Zielinski Szilárd 1860. május 1-jén született Mátészalkán.
Apja Stanislaus Zieliński, politikai okokból Magyarországra menekült lengyel nemesember volt, anyja Böhm Terézia. Tanulmányait a Budai Főreáltanodában, majd Pesten, a m. kir. József-Műegyetemen végezte, majd 1888-ig állami ösztöndíjjal Németországban, Angliában és Franciaországban tanult, illetve Párizsban dolgozott az Eiffel-cégnél. 1889-től mérnöki irodát nyitott Budapesten, és elsősorban hídtervezéssel és vasúti nyomjelzéssel foglalkozott. Ekkoriban még főleg vasszerkezeteket alkalmazott. 1897-től tanár a Műegyetemen.
A XIX. sz. második felében London, New York, Chicago és Párizs metróépítési lázban égtek, 1897-re Zielinski Szilárd is megalkotta a budapesti „Magyar Metropol Vasút” tervét. Meghatározta az észak-déli és a keleti-nyugati főirányokat is. Így a mérnökök közt ő volt az első, aki a metróhálózati építési tervekért doktori címet kapott.
Miután megismerte François Hennebique francia mérnök vasbetonépítésre vonatkozó szabadalmát mérnöki munkájában az országban elsőként szorgalmazta a vasbeton szerkezetek alkalmazását. Kezdetben francia tervek alapján és francia munkások alkalmazásával dolgozott, majd nem sokkal később már saját tervek és szegedi munkások segítségével függetlenítette magát.
Mérnöki munkássága mellett sok éven át küzdött a Mérnöki Kamara megalakításáért. Erre vonatkozó első javaslatát még 1900-ban nyújtotta be, de egészen 1923-ig kellett várnia, amíg a Mérnöki Kamara, illetve nem sokkal később a Budapesti Mérnöki Kamara megalakulhatott. Utóbbinak ő lett az első elnöke a március 8-ai megalapítástól április 28-án bekövetkezett haláláig.
A Csepel-szigetet érintő munkásságának része a ráckevei híd alépítményi terveinek elkészítése is.
Ő volt a Budapesti Vámmentes Kikötő építésének kormánybiztosa. E minőségében interjúvolta meg az Új Budapest című lap 1922-ben.
A jóvátételi bizottság hozzájárult a csepeli kikötő építéséhez
Magyarország vezetőszerepe teljesen biztosítva van a kikötőnél — Zielinski Szilárd dr. nyilatkozata az építkezés megindulásáról
Ismeretes olvasóink előtt az a háborúság-, mely a csepeli országos kikötő felépítése körül dúl. Esztendők óta folynak az építés előmunkálatai, a baj azonban az volt, hogy sem a fővárosnak. sem a kormánynak nem állt' meg-felelő tőke az építés megkezdéséhez rendelkezésre.
Közben kormánybiztost is kapott a kikötőépités Zielinski Szilárd dr. műegyetemi tanár, a Közmunka Tanács elnöke, személyében, akinek hosszú fáradság után sikerült érintkezést találnia és megállapodást létesitenie a párisi Schneider és Creuzot céggel. A párisi cég hajlandónak mutatkozott a kikötő megépítésére olyképen, hogy az épitési költség egymilliárd koronát kitevő összegéből 400 millió koronát ő, 600 milliót pedig a magyar kormány jegyez. Ilyképen a magyar szupremácia teljesen biztosítva van az építkezésben, aminthogy az egész kikötőépitésnek magyar jellege egyetlen pillanatig sem volt kétséges, mert a franciák arra is kötelezték magukat, hogy magyar mérnökökkel és munkásokkal és hazai anyaggal végzik az építést.
A szerződés a magyar állam és a francia cég között megköttetett, hátra volt azonban annak a jóvátételi bizottság által való ratifikálása. A jóvátételi bizottság arra az álláspontra helyezkedett, hogy a szerződést nem hagyja jóvá, mert lehetetlen, hogy egy olyan állammal kössenek a franciák szerződést, a mely majd tíz esztendeje nem fizeti külföldi adósságait, és még egyetlen fillér jóvátételt sem fizetett. Franciaország számára — mondja a jóvátételi bizottság határozata — erkölcsi lehetetlenség a magyarokkal való szerződéskötés, aminthogy eddig nem volt arra példa, hogy a legyőzött államok bármelyikével valamelyik antanthatalom hasonló megállapodást létesitett volna.
A vállalkozók azonban, akik egész tervüket veszni látták, noha a mögött teljes anyagi és erkölcsi presztízsével a francia kormány áll, nem hagyták annyiba a dolgot, és új akciót, kezdtek, aminthogy a jóvátételi bizottság elutasító határozatát nem is közölték a nyilvánossággal. Az akciónak meg is lett az eredménye, mert mint egy lapunknak Parisból érkezett távirat jelenti, a jóvátételt bizottság múlt szombaton tartott teljes ülésében elvben hozzájárult a szerződés megkötéséhez és annak ratifikálását a francia kormány hozzájárulásától tette függővé.
