Válasz Kálmán C. Györgynek, a Magyar Narancsban megjelent írására.

Őszinte érdeklődéssel olvastam írását, mely a magyarnarancs.hu oldalon jelent meg tegnap. Olyan kérdést feszeget írásában, mely az utóbbi hónapokban gyakran visszatér a hazai közéletben: miért legitimálják-e az ellenzéki képviselők a NER-t parlamenti jelenlétükkel?

Publicisztikájában a Klubrádióban elhangzott telefonos interjúmra is hivatkozik, így ezennel felveszem a kesztyűt, és reagálok az Ön által leírtakra. Előrebocsátom, hogy az elmúlt évtizedben kutatóként tevékenykedtem, így megpróbálok érveket felsorakoztatni álláspontom alátámasztása érdekében. Ellentétben Önnel. Egykori tanszékvezetőmtől megtanultam ugyanis, hogy az ún. „puha érvek” legfeljebb vagdalkozásra alkalmasak. Ezért engedelmével én nem is vádolom Önt az intellektus hiányával, helyette inkább felhívnám a figyelmét néhány tényre, illetve az írásában fellelhető logikai bukfencre.

Először is fontos tisztázni – amit egyébként az Ön által citált interjúban is elmondtam -, hogy én egyéni körzetben nyertem az áprilisi választásokon. Azért küldetek a csepeli és soroksári választók az Országgyűlésbe, hogy ott képviseljem őket. Ön szerint hogy venné az ki magát, ha a nekik tett ígéretemet megszegném, és duzzogva kivonulnék a parlamentből? Erre esetleg tudna néhány érvet mondani?

További háttérinformációként megjegyezném – amit egyébként az Ön által citált interjúban is elmondtam -, hogy 2011 végén, 2012 elején pont azért jeleztem csatlakozási szándékomat a Magyar Szolidaritás Mozgalom felé, mert betelt nálam a pohár. Felmértem azt, hogy fotelforradalmárként valójában semmit nem teszek az ország érdekében.

Írhattam jobb és rosszabb cikkeket, posztolhattam ingerült írásokat az interneten, osztogathattam nálam okosabb véleményvezérek írásait, de ezzel még nem kerültünk közelebb Orbán leváltásához. Ezért elkezdtem tüntetésekre járni, majd rövid idő múlva aktivistaként szórólapokat osztogattam az utcán, aláírásokat gyűjtöttem, tagokat szerveztem be a mozgalomba. Kockára tettem ezzel egyetemi karrieremet, de felelős magyar állampolgárként egyszerűen nem volt más választásom.

Később úgy alakult, hogy az Együtt tagjaként az „Összefogás” színeiben képviselőjelölt lettem a Budapest 17. OEVK-ban, és az összefogásban résztvevő pártok helyi szervezeteinek és aktivistáinak áldozatos munkájával meg is nyertem a választást. Mi tehát elvégeztük a házi feladatot, Csepelen és Soroksáron nem nyert a Fidesz.

A kampány során őszinte érdeklődéssel fogadtam minden jó tanácsot, de mindig hozzátettem: a jó tanács mellett számítunk a tanácsot adó munkájára is. Tanácsot adni ugyanis könnyű, azt megvalósítani már sokkal nehezebb. Ez ugyanis áldozatot követel. Munka mellett, a rendelkezésre álló szabadidő feláldozásával végzett kampánytevékenység azonban már keveseket érdekelt. Egyszerűbb volt nekik amolyan „namosténmegmondomatutit” jellegű cikkeket írni, posztolgatni, megosztani. Mindent összeadva helyi szinten nagyjából 150 ember munkája van a csepeli és soroksári győzelemben. Akkor most ezt az egészet dobjuk sutba, mert Ön szerint ez így helyes? Nem kellene ezt esetleg érvekkel alátámasztani? Írásából legfeljebb annyi derül ki, hogy a kivonulás nemzetközi botrányt kelten. Már elnézést, de ez nem érv, hanem üres lózung.

