. Ma Andrea napja van.
Tisztelet az édesanyáknak!
2017-05-09 21:31:54
Tisztelet az édesanyáknak!

Tisztelet az édesanyáknak!

 

„Állj meg és gondolj édesanyádra!” - Ez a gondolat áll Kaszap Károly szobrának talapzatára vésve Pesterzsébeten, a Szent Erzsébet téren.

 

Hagyományos rendezvényre gyűltek össze a résztvevők május 9-én délután két órakor itt: az Anya szobor megkoszorúzására – Anyák napja alkalmából.


 

A hagyomány a régmúlt időkben gyökerezik, Magyarországon 92 éves a története:

 

Az anyák megünneplésének története az ókori Görögországba nyúlik vissza. Akkoriban tavaszi ünnepségeket tartottak Rheának az istenek anyjának, és vele együtt az édesanyák tiszteletére. A történelem során később is voltak olyan ünnepek, amikor az anyákat is felköszöntötték.

Angliában az 1600-as években az ünnep keresztény vallási színezetet is kapott. Akkoriban a húsvétot követő negyedik vasárnapon, az anyák vasárnapján tartották az édesanyák ünnepét. A családjuktól messze dolgozó szolgálók szabadnapot kaptak, hogy hazamehessenek, és a napot édesanyjukkal tölthessék. A látogatás előtt külön erre a napra ajándékként elkészítették az anyák süteményét.

Az Egyesült Államokban először 1872-ben ünnepelték meg Bostonban az anyák napját Julia Ward Howe segítségével.

1907-ben a philadelphiai Anna M. Jarvis próbálta az anyák napját nemzeti ünneppé nyilváníttatni. Az ünnepet május második vasárnapjára tűzte ki, elhunyt édesanyja emlékére. Rengeteg időt és energiát szánt arra, hogy az ünnepet előbb állami, majd nemzetközi ismertségűvé tegye. Jarvis a célját 1914-ben érte el, amikor Woodrow Wilson amerikai elnök 1914május 9-i proklamációjával hazájában minden év május második vasárnapját az anyák hivatalos ünnepévé nyilvánította. (1914-ben május második vasárnapja, és így az Anyák Napjának első hivatalos megünneplése május 10. napjára esett.)

Sajnos azonban Anna Jarvis a népszerűsítésre fordított ideje miatt nem vette észre, hogy hamarosan az ünnepet „felkarolták” a virágkereskedők, üdvözlőlap-gyártók, cukorka- és ajándék-kereskedők, akik Európában is propagálni kezdték az Amerikában elterjedt ünnepet, amelynek hatására az gyorsan népszerűvé vált a kontinensen is. Az eredeti elképzeléshez képest – az élő és elhunyt anyák tisztelete – az ünnep eltolódott az ajándékozás, Jarvis véleménye szerint pedig főképp a virágkereskedők hasznának növelése irányába. További élete során oly hevesen tiltakozott az ünnep üzletiesedése ellen, hogy még a törvénnyel is szembekerült egy vehemens tüntetése során. Élete végére megbánta tettét és nem akarta nevét Anyák Napjával kapcsolatba hozni.

Magyarországon 1925-ben a Magyar Ifjúsági Vöröskereszt tartotta az első ünnepet, a májusi Mária-tisztelet hagyományaival összekapcsolva. 1928-ban már miniszteri rendelet sorolta a hivatalos iskolai ünnepélyek közé az Anyák napját. Magyarországra az ünnep ötletét Petri Pálné, egy államtitkár felesége hozta Amerikából.

A legelső Anyák Napi ünnepséget 1925. március 8-án a MÁV gépgyár foglalkoztatójában munkásgyerekeknek tartották.

A gondolatot a Magyar Ifjúsági Vöröskereszt vezetői karolták fel és megtették az előkészületeket az Anyák napja országos bevezetésére. A szervezet lapjában így írtak a napról: „Felkérjük a mélyen tisztelt Tanárelnököket, hogy május első vasárnapján tartandó «Anyák napját», ezt a gyönyörű ünnepet, szeretettel alakítsák ki növendékeik lelkében, amelynek pedagógiai, jellemképző ereje messze túlhaladja egy-egy család körét és a nemzetnevelés erkölcsnemesítő munkájába kapcsolódik.”

Magyar Ifjúsági Vöröskereszt a Magyar Vöröskereszt mozgalom 1921-óta működő ifjúsági tagozata.