Az érdekes hirrel felkerestük Zielinski Szilárd dr. kormánybiztost, aki munkatársunknak a következő nyilatkozatot tette:
- A hir megfelel a valóságnak és igy a ki-kötőépités jóváhagyása elintézettnek tekinthető. A francia kormány hozzájárulása nem kétséges, ez csupán formai dolog, hiszen éppen a francia kormány volt az, amely a jóvátételi bizottságnál kieszközölte a szerződés jóváhagyását. A szerződés ratifikálása óriási jelentőségű anyagi es erkölcsi sikere hazánknak. Anyagilag azért, mert megépül a kikötő, mely Budapestet a dunai államok legfontosabb kereskedelmi központjává teszi, erkölcsileg pedig azért, mert Magyarországot, melynek jelentékeny olyan külföldi adósságai vannak, amelyeknek esztendők hosszú sora óta még a kamatát sem tudltuk fizetni, Franciaország méltónak ítéli arra, hogy ebben a formában újabb hitelt, nyújtson neki, és a magyar államot az amortizáció garanciájának elfogadja.
- Az első elutasítás ellenére is mi biztosak voltunk afelől, hogy a párisi jóvátételi bizottság revízió alá veszi határozatát és ezért egy hónappal ezelőtt megkezdtük az építkezést. A kikötő, melynek jelentőségéről még lesz alkalmam informálni a sajtói, 1925 őszére készül el.
(1922. augusztus 17. Új Budapest)
A Fővárosi Közmunkák Tanácsa hivatalos jelentése (1923-27) című kiadványban így emlékeztek meg Zielinski Szilárd munkásságáról és temetéséről 1924-ben.
Súlyos, szinte pótolhatatlan vesztesség érte tanácsunkat dr. Zielinski Szilárd elnöknek 1924. április hó 28-án bekövetkezett halálával. A gyászeset után másnap, április 29-én rendkívüli ülésre jöttünk össze, hogy kegyelettel áldozzunk volt elnökünk emlékének.
Az ülésen dr. Czabalay Kálmán elnökhelyettes a következőkben emlékezett meg a nagy halottról:
„Mély fájdalommal jelentem, hogy nagy Elnökünk, a technikus világ vezére, dr. Zielinski Szilárd, hosszas szenvedés után, a halotti szentségeket ájtatos hittel felvéve, az Úrhoz megtért. Váratlannak tetszik talán elhunyta, mert hiszen még az előző tanácsülésünkön friss lelki erővel elnökölt. De a betegséggel már régóta küzdött. Az ő csodálatos nagy akaraterejével felvette a küzdelmet: hosszú ideig bírta a betegséget, látszólag már úrrá lett felette, de a kór erősebb volt, megőrölte erejét.
Elhunyta nagy vesztesség a Fővárosi Közmunkák Tanácsára, a Székesfővárosra, az egész nemzetre, mert benne egy oly nagy alkotó munkást vesztettünk, aki kifejezetten a magyar nemzet dicsőségéért küzdött céltudatos akarattal, kitartással. A Fővárosi Közmunkák Tanácsának, mielőtt elnöke lett, hosszú ideig rendes tagja volt, s tanácskozásainknak nagy tudásával és tehetségével irányt adott. Tagsági állásáról leköszönt. Mert véleménye szerint az akkori elnöki kinevezés harcot jelentett a fővárossal; ő csak a fővárosért kivánt harcolni.
A főváros újjászületésekor ott találjuk őt a székesfőváros törvényhatósági bizottságában. Dolgozott, segített az újjáalakításban. Munkásságával újabb elismerést, nagyrabecsülést szerzett. A magyar szivek egymásra találtak. A Fővárosi Közmunkák Tanácsa elnöki állására történt kinevezését a főváros magyar társadalma osztatlan örömmel fogadta. S a magyar lelkek kinevezésekor megépítették a béke hídját, a Zielinski hidat, a Városháza és a Fővárosi Közmunkák Tanácsa között.
Mint a Fővárosi Közmunkák Tanácsának elnöke, majd mint a kikötőépítés kormánybiztosa is, teljes munkaerejét szeretett fővárosunk fejlesztésére fordította. Mint Széchenyi lelkes híve, tudta a város fejlesztésének a nemzetre való országos jelentőségét, s meggyőződéssel vallotta a Fővárosi Közmunkák Tanácsa hivatását.
Tudjuk, ismerjük mindnyájan hervadhatatlan érdemeit. Sokat alkotott. Remek alkotásai az ő emlékét megőrzik, s mint legszorosabb munkatársa tudom, hogy még igen sokat akart alkotni, amiben a halál — sajnos — már megakadályozta. A ma a fájdalomé, a kegyeleté.
Nagy gyászunkban méltóztassék mai ülésünket a kegyeletnek szentelni. Elhunyt elnökünknek, a nagy magyar mérnöknek, aki a fővárosunk fejlesztésén kimagasló tehetségével és bámulatos munkabírásával eredményesen dolgozott, érdemeit és emlékét jegyzőkönyvünkben megörökíteni, a gyászba borult özvegyhez részvétiratot intézni, az elhunyt elnököt saját halottjának tekinteni, a végtisztesség költségeit a Fővárosi pénzalap terhére vállalni s temetésén testületileg részt-venni, ravatalára a tanács és tisztviselői kara nevében koszorút helyezni.
