. Ma Henrik napja van.
Nyitott gyárak hétvégéje lesz a CSM-ben, június 29-30-án
2019-04-06 16:01:45
Nyitott gyárak hétvégéje lesz a CSM-ben, június 29-30-án

Nyitott gyárak hétvégéje lesz a CSM-ben, június 29-30-án

A Csepel Művek egykor az ország legnagyobb egybefüggő ipari komplexuma, ma pedig egyedülálló cégek közössége, amelyek több mint száz éve szolgálják ki a különböző magyar és nemzetközi ipari igényeket. Mai külalakján, az egykori gyárváros településszerkezetén és vállalati kultúráján leginkább a rendszerváltás utáni privatizációs hullám hagyott nyomot, amely számos kis- és középvállalatra aprózta szét a korábbi szocialista nagyipart.

 

A 240 hektáros területen létrejött sajátos hangulatú világban ma több mint 400 tulajdonos és több száz bérlő található az egyszemélyes műhelyektől a több milliárdos nagyvállalatokig. Ezek között megtalálhatók a korábbi mammutvállalatok (pl. Csepel Művek Egyedi Gépgyár) jogutódai, az eredeti tevékenységek alá bedolgozó vagy azokat kiegészítő ipari, kereskedelmi vagy logisztikai szolgáltatást nyújtó vállalkozások, és az eredeti ipari tevékenységtől teljesen független kreatív, szolgáltató és szórakoztató ipari cégek is. Így láthatunk Vörös Csepel helyett ma CSR-t, gépgyártás mellett filmdíszletet, bio termékeket és kreatív ipart, műhelyek mellett műtermeket, vagy a Csepel kerékpárcsalád mellett itt összeszerelt Bubi-közbringa rendszert. A terület utcanevei mint a Bronzöntő, a Csőszerelő, az Öntöde, az Esztergályos, a Mázoló vagy Tekercselő nevükben ma is tükrözik az ipari munka egykori folyamatait és térbeli rendszerét.

Bár úgy tűnhet, hogy a Csepel Művekben megállt az idő, a főváros déli városrészei a következő évek legdinamikusabban átalakuló területei lesznek. Ez egyedülálló esélyt teremt a Művek szereplőinek arra, hogy új, helyi erőforrásokra épülő jövőképet megfogalmazva a hatalmas ipari és kulturális örökséget a gazdasági fejlődés és a városrész megújulásának alapjává tegyék.

A Kortárs Építészeti Központ a Shared Cities: Creative Momentum projekt keretében a Csepel Művekben helyi partnerekkel azon dolgozik, hogy a hely ipari, épített és kulturális öröksége a fejlődés erőforrásává válhasson. A Nyitott Gyárak Hétvégéje ennek az együttműködésnek keretében kínál betekintést az érdeklődőknek az itt működő cégek életébe, a lenyűgöző ipari építészeti emlékekbe és a Művek elvarázsolt világába. A hétvége szervezése a Budapest100 nyitott házak hétvégéinek sokéves tapasztalatára épül, új területre átemelve a fesztivál módszertanát és programjait.

A látogatók a Deák tértől alig fél órányi tömegközlekedéssel, kerékpárral pedig még gyorsabban juthatnak el a Csepel Művekbe, ahol a hétvége nyitott épületein és cégein túl számos előadás, építészet- és helytörténeti séta, koncert, filmvetítés és workshop vár mindenkit. (A helybelieknek sem lesz haszontalan ez a program...)

További információ: csepel.kek.org.hu, fb.com/KortarsEpiteszetiKozpont, kek.org.hu

 

Forrás: facebook.com, kek.org.hu

További híreink
Plusz 20 milliárdot kap kormánypropagandára a köztévé
Csütörtöki ülésén döntött a Költségvetési Bizottság a 2021-es költségvetéshez benyújtott utolsó körös javaslatokról, köztük arról is, hogy a megszokott 77 milliárd forint...
2020-06-26 20:27:41, Hírek, Aktuális Bővebben
A véradókra mindig szükség van!
Véradás lesz a Csepel Plázában holnap, június 25-én és július 2-án is. Óriási szükség van most is a véradók önzetlen segítségére!
2020-06-24 10:57:41, Hírek, Aktuális Bővebben
Brutálisan zuhant Orbán vagyona
Több mint tíz év után változott a miniszterelnök, Orbán Viktor fizetése - írta a Blikk a kormany.hu-ra feltöltött dokumentum alapján. E szerint a kormányfő a korábbi, bru...
2020-06-06 19:55:20, Hírek, Aktuális Bővebben

Hozzászólások

Még nem érkezett be hozzászászólás! Legyen ön az első!

Hozzászólás beküldéséhez kérjük lépjen be vagy regisztráljon!
Oldal tetejére
Ezt olvasta már?
Személyiségek Csepel múltjából - ezzel a címmel zajlott egyesületünk (CSHVE) tavaly november 20-ai rendezvénye...
Bővebben >>