|
|
|
|
|
|
| Tweet |
|
| |
|
|
|
A Kertváros történetét egy április végi tablókiállítás nyomán idézzük fel, mely akkor (a Föld Napja alkalmából) a Királyerdei Művelődési Házban volt látható.
A Kertváros területének talaját jégkorszak és pleisztocén kori homok, futóhomok és óholocén kori futóhomok, löszös homok képezi, egy részét pedig a beépítés előtti, egyenletes sekély homok borította. A jellegzetes futóhomok formák napjainkban már nem lelhetők fel.
A Kertváros területén már az őskorban és a népvándorlás korában is élhettek emberek. A Halásztelek és a Szigetújfalu utca között újkőkori agyagedényt, kora bronzkori edényt, bronzkori agyag korsót és hálónehezéket is találtak. A régéászeti kutatásoknak köszönhetően 1933-ban a Komáromi utca elején feltárt temetőből, avar kori sírokból a csontvázak mellől, félhold alakú csüngőket emeltek ki.
A majdani Kertváros sokáig uradalmi legelő, illetve szántóterület volt. Az itt található talaj könnyű megművelhetőségének köszönhetően a XX. század elején tíz bolgárkertészet és nyolc virágkertészet működött, valamint nagymértékű dohány- és görögdinnye-termelés folyt. 1916 és 1918 között a terület délkeleti részén az Unió Bank alakított ki kertgazdaságot, de a Kis-Dunából történő öntözést technikai nehézségek miatt nem tudták megvalósítani, és a vállalat csődbe ment. Ezt előmozdította az is, hogy az I. Világháborút követően fellépő lakáshiány enyhítése érdekében a község a közelében található szántóföldeken kertvárosias, földszintes családi házas lakóterületet kívánt kialakítani. Ezért a lakóterületek növelése érdekében a korábbi legelőket, szántókat, erdőket kisajátították, majd beépítették.
Így a Szabó Teleptől délre eső részen, a falu és a Királymajor között (a korábbi Felső Uradalmi birtok és az Alsó-legelő helyén) született meg a történelmi Csepel-Kertváros. Északi határa (mai nevükön) a Vágóhíd utca páratlan oldala, kelet felől a Késmárki utca keleti oldala, délen a Határ út és a Szent István út (Kolozsvári utca és Táncsics Mihály utca közötti szakasza), míg nyugaton a Táncsics Mihály utca (Szent István út és a Vágóhíd utca közötti része) határolja.
1924-ben (91 éve) kezdődött meg a kertvárosi rész parcellázása. Az Országos Földbirtokrendező Bíróság a területet 150-200-300 négyszögöles telkekre osztotta fel. Az újonnan létrehozott lakónegyedben áttekinthető, „sakktábla-szerű” utcahálózatot alakítottak ki. Az észak-déli, illetve a kelet-nyugati utcák egymásra merőlegesek. A sík felszínű Kertvárost a homokdombos Királyerdőtől délen a Határ úttal zárták el. Központjában nagyobb teret hagytak szabadon sportpályák, 4 iskola, 2 templom és 1 játszótér kialakítására. A fennmaradó részek a község tulajdonába kerültek, mint utca, tér, stb.
A kiosztásra került, közel 150 katasztrális hold területen a telkek nagy részét helyi lakosok kapták. A fennmaradó részt a különböző minisztériumoknak ajánlották fel. Egymás szomszédságába lehetőleg olyanok költözhettek, akik ismerték egymást, elősegítve ezzel az új közösség kialakulását. Telket kapott 252 nincstelen család, több mint 250 közalkalmazott és 88 hadirokkant.
A terület rendezésének vágya, a fejlesztés igénye hívta életre a „Kertvárosi Tisztviselők Asztaltársaságát”. Egyik első kérésük a község vezetése felé az volt, hogy a Kertváros leendő főutcáját a legnagyobb magyarról, Széchenyi Istvánról nevezzék el. A kialakított utcák nagy részét – az akkor még igencsak elevenen élő trianoni békeszerződés miatt - elcsatolt városokról nevezték el. Az akkori gyakorlatnak megfelelően az utcák elejétől kezdve a jobb oldalon a páratlan, míg a baloldalon a páros számozások kaptak helyet.
