. Ma Andrea napja van.
Sunnyogás és trafikmutyi
2013-05-02 10:06:45
Sunnyogás és trafikmutyi

Sunnyogás és trafikmutyi

Áder János köztársasági elnökhöz fordult az Együtt 2014-Párbeszéd Magyarországért választási szövetséget vezető Bajnai Gordon, azt kérve, ne írja alá a közérdekű adatok kiadásának új szabályairól szóló törvénymódosítást, hanem kérjen róla előzetes alkotmánybírósági vizsgálatot - közölte a szövetség csütörtökön az MTI-vel.

    

Azt írták: a módosítás ellehetetleníti a közérdekű adatok megismerését, a közpénzek felhasználásának nyomon követését. Hozzátették: a "sunnyogási törvényt" a fideszes kétharmad lóhalálában, a "trafikmutyi" után néhány nappal fogadta el.
    

Bajnai Gordon levelében azt is kifogásolja, hogy az előterjesztők nem indokolták meg a kivételesen sürgős tárgyalási rendet, és a változtatásokat a már folyamatban lévő ügyekben is alkalmazni kell. Hivatkozik arra, hogy a közérdekű adatok megismeréséhez fűződő jog korlátozása alkotmányos indok hiányában alaptörvény-ellenes.

 

A parlament kedden fogadta el azt a vasárnap benyújtott fideszes indítványt, amely szerint az Állami Számvevőszék és a Kormányzati Ellenőrzési Hivatal köteles ellenőrizni a közfeladatot ellátó szerveket. Az ellenőrző szervek jogosítványaival azonos mélységű és terjedelmű adatbetekintésre azonban más, a közérdekű adat megismerését kezdeményező szervezetek vagy magánszemélyek nem jogosultak. Az indoklás ezt azzal egészíti ki, hogy azokat a "visszaélésszerű adatigényléseket", amelyek során az igénylő "általánosságban kér mindenféle adatot", és ezzel az adatkezelő működését jelentős mértékben és hosszú időre akadályozza, nem kell teljesíteni, helyette pontosításra hívhatják fel az igénylőt.
    

Az ellenzéki pártok mellett civil szervezetek is bírálták a módosítást, az atlatszo.hu, a Budapest Intézet, a K-monitor, a Társaság a Szabadságjogokért és a Transparency International kilépett a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium által szervezett antikorrupciós munkacsoportból.

 

Forrás: mti.hu

További híreink
Németh Szilárd pert vesztett
Pert vesztett a polgármester címmel a hirkomp.hu egy hírt tett közzé, melynek szövegét itt olvashatják:
2014-06-06 17:16:05, Hírek, Aktuális2 Bővebben
Információk társasházban élőknek
Jó, ha tudja Ön is.
2014-01-15 19:41:50, Hírek, Aktuális2 Bővebben
Másodfok áprilisban?
Csepeli kettős gyilkosság
2013-02-07 08:31:00, Hírek, Aktuális2 Bővebben

Hozzászólások

Még nem érkezett be hozzászászólás! Legyen ön az első!

Hozzászólás beküldéséhez kérjük lépjen be vagy regisztráljon!
Oldal tetejére
Ezt olvasta már?
Bármilyen előzmény nélkül, mint derült égből a villámcsapás, én is úgy találkoztam először Magyar Péter nevéve...
Bővebben >>