Imre Erzsébet újságíró ezer szállal kötődött Csepelhez.

Az általános iskoláit a Petőfiben, a gimnáziumot a Jedlikben végezte el. Az érettségi után, 1953 szeptemberétől adminisztrátorként dolgozott a Csepel Művekben: először a Varrógépgyárban, majd 1955-től 1967-ig a Szerszámgépgyárban.

Közben tanult, az ELTE Bölcsészettudományi karán magyar-történelem szakon diplomát szerzett.

Már 1967-ben a Csepel újsághoz került. Újságíróként 1984-ig dolgozott a lapnál, ezt követően 1988-ig olvasószerkesztő volt a Hirlapkiadó Vállalat Központi Sajtószolgálatánál.

Nyugdíjasként visszatért a Csepel újsághoz, ahol még 1999-ben is (amikor megkapta az önkormányzattól a Csepel Díszpolgára kitüntetést), s még ezt követően is több évig aktívan dolgozott.

Tudósításai, publicisztikái révén több tízezer csepeli tekintette Imre Erzsébetet a személyes ismerősének. Ott volt a gyár, a kerület életét meghatározó, valamennyi sorsdöntő eseménynél.

Írásaiból Csepel múltja és jelene jól megismerhető. (Érdemes visszalapozni a Csepel újság bekötött évfolyamaiban.)

Figyelme mindig az élet ezer gondjával küszködő alkotó és gondolkodó felé fordult.

A kerületben sok százan köszönhetik neki, hogy tehetségével, írásaival hozzájárult hétköznapi, szorongató gondok megoldásához.

Munkássága során számtalan újságíró pályakezdését egyengette. (Jómagam is külsősként, gyakornokként, és pályakezdő újságíróként, majd a lap munkatársaként sokat tanultam tőle – a szerkesztő megjegyzése).

Az országos sajtóban és a közigazgatásban sokan dolgoztak, talán még mindig dolgoznak olyanok, akik itt, Csepelen, tőle tanulták meg az újságíró mesterség fogásait.

Életművével, írásaival, embert formáló áldozatkészségével elévülhetetlen érdemeket szerzett Csepel szellemi értékeinek gyarapításában.

A történelem kutatása, népszerűsítése mellett a magyar nyelv védelmét, ápolását - vérbeli bölcsészként - szintén szívügyének tekintette.

Az itt idézett publicisztikája, mellyel rá emlékezünk, szintén ebben a témában született (Csepel újság, 2003. február 7. LV. évfolyam, 2. szám, 2. oldal)

„Anyanyelvünk becsülete

Ma, amikor olyan természetesnek érezzük, mint az éltető levegőt, hogy az országban mindenütt magyar szót hallunk, nem is gondolunk arra, hogy ez nem mindig volt így, de ma is féltett kincsként kötelessége óvni, ápolni anyanyelvünket minden hazáját féltő embernek.

S eszünkbe jut-e, hogy nemzeti nyelvünk híven őrzi történelmünk emlékeit is, hírt ad azokról a korokról is, amelyekről a história semmit nem jegyzett fel.

Háromezer éve, hogy obi-ugor rokonainktól elváltunk, azóta beszélhetünk egységes nyelvet bíró, önálló magyar népről. Több mint egymillió magyar szót jelentő szókincsünk zömében finnugor eredetű, ősi sajátosság a hangulatfestő, hangutánzó kifejezések gazdagsága, de nyelvünk alapvető szabályait is a finnugor őshazából hoztuk, például a többes szám -k jelét, az igék módjeleit, és még több más egyezést.

Hosszú lenne felsorolni, hogy az uráli átjáró vidékén ért iráni hatásoktól kezdve a magyarság vándorlása közepette, majd a honfoglalás óta hányféle néppel érintkezve, milyen szavakkal gazdagodott nyelvünk. Erejét példázza az 1540-ben Szkhárosi Horváth András által leírt vízió: „Érccé válik fejed felett a szép csillagos ég...”, vagy gondoljunk a kortárs Balassi Bálint érzelmektől túláradó költészetének nyelvi tökéletességére.

Azt a nyelvi gazdagságot, szépséget, melyet örököltünk, veszélyezteti, hogy az emberek jelentős része, különösen a felnövekvő nemzedék keveset olvas, önszántából alig forgatja klasszikus, nagy költőink, íróink köteteit, így szókincse, kifejezésmódja szegényes.

Nem kevésbé veszélyes anyanyelvünkre az idegen szavak áradata, mely áthatja mindennapi életünket. Ezért született meg a (2003 – a szerk. megjegyzése) január elsején életbe lépett úgynevezett nyelvtörvény, amely kimondja, hogy az üzletek megnevezésében, az árucikkeken, a gazdasági reklámokban, az újságokban, rádió- és tévéműsorokban, a közterületeken és a tömegközlekedési eszközökön csak úgy jelenhetnek meg idegen nyelvű feliratok, illetve szövegek, ha azokat ugyanakkora méretekben magyarul is feltüntetik.

Ez szolgálja az információs szabadság jogának gyakorlását is, de reméljük, hogy nem a bírságolástól való félelem tartatja be a törvényt, hanem anyanyelvünk becsülete.

I. E.”

***

Imre Erzsébet temetése 2020. január 17-én, pénteken, 14 óra 15 perckor lesz a Csepeli Temetőben.

Emlékét megőrizzük!