Alkalmatlanságom bizonyítására Ön a Klubrádióban leadott interjúm kapcsán azon a részt emeli ki, melyben az ország vezetéséhez szükséges tapasztalatok gyűjtésének fontosságáról beszéltem. Ennek kapcsán említi meg, hogy az Antal kormány miniszterei sem rendelkeztek közigazgatási tapasztalattal, és mégis viszonylag jól dolgoztak. Hát lehet én emlékszem rosszul, de mintha 1990-94 között sikerült volna még a korábbinál is mélyebb válságba sodorni az országot. Ezért csalódtak sokan a demokráciában. Én emlékszem arra, hogy a mezőgazdaság termelési értéke például a negyedével csökkent (!), az ipari vállalatok átgondolatlan privatizációja miatt számtalan, egyébként életképes üzem zárt be, a munkanélküliek száma pedig így 1993-ban jóval meghaladta a 600 ezer főt. Édesanyám például egy olyan cégnél dolgozott, amely nyereséges volt, de egy olasz cég piacvásárlási célzattal felvásárolta, majd rövid úton bezárta.

Na de hagyjuk is a számokat, nézzünk inkább egy konkrét példát, ami a rádióinterjúmban elhangzottakhoz kapcsolódik. Én azt mondtam – és ezt továbbra is tartom -, hogy ha egy újdonsült politikus nem ismeri a rendszer működési logikáját, akkor egyszerűen nem tudja irányítani. Mert ugye más könyvtárat vagy múzeumot vezetni, és más egy minisztériumot irányítani. Magyarul a tapasztalat nélküli politikust megvezeti az apparátus. Emlékszik még a Bős-Nagymarosi vízerőmű esetére? Az Ön által felmagasztalt kormányt „tanácsadók” meggyőzték arról, hogy egyszerűen nem kell csinálnunk semmit azon kívül, hogy felbontottuk az államközi szerződést. Még akkor is ezt állították a „tanácsadók”, amikor már a vak is látta, hogy a főág lezárására készülnek korábbi partnereink. Ezek után pedig Antalék nagyon meglepődtek, amikor a papírtigrisről kiderült, hogy valódi tigris. Vagyis a tapasztalattal nem rendelkező Kormány óriási hibát vétett, mert nem értették a dolgukat, mert nem volt gyakorlatuk.

Nekem erről mindig Kazuo Ishiguro egyik könyve jut eszembe (Napok romjai), melyben az egyik szereplő kifejti: a politikához profikra van szükség, az amatőrök – legyenek azok bármilyen jó szándékúak is –, csak bajt okoznak (nem szó szerinti idézet). Én például azt gondolom, hogy terület- és településfejlesztő geográfusként nagyjából megismertem az országot, többé-kevésbé van fogalmam az országban zajló társadalmi-gazdasági folyamatokról, egyetemi adjunktusként és intézeti tanácsi tagként szereztem némi rálátást a hazai felsőoktatásra. Ettől függetlenül jelenleg egyszerűen képtelen lennék felelős politikai vezetőként irányítani egy minisztériumot, mert nem ismerem eléggé az államgépezet működését.

Ez egy tanulási folyamat. Az elmúlt hónapokban megtanultam, hogy miként működik az Országgyűlés Hivatala, nagyjából kiismertem az Országgyűlés működését, látom miként megy a törvényalkotás, kezdem kiismerni a bizottsági munka sajátosságait, elkezdtem kiépíteni azt a kapcsolati hálót, ami a hatékony parlamenti munkához elengedhetetlen. Ennek részeként sikerült információs csatornákat kiépíteni, melyek révén olyan háttér információkhoz jutok hozzá, melyekről kívülállóként még csak fogalmam sem volt. Reményeim szerint néhány év múlva elmondhatom majd, hogy többé-kevésbé értem a rendszer működését.

