Nézzük először a pártokat. Az olyan nagy települések, mint amilyen Budapest és annak kerületei, meghatározóak a pártok, mert az emberek főleg rájuk szavaznak, nem a személyre. Az idei év első felének tendenciája ebben az esetben is azt mutatta, hogy Csepelen átbillent a mérleg, és a demokratikus pártok elfogadottsága erősebb lett. Az Országgyűlési és EU-s választásokon egyaránt jól szerepeltek a szövetkezett baloldali pártok. Ez is győzelmi reményt keltett. A pesti környezetünkben is megmutatkozott a „vörös félhold”, ami éltette a reményt, hogy van keresnivalója, - sőt akár győzhet is- a helyhatósági választáson a baloldal, ha összefog.

A másik elem a személlyel kapcsolatos.

Ilyenkor különösen felvetődik a kérdés, hogy a kiválasztás megfelelő volt-e? Erre a kérdésre objektív válasz e sorok írójától nem várható! Az azonban leszögezhető, hogy elutasítottság nem volt tapasztalható, sőt a kampány eleji szereplések inkább növelték az ismertséget és az elfogadottságot egyaránt.

Az is tény, ha a személy lenne csupán a botlás oka, akkor ennek konzekvenciái, markánsan csak abban a kerületben lennének érzékelhetőek, ahol a hibás döntést hozták. Az azonban, hogy a fővárosban, Új Budán, Csepelen, Ferencvárosban, Kőbányán, Erzsébetvárosban és Újpesten is elbuktak a baloldal esélyes jelöltjei, más okokat feltételeznek. Talán azt, hogy valamit nem jól értünk abból, amit a környezetünk felénk közvetít. Azt ugyanis bodorság mondani, hogy a nép, a választópolgár a hibás!

A pártoknak van befolyásuk a nép gondolkodására, de ha sikeresek akarnak lenni, fő irányaiban azt kell visszatükrözniük, ami a közösség világképét és állapotát jellemzi. Úgy látszik, itt van az alapvető probléma a baloldalon.

A választási eredményből azt lehet leszűrni, hogy a baloldal irányvonala nem azonos a többség elképzelésével. Talán túlzottan sötét képet fest, talán túlzottan dekadens ahhoz, hogy mozgósítson, és többségi elfogadottságot szerezzen. Megnyilvánulásai, perspektívái sem nem vonzóak, sem nem elfogadhatóak a tömegbázisként számon tartott úgynevezett „kisemberek” számára. A baloldali politikusok és értelmiségiek sötét jövendölései sorra megbuknak a valóság próbáján és az ország (európai utálatos képként) talpon marad. Ez pedig a dolgozók szempontjából is jó!

Az EU, a magyar kormánytól prüszkölve ugyan, de minden jelentős változtatást befogad: Alaptörvénytől, a civil vegzálásig mindent. A nemzetek önrendelkezésére, a szavazópolgárok bölcsességére, a demokratikus választására bízza a kilábalási folyamatok megválasztását. „Ha nektek ez kell, ezt választottátok viseljétek!”

Nem avatkozik be, hagyja, hogy erodálják a demokráciát, szidják Európát, dörgölőzzenek a despotákhoz, becsapják a világot. Az emberek meg azt látják, hogy a kormányzati akarat itt is sikeres. A baloldal nyavalygását nem támasztják alá sikerek, ellenintézkedések. Ezért jobban hisznek (inkább szeretnének hinni) az optimizmust sugárzó perspektívának, mint a sötét árnyakkal dolgozó jövőképnek. A rezsicsökkentés, a multik meg a bankok megsarcolása sokkal elfogadhatóbb a közemberek számára, mint az elkerülhetetlen megszorítások felvázolása. Pedig tudja, hogy a mostani lazaságok következményei is az ő vállára nehezednek majd.

„Mert nincs ingyen ebéd!”

Besokallt már a magyar attól, hogy távoli ígéretekkel tolták tele a puttonyát!

