A Kis-Dunában tapasztalt halmegbetegedésekről korábbi cikkünkben írtunk.

Ezúttal a szakemberek véleményét ismerhetik meg: a Szent István Egyetem Halgazdálkodási Tanszékének szakvéleményét az rdhsz.hu honlap tette közzé.

"Átnézve a rendszeresen végeztetett laboratóriumi víz- és halvizsgálatok eredményeit, valamint bejárva a hatalmas vízterület (kb. 2.000 ha) jellegzetes zugait, és magunk is boncolva random gyűjtött halakat (ponty, amur, dévérkeszeg, ezüstkárász) megállapíthattuk, hogy a mindenkori kezelőnek nehéz dolga van, ha a saját döntésük miatt kialakuló helyzet mellett még a természet adta adottságokkal is el kell számolniuk bárki felé.

Vegyük először is a vízparamétereket. Megállapítottuk, hogy akkreditált laboratóriumok gyakran mértek több tízszeresen magasabb értékeket, mint a halakra toxikus koncentrációk. Ezen értékek akkor adódtak, amikor az illetékes vízügy a belvizek és a Duna vizének mozgatásával, keverésével próbált valamit javítani a hidrometeorológiai körülmények (belvizek, aszály) miatt kialakult helyzettel. Nem nehéz megérteni, hogy a mezőgazdaságilag művelt területekről a Ráckevei Duna-ágba vezetett víz természetesen terhelt az agrokémia és a földművelés (műtrágya) használta vegyszerekkel (esetlegesen a szennyvíztisztítókból a Duna-ágba engedett elfolyóvizek tovább rontják a helyzetet). Elsősorban a nitrátok (pétisó) és a belőlük kialakuló mérgező nitrit származott ebből a kivédhetetlen forrásból.

A halak esete is hasonló. A Szövetség vezetése bizonyíthatóan szakszerűen, és a hazai vezető iskolák szakembereivel együttműködve végzi napi tevékenységét, azonban az általuk gondosan előnevelt, majd telepítésre kiválasztott hal egy élővilágában „túl gazdag”, de vegyesen ipari- és kommunális hatásokkal terhelt, gyakorlatilag turisztikai környezetbe érkezik. Míg a szaporítás és nevelés környezete a legkritikusabb halbiológiai és halegészségügyi szabályok próbáját is kiállja, addig a nyíltvíz túlnépesedett és káros környezeti hatásokkal terhelt élőhelyei gyakorlatilag kórokként jelentkeznek a frissen betelepítendő, „naív”, tenyészett halaknál. Tessék az erdeinket hízókkal és jerkékkel elárasztani és nézzük meg, mi lesz a sorsuk és a jeles vadászaink fognak-e örülni a táphoz (etetőanyag) szokott méretes lapály kocáknak, vagy a kövéren bégető merinó jerkének?! Ezentúl az ilyen burokban előnevelt fajok – halaktól az emlősökig – „friss húsnak” számítanak a természetben évmilliók óta jelenlévő vírusoknak, baktériumoknak és főleg parazitáknak. Senki ne csodálkozzon, ha az újonnan telepített állomány hetek alatt parazitákkal fertőződik, hiszen azok a természetes vizekben sokkal jobban fejlődnek, mint a hibákban szegényes, fegyelmezett tógazdaságban. Az utóbbiban nincsenek jelen a KÖZTIGAZDÁK (csigák, kagylók stb.) milliói, csakúgy, mint nem kell számolni jelentős RAGADOZÁSSAL (hüllők, madarak, emlősök) sem.

