. Ma Konrád, Tivadar napja van.
Komolyan
2016-01-26 21:04:53
Komolyan

Komolyan

Csepel érdekérvényesítő képessége soha nem volt jó, de ennyire rossz sem, mint manapság!

 

Az ötvenes évek elején még épültek munkás-lakótelepek (Béke tér meg Csillagtelep) munkásszállók, posta, OTI, pártház, aztán az országos büdzséből sokáig igen-igen kevés!

Az 57 utáni szocializmusban, Csepel (mint az uralkodó osztály fellegvárának mondott kerület) képviselői úgy vélték, hogy megfelelő önmérséklettel kell példát mutatniuk. Ennek lett a következménye, hogy a fejlődés terén, mellettünk elviharzottak az ország kis és nagy települései.

 

A hatvanas évek legvégéig Csepel, csak adott és alig kapott az ország újraelosztó rendszeréből. Akkoriban azt rebesgették az itteni kocsmákban a jól értesültek, hogy ennek az-az oka, hogy 56-ban Csepel „rosszul viselkedett” ezért Kádár megorrolt rá! Sose tudjuk meg volt-e valóságtartalma ennek a gondolatnak!

 

Az viszont jól érzékelhető, és ma is bizonyítható tény volt, hogy az itteni termelő üzemek korszerűsítése nagyon elmaradt a kívánatostól. A csepeli munkakultúra viszont igen sok ipari fejlesztésnek lett az alapja az országban Soprontól, Nyírbátorig! Míg az 1990-es évekig a csepeli nagyvállalkozások (CSM., Papírgyár, Kikötő, ÁFOR, Növényolaj, stb) jelentős iparűzési adót fizettek az ország kasszájába, ez a központosított irányítás rendszerében elfolytak máshová. Itt nem sok maradt!

 

Többek közt ez volt az oka, hogy kerületünk hiába lett 1949-ben a főváros része, a hetvenes évek végéig nagyrészt vidékies, falusias jelleggel bírt. Gyáraink korszerűsítésére is jóval a kellette alatt fordítottak. Ez is oka lehetett annak, hogy a rendszerváltás után képtelen volt eséllyel bekapcsolódni a világméretű piaci versenybe. Az így kialakult szomorú helyzet egyik következménye lett az, ami a HÉV szállítási irányát is megváltoztatta BP és Csepel között.

 

A csepeli HÉV Boráros térre közlekedő vonalát is az ötvenes évek legelején építették meg. Addig, csak az Erzsébeti HÉV volt az egyetlen tömegközlekedési eszköz, ami a köldökzsinórt jelentette, Csepel és a környezete között. Ezzel vált lehetővé, hogy az ide települt vállalkozások, nagyüzemek, és a fővárosi lakóövezetekben lakó dolgozók tömegei egymásra találjanak. így vált Csepel Budapest szerves részévé! Ez volt az egyik oka annak is, hogy 1993-ban megrendezett népszavazáson, Csepel lakói 94% os többséggel a Budapesthez tartozás mellett szavaztak.

 

A Demszky Gábor nevével jelzett időszak sem erőltette túl magát a csepeli fejlesztésekkel, de legalább nem rontott a helyzetén. Látta a HÉV jelentőségét és a Kwassay-híddal együtt felújította teljes vonalát. Akkora már ugyanis Csepelt - a főváros egyik legjobb adottságokkal bíró kerületeként - a világváros Budapest is magához ölelte. Ebből adódóan, könnyen belátható tény, hogy a Csepeli HÉV itt sokkal több, mint egy zárt rendszerű közlekedési eszköz! A HÉV, Csepel városiasodását és a fővárosi létének részét jelentette, és jelenti ma is. Ezzel járnak munkába, iskolába, színházba, kórházba az emberek. Ma már, egyre növekszik a mozgás a megépült MO melletti új munkahelyekre, az oda települt kereskedelmi, szolgáltató intézményekbe, és az agglomerációba költözött lakó övezetekbe. A főváros gépkocsi forgalmának ritkítását csak P+R parkolók városon kívüli elhelyezésével lehetne ésszerűen enyhíteni. Ehhez a HÉV-et nem elbizonytalanítani, hanem fejleszteni, és legalább az MO-ig meghosszabbítani kéne. Az itt élők a bőrükön érzik ezt az igényt.