Sára Ernőné így emlékszik vissza erre az időszakra: „– A Kertváros fejlődése látványosan megindult. A szőlősorok között gyümölcsfák, a telkeken virágos konyhakertek, fabódék, szerszámos kamrák mellett kisebb-nagyobb házikók is megjelentek. Ezután sorban épültek a házak. Nagy előrehaladás volt, amikor megérkezett a villany. A köves út mellett kialakultak a járdák, megbeszélés után minden tulajdonos a járda mellé fákat ültetett. Egyre többen építkeztek és költöztek ki a községből. A legtöb családi ház az akkori igényeknek megfelelően két szoba, konyha, kamra, nyitott, vagy zárt veranda megoldással épült.”
Az akkori építési előírások szerint az új házakat a telek szélétől főútvonalaknál 5, míg mellékutcákban3,5 métertávolságra kellett építeni. A kertvárosi jelleget a mezsgyére építés tilalmával biztosították. Így a házak egymástól elkülönülve, kerttel övezve álltak. Az építkezést nagyobb részben a Falusi Kislakást Építő Szövetkezet (FAKSz), alacsony kamatú, ugyanakkor hosszú lejáratú kölcsönnel támogatta. Később a nagyobb saroktelkek felosztását is engedélyezték. Az új telkekre a Weiss Manfréd gyár tisztviselői munkásai költözhettek.
A község szándéka korábban is az volt, hogy lakosaival mind jobban megkedveltesse a gyümölcsfa-ültetést. Korábban faiskolát nyitottak, de ez nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket. Ezért az Országos Földbirtokrendező Bíróság területén a mezőgazdasági és gyümölcskertészeti ismeretek gyakorlására 3250 négyszögöles telket bocsátottak a polgári iskola rendelkezésére, a Katona József utcában. A gyakorlókertben a növények beültetését az 1932-33-as tanévben kezdték el.
A nagy gazdasági válságot követően a kertvárosi területek is rohamosan fejlődtek. Ezt a kerületrészt főként a polgárság és a munkásság jobban fizetett rétegei választották lakóhelyüknek. Jellemzően széles, és tiszta, fasorokkal szegélyezett utak, gondozott kertek és családi házak alkották a Kertváros képét.
A két háború között a beköltözések miatt túlzsúfolttá vált község széttagolt településrészei összeépültek. Ezzel párhuzamosan fejlődött a közműhálózat is. A petróleumlámpát sok helyen felváltotta a villany és 1930-ban megkezdték az ivóvíz-hálózat kialakítását is. Azonban az ugrásszerű fejlődésnek köszönhetően, az utakat szilárd burkolattal csak kis részben tudták ellátni és a megépült szennyvízcsatorna hálózat hossza is elenyésző volt.
Míg Csepel lakossága 1920-ban megközelítőleg 14 ezer fő volt, húsz évvel később meghaladta a 47 ezret! Ez főként a jelentős mértékű betelepedésnek volt köszönhető. A község a fővárosnál olcsóbb megélhetést kínált. Alacsonyabbak voltak a telekárak, jobbak a természeti adottságok. A lélekszám ugrásszerű megnövekedése miatt a településen 5 új iskola létrehozásáról döntött a képviselő-testület. Az 5 iskolából2 aKertváros területén épült fel, a Katona József, illetve a Kolozsvári utcában.
A terület felparcellázása és az építkezések megindulása után mindenkinek magának kellett gondoskodnia az ellátásról, mert kezdetben semmilyen üzlet nem volt a környéken. Az „első fecske” a királyi uradalom Rákóczi úton lévő tehenészete volt, ahonnan meg lehetett rendelni a friss tejet, tejfölt, túrót. Ezeket aztán minden reggel 6 és 7 óra között kis lovas kocsi szállította ki. A szolgáltatás pár pár év múlva meg is szűnt, mert a terület fejlődésének látványos megindulásával megjelentek az üzletek is. Ez idő tájt – a kertvárosi lakosság külön kérésére – 1929-ben piacot létesítettek az evangélikus templom melletti Deák téren. Itt kaptak helyet a mutatványosok is.
