. Ma Emma napja van.
Hatszáz milliós büntetés
2015-04-24 14:57:19
Hatszáz milliós büntetés

Hatszáz milliós büntetés

Április 15-én, szerdán jelentette be a kormány, hogy Brüsszelből leállították egy csomó magyarországi EU-s beruházás finanszírozását. Nagyjából 700 milliárd forint elköltése után kell majd büntetést fizetni, várakozások szerint mintegy 10 százalékot, a gazdasági operatív program 3 alfejezete után.

A Miniszterelnökség magyarázata szerint technikai jellegű problémákról van szó az elbírálási rendszerben, és ezeket a gondokat készen örökölték még a szocialista kormányoktól.

Csakhogy információink szerint Brüsszelnek inkább azzal van baja, hogy konkrét cégekre írtak ki rendszeresen pályázatokat. Nem általános, hanem pályázatonként kifejtett, nagyon konkrét esetek után büntettek.

 

Novemberben vizsgálódtak Magyarországon az Európai Bizottság auditorai, és nagyon sok hibát találtak az EU-s pályázatok körül. Eleve azért jöttek, mert tavaly év elején a kormány teljesen átszervezte a pénzosztási rendszert. Tavaly április és augusztus között nem is fizettek ki semmit, amit már az új rendszerben számláztak. Aztán csak megnyílt a pénzcsap, viszont jött a szoros ellenőrzés. Utóbbinak nem lett jó a vége:

A novemberben átnézett 55 pályázatból 16 megbukott, ez 29 százalékos arány. Az esetek felében pénzbüntetést, EU-s nyelven korrekciót írtak elő, összesen 13,02 millió euró, vagyis 4 milliárd forint értékben. A 16 bebukott pályázatból 8 esetében a magyar kormány még nem fizetett a győzteseknek, csak kiválasztotta őket, de ha fizetnének, akkor ezek után is büntetést kellene fizetni.

 

Fennakadt a szűrőn a csepeli szabadkikötő fejlesztése is. A 3,3 milliárdos beruházáson csak olyan indulhatott, aki többek között ilyeneket épített az elmúlt öt évben:

  • 2000 méter közvilágítási hálózat építése, amely iparterületen vagy annak környezetében valósult meg;
  • 5000 négyzetméter bazaltbeton burkolat beépítése, amely iparterületen vagy annak környezetében valósult meg;
  • 3 kilométer aszfaltburkolatú út, amely iparterületen vagy annak környezetében valósult meg;
  • 3000 méter vágány bontása;
  • 3000 méter vágány építése;
  • 150 méter árvízvédelmi fővédvonalon partfalépítése.

A bizottság szerint ez értelmetlenül szigorú követelményrendszer. Miért nem mindegy, hogy iparterületen vagy akárhol máshol épített-e ki valaki közvilágítást vagy bazaltbeton burkolatot? A helyszínnek mi köze van ahhoz, hogy valaki tud-e lámpákat kirakni vagy utat építeni? Miért kell egy kikötőn dolgozó cégnek vasútépítési tapasztalattal bírnia?

Valószínűleg azért, hogy csak az tudjon megfelelni a követelménynek, akit már kinézett magának a kormány.

Itt 633 millió forint büntetést írt elő Brüsszel.

 

Tavaly decemberben vált ismertté: a MAHART-Szabadkikötő Zrt. által kiírt nyílt közbeszerzést - a két ajánlattevő közül - az összességében legelőnyösebb ajánlatot tevő társaság nyerte. Az értékelési kritériumok között túlsúlyos volt a vállalási ár. Az elvégzendő munka a Csepeli Szabadkikötő intermodális és kapacitásbővítő fejlesztése 1. ütemének kivitelezése. A projektet az EU a KÖZOP keretében támogatja. A másik ajánlattevő a Strabag Általános Építő Kft. volt.

 

Felgyorsultak az események: január közepén már így tudósítottunk a munkák beindulásáról.

 

Január 29-én aztán az illetékesek rászánták magukat a tájékoztatásra: a képviselő-testület ülésén bemutatott prezentációról is tudósítottunk.

 

A mostani, büntetéseket kilátásba helyező brüsszeli döntéssel még nem büszkélkedtek az érintettek. A munka pedig, mintha kissé megrekedt volna...

 

Forrás: 444.hu, 21. kerületi Hírhatár Online, bszl.hu

Utoljára frissítve: 2015-05-01 20:27:43

További híreink
Balog Zoltánt saját hittársai jelentették fel a zsinati bíróságon
A Magyarországi Református Egyház tíz tagja feljelenti Balog Zoltán püspököt a zsinati bíróságon – tudta meg az RTL Híradó Vargha Anikó egykori kántortól.
2024-04-18 17:49:43, Hírek, Aktuális Bővebben
Magyar Péter a Varga Judit-interjúról
Épp csak a kegyelmi botrányról és a kormánytagokat érintő korrupciós bűnügyről nem volt szó – reagált Magyar Péter a volt feleségével, a volt igazságügyi miniszter Varga ...
2024-03-28 21:01:25, Hírek, Aktuális Bővebben
Már református értelmiségiek is követelik Balog Zoltán lemondását
Református értelmiségiek, köztük egyetemi tanárok, lelkészek, fordítók és költők, nyílt levélben követelik Balog Zoltán lemondását, komoly visszaélések miatt vádolva őt a...
2024-03-22 12:57:56, Hírek, Aktuális Bővebben

Hozzászólások

Még nem érkezett be hozzászászólás! Legyen ön az első!

Hozzászólás beküldéséhez kérjük lépjen be vagy regisztráljon!
Oldal tetejére
Ezt olvasta már?
A politikusok korrupciós ügyeit és a gazdasági szereplők visszaéléseit szeretné felgöngyölíteni oknyomozó csap...
Bővebben >>