Ön szerint ez smafu? Azt meg remélem nem gondolja komolyan, hogy a Kormány és az Országgyűlés munkája a szavazgatásból áll. Ugye az csak valami félreértés, hogy Ön szerint a szombaton kiküldött anyagok hétfői megszavazása a kormányzás lényege? Ez még a NER-ben sem így történik. Az ellenzéki pártok körül dolgozó szakértői csapatok keményen dolgoznak, és minden előterjesztést elemeznek, értékelnek. Erre többnyire van elég idő. Kivéve persze azokat a módosító javaslatokat, melyeket pár órával a bizottsági ülés előtt csatolnak egy törvényjavaslathoz vagy törvénymódosítási javaslathoz, de ezt azért ne rójuk már fel az ellenzéki pártoknak! (Figyelem! A benyújtott előterjesztéshez csatol módosítókról beszélek. A törvényjavaslatok és törvénymódosítók benyújtása után szinte mindig van idő alaposabb elemzésre). Egyben megjegyezném, hogy egy intézkedés vagy törvényjavaslat előkészítése igen hosszadalmas folyamat, aminek megvannak a maga formális és informális szabályai. Az ellenzéki szakértői csapatok munkája pont erre a feladatra készítik fel az ellenzéki pártokat. Többek között így lesz kormányzóképes egy párt.

Elég furcsa megjegyzés az írásában, mely szerint a mostani ellenzék nem csinál semmit, legfeljebb néhány törvényjavaslatot vont vissza a kormány az utóbbi hetekben, de azt sem az ellenzék „tökössége” miatt. Itt fontos megjegyeznem, hogy az ellenzék egyik feladata, hogy a számára nem elfogadható törvényjavaslatokat visszavonassa. Az utóbbi hónapokban volt olyan, amit civil nyomásra vontak vissza, de volt olyan is, amit az ellenzék kényszerített ki. Remélem nem tűnik szerénytelenségnek, de pl. az Országgyűlésről szóló törvény módosítására vonatkozó javaslatot azért vette le a napirendjéről a ház e hét kedden, mert rájuk borítottam az asztalt. Ez elég „tökös” volt?

De ezen kívül számtalan más feladataink is vannak. Megemlíthetném például a hármas metró felújítását is, amit azután vett igazán komolyan a Kormány és Tarlós is, amikor fél tucatnyi televíziós stábbal üzemzárás után lementem az alagútba egy bejárásra. A felvételek alapján mindenki láthatta, hogy milyen állapotban van az alagút és a járművek, így kénytelenek voltak nekifeküdni a felújításnak.

Mindezt pedig azért tehettem meg, mert képviselő vagyok. Ezen kívül országgyűlési képviselőként egyszerűbben és gyorsabban jutok hozzá adatokhoz, információkhoz. Mindezeken túl pedig az ellenzéknek abban is fontos szerepe van, hogy az ellenzékiek által benyújtott törvényjavaslatokkal és törvénymódosítási javaslatokkal üzenjen a választók felé. Ezek révén válik minden érdeklődő számára világossá, hogy miben tér el az értékrendje a parlamenti többségtől. Ráadásul estenként még az is előfordul, hogy elfogadják az ellenzéki javaslatokat, bár ez az elvárhatónál jóval ritkábban fordul elő.

Egyvalamit ne felejtsen el: még a legjobban működő demokráciákban is az az ellenzék fő feladata, hogy saját szervezeteinek értékrendje alapján opponálja a kormányzat működését, egyben alternatívát nyújtson.

Végül engedjen meg egy utolsó érvet. Emlékeim szerint a rendszerváltozás előtt is voltak ellenzéki képviselők az Országgyűlésben, hiszen a kettős jelölés bevezetésével egy idő után lehetővé vált, hogy valódi ellenzékiek is országgyűlési képviselővé váljanak. Többek között így lett képviselő Tamás Gáspár Miklós, Roszik Gábor, Debreczeni József. Ezek szerint Ők is az egypártrendszert legitimálták? Nekik is ki kellett volna vonulni. Én nem hinném.

Remélem érveim meggyőzték arról, hogy az ellenzéki képviselőknek is van szerepe az Országgyűlésben. Amennyiben nem, akkor kérem írja le érveit!

Maradok őszinte híve,

Szabó Szabolcs

 Forrás: facebook.com