult, és a rendcsinálást gumibotokkal, a volt partizánokból alakult pufajkások végezték el. Csilliknek azt mondták, hogy lőjjön a tömegbe, de ő nem vállalta ezt, s elvonult rendőreivel együtt. Tehát a végkifejletben (azaz a tüntetés szétverésében) nem vett részt. Azt mesélte Csillik Gábor (mert nem volt ellensége sem a hölgyeknek, sem az alkoholnak), hogy mikor visszajött a kapitányságra, bevágott egy üveg rumot, mert meg volt győződve arról, hogy leváltják. De nem váltották le egészen 1980-ig, amikor jött Zsódi Gyula, akinek a képét itt közöljük. Az ő nagy érdeme, hogy ő volt a kapitány a rendszerváltás alatt. A rendszerváltás keresztülvitelében nagy szerepet töltött be ő is.
A rendőrséggel a kapcsolat az ötvenes-hatvanas években egyre javult. Azért az 56-os számonkérésben szerepe volt a rendőrségnek, mert a nagyobb „halakat”, akiket begyűjtöttek nagyobb ünnepek előtt, október 23-a, november 7-e, április 4-e előtt, azokért „házhoz mentek” ezekkel a szép Pobedákkal, s otthonról vitték el. A kisebbeket a csepeli rendőrkapitányságon gyűjtötték össze arra az időszakra, hogy jól viselkedjenek. Ebben is feladatot vállaltak... Kézbesítő szerepet is elláttak a rendőrök – ezt magam is „élveztem”, ha hívtak bennünket kihallgatásra, a kapitányságra, akkor rendőrrel küldték ki a meghívót. Az ilyen látogatót „nagy örömmel” fogadta az ember.
Azért a rendőrök népszerűek voltak. Itt van ez a sarok, a Népbüfé sarka. A Széchenyi út valamikor kiment egész a HÉV vonaláig. Ezen a sarkon volt a híres csepeli Népbüfé, a fotó erről készült.
A hatvanas éveken túljutva, már egy kicsit az imént belekaptam a rendszerváltásba. Érdekes módon 1950-től 1956-ig is nagyon sok rendőrkapitány-váltás volt, megszámoltam, 24, vagy 25 rendőrkapitánya volt Csepelnek (ezért vannak hézagaim, nehogy azt higgyék én mindent tudok a rendőrségről). Például annak sem bukkantam nyomára, pontosan mikor avatták fel ezt a rendőrségi épületet? 1953-ban, az biztos, de hogy pontosan mikor, nem tudom. Sehol nem találok adatot rá. Lehet, hogy egy-két kapitányt is kihagytam...
Szóval eljutunk a rendszerváltáshoz, s a rendszerváltás kapitányait láthatjuk itt. A rendszerváltás egyik eseménye volt a Lenin-szobor levétele talapzatáról. Ezt a problémát is Zsódi Gyula hidalta át (de erről most nem mesélek semmit, bár volna mit mondanom, van róla egy egész dossziém). Fontos eseménye volt Csepelnek. Ennyi kaptány volt a rendszerváltás óta. Közülük Gergényi Péter két alkalommal is.
Most tartunk kedves barátunknál, Szilágyi Sándornál, aki helyettese volt Császár Mihálynak, aki majdnem öt évig volt Csepel rendőrkapitánya. Az se kis idő. (Vágóné volt a legtovább Csillik után, kilenc évig állt a rendőrkapitányi poszton.)
Itt van néhány mai alakja a rendőrkapitányságnak. Ez a nagy, 1997-es ünnepség, a rendőrség évfordulójának megünneplése, amelyet Vágó Imréné kezdeményezett és mi is (a Csepeli Helytörténeti és Városszépítő Egyesület képviseletében) rést vettünk rajta Zémann Istvánnal, s közreműködtünk a kiállítás megrendezésében is. Akkor újult meg a barátságunk a rendőrséggel, bár nagyon jó viszonyban voltam Gergényi Péterrel is, aki lovasrendőrséget akart Csepelen... Erről jut eszembe: hogy hívták a lovasrendőröket, akik szétverték a tüntetéseket? Emeletes parasztnak! Lovasrendőrséget akart kihozni Gergényi Csepelre, s segített abban, hogy természetvédelmi területté tegyük, a mi ötletünk alapján, a Tamariska-dombot.
Császár Mihályról már esett szó. Papp Péter pedig elvállalta lektorálását a könyvnek. A csúszás nagymértékben betudható a korábbi lektorok lazsálásának is – vállalták, de nem csinálták...
Eljutottunk a múlt évhez, amikor itt fogalmaztunk meg egy levelet az önkormányzathoz: megírtuk nekik, hogy a rendőrség évfordulójára készülünk, s kiadjuk ezt a könyvet. A könyvet nem adtuk ki, viszont ők megrendeztek egy nagyon szép ünnepséget, ahol megjelent Budapest Rendőrkapitánya is. A jelenleg hivatalban lévő rendőrkapitány, kedves barátunk tartott szép beszédet. Kispál György plébános úr pedig megáldotta a rendőrség zászlaját. Szalagot kötött rá és beszédet tartott a polgármester úr. Majd ünnepélyesen felszelték az ünnepi tortát, a 100. évforduló alkalmából. Elfelejtettük odatenni azt a képet, - ez talán legalább ennyire fontos számunkra – hogy az épület restaurálása is megkezdődött, s a közeljövőben tovább folytatódik. Reméljük, hogy a rendőrség a következő években hasonló sikereket ér el. Ehhez kívánunk sok erőt, egészséget, örömet, s majd találkozunk még a könyvbemutatón is, remélhetőleg.
Nagyon szépen köszönöm a figyelmet! Ha valaki szeretné kiegészíteni az elhangzottakat, azt szívesen vesszük.
