A Csepeli Auth Henrik Fesztivál Fúvószenekar indulókkal várta a gyülekezőket, majd a templom harangja elütötte a delet, s a konferanszié köszöntötte a résztvevőket, a kerület vezetőit és a vendégeket. A Himnusz elhangzása után néhány gondolattal felvezette a programot:

– Mindössze húsz nap, de a magyar történelem talán legkiemelkedőbb húsz napja zajlott 1956-ban, Magyarországon. A nemzet felemelte a fejét és nemet mondott az elnyomásra, a diktatúrára és szembeszállt a világ akkori legnagyobb birodalmával.

1956. október 23-án az országszerte meginduló tiltakozások a fővárosban váltak tömegmozgalommá. A Bem szobornál tartott szimpátiatüntetés hamarosan rendszerellenes tömegdemonstrációvá vált. Ezt kifejezve a tömeg átvonult a parlament elé, ahol a közel kétszázezerre duzzadt tiltakozók meghallgatták Nagy Imre reformokat ígérő beszédét. Közben a tüntetők ledöntötték a Dózsa György úti Sztálin-szobrot, a kommunista diktatúra egyik jelképét. A Magyar Rádió épületénél estére ostromállapot alakult ki, s a fegyverhez jutott felkelők elfoglalták azt.

A forradalmat a szovjet csapatok fegyverrel fojtották vérbe, melyet a hatalomra emelt Kádár-rezsim megtorlása követett.

A forradalom leverését követően tilos volt nemhogy október 23-át megünnepelni, de akár forradalomként említeni is. A hivatalos álláspont szerint ellenforradalom zajlott, melyet reakciós és köztörvényes elemek szerveztek.

Október 23-a emlékét a külföldre emigráltak őrizhették nyíltan, itthon legfeljebb titokban lehetett szóba hozni.

Az 1980-as évek végén a rendszer gyengülésével párhuzamosan 56 valódi története kezd nyilvánosságot kapni.

1988-ban követelik Nagy Imre, és a kivégzett mártírok rehabilitációját, s rá egy évre, 1989-ben többszázezres tömeg előtt temetik újra a kivégzett miniszterelnököt és társait.

Október 23-a jelképpé válását jelzi, hogy 1989. október 23-án, az akkori, megbízott államfő, Szűrös Mátyás a parlamentnél összegyűlt százezres tömeg előtt kiáltja ki a harmadik Magyar Demokratikus Köztársaságot.

Az új, demokratikusan választott országgyűlés 1991-ben hivatalos Nemzeti Ünneppé nyilvánítja október 23-át.

A moderátor a gondolatokat egy idézettel zárta:

„A legázolt, bilincsbe vert Magyarország többet tett a szabadságért és igazságért, mint bármelyik nép a világon az elmúlt húsz esztendőben. Ahhoz, hogy ezt a történelmi leckét megértse a fülét betömő, szemét eltakaró nyugati társadalom, sok magyar vérnek kellett elhullnia – s ez a vérfolyam most már alvad az emlékezetben. A magára maradt Európában most ár csak úgy maradhatunk hívek Magyarországhoz, ha soha és sehol nem áruljuk, amiért a magyar harcosok életüket adták és soha, sehol – még közvetve sem – igazoljuk a gyilkosokat.” (Albert Camus – A magyarok vére, részlet)

A bevezető gondolatok után a Gór Nagy Mária Színi-tanoda növendékei emlékező műsort adtak elő az emlékmű mellett felállított színpadon.

A műsor után Borbély Lénárd polgármester tartott emlékező beszédet:

Jó napot kívánok, tisztelettel és szeretettel köszöntök mindenkit. Engedjék meg, hogy külön is köszöntsem Kovács Sándor tábornok urat, nagyon örülök, hogy Sanyi bácsi itt van közöttünk idén is. Engedjék meg, hogy én is – mindannyiunk nevében – megköszönjem a Gór Nagy Mária Színi-tanodának, hogy már nem első alkalommal, s úgy tűnik nem is utoljára, a rendkívül színvonalas előadásukkal emelték az ünnepségünk, emlékezésünk fényét. Köszönjük szépen!

