A választási kampány sürgés-forgásában valahogy a háttérbe szorult egy – csepeli vonatkozású – könyv-bemutatóról szóló hír. A Rózsavölgyi Szalon volt a helyszíne Kornfeld Tamás „Nem mindennapi élet” című könyve bemutató rendezvényének.

Aki időt szakított rá, igen érdekes dolgokat hallhatott Széchényi Ágnes szerkesztőtől, Kunos Lászlótól, a Corvina kiadó igazgatójától és Frank Tibor migráció- és emigráció kutatótól, akik nemcsak a műről, hanem az alkotóról, az idén nyáron 90-ik életévét betöltő Kornfeld Tamás nyugdíjas orvosról (a Weiss-Chorin-Mauthner-Kornfeld család leszármazottjáról) is beszélt. Édesapja Kornfeld Móric, nagypapája Kornfeld Zsigmond volt.

Széchényi Ágnestől tudjuk, hogy Kornfeld Zsigmond bankár volt és tőzsdeelnök. Ősei 1876-ban jöttek a Felvidékről és állítólag egy tétel szilvalekvár volt minden vagyonuk. A család felemelkedése egyike volt a XIX. század végi hihetetlen kitöréseknek, ahol a csúcspontot kétségkívül Zsigmond képviselte.

Fia, Móric már inkább értelmiségi akart lenni, mecénás és gondolkodó, vagyis tisztán kapitalisztikus szempontokból a hanyatlást képviselte. Egyébként az is lehet, hogy rossz korban élt, sőt a legrosszabban. 1944-ben koncentrációs táborba zárták, ám mivel családtagjaival együtt ő is hajlandó volt átadni a családi vagyont a németeknek, az üzlet fejében Portugáliába távozhatott.

Kornfeld Tamás saját emlékeit írta meg könyvében édesapjáról, a családról, de az emlékek felidézésében segítségére volt Radnóti József: Kornfeld Móric élete című könyve is. Az irodalomkedvelő olvasók Móricz Zsigmond a Nyugatban, 1931-ben közölt írására is emlékezhetnek, melynek címe Kornfeld Zsigmond volt. A család másik ágáról, (Strasserné) Chorin Daisyvel közösen, Bán D. András írt könyvet (Az Andrássy úttól a Park Avenue-ig). Így aztán a Weiss-Corin-Mauthner-Kornfeld családról már egyre gazdagabb kiskönyvtár áll az olvasók rendelkezésére.

A neves család-együttes felemelkedését a zsidó családok asszimilációját lehetővé tevő gazdasági háttér segítette. Ez is hozzájárult ahhoz, hogy Weiss Manfréd és Kornfeld Zsigmond az ország két legbefolyásosabb és leggazdagabb embere lett, pedig szegényként indultak pályájuk elején. Magyarország legjobb éveit élte 1867 és 1914 között: a millenáris légkörű országban hatalmas pályát futottak be: Kornfeld Zsigmond megalapította a Tőzsdét, Weiss Manfréd pedig testvérével, Bertholddal  a csepeli hadianyaggyárat.

1896-ra megváltozott a főváros és az ország is: a hatalmas boom otthagyta keze nyomát az épületeken, megépült a Kisföldalatti, kialakították a Duna rakpartjait és három Duna-híd is épült. A fejlődést komoly hitel-háttér tette lehetővé. A „boldog békeidőknek” nevezett korszakban minden, ami újonnan létesült II. Ferencz Józsefről és a királyi családról szólt. A családi pályák jól illeszkednek ebbe a közegbe.

A zsidó bevándorlók kellettek az országnak, jó fogadtatásban részesültek (bár volt antiszemitizmus, de nem túl széleskörű). A zsidóság pedig vágyott az elismerésre, s ezt – amit az oroszoknál nem – az Osztrák-Magyar Monarchiában megkapták. Ez a befogadás-tolerancia véget ért az első világháborúval, illetve 1919-el.

A Weiss-Kornfeld családok sikeréhez tehetségük és jellemük is hozzájárult, ezzel is kitűntek kortársaik közül. Milliárdosok voltak, de jótékonyak is! Nemcsak szociális és kulturális, hanem politikai ügyeket is támogattak. Bátran elmondhatjuk, hogy Weiss Manfréd fegyvergyártással kereste vagyonát, hiszen a háborús készülődés és az első világháború sok állami megrendelést hozott számára.

A családi legendárium eseteivel tele van Kornfeld Tamás könyve, melyek feldolgozása szubjektív (és nem tudományos) alapon történt. Valójában nem is egy életről szól a könyv, hanem kettőről. Egy magyarországi és egy Amerikában, orvosként eltöltött életről.

Kornfeld Tamás 20 évet élt Magyarországon és 70 évet élt az USÁ-ban, de ragaszkodása szülőhazájához töretlen, és segítőkészséges sem csorbult. Szülei házassága nem a legboldogabban indult: afféle pénz-a-pénzhez, korrekt házasság volt, amelyet boldoggá csak a történelmi trauma tett. 1944. március 29-e, Magyarország német megszállása volt e trauma.

A katolizált zsidó Kornfeld-család 1925-ös kikeresztelkedésének egyrészt menekülő gesztus, ám komoly vallásfilozófiai alapjai is voltak.

A zsidó-törvények megjelenése idején Kornfeld Móric (1925-től) a parlament felsőházának tagja volt.