Egyetemi laboratóriumban megvizsgálva a rendelkezésünkre bocsátott halakat (27 példány: különböző fajú és korú pontyfélék) azt találtuk, hogy valamennyi faj látensen fertőzött a rájuk természetesen jellemző belső- és külső élősködőkkel, valamint a kültakarójukon megszokott, esetenként fakultatív patogén szerephez jutó mikroorganizmusokkal (baktériumok, gombák). De a leggyakrabban talált elváltozások a külső erőbehatás okozta sérülések (beszakadt horog, madárvágás stb.) voltak. A korábban Lernaea Copepoda rák (mely egyébként is tagja a vizek természetes zooplankton állományainak) kártételének vélelmezett felületesebb-mélyebb gyulladásos elváltozások is mikroszkópos vizsgálattal többnyire sérülések után kialakult lokális bőrgyulladásnak bizonyultak, de gyakran fordult elő a pontytetű (Argulus foliaceus – szintén rákféle) parazita szúrásai nyomán kialakult hám- és irharétegben jelentkező vérzés és pustula.

A közelmúltban a vízügyi hatóságok újra megnyitották a Kvassay Zsilipet, így a zsilipen keresztül (és a Tassi-zsilipen át) a hónapok óta vízátfolyás nélkül maradt holtág gyakorlatilag megújult, a vízminőségi és természeti körülmények javulása következett be, illetve az alacsony vízállás és a leromlott vízminőségi paraméterek következtében kialakult gyakorlatilag „pangó vizet” felhígította/átmosta. Ebben a „megújult” környezetben a minden vízre természetesen jellemző belső- és külső élősködőknek (és számos fejlődési alakjuknak) is kisebb esélye van találkozni a halakkal, azaz a gazdaszervezetekkel.

Megjegyzendő, hogy ilyen nagyméretű természetes vízterületen a halgazdálkodásra jogosultnak gyakorlatilag semmilyen eszköze és lehetősége sincs a különböző halbetegségek kezelésére, ugyanis az érvényes európai úniós szabályozás miatt nincs a halgazdálkodásban használható engedélyezett készítmény, gyógyszer. Főleg a rákszabású paraziták ellen korábban alkalmazott szerves foszforsavésztereket száműzték a gyógyításból a környezet és az élelmezés-egészségügy szempontjai miatt. A nagyon szűkös, de rendelkezésükre álló technológiai megelőzési módszereket (a telepítendő halak folyamatos állategészségügyi kontrollja, tartás és tenyésztéstechnológiai körülmények optimalizálása, halszállítási előírások betartása stb,) a Vezetőség maradéktalanul betartotta.

A közeljövőben a Ráckevei Duna-ágba tervezett haltelepítéseket továbbra is javasoljuk, mert a tógazdasági körülmények között nevelt, kitelepítésre szánt halak a halgazdaságban egyre nehezebben találják meg a nekik megfelelő körülményeket (magas egyedsűrűség, fogyatkozó természetes takarmány miatt kialakuló fehérje hiány stb.).

Végezetül és összefoglalóan: mindenkinek el kell fogadnia a természeti adottságok (több ezer éves parazitafauna, növekvő halevő madár populáció) okozta elváltozásokat a halakon, de ami ellen összefogással küzdhetnének a sporttársak az az ipari-, kommunális- és turisztikai káros hatások tömege. „A gőzt a dugattyúkhoz, és ne a kürtökhöz”, mondták a tapasztalt hajósok, és nem a befolyásolhatatlan időjáráson mérgelődtek, keresve a felelőst, mondjuk a vétlen kapitányt. Az is az igazsághoz tartozik, hogy a természetben élő vízi és szárazföldi gerincesek valamennyi gazdafaja az eddigi közlemények és megjelentetett szakkönyvek szerint több tucatnyi parazitával fertőzött állandóan, csak az a kérdés: hajlandó-e valaki ennek mikroszkópos vizsgálattal utánajárni, vagy csak a saját – jó esetben nem dioptriahibás – szemének hisz."

Dr. habil. Baska Ferenc
halpatológus állatorvos, tanszékvezető

Dr. Bokor Zoltán
halászati szakértő, tudományos munkatárs

Forrás: rdhsz.hu