A kertvárosi tulajdonosok közül azok, akik nem akartak építkezni, hamarosan eladták a telkeiket azoknak, akik itt akartak üzletet nyitni. A kereskedők többsége úgy építette meg a családi házát, hogy abban a sarkrész legyen az üzlet. Elsőként a vegyeskereskedések nyitották meg kapuikat, alkalmazkodva a mindenkori kereslethez. Az alapvető élelmiszereken felül árultak például cérnát, gépselymet, törlőruhát, de gyertyát, vagy akár petróleumot is. Minden, a háztartásban szükséges dolog kapható volt, s ha valamit nem tartottak raktáron, másnapra beszerezték.
Majdnem minden sarkon valamilyen új bolt volt, amelyeknek kialakult a törzsközönsége. Valamennyi családi vállalkozásban működött, nem igen voltak alkalmazottak. A bejárati ajtó fölé szerelt kis csengő hangjára a lakásból jött valaki, hogy a vevőt kiszolgálja.
Érdekes színfoltja volt a Kertváros életének „a” – későbbi Táncsics – mozi, melyet családi vállalkozásban üzemeltetett a Csík házaspár, így róluk kapta a nevét. Akkora népszerűségnek örvendtek a vetítések, hogy az előadások előtt már nem lehetett jegyet kapni, csak másnapra. A gyermekeknek szóló filmekből külön vetítéseket tartottak, tanítási időn kívül, szervezett csoportokban.
Később megjelentek a „szaküzletek” is, és lassacskán a szolgáltatóipar. Borbélyok, fodrászok, úriszabó, pékek, iparosok, kocsmák, vendéglők kezdték meg működésüket, „a lakosok örömére és megelégedésére”.
A kertvárosi ellátást vázolja fel a következő térkép, amely Haider Ferenc visszaemlékezései alapján az 1930-as állapotokat tükrözi.
A RÁKÓCZI TÉR A szépen parkosított és gondozott Rákóczi téren az első jelentős változást a II. Világháború miatt, 1943-ban létesített légoltalmi víztároló jelentette (ilyen több is létesült a településen: az egyik nyomai még a mai Béke téren láthatóak). A háború utáni romeltakarítások után ugyan betemették, de a földből kiálló betonpereme sokáig éktelenkedett a terület közepén. A tér sem vészelhette át a kor „átszervezéseit”, és arculata teljesen megváltozott. A praktikus, egyenes utakat kanyargós, néhol hurokvonalat képző sétányok váltották fel, az útba eső növényeket kivágták, de a régi utak közepébe új növényeket ültettek. A lakosság egy darabig kerülgette az ú fácskákat, de a papíron jól mutató terv a gyakorlatban nem vált be, és idővel mind eltűntek. Ez után gyakorlatilag felszámolták a teret: a villanyoszlopokat, a padokat, a fákat és bokrokat bulldózerrel letarolták, a parkőr házát lebontották. A terület csatatérre emlékeztetett. Ugyanakkor a nevét is megváltoztatták: „Vasmunkás” lett belőle.
Évekig csak pusztaság volt, amikor a ’70-es évek elején a Csepel Művek a tér felét igénybe vette, óvoda, majd bölcsőde építése céljából. Ugyanakkor Csepelt sem kerülte el a – dr. Bolla Dezső által . „ifjúsági park építési láz”-nak titulált mozgalom. Az eredeti célkitűzés az volt, hogy az ifjúság „kulturált szórakoztatását” biztosítsák. A kezdeményezést több üzem anyagilag is támogatta, a környékbeliek segítségével és a fiatalok társadalmi munkájával jött létre. A bekerített területen két, közösségi funkciókkal ellátott téglaépület és kiépített szinpad várta a lazítani vágyókat. A Csepeli Ifjúsági Parkot 1972-ben nyitották meg, vezetője Mann Tibor volt.
A fiatalok körében gyors ismertségre és népszerűségre tett szert az intézmény. Szabadtéri színpadán a kor népszerű zenekarai mellett amatőr csoportok is felléptek. A kerületrész lakóinak nyugalmát azonban az estig tartó koncertek túlzott hangereje és a program végén hazafelé tartó fiatalok zavarták. A probléma enyhítésére 1975-ben az Állami Építőipari Tervező Vállalat munkatársai társadalmi munkában zajvédő falat terveztek a színpad két oldalára, amely még abban az évben helyi erőből megvalósult.