Chorin Ferenccel együtt Badacsonyban keresett menedéket, majd Zircen bujkáltak. Később feladták magukat. A németek Budapestre, az Astóriába vitték őket, majd az egész családot Mauthausenbe szállították. Kornfeld Tamás ebben az időben a családi birtokon, Iregen bujkált, a falu segítségével. A falu lakói szerették a családot, mert a Weiss Manfréd gyár a falu minden családjának kerékpárt, varrógépet, a gyerekeknek és felnőtteknek ruhát ajándékozott – abban az időben ez nagy szó volt.

1944-ben – amikor Chorin Ferenc üzletet kötött a németekkel, a vagyon nagy részéért cserébe – negyven családtag elhagyhatta az országot (mint később kiderült hamis portugál vízummal). Portugáliába távoztak, s az emigrációban a konzervatív család (Bethlen Istvánt és Horthyt is támogatták, ám Ady és a Nyugat mecénása is volt) még inkább megbonthatatlan szövetséget kötött. Érdekes, hogy a lányokat a családban Radnóti Miklósné Gyarmati Fanni tanította gyors- és gépírásra. A család az emigrációban is figyelemmel kísérte a hazai kulturális életet.

Széchenyi Ágnes egy 2006-os rádióinterjúban így beszélt erről az időszakról.

„Kevesen voltak, akik tudtak Kornfeld Móricról. H. Balázs Évától kaptam a témát, aki az egyetemen egy időben volt történész hallgató Kornfeld Móric lányával, Kornfeld Máriával. Egyikük Májusz tanítványa, másikuk Szegfű tanítvány volt, ez már egy harci helyzetet jelentett volna, ha nem lett volna a kölcsönös rokonszenv a két lány között, de a társadalmi távolság nagyon nagy volt. H. Balázs Éva Balázs Sándor írónak és Betrási Judit írónőnek a lánya volt, a Nyugat szellemi körében liberalizmusában, nőtt fel, ahol érvet, ahol tiszteletet, a szellemi teljesítmény váltott ki és nem a vagyon. Éppen ezért meglepte őket, hogy egyszer Konfeld Móric odatelefonált hozzájuk és azt kérte, hogy az ő lánya is a kisasszony akkor még ugye Balázs Éva találkozzanak az egyetemen kívül. Az Éva néni első reakciója inkább távolságtartás volt, hogy az ő barátságát nem lehet megvásárolni, de ugyanakkor a Mária iránti rokonszenv is dolgozott benne és elmentek egy Eötvös kollégiumi rendezvényre, ahol Umbold Zoltán állt az Eötvös Kollégium kapujában és ott állt két ifjú kirendelt táncos, akik azon az estén vagy délutánon a kisasszonyok szórakoztatására voltak hivatva, egyikük Sötér István, másikuk, Kosáry Domokos volt. És ez az egyszeri találkozás utána egy barátsággá vált, olyannyira, hogy H. Balázs Éva 10-11 éven át nyaranta hosszabb időt töltött az iregi Kornfeld kastélyban és ugye ez egy nagyon fogékony időszak volt és páratlan társadalmi tapasztalatoknak a birtokába jutott, amit egyszerre élvezett belülről és tekintett kritikával kívülről. És ő érezte úgy, hogy neki kötelessége Kornfeld Móric emlékének a megőrzése valamilyen formában.”

Kornfeld Tamás orvos lett, az anaszteziológia professzora. Tanulmányait még a pécsi egyetemen kezdte, majd az USA-ban újra el kellett kezdenie tanulmányait, s később szép szakmai karriert futott be. Könyvében érdekes pályaképet rajzol meg, s mindenkit szubjektív kritikával szemlél, még a rokonokat is.

A szerző könyvének bemutatóján elmondta, hogy életének első, meghatározó 20-25 évét meglehetős jómódban töltötte Magyarországon, s odakint szinte vagyontalanul kellett újrakezdenie, felépítenie életét, karrierjét.

Azt, hogy 1944-ben sikerült Magyarországról Portugáliába menekülni, csodának tartja. Kinti új életében csak úgy tudott előre haladni, emelkedni, hogy nem a múlton siránkozott, hanem előre tekintve, tervezett és dolgozott.

1945 karácsonyán érkezett Amerikában, ahol egy éves katonai szolgálatra kellett bevonulnia, s csak utána kezdhetett hozzá az orvosegyetem elvégzéséhez. 1953-ban végzett, s ekkor indult karrierje: elismert lett saját szakmájában. Egészen 1996-ig dolgozott anaszteziológusként, 35 évet töltött professzorként a Michigani egyetemen. Pályafutása alatt 70 tanulmányt, és 3 tankönyvet írt szűkebb szakterületéről, a légzési problémákról. 1996-ban meghalt első felesége, újra nősült és második feleségével már másfél évtizede él együtt boldogságban.

Ahogy idősebb lett, egyre kevésbé tekintett ellenségesen saját múltjára. Ma is gyakran jönnek Magyarországra. Kornfeld Tamás köszönetet mondott a kiadónak, a szerkesztőnek a szép könyvért.

Frank Tamás felidézte, hogy a két világháború között a külföldre kényszerült magyar emigráció szinte ontotta magából a tehetségeket. Kifogyhatatlan kútja volt Magyarország a tehetségeknek, akik közül – sajnos – több százezren távoztak.

A mai korra is igaz, hogy Magyarország nem, vagy csak minimálisan becsüli meg tehetségeit. Azonban, amikor a magyar tehetség külföldön sikert arat, gyorsan „visszamagyarosítják”. Ám az igazi elismerést külföldön, jobbára Amerikában vívják, vívták ki tehetségeink.

A tehetség megtalálja az utat az érvényesüléshez: Kornfeld Tamás a báróság, és Weissék nélkül is sikeres tudott lenni!

21. kerületi Hírhatár