Sugár Bélának, a Török Flóris utcai elemi iskola nevelőjének 1930. évi kezdeményezésére az ifjú vöröskeresztesek felhívással fordultak a város összes iskoláinak tanulóihoz: Gyűjtsenek adományokat az Anyák szobra elkészítésére. A felhívás eredményes volt, tíz iskola több mint 6 000 tanulója járult hozzá megtakarított pénzével, valamint a szülők, illetve üzemek, tehetős magánszemélyek kegyes adományaikkal ahhoz, hogy az emlékmű elkészülhessen.

A szobor helyét a Szent Erzsébet téren jelölték ki. Alkotója Kaszap Károly szobrászművész volt, aki az anya nőalakját a téren lakó 12 gyermekes Melis Andrásnéról mintázta. Bár az emlékmű talapzatát az idő megtépázta, a rávésett aranybetűs felirat jól olvasható. Az ott megfogalmazott gondolat pedig ma már nemcsak egy naphoz kötődik: az édesanyákat az év minden napján megilleti a tisztelet.

 

 


Dr. Léderer Imre, soroksári felnőtt háziorvos, az ünnepség műsorközlője és narrátora a történelmi múlt felidézése után Szabados Ákost, a XX. kerület polgármesterét hívta a mikrofonhoz. A polgármester kiemelte az ünnep családias jellegét, beszélt a kerületi anyák és gyermekeik támogatásáról, az Anyák Napja és az év első babája köszöntéséről.



 











Ezt követően egy teljesen formabontó, a fiatalok divatos rap-stílusát idéző, slam-poetry jellegű rímekbe szedett szöveget - saját alkotását - adta elő a Magyar Ifjúsági Vöröskereszt szakmai igazgatója, Kovács Ádám, az anyák tiszteletére.

 

















Az ünnepség további részében Koncsik Bernadett és Lengyel Andrea előadásában József Attila, Szabó Lőrinc és Dsida Jenő versei hangzottak el.


 

Az emlékművet a XX. kerület nevében Szabados Ákos polgármester, a Magyar Vöröskereszt Budapesti Szervezetének képviseletében Buncsik Ildikó, a fővárosi szervezet igazgatója és Sepsi Zsigmond, a Magyar Vöröskereszt Országos Felügyelőbizottságának tagja, az MVK XXI. kerületi szervezetének elnöke koszorúzták meg.















A Magyar Ifjúsági Vöröskereszt vezetői következtek a sorban, aztán a Vöröskereszt dél-pesti régiójának képviseletében Németh Zoltánné régióvezető és Róth Lívia, az MVK budapesti vezetőségének tagja, a Dél-pesti régió vezetőségi tagja helyezték el a tisztelet és megemlékezés virágait, majd Alföldi Andrea, a Magyar Nők Szövetségének elnöke is koszorút helyezett el.

 





Az ünnepségen megjelent lányokat-asszonyokat (jelenlegi és majdani anyákat) Németh Zoltánné régióvezető köszöntötte egy-egy szál virággal a Magyar Vöröskereszt Dél-pesti Régiója nevében.

 

21. kerületi Hírhatár Online – Bárány Tibor

Utoljára frissítve: 2017-05-09 22:01:46

További híreink
Magyar Péter a Varga Judit-interjúról
Épp csak a kegyelmi botrányról és a kormánytagokat érintő korrupciós bűnügyről nem volt szó – reagált Magyar Péter a volt feleségével, a volt igazságügyi miniszter Varga ...
2024-03-28 21:01:25, Hírek, Aktuális Bővebben
Már református értelmiségiek is követelik Balog Zoltán lemondását
Református értelmiségiek, köztük egyetemi tanárok, lelkészek, fordítók és költők, nyílt levélben követelik Balog Zoltán lemondását, komoly visszaélések miatt vádolva őt a...
2024-03-22 12:57:56, Hírek, Aktuális Bővebben
70 milliós vesztegetéssel vádolják az MSZP két vezérét
Korrupció miatt gyanúsítottként hallgatta ki a nyomozó főügyészség Baja Ferenc volt szocialista minisztert.
2024-03-09 13:31:55, Hírek, Aktuális Bővebben

Hozzászólások

Még nem érkezett be hozzászászólás! Legyen ön az első!

Hozzászólás beküldéséhez kérjük lépjen be vagy regisztráljon!
Oldal tetejére
Ezt olvasta már?
A Petőfi Sándorról és a márciusi ifjakról szóló történelmi kalandfilmet a nyitóhétvégéjén több mint 75 ezren n...
Bővebben >>