A rendszerváltás a kisembernek nem hozta meg a jólétet. Azt, amit remélt. Az ígéretek nem váltak valósággá. Nem értük el a Nyugatot, egyes rétegek életlehetősége nem hogy nőtt volna, hanem a mélybe zuhant. Megjelent a mélyszegénység és a cigányság nyomortelepei, amit az eddigi vezetés egyike sem tudott kezelni, ezért szemérmesen úgy tett, mintha nem is létezne. Pedig az itt felgyülemlett problémák, oly mértéket értek el, hogy össztársadalmi indulatokká váltak. Míg az elvekben élt, addig a valóságban inkább még jobban visszaesett az emberi egyenlőség érvényesülésének lehetősége. Egyre csak nőtt a különbség a jövedelmekben, életminőségben ember és ember között. A normákat betartó, a törvényeket a legszigorúbban értelmezők többsége behozhatatlan hátrányokat szenvedett az ügyeskedőkkel szemben.

Csoda, ha ezek után elgyengültek az erkölcsi kapaszkodók, és az önzés vált az egyedüli hasznos perspektívának?

Nem csoda, hogy a szolidaritás társadalmi jelentősége is csökkent. Tönk szélén a szakszervezetek, a civilek, és a kisebbségi szervezetek (kivéve, a határon kívüli nacionalista gyanús és kormány közeli szervezetek), és a cinikus elvárás mégis az, hogy ennek súlyát is aránytalanul nagymértékben a kisemberre terhelték. Akkor meg mire is építkezhet a hazai baloldal? Főleg, ha a látszat azt mutatja, hogy a tőke és a munka vitájában egyes baloldaliak nem a munkavállaló érveit és érdekeit erősítenék.

Nem működött sosem az arányos közteherviselés! A kiszolgáltatottság a rendszerváltás óta mindig jelen volt, tehát a 2010 utáni folyamat, csak az előzőek agresszív felgyorsulását hozta. Abban volt csak „bátrabb” a korábbinál, hogy kertelés nélkül nekiment minden önálló intézménynek a rendvédelemtől a pedagógusokon és rokkantakon át, a bírákig. Volt pofája és merte a minimálisra visszavágni a szerencsétlenek juttatását, azért mert baloldal tehetetlen kiégett, és eszköztelen maradt.

Az elfásult ember meg azt mondta, hogy én is nehezen élek, miért támogassam, hogy elvegyék annak egy részét, ami nekem jár? Akkor, amikor máshol a pompa, meg a pénz tobzódik számolatlanul. Az egymásra mutogatásból aztán a szegénység (az összes devianciáival), meg a kivándorlás (az összes mellékhatásával) lett a fiatalok alternatívja.

A pénzemberek és befektetők sem láttak elég dinamikát a változásban és új, nagyobb perspektívára vágytak. Persze hogy a tőke, meg a szegénység egymással ellentétesen ható erők, de a baloldallal szembeni ellenségességet tekintve egy irányba mutató folyamatokká váltak. Ezért aztán most mindkét réteg büntetett!

A választási eredmény azt mutatja, hogy a többség nem hisz a mostani baloldali formációknak, ezért elkerülhetetlen újragombolni a mellényt. (Lehet, hogy érdemes egy-két számmal kisebbet venni.) Olyant, ami az igazságot mutatja, és azokra az értékekre van szabva, amik az igazi dolgozói problémákat formázza és nem a gazdagok gőgjének majmolásában jelentkezik.

Átgondolandó az is, hogy a politikai ellenfél minden intézkedésének és átalakításának bírálata és makacs elvetése mennyivel hoz többet, mint amennyit visz. Az egymással viaskodó dominanciaharc helyett olyan valós perspektíva kidolgozása szükséges, ami az igazságosságot és a jólétet helyezi előtérbe az önsorsrontó, immár állandósuló pár(t)harcokkal szemben.

A kormány oldal populizmusa bírálandó, de a fő erőket a baloldaliság hazai keretének valóságot tükröző fazonírozására, és igazi tartalommal való megtöltésére kéne fordítani. A lehangoló választási eredmények azt mutatják, hogy ezt minél előbb meg kell tennie a demokratikus erőknek, ha vissza szeretnék szerezni az emberek többségének bizalmát országosan, de helyi szinten is.

Forrás: hgyula.blog.hu