. Ma Konrád, Tivadar napja van.
Sok doboznyi szeretet
2014-11-22 17:31:19
Sok doboznyi szeretet

Sok doboznyi szeretet

 Egyszer volt, hol nem volt… Volt egyszer egy angol nagymama, aki, látva a világégés utáni állapotokat, és megsajnálva a borzalmakról mit sem tehető gyermekeket, összecsomagolta ajándékát egy cipősdobozba, és elküldte egy szegény gyermeknek. Nem sejthette, hogy egyszerű, de nemes tettét százak, ezrek, milliók követik majd, és, hogy a cipősdobozba zárt szeretet áttör határokat, korokat, életszemléleteket, és mozgalommá fejlődik.

 

A Cipősdoboz akció (vagy, ahogy szülőhazájában, Angliában hívják, Operation Christmas Child) egy évtizede érte el hazánkat, akkor még Nyugat-Európából érkezett csomagokat kaptak karácsonyra – a Baptista Szeretetszolgálat közreműködésével – az arra rászoruló gyerekek. 2004-ben pedig a szeretetszolgálat elindította hazánk első önálló akcióját. A „boy” vagy „girl” feliratok helyett megszülettek a „fiú” és „lány” cimkék, és az akció mottója: „Tízezer gyermek karácsonya”. Ez akkor még elérhetetlen álomnak tűnt…

 

Az akció egyetlen gyűjtőponttal működött, postán vagy személyesen egy kőbányai címre, a Szeretetszolgálat szociális irodájába lehetett eljuttatni a csomagokat. 2006-ban már minden megyében volt egy helyszín, és értelmet nyert a mottó is: a hazai adakozók száma elérte a tízezret – de sajnos a rászoruló, karácsonyi ajándékban nem is reménykedő kisgyerekek ennél akkor is, ma is jóval többen vannak.

2010-re minden megyében több, és a főváros minden kerületében létesítettünk gyűjtőpontot. A csomagok egyre szebbek lettek: már nem cukrot, lisztet vagy szárazkolbászt csomagoltak piros fényes papírba… a cipősdobozokba igazi gyermek-ajándékok kerültek: szerethető plüssállat, írószercsomag, könyv vagy puzzle, baba vagy autó. A szegény sorsú kisgyerekekre gondolók komolyan vették és veszik ma is, hogy „Azt adja, aminek a gyermeke is örülne…”.

 

Időközben számos munkahely, iskola is bekapcsolódott az akcióba: volt olyan bank, ahol 700 dobozt csomagoltak be a munkatársak, és akadtak olyan egyetemi csapatok, akik versenyeztek az adományok gyűjtésében: volt, amelyik száz, de a legaktívabb százötven csomagot hozott be a gyűjtőpontunkra.

 

 

Hogyan készíthet ajándékot?


1. Keressen egy jó állapotban lévő, üres cipősdobozt. A tetejét és az alját is külön-külön vonja be színes csomagolópapírral.


2. Döntse el, hogy hány év körüli fiúnak vagy lánynak szánja ajándékát.


3. A cipősdobozt töltse meg ajándékokkal. (Játék, iskolai eszközök, higiéniai eszközök, édesség, stb.) A dobozba NE tegyen kopott ruhaneműt, játékot, romlandó élelmiszert, vagy olyasmit, ami kifolyhat, összetörhet!


4. Az elkészült ajándékcsomagot ragassza le átlátszó cellux ragasztószalaggal.
Végül a dobozra jól láthatóan írja fel, hogy milyen korosztályú lánynak/fiúnak szánja ajándékát.


5. A Baptista Szeretetszolgálat az ország 200 pontján várja az adományokat: a Cipősdoboz Akcióban várhatóan több mint 40 ezer ajándékdobozt kell majd célba juttatni. Csepelen a Rákóczi Kert Civil és Közösségi Házban (1212 Budapest, Rákóczi tér 34.) lehet leadni az ajándékdobozokat december 23-ig.

