. Ma Konrád, Tivadar napja van.
Fáklyák, evezés, emlékezés
2014-07-12 15:51:13
Fáklyák, evezés, emlékezés

Fáklyák, evezés, emlékezés

Július 15-én lesz hat éve, hogy elhunyt a kétszeres olimpiai bajnok Kolonics György, a hazai és a nemzetközi kenusport kiemelkedő alakja. Az évforduló alkalmából – csakúgy, mint az előző években – fáklyás emlékevezést tartunk Csepelen, tette közzé honlapján a Kolonics György Alapítvány.

 

Az eseményt a Kolonics György Alapítvány és a Merkapt SE szervezi, a résztvevőket 19 órára várjuk a Hollandi úti vízitelepre.

 

Kolonics György 36 éves korában, 2008. július 15-én, edzés közben hunyt el. A kiváló sportoló a pekingi olimpiára készült, az lett volna pályafutása ötödik ötkarikás fellépése. Két olimpiai bajnoki címe mellett a világbajnokságokon 15-ször, az Eb-ken háromszor állhatott fel a dobogó legfelső fokára.

 

A megemlékezésre 2014. 07. 15-én, kedden kerül sor, a helyszín ezúttal is a Csepeli Kajak-Kenu Egyesület Vízitelepe lesz, melynek címe: 1213 Budapest, Hollandi út 16.

 

 

Az összegyűltek 19 órakor szállnak vízre és közösen fölevezünk az 1000 méteres rajt fölé majd vissza a céltoronyig. Szokásos módon a Himnusz eléneklésével zárjuk a vízi-megemlékezést.

 

Aki evezni szeretne, saját hajóról célszerű gondoskodnia. Jelen pillanatban még több szabad sárkányhajó van, amelyeket a jelentkezés sorrendjében az érdeklődők rendelkezésére bocsájtunk. Fáklyák biztonságos rögzítéséről és fáklyatartóról a résztvevőknek kell gondoskodni, míg a fáklyákat a szervezők biztosítják!

További információ: melinda.patyi@mkksz.hu

 

Forrás: kolonicsgyorgy.hu

Utoljára frissítve: 2014-07-18 09:52:43

További híreink
Magyar Péter, a hiányzó hős
Bármilyen előzmény nélkül, mint derült égből a villámcsapás, én is úgy találkoztam először Magyar Péter nevével - Bruck András FB-jegyzete.
2024-04-13 08:33:55, Hírek, Sport Bővebben
Kovács államtitkár Magyar Péterről: ezt következmények nélkül nem lehet hosszú távon művelni
Szerinte Magyart elhagyta a felesége és ez bosszúállásra sarkallja.
2024-03-22 12:58:01, Hírek, Sport Bővebben
A Momentum szerint Sulyok Tamás méltatlanná vált a köztársasági elnöki pozícióra
Bedő Dávid, a Momentum frakcióvezetője szerint két hét alatt vált méltatlanná Sulyok Tamás a köztársasági elnöki pozícióra, ugyanis hazudott a családjával kapcsolatban.
2024-03-22 12:57:58, Hírek, Sport Bővebben

Hozzászólások

Még nem érkezett be hozzászászólás! Legyen ön az első!

Hozzászólás beküldéséhez kérjük lépjen be vagy regisztráljon!
Oldal tetejére
Ezt olvasta már?
Az önkormányzati választáson főpolgármesterként induló Vitézy Dávid a BKK-rendészet megerősítése után új szór...
Bővebben >>