Tisztelt Csepeliek, Kedves Emlékező Közösség!

Vajon mi jut eszünkbe, ha azt halljuk: 1956. október 23-a? Életkortól függően kinek-kinek, más. Sokan idéznék, hogy a szabadságharc után rengeteg embert végeztek ki és nagyon sokan kerültek börtönbe és csak megbecsülni lehet azok számát, akik emigráltak, hátrahagyva hagyományaikat, rokonaikat, gyermekkorukat. Máshol telepedtek le, a várt szabadság reményében.

Jómagam ahhoz a fiatal generációhoz tartozom, akik már csak tankönyvből tanulták, visszaemlékezésekben olvasták az 1956-os forradalom és szabadságharc történéseit, a magyar csodát és a szörnyű, kegyetlen megtorlást.

A könyvek, tanulmányok után sorsom úgy hozta, hogy a csepeliek bizalmából négy éven át a magyar parlamentben egy csodálatos asszony mellett foglalhattam helyet – Wittner Mária mellett, Marika néni mellett, aki 1956 hőse, Csepel Díszpolgára, halálra ítélt. Az ő közvetlen közelében ülhettem négy éven keresztül.

A kimondott, és a ki nem mondott szavak, szikrázó és könnyes tekintetetek meséltek a sorsfordító pillanatokról. Számomra benne teljesült meg, benne teljesül meg 1956 veszélye, ereje és példamutatása. És abban a lányban, akiről Marika néni oly sokat beszélt a parlamentben – őt úgy hívták, hogy Kati – Kati most a 301-es parcellában nyugszik, a többiekkel együtt.

Tisztelt Emlékezők!

Valószínűleg azok az egyetemista fiatalok, akik 1956. október 23-a reggelén elindultak óráikra, nem tudhatták, hogy estére a magyar történelem részeseivé, sőt azok alakítóivá válnak. Ez a nap már nem egy egyszerű, napos októberi nap volt az életükből, hanem egy sorsfordító pillanat.

Talán azok a forradalmárok, akik egyik napról a másikra legendás parancsnokokká váltak, ugyanúgy folyhattak bele az események és a történelem folyamába. Ilyen mitikus alakká vált az erdélyi származású Szabó János – akit mindenki Szabó bácsinak hívott. Harcostársai (különösen a fiatalok) lelkesedtek érte, közvetlenségéért, őszinteségéért, bajtársiasságáért. Amikor nyilvánvalóvá vált, hogy a forradalom elbukott, november 4-én nem tette le a fegyvert, a végsőkig kitartott társaival. 1957. január 19-én végezték ki.

Talán Tóth Ilona is véletlenül sodródott a tüntetők közé 1956. október 23-án. Pont ezen a napon töltötte be a 24. életévét. Egy orvostanhallgató számára nem kérdéses, hogy a sebesültek ápolásában, gyógyításában részt vegyen. November 4-e után is kitartott, röpcédulákat terjesztett, amelyben kitartásra buzdított társaival. Koholt vádak alapján, 1957. június 27-én végezték ki.

Talán Mansfeld Péter, a megtorlás legfiatalabb áldozata sem volt tudatában először annak, hogy mi történik körülötte és vele, hiszen 1956. október 23-án még csak 15 és fél éves volt. November 4-éig együtt harcolt a Széna-tériekkel, majd ezután a fegyverek összegyűjtésében segédkezett. 1957-től kezdve a rendszer esküdt ellenségévé vált, a kádárista rendszerrel szembeni bosszú, a forradalom újraélesztése hajtotta. 1958 tavaszán megpróbáltak végrehajtani egy fogolyszabadítást, de nem sikerült. Mansfeld Pétert 1959. március 21-én, tizennégy nappal a tizennyolcadik születésnapja után végezték ki.

Tisztelt Emlékezők!

1956. október 23-a, a szabadság és az összefogás napja! A magyarok a szabadságharc népe, amely mindig csak a szabadság rendjében érzi jól magát, és soha nem viselte el szabadságának semmilyen korlátozását! Magyarország 1956-ban összefogott a megszállók és az elnyomás ellen. Az összefogás ereje pedig olyan nagy volt, hogy megrengette a kommunista diktatúrát. Több ezer kioltott, és tönkre tett élet, a vérbe fojtott szabadságharc végképp leleplezte a diktatúra igazi arcát, az erőszakot, a terrort.