Zémann István: Említetted a lovas rendőröket. Nagyon nagy súlya volt annak, hogy a Tamariska domb mellett a Fenyves utcánál csináljanak egy istállószerűséget. De végül is ez nem jött létre. Nem hiszem, hogy jó ötlet lett volna, azért mert Csepel már városiasodott, s itt egy lovasrendőr kicsit durván hatna. A másik az, hogy szeretném felkérni a tagságot, hogy maradjanak még, mert van az egyesület tagjainak szóló, szolgálati közleményünk.
Dr. Bolla Dezső: Ehhez hozzá tartozik, hogy amikor itt Gergényi Péter először volt itt kapitány, akkor a Királyerdő útjainak 99 százaléka homokos földút volt. A rendőrautó nehezen közlekedett, sőt egy olvadás utáni, sáros időszakban meg is feneklett az autó az ilyen utcában. Tehát valamelyest indokolt volt, ehhez pedig még pluszban jött Gergényi szabad szelleme, kerativitása, alkotó készsége. De, hát nem lett belőle lovasrendőrség.
Császár Mihály: Röviden csak annyit szeretnék mondani, tisztelettel, hogy huszonnyolc évet szolgáltam a rendőrségnél, hosszú pályát bejártam a rendőrtiszti főiskolától kezdve, ott taníthattam, vizsgáztathattam. Azt gondolom, hogy ilyen zseniálisan felkészült ember, aki ezt a könyvet számunkra, a rendőr-társadalom számára megírta, minden tiszteletet megérdemel. Dezső bácsi, ez a minimum, amit mondani tudok neked. Le a „svájcival” előtted, ezt mi tudjuk, fogadd el.
Dr. Bolla Dezső: Jó pár bűnügyet érintek benne, de nem igazán mélységeiben. Mindig bánt, ha Csepelről rosszat hall az ember, s ezért bántott annak idején a Kaiser-ügy, mert egyből Csepelre általánosítottak belőle. Így volt ez régebben is, amikor egyéb bűnügyek szóba kerültek. Nem szeretjük, ha Csepelről rosszat hallunk! Például a tavalyi, szigetcsúcsi hajléktalan-gyilkosság sorozatnak sem volt semmi köze Csepelhez, maximum annyi, hogy a hivataloknak már korábban fel kellett volna számolni azt a telepet. De nem csepeli volt az elkövető, s az áldozat sem. Úgyhogy, szeretünk jót hallani Csepelről, s szerencsére mostanában nem hallunk túl rosszakat, legalábbis bűnügyileg. A többit meg megtanultuk elviselni, politikailag, mióta élek, 80 éve... Mint ahogy a rendőröknek is el kellett viselni a különböző politikai töltetű irányításokat. Nem volt könnyű, de aki ügyes volt – mint a Faggyas detektív – az megélte a nyugdíjat, a Horthy rendszer elejétől. Ilyen hosszú karriert kívánok a mai rendőröknek is.
Szilágyi Sándor: Jó estét kívánok. Szeretném megköszönni az egyesület tagságának, hogy napirendre vették a rendőrkapitányság száz évét. Nagyon nagy megtiszteltetés számomra. Tavaly végigvittük ezt az ünnepségsorozatot, s örömmel láttam, hogy ahogy összeálltak a rendőrök alakzatba, s végigvonultak a csepeli utcákon, nemcsak magunknak tetszett, hanem a csepeli lakosságnak is. A könyvet április 24-re lenne a legalkalmasabb megjelentetni, mert akkor van a Rendőrség Napja. Megpróbálok ebben én is mindenképpen segíteni. S csak egy mondatot a jelenről engedjenek meg, itt történészek ülnek: most sem egyszerű! Csepelen 34 ezer lakás van, 70-72 ezer ember lakik itt. Közútjainkon másfél-két millió autó halad át egy hónapban. Tehát nem egyszerű. Azt tudom mondani Önöknek, hogy bűnügyileg és közbiztonságilag Csepel nagyon rendben van! Azt gondolom, hogy biztonságos Csepelen élni, jó Csepelen élni. Tudom, mert húsz éve itt dolgozom! Kis hiányérzetem volt, jómagam öt csepeli kapitánnyal dolgoztam együtt, s sokat tanultam tőlük. Viszont, ha jól számoltam, még nyolc él a korábbi kapitányok közül, s én több kapitányt vártam volna ide... Császár úr már megköszönte, s én is csak köszönettel tartozom ezért a könyvért: Dezső bácsi, köszönöm szépen a sok munkát, s Császár úrnak is, aki ennek az egésznek az atyja volt. Köszönöm szépen, hogy meghívtak erre az alkalomra.
Császár Mihály: A Kapitány úr, ez a fiatalember itt kezdte a szolgálatát az Önök kerületében, s most is itt van. Ő nem ment sehova! Sokfelé hívták, sehova nem ment. Itt szolgál ma is a csepeli rendőrségen!
Szilágyi Sándor: Nem Csepelen lakom, de ide jártam óvódába, iskolába, s így is kötődöm ide ezer szállal. Gyerekeim is ide jártak óvodába, iskolába. Remélem az unokáim is ide fognak járni! Higgyék el: nekem szívem csücske Csepel! Mindent meg fogok tenni annak érdekében, hogy itt Csepelen minden rendben legyen. S még egyszer köszönöm szépen a meghívást.
Dr. Bolla Dezső: Köszönöm a kedves szavakat, s mindazt a segítséget, amit kaptam, annak idején, 10 éve, s remélem tőled is megkapom most is.
21. kerületi Hírhatár Online – Bárány Tibor
Az előadás illusztrációit digitálisan szerkesztette: Bárány Tibor Az előadáson készült fotókat készítette: Bárány Tibor |
|
|
|