Bejelentem, hogy a polgármester úr elhúnyt elnökünknek a Kerepesi- temetőben, érdemei elismerésével, díszsírhelyet engedélyezett.
Sipöcz Jenő dr. tanácstag, a székesfőváros polgármestere, a székes-főváros közönsége és tanácsa nevében csatlakozott azokhoz a kegyeletes szavakhoz, amelyeket az elnökhelyettes mondott.
Az elhunyt halála — úgymond — elsősorban a Közmunkák Tanácsának és a Székesfőváros közönségének nagy vesztessége. Ennek a két hatóságnak érdekében és kereteiben hatalmas tudással és lelkiismeretes fáradhatatlansággal buzgólkodott. Nagy tervei, koncepciói voltak, európai hírével külföldön is megbecsülést szerzett az országnak és a fővárosnak. Mint a fővárosi törvényhatósági bizottság tagja, főleg technikai kérdésekben végtelen nagy értékű munkásságot fejtett ki, mély tudásával, egy szakadatlan munkában töltött élet gazdag tapasztalataival és mély judiciumával gyakran épen az Ő szava döntött el igen fontos kérdéseket; így az építési ügyosztályoknak technikus osztályokká való átszervezése és a villamos vasút megváltásának kérdésében is döntő volt az Ő állásfoglalása. A főváros közönsége és a tanács hálás szívvel fog visszaemlékezni nagy érdemeire s azokat elfelejteni sohasem fogja”.
Elnök ezzel az ülést a kegyelet nevében berekesztette.
Dr. Zielinski Szilárd temetése április 30-án délután folyt le a legimpozánsabb keretek között, a Kir. József Műegyetem aulájából.
A nagy halott végtisztességén Budapest egész magyarsága képviseltette magát. Megjelent József királyi herceg ő Fensége, a magyar királyi kormány képviseletében dr. gróf Klebelsberg Kunó, vallás- és közoktatásügyi miniszter, a műegyetem tanácsa, tanári kara és ifjúsága; résztvettek a székesfőváros törvényhatósága és tanácsa, a Fővárosi Közmunkák Tanácsa és tisztviselői kara, továbbá a Magyar Mérnök és Építész Egylet, a Magyar Mérnöki Kamara, melynek az elhunyt tudvalévőén első elnöke volt, az Országos Középítési Tanács, a csepeli kikötőépítő Kormánybiztosság és a többi különböző szaktestületek képviselői.
A ravatalt sok száz koszorú borította, amelyek között ott volt gróf Bethlen István, magyar királyi miniszterelnökünk koszorúja is. A ravatalnál dr. Czabalay Kálmán elnökhelyettesünk a Fővárosi Közmunkák Tanácsa és tisztviselői kara nevében a következő beszéddel búcsúzott el Zielinski Szilárdtól:
„A mélységes fájdalom súlyos terhével szivünkben, állunk ravatalod előtt. Munkatársaid, akiknek vezérük voltál. Szörnyű a tudat, hogy az alkotó agy elpihent, a szem lelkesítő tüze kialudt, a dolgos kéz merev. Annak, aki a nyugalmat nem állta, pihenni kell.
Érezte erejét, érezte tehetségét, érezte szívében az alkotó lángot és felkívánta használni Hazája naggyá tételére. És betegen is, bírta a munkát erős akarattal, kitartással; terhét nem mérlegelte. Mert amikor a Nemzet a reászakadó szomorú időben minden hű fiától egész munkát kíván, Ő nem pihenhet.
Nem is gondolt arra, hogy ő, aki egész életét a munkában töltötte, a munkától gyöngülhet. Mint Széchenyi lelkes híve, tudta a város fejlesztésének a nemzetre való országos jelentőségét s örömmel vállalta a Fővárosi Közmunkák Tanácsának elnöki állásával járó súlyos terheket. Sokat alkotott. Elhúnyta pótolhatatlan vesztesség a Fővárosi Közmunkák Tanácsára, a székesfővárosra és az egész nemzetre.
Egyéniség, fogalom volt. Remek alkotásai emlékének örök hirdetői lesznek. A hosszú, gondterhes idők munkássága összeforrasztott minket. Ha teste el is vált tőlünk, szíve, lelke velünk marad és erőt ad nekünk. Emlékedet az általad kitűzött céltudatos munka akaraterős folytatásában kívánjuk fenntartani. Az örök pihenőre tért fáradt testednek szeretett fővárosod kegyelete díszsírhelyet adott. Fáradt testedet az édes anyaföld fogadja, lelked szikráját — hagyd nemzetedre!
Isten veled dr. Zielinski Szilárd, nagy elnökünk, szeretett vezérünk, jó barátunk.”
21. kerületi Hírhatár Online - Bárány Tibor
Forrás: wikipedia.hu. hungaricana.hu