A magyarok hite a szabadságban azonban erősebb volt a félelemnél. Kiállásuk a nemzetért erősebb volt a fegyvereknél. A szabadságharcosok életét kiolthatták, de a nemzetből a hitet soha nem tudták többé kioltani.

A magyarok az óta is tudják: hogyha Magyarország összefog, akkor ereje megsokszorozódik és mindenre képes.

Így volt ez 1956-ban és így volt ez ma is.  

Kedves Csepeliek!

1956 gondolatai, megfogalmazásai 58 év után is útmutatóak. Összefogás. Összefogás nélkül nincs és nem is lehet felemelkedés, sikeres jelen és jövő, egy szebb, tisztább és modernebb Csepel.

Beiktatásomkor is hangsúlyoztam: minden csepeli ember polgármestere szeretnék lenni, meghálálni és megszolgálni a bizalmat, melyet Önöktől kaptam. Olyan testület élén állni, amely számára csak egyetlen szempont lehet, Csepel fejlődése, fejlesztése, az itt élők boldogulása, gyarapodása!

Ezen feladat megvalósításához garanciát jelent a kormány és a főváros hathatós támogatása, segítsége.

Tisztelt Csepeliek!

Kérem, közösen, együtt tegyünk meg mindent a mindennapok során is, hogy a kerületünk egy élhető, biztonságos és tiszta városrész legyen. A négyes pillér: a kormány, a főváros, az önkormányzat és a csepeliek egysége tartós, hosszú távon is biztos alapot képez a további építő munkához, a polgármesteri programomban meghirdetett 35 pont megvalósításához.

Kedves Emlékezők!

Ma, Nemzeti Ünnepünkön kegyelettel emlékezünk 1956 hőseire, áldozataira, akik vérüket, életüket is adták a forradalom és szabadságharc eszméjéért, szebb, szabad jövőjéért. Harcuk, önfeláldozásuk nem volt hiábavaló.

Így fogalmaz Wass Albert:

„Csak a vér s a nyelv tudja összetartani az embereket s a közös múlt emléke. Ha ez megszűnik, fölbomlik a világ.”

Köszönöm szépen, hogy meghallgattak.

A polgármester beszéde után a koszorúk elhelyezésével folytatódott a program.

Németh Szilárd országgyűlési képviselő a Magyar Országgyűlés nevében helyezte el az emlékezés koszorúját.

Borbély Lénárd polgármester, Ábel Attila és Morovik Attila önkormányzati képviselők, valamint dr. Szeles Gábor jegyző a csepeli önkormányzat nevében,

Kovács Sándor nyugalmazott vezérőrnagy, Csepel díszpolgára a Történelmi Igazságtételi Bizottság Katonai Tagozata nevében,

Fráter Olivér elnökhelyettes a Nemzetstratégiai Kutatóintézet nevében koszorúzott.

Aztán a helyi politikai pártok következtek: elsőként a Fidesz-KDNP, majd a Jobbik Magyarországért Mozgalom, és az LMP.

Szenteczky János és Dobák István önkormányzati képviselők az MSZP nevében,

Horváth Gyula önkormányzati képviselő a Demokratikus Koalíció nevében,

Dr. Szabó Szabolcs országgyűlési képviselő és Hudák János önkormányzati képviselő az Együtt-PM nevében helyeztek el koszorút.

A továbbiakban a Csepeli Lelkészi Kör követei, a Csepeli Gyermek- és Ifjúsági Önkormányzat képviselői, a Német Nemzetiségi Önkormányzat képviselői, a Vitézi Rend képviselői, a Magyar Politikai Foglyok Szövetségének nevében Rigó József, valamint a társadalmi- és civil szervezetek képviselői és a megemlékezők helyezték el az emlékezés virágait.

A megemlékezés a Szózat hangjaival zárult.

21. kerületi Hírhatár Online