. Ma Konrád, Tivadar napja van.
Forradalmi séta Eörsi Lászlóval
2019-10-19 14:33:28
Forradalmi séta Eörsi Lászlóval

Forradalmi séta Eörsi Lászlóval

 

 

 

A harminc-harmincöt fős kis társaság a Csepel Művek I-es kapujánál lévő Kohász szobor előtt találkozott. A Csepeli Helytörténeti és Városszépító Egyesületet Horváth Lászó és Bárány Tibor alelnök képviselte.

Dr. Szabó Szabolcs országgyűlési képviselő köszöntötte a megjelenteket, majd átadta a szót Eörsi Lászlónak, aki végig szóval tartotta a résztvevőket, felidézve az 1956. október 23-a és november 4-e közötti események csepeli történéseit, melyek a Szent Imre téren és környékén zajlottak.

 

A teret körbe járva megálltunk a régi Rákóczi Iskola épülete előtt, a sarkon, majd az önkormányzat (egykori tanácsháza) előtt. Kissé tovább haladva a hajdani pártház épülete volt a következő állomás (ma a Kormányablak működik a frissen kicsinosított homlokzatú épületben.)

 

 

Aztán az egykori Kiegészítő Parancsnokság hűlt helyén tartottunk kis szünetet a sétában, meghallgatva Eörsi László múltat idéző gondolatait. Innen a Károli Gáspár utca 17. elé mentünk, ahol Bordás András haláláról esett szó. Felidézte a megtorlás áldozatainak és az ártatlan civil áldozatoknak emlékét is.

Visszakanyarodva a Szent Imre térre, a 13 évvel ezelőtt felavatott - a Csepeli Önkormányzat által állított - 56-os emlékműhöz (Szórády Zsigmond alkotásához), elhangzott, hogy a forradalomra a rendszerváltáskor kopjafa állításával emlékeztek (a kopjafa ma a Csepeli Temetőben áll), ennek helyére került a lángnyelvet szimbolizáló bronz alkotás, Szórádi Zsigmond szobra, melynek felirata így szól az alacsony kör alakú talapzaton lévő félgömb peremén elhelyezve: "EMLÉKEZÉS, TISZTELET ÉS KEGYELET A CSEPELI '56-OSOKNAK 1956 - 2006"

Majd a téren keresztülvágva a rendőrkapitányság épülete előtt álltunk meg. Eörsi László itt a rendőrség épülete környékén zajlott eseményekről szólt, s kitért a harci fegyveres eseményekre, s az azokat irányító jeles személyekre.

Az érdeklődő közönség itt - meglepetésként - vásárolhatott Eörsi László témába vágó könyveiből.

 

 

Utunk utolsó állomása a Csepel Művek I. számú kapujánál lévő 56-os emléktábla volt. A tábla felirata:

 "Emlékezés, tisztelet és kegyelet a csepeli 56-osoknak! 

Az 1956-os forradalom és szabadságharc ideje alatt, a Csepeli Vas- és Fémművekben működött központi gyáregységi munkástanácsok emlékére és az 1957. január 11-ei a tüntetők és a karhatalom közötti
összecsapásban életet vesztett G. Nagy Imre tiszteletére.
Állíttatta: Budapest – Csepel Önkormányzata 56-os emlékbizottsága 2007"

Eörsi László itt - egyebek mellett - a gyári munkástanácsok szerepéről beszélt, s azok vezetőiről. Köztudott, hogy az ellenállás Csepelen tartott a legtovább, s a sztrájk  révén is országos figyelem övezte a csepeli, forradalom leverése utáni eseményeket is.

A mintegy két órás séta végét már csak a legkitartóbb mag várta meg. A szervező és az előadó tőlük köszönt el a program befejezésekor.


Aki esetleg részletesen, mélyebben szeretne tudni az 56-os csepeli eseményekről, olvassa el Dr. Bolla Dezső könyvét 1956-ról, és a Bárány Tibor - Bolla Dezső szerzőpáros által szerkesztett visszaemlékezés-kötetet, amelynek címe: "Csepeliek '56-ról". Mindkettő mű megtalálható a FSZEK csepeli, sétáló utcai könyvtárában.


Bárány Tibor - 21. kerületi Hírhatár Online

Fotók: Bárány Tibor

 

Utoljára frissítve: 2019-10-19 15:21:54

További híreink
Balog Zoltánt saját hittársai jelentették fel a zsinati bíróságon
A Magyarországi Református Egyház tíz tagja feljelenti Balog Zoltán püspököt a zsinati bíróságon – tudta meg az RTL Híradó Vargha Anikó egykori kántortól.
2024-04-18 17:49:43, Hírek, Aktuális Bővebben
Magyar Péter a Varga Judit-interjúról
Épp csak a kegyelmi botrányról és a kormánytagokat érintő korrupciós bűnügyről nem volt szó – reagált Magyar Péter a volt feleségével, a volt igazságügyi miniszter Varga ...
2024-03-28 21:01:25, Hírek, Aktuális Bővebben
Már református értelmiségiek is követelik Balog Zoltán lemondását
Református értelmiségiek, köztük egyetemi tanárok, lelkészek, fordítók és költők, nyílt levélben követelik Balog Zoltán lemondását, komoly visszaélések miatt vádolva őt a...
2024-03-22 12:57:56, Hírek, Aktuális Bővebben

Hozzászólások

Még nem érkezett be hozzászászólás! Legyen ön az első!

Hozzászólás beküldéséhez kérjük lépjen be vagy regisztráljon!
Oldal tetejére
Ezt olvasta már?
Karsai Dániel akként döntött, hogy 2024. március 31. napjával befejezi az ügyvédi tevékenységét és egyúttal ki...
Bővebben >>