 

Azoknak, akik csak úgy cseppentek ide, - vagy csak egzisztenciális érdekeikre figyelnek - mit sem jelentenek a nálunk létrehozott értékek, és az itt keletkezett igények!

 

Nem értik ennek fontosságát és a kerületre ható hatását!

 

Ez lehet az oka annak, hogy Németh Szilárd a parlamentben, Borbély Lénárd meg a fővárosi közgyűlésben oly rezzenéstelen arccal megszavazta, az önkormányzatiság mérhetetlen gyengítését, ezen belül azt, hogy a HÉV legyen állami tulajdon!

 

Itt nem a tulajdonlás a fő baj (volt már a MÁV-é a HÉV) hanem a szemlélet!

 

Az, hogy nem hiszik, és nem engedik, hogy a nép helyben dönteni képes a saját sorsáról! A döntések lehetőségét újra igen messze (mint a tanácsi rendszerben) akarják vinni attól a helytől, ahol az igények keletkeznek! Megint előfordulhat, hogy egy új despota nemszeretem városa lesz Csepel, és ezért újra sorozatos hátrányokat kénytelen elviselni! Ilyenkor ugyanis budapesti kerületként néznek rá, és Budapest vörös posztó a centrális vezetés csúcsán álló számára. Csepel, pedig az ilyen rendszerekben mindig a szívó ágra került!

 

A jelek azt mutatják, hogy ez az út van kibontakozóban most is.

A csepeli Fidesz pedig ezt támogatja.

 

Törekvéseik azt mutatják, hogy sokra nem becsülik az ittenieket, mert csupán vegyi és más veszélyes anyagokat, szegénytemetőt stb. próbáltak a fülkeforradalom óta idetelepíteni!

 

A „jó”, és hasznos fejlesztésekkel elkerülnék a kerületet. Az igen halovány olimpiai remények esetleges fejlesztési terepévé is már Felcsútot, néhány vidéki nagyvárost preferálják. A megkerülhetetlen Budapesten pedig új Budát, meg a Kopaszi-gátat, és nem Csepel Északot akarják fejleszteni.

 

És a mostani képviselőink ebben se különböznek az ötvenes évek hajbókolóitól.

„Harminc ezüstpénzért eladják” városukat!

 

Horváth Gyula

 

Forrás: hgyula.hu/blog

 

További híreink
Balog Zoltánt saját hittársai jelentették fel a zsinati bíróságon
A Magyarországi Református Egyház tíz tagja feljelenti Balog Zoltán püspököt a zsinati bíróságon – tudta meg az RTL Híradó Vargha Anikó egykori kántortól.
2024-04-18 17:49:43, Hírek, Aktuális Bővebben
Magyar Péter a Varga Judit-interjúról
Épp csak a kegyelmi botrányról és a kormánytagokat érintő korrupciós bűnügyről nem volt szó – reagált Magyar Péter a volt feleségével, a volt igazságügyi miniszter Varga ...
2024-03-28 21:01:25, Hírek, Aktuális Bővebben
Már református értelmiségiek is követelik Balog Zoltán lemondását
Református értelmiségiek, köztük egyetemi tanárok, lelkészek, fordítók és költők, nyílt levélben követelik Balog Zoltán lemondását, komoly visszaélések miatt vádolva őt a...
2024-03-22 12:57:56, Hírek, Aktuális Bővebben

Hozzászólások

Még nem érkezett be hozzászászólás! Legyen ön az első!

Hozzászólás beküldéséhez kérjük lépjen be vagy regisztráljon!
Oldal tetejére
Ezt olvasta már?
Szerinte Magyart elhagyta a felesége és ez bosszúállásra sarkallja.
Bővebben >>