Szeptember 17-én nyílt meg a kiállítás.

Kollár József, a Budapesti Komplex Szakképzési Centrum Weiss Manfréd Szakközépiskolája, Szakiskolája és Kollégiuma nyugalmazott igazgatója nyitotta meg a Stemmer Ferenc Fotóklub „Kerék” című kiállítását a Csepeli Munkásotthon Galéria 21 kiállítótermében. Nyitó beszédéből idézünk:

"- Egy közösségnek nagyon fontos az összetartozás, a jelenünk, a múltunk és a jövőnk. A csepeli gyárban nevelkedtem én is, tanulóként. Láttam, hogy készültünk május elsejére, mindenféle dekorációk voltak, sőt, volt olyan társaság, akik csak ezzel foglalkoztak a gyáron belül. Például egy ismerősöm, úgy hívják, hogy Pantl Mihály (sajnos, 1995 óta nincs közöttünk), ő is ott dolgozott. Később neves grafikus lett belőle, s az ő művei is láthatóak voltak a az iskola galériájában.

–  Ha belegondolunk, a gyárban, a munka mellett az emberek egyék képességeiket is fejleszthették, tehetségüket megmutathatták, adott esetben a művészet útjára is léphettek. Sok művész 1956 után sajnos csak a gyárban dolgozhatott, így járt Vathy Ádám fotóművész is, aki a tervrajzokat fényképezhette csak.

– Hiszem és vallom, hogy a munka, az alkotás és a művészet közeli testvérei egymásnak. A szorgalom és a tehetség mindig, mindenhol felszínre tör. A szépet és a jót akár egy nagy műgonddal elkészített munkadarabban is meg lehet látni. Tanuló koromból szép emlékeim vannak az esztergályos gyakorlatok idejéből, amikor egy kis tengelyt esztergáltunk, melynek felületét szép fényesre alakítottuk… Később, már tanárként mindig azt mondtam a gyerekeinknek az iskolában: az egy jó szakma, ahol az ember látja a kész produktumot, s elmondhatja, ezt én csináltam, ez milyen szép! Nemcsak azért, mert működik, hanem azért is, mert esztétikailag szép…

–  A fényképezés, a fotózás, a fotóművészet egy különleges ága a művészetnek. Nagyon régóta foglalkoznak már a kép rögzítésével (már az 1800-as években az üveglapos daugerrotípiával kezdődött, aztán az évszázadok során eljutottunk a papírig), s ma már a nagyon korszerű digitális technikánál tartunk.  Persze még ma is vannak fotósok, akik esküsznek a hagyományos technikára, mások meg haladnak a korral és a digitális módszer hívei. Tessék, lehet választani: a digitális technika egy olyan lehetőséget adott a művész számára, hogy akár ezer képet is kattinthat egy témára, s utána kiválaszthatja a legjobbat, sőt a számítógép segítségével némileg módosíthatja, manipulálhatja a képet, hozzáadva saját tehetségét.

– Ma már mindenki vehet fényképezőgépet, sőt a mobiltelefonok révén állandóan készíthetünk képeket. Akkor ez már nem is művészet? De igen, hiszen nem mindegy ki áll az objektív mögött! Amikor valaki az objektív mögött áll, a produktum az ember és a gép együttműködéséből születik. Az emberek különbözőek, s így az alkotásaik is: vannak köztük művésziek, s vannak hétköznapiak.

–  Szerencsés gyerek voltak ebből a szempontból, mart apámnak hobbija volt – egyebek között – a fényképezés is. Amikor elvonultunk apámmal a besötétített fürdőszobába, laborálni, anyám örült, mert legalább egy-két óráig csönd és nyugalom volt a lakásban. Apám tanított meg képet előhívni, ő magyarázta el a képbeállítás, a témaválasztás fontosságát, a képkivágás jelentőségét. E sok apróságot mind tőle tanultam. Jól is jártam vele, mert iskolás koromban, amikor minden gyerek hirtelen zenerajongó lett, a zenekarokról pedig nem lehetett fényképet szerezni, az Ifjúsági Magazinból kirepróztam az együttesek képeit, előhívtam, lenagyítottam, s vittem be az iskolába, eladtam néhány forintért. Aztán az egyik tanár – mikor látta mit csinálok – megkért, hogy hívjam elő az ő családi képeit is (később kollégám lett). Így megismertem a tanáraim családjait, hisz a többiek is megbíztak ilyen feladatokkal. Nem lett belőlem milliomos, de sok mindent tanultam a gyakorlás során.

–  Jó dolog a fényképezés, s még jobb dolog ezt klubszerű keretek között gyakorolni, hiszen itt az ember hasonszőrüekkel van együtt: tudják egymást bírálni, segíteni, közösen képeket válogatni, megbeszélni a dolgokat. Ez az, ami fontos: a közösség adja meg a művésznek azt a pluszt, amely szintén nagyon fontos az élethez.

–  A kiállítás témája, a kerék, szinte végigkíséri az életünket a születéstől a halálig, a babakocsitól a halottaskocsiig. Jó ötlet volt ez a kiállítás. S jó, hogy ennyien eljöttek ma ide, mert a művészet a mű élvezői nélkül semmit nem ér. A képekből akkor lesz művészet, ha valami érzést, emóciót kivált a szemlélőből, ha jó érzéssel tölt el…”

A kiállítás október 15-éig még megtekinthető!