A 2010 és 2014 közötti négy esztendő önkormányzati történései is azt bizonyítják, hogy eredményesebb és hatékonyabb lehetne Csepel, ha a térségben működő civil szellemi tőkét és aktivitást az önkormányzat behívná (beengedné) a városi döntések rendszerébe, és intézményesen is biztosítaná a társadalmi párbeszéd erőterét. Az együttműködés módszeréről - egy szeptember végi tanácskozáson - már kifejtette véleményét Lotz Károly, Csepel díszpolgára, az OECD korábbi magyarországi nagykövete, volt miniszter; Kuti Éva nonprofit szakterületi kutató (aki korábban az Általános Vállalkozási Főiskola tanára volt), Horváth Gyula, a korábbi önkormányzat civil ügyekért is felelős vezetője, és Kulinyi Márton szakértő.

Ezúttal Kiss Imre, a Csepel SC egykori elnöke összegzi tapasztalatait, gondolatait a civilek helyzetéről.

A Csepel Sport Club elnöke voltam 15 éven keresztül, s a Sportegyesületek Országos Szövetségének tiszteletbeli elnöke vagyok. A Magyar Olimpiai Bizottság alelnöke voltam 12 éven keresztül.

Azért említettem ezeket, - nem dicsekedni akartam –, hogy utaljak rá: rálátásom van a civil szervezetek működésére, hisz végig civil szervezetekkel működtem együtt.

Két fontos dolgot szeretnék megemlíteni a civil szervezetek és az önkormányzat együttműködése kapcsán.

Az egyik: a fogadókészség! Hiába akar a civil szervezet dolgozni, hiába vannak jó szándékú baráti társaságok egy témához kapcsolódó érdeklődéssel, időnként tudományos igényességgel, ha nincs fogadókészség a hatalom részéről!

A másik: a kirekesztés! Normális helyen a civil szervezetekkel kapcsolatban szóba sem kerül a politika! A szakmát kell figyelembe venni! Az elképzelhetetlen – de, hát megtörtént – ami itt most Csepelen van! Az önkormányzat a tőlük eltérően gondolkodókkal egyszerűen nem hajlandó szóba állni! Ez lehetetlen! Nem adnak a véleményükre, miközben ők lényegesen kevesebb tapasztalattal, tudással, gyakorlattal rendelkeznek! Nem lehet a civileket így lenézni!

Ha ez így működik, akkor ez a közösség, amelyben itt élünk, borzalmasan sokat gyengül…

Ha összefognánk és közösen dolgoznánk, megsokszorozhatnánk erőinket!

Ez a kapcsolat úgy működne jól, ha az új önkormányzat programjából kiválasztanák a – széles tömegek érdeklődésére számot tartó – lényegesebb pontokat, témákat, s azok közé a civil embereket, szervezeteket összehozni. Például mérnököknek meghirdetni beszélgetéssorozatot, amelyben előkerülhet húsz-harminc tapasztalt ember, akiknek a véleményére érdemes odafigyelni: ha csak néhány ötlettel rukkolnak elő, akkor is.

Tehát az önkormányzatnak kellene döntéseket hozni, melyek azok a területek, ahol be kívánják vonni a civileket a munkába.

Itt van például ez az átkozott gerincút (polgári nevén: Teller Ede út). Annak idején arról volt népszavazás, kiváljunk-e a fővárosból? Demszky akkor megígérte – a kutyafáját neki -, hogy meglesz az egész. Az ígéretének egy kisebb részét betartotta, csak jóval később…

Tehát ezt sokkal hamarébb meg kellett volna csinálni!

Ám, amikor átadták, felavatták a gerincutat Tarlós István főpolgármesterrel, az akkori polgármesterünk, Németh Szilárd nem állt ki amellett, hogy azonnal kezdődjön el a gerincút további szakaszainak a tervezése. Nem mondta, hogy üljünk le Szigetszentmiklóssal, Halásztelekkel, Pest megyével! Itt szakmai-közlekedési együttműködésről van szó, ebbe nem kell belekeverni a politikát! Ez a lakosság érdeke! S ez erősebb érv, mint, hogy két-három politikus tud-e együttműködni, vagy nem…

Tehát, ha az önkormányzat eldöntötte a témákat, ki lehet szélesíteni a hátteret: több ember többet is tud. Aztán vezetőket a team-ekhez, és hagyni őket dolgozni!