Bár a parkban folyamatosan kedvelt, sokak által látogatott programok voltak, egyre inkább láthatóvá vált, hogy egy ilyen intézmény nyugodt, kertvárosi környezetben való elhelyezése nem szerencsés. A hangosnak ítélt tevékenységek folyamatos tiltása beszűkítette a programszervezők mozgásterét, s ezzel elindult az Ifjúsági Park hanyatlása, amely a későbbi bezárásához vezetett.
1978-tól hétvégenként szabadtéri mozi működött, amely ugyan jóval kevesebb zajjal járt, de mivel hétköznapokon az ATI itt gyakoroltatta tanulóit, ez gyakorlatilag a teljes lepusztulást eredményezte. Az állandó motorzaj és benzingőz elviselhetetlenné tette a környék lakóinak életét, így ezt a tevékenységet is beszüntették.
Évekig elhagyatott volt a terület, de amikor a ’80-as években megszaporodtak a betörések a Kertvárosban, felmerült egy kihelyezett rendőrőrs létesítésének gondolata. A Kertvárosi Baráti társaság két éves előkészítő munkája után, a Közbiztonsági és Bűnmegelőzési Alapítvány anyagi támogatásával, a volt Ifjúsági Park épületében kezdhette meg munkáját a Kertvárosi rendőrőrszoba. Financiális problémák miatt sajnos a kezdeményezés tiszavirág életűnek bizonyult, így az épület ismét elhagyatottá vált.
Hasznosítására több pályázatot írtak ki, és a bérlők különböző tevékenységekkel próbálkoztak, de végül mindegyik kudarcba fulladt. A legutóbbi tervek szerint a volt Ifjúsági Parkot a Rákóczi téri parkhoz csatolták, s egy nagy, rendezett, esztétikus és a környezőlakosság igényeinek, valamint a parkot használóknak egyaránt megfelelő zöldterületet alakított ki az önkormányzat.
Francia tervek alapján 1973-ban kezdték meg a Vasmunkás téri Ifjúsági Klubház építését. A több országban is felépített, négyzet alaprajzú, vasbeton szerkezetű épület átadására 1974 tavaszán került sor. Az intézmény első igazgatója az Ifjúsági Park akkori vezetője, Mann Tibor lett. Az IKH programjában a legjelentősebb szerepe a fiataloknak szervezett esti, hétvégenkénti zenés programoknak volt. A kor nagy diszkósai, B. Tóth László, Keresztes Tibor (Cintula), Dévényi Tibor mellett Krúger László és Péter, gondoskodtak a szórakozásról. Délelőttönként a TIT-en keresztül és a Katona József Általános Iskolával együttműködve szerveztek „rendhagyó” órákat, különböző, a fiatalokat érintő témákban. AKlubház részt vett az Úttörő Ház és a Napközis Tábor programjaiban. Nem feledkeztek meg az idősebb korosztályról sem, már a kezdetektől indult a nyugdíjas klub. A Galéria is – a Rákóczi úti épületének lebontása után – átmenetileg itt székelt. Az Ifjúsági Klubház a Csepeli Művelődési Központ keretein belül működött, annak 1993-as megszűnéséig. A már korábban is itt dolgozó Tar Mihály igazgatása alatt, a szűkös lehetőségek és feltételek mellett is, a jó szakmai színvonalú munka folytatódott. A sajátságos működési lehetőségek: a környező park, az épület belső kialakítása és a kerületben való elhelyezkedése nagyban befolyásolták az intézmény szakmai munkáját, program lehetőségeit. Ezek között mindig fontos szerepet játszottak a szabadtéri rendezvények, gyermektáborok, közösségfejlesztő tevékenységek, kézműves foglalkozások és a jeles napok megünneplése.
1996-ban Fosztó Csaba és Molnár János képviselők indítvánnyal éltek az Önkormányzat felé, melynek fő eleme az IHK és a meglévő park összevonása, és önálló intézménnyé alakítása, valamint a terület bekerítése voltak. Mivel a tér 1990 után lakossági kezdeményezésre visszakapta a Rákóczi nevet, az új intézmény elnevezésére magától értetődőnek tűnt a Rákóczi Kert. Jelentős civil, valamint az akkor még prosperáló Csepel Művek támogatásával 1997 tavaszán készült el a Rákóczi parkot körbezáró kerítés. Ezzel az 1,75 hektárnyi területen sikerült megakadályozni a korábban folyamatos éjszakai rongálásokat. A 2001-es év végén adták át a látogatókat kiszolgáló és külön a mozgássérültek számára kialakított kert vizesblokkot.