 

  A trans-o-flex Hungary kft. a Cipősdoboz Akció hivatalos logisztikai partnere juttatja el az ajándékcsomagokat hátrányos helyzetű gyerekekhez Kelet-Magyarországra és Erdélybe, Böjte Csaba árvaházába, valamint segít az ajándék cipősdobozok begyűjtésében. Mindemellett a vállalat munkatársai saját készítésű cipősdobozaikkal is hozzájárulnak az akció sikeréhez, sőt a vállalat partnereit is erre buzdítja. 

 

Ebben az évben (L)átható szeretet projektünk keretein belül 100 látássérült kisgyermek kap személyre szabott ajándékot a Vakok Óvodája, Általános Iskolája és Szakiskolája tanulói közül. A ciposdoboz@baptistasegely.hu címen regisztráló támogatók megkapják egy gyermek mini portfólióját, ami alapján elkészíthetik a személyre szóló ajándékot. Ezeket a dobozokat karácsony előtt kiosztjuk, az osztásról pedig képes beszámolót küldünk, ahol a támogató nyomon követheti ajándékának célba jutását.

 

Ezen kívül minden vidéki gyűjtőhely szervez ajándékozást szerte az országban, megpróbálva örömet szerezni minél több gyermeknek, akik önhibájukon kívül nem tudnak a családjukkal igazi ünnepben, ajándékozásban részesülni: anyagi helyzetük miatt (mélyszegénységben vagy nagycsaládban élők), egészségi állapotuk miatt (kórházban lévők), családi kapcsolatok hiánya miatt (gyermekotthonok lakói).


Pályázat idén is: Keressük Magyarország legkreatívabb cipősdoboz ajándékát - egy olyan, rászoruló gyermeknek szánt ajándékcsomagot, amely kívül belül kreatív és ötletes!

Ha úgy döntött, csatlakozik a Baptista Szeretetszolgálat Cipősdoboz akciójához (www.ciposdoboz.hu), küldje el kívül-belül kreatív cipősdobozáról készült fotóját a ciposdoboz@baptistasegely.hu e-mail címre december 16-ig, a Praktika magazin szerkesztősége pedig kiválasztja a legszebb cipősdoboz ajándékokat. Az értékes nyereményekért és további információkért ne felejtsék el folyamatosan nézni a weboldalunkat (www.ciposdoboz.hu) és a Facebook oldalunkat.”

 

Forrás: facebook.com, segitsegkove.hu, ciposdoboz.hu

További híreink
Balog Zoltánt saját hittársai jelentették fel a zsinati bíróságon
A Magyarországi Református Egyház tíz tagja feljelenti Balog Zoltán püspököt a zsinati bíróságon – tudta meg az RTL Híradó Vargha Anikó egykori kántortól.
2024-04-18 17:49:43, Hírek, Aktuális Bővebben
Magyar Péter a Varga Judit-interjúról
Épp csak a kegyelmi botrányról és a kormánytagokat érintő korrupciós bűnügyről nem volt szó – reagált Magyar Péter a volt feleségével, a volt igazságügyi miniszter Varga ...
2024-03-28 21:01:25, Hírek, Aktuális Bővebben
Már református értelmiségiek is követelik Balog Zoltán lemondását
Református értelmiségiek, köztük egyetemi tanárok, lelkészek, fordítók és költők, nyílt levélben követelik Balog Zoltán lemondását, komoly visszaélések miatt vádolva őt a...
2024-03-22 12:57:56, Hírek, Aktuális Bővebben

Hozzászólások

Még nem érkezett be hozzászászólás! Legyen ön az első!

Hozzászólás beküldéséhez kérjük lépjen be vagy regisztráljon!
Oldal tetejére
Ezt olvasta már?
A politikusok korrupciós ügyeit és a gazdasági szereplők visszaéléseit szeretné felgöngyölíteni oknyomozó csap...
Bővebben >>