2002-től a Rákóczi Kert civil házi funkciót is ellátott Fodor Tamás vezetésével. A szakmai munkában nagyobb teret kaptak a civil szervezetek, és a belső átalakításoknál is az ő igényeik kerültek előtérbe. 2003-ban csepeli és fővárosi forrásból épült meg a kerti zenepavilon, majd 2004-ben az intézmény önerőből újította fel a téren található játszóteret. Még ugyanabban az évben a közösségi ház belső felújítása is elkészült, melynek keretében egyebek mellett egy teakonyhát is kialakítottak. Ma egy civil iroda, tárgyaló, nagyterem és kisterem várja a vendégeket. A Rákóczi Kert Civil és Közösségi Ház 2005 végén, az addig hiányzó bútorok, eszközök beszerzésével nyerte el működőképes formáját. (A 2010-es választások új korszakot indítottak a ház életében is, ezekről a változásokról azonban most nem szólunk.)
A CSEPELI PIAC
Csepel község hetivásárjogot 1905-ben kért először, de helypénzt csak 1910-től szedtek. Az első piac a Szent Imre téren létesült, melyet 1928-ban kibővítettek. A 60elárusító helyet 32.485 Pengő és 80 fillér költséggel hozták létre. Ám a Kertváros fokozatos kiépülésével az ott élők kérelmezték, hogy számukra külön piacot létesítsenek. Ennek a kérésnek 1929-ben tett eleget az előljáróság, és az evangélikus templom melletti téren jelölték ki annak helyét.
A terület végleges rendezésére 1937-ben került sor, amely ekkor már a kertvárosi közélet fontos helyszíne olt, ahová az emberek beszélgetni és vásárolni egyaránt szívesen eljártak.
A II. világháború után felújított piac az 1990-es évek végére teljesen elavult, ezért Budapest-Csepel Önkormányzatának képviselő-testülete 1997. decemberi ülésén arról határozott, hogy a rekonstrukciót mielőbb el kell végezni. Ennek érdekében a piac üzemeltetése céljából 1998. július 1-ével létrehozta a Csepeli Piacfejlesztő és Üzemeltető Kft-t.
A piac alapterülete összesen13.463 négyzetméter, amelyből beépített7.600, a„Fő-téren” pedig1.000 négyzetméter. 3.000 négyzetméteren 200 személygépkocsi parkolására van lehetőség, parkosítva pedig 1.500 négyzetméternyi terület van. A beruházás a tervezés költségeivel, az előkészítéssel, bontással, kártalanítással, a kivitelezési és egyéb járuléks költségekkel együtt 1 milliárd forintba került.
A kereskedők együttműködésével a beruházás szakaszosan készült el. Elsőként 2000-ben az Őstermelői Csarnok, melyben 24 összkomfortos üzlethelyiség található, 220 őstermelői és 32 iparcikk árusító asztal került elhelyezésre. Ekkor épült fel a kétszintes központi irodaépület, amelyben az ügyvezető, a piacfelügyelőség, az állatorvos irodája, a gombavizsgáló, a hőközpont, az őrző-védő szolgálat, valamint a nyilvános illemhely kaptak helyet.
A második ütemben a régi piac középső részének bontására került sor. A Húsos Csarnok épülete megmaradt, de 14 üzlete teljesen megújult. Az elbontott üzletek helyén, mind a keleti, mind a nyugati szárnyon 12 összkomfortos helyiség, valamint a pihenőtér épült meg 2001-ben.
A következő évben elkészült a harmadik ütem is, melynek keretében az északi üzletsoron újabb 8 helyiséget vehettek birtokba a kereskedők. Elkészült a kerékpár-megőrző és a hulladéktároló is. Így 2002. április 5-én, az ünnepélyes átadással az újjáépítés lezárult. |
|
|
|
|
|