. Ma Auguszta napja van.
Csetényi Etelka / 1912-1994 /
2017-04-25 09:45:31
Csetényi Etelka / 1912-1994 /

Csetényi Etelka / 1912-1994 /

"1941-ben 8 tantermes iskolát avattak az akkori Verbőczy István téren. A tanítói oklevéllel rendelkező 9 fős tantestület egyik alapító tagja volt Csetényi Etelka is. Nem akármilyen pedagógusként, több mint 50 évet töltött el ebben az iskolában.

 

Már fiatal korában kitűnt szakmai felkészültségével, hisz ő volt az első a kerületben, aki "mintatanítást" tartott. (Abban az időben ez különleges kitüntetésnek számított.)

Generációk kerültek ki szárnyai alól, akik hosszú évek múltán is vissza - vissza jártak hozzá.

 

A történelem viharai, a háború, a forradalom is ebben az iskolában találták meg őt. Teltek, múltak az évek, új kollégák, új gyermekek jöttek, Etelka néni pedig szeretettel dolgozott, oktatott, nevelt. 9 Az elemi iskolából nyolcosztályos iskola lett, ehhez viszont magasabb iskolai végzettség kellett.

 

Így elvégezte Etelka néni a biológia - földrajz szakot, majd később a rajztanári diplomát is megszerezte. Szerette a gyermekeket, az embereket, minden élőlényt, minden tárgyat. A szívéből, a lelkéből, egész emberi mivoltából olyan őszinte szeretet sugárzott, amely magához vonzotta a gyerekeket, a felnőtteket, szülőket, kollégákat, ismerősöket. Szerették őt. Tanítványai kedvesek, udvariasak, szerények voltak, mint ő maga is. Csak jót láthattak tőle.

 

Jól tanított, jól nevelt, példamutató életet élt. Nem túlzás azt mondani, hogy neki az iskola az otthona. Ő valóban az iskoláért élt. Bárhova lépünk, bárhova tekintünk is az iskolában, minden reá emlékeztet, minden a keze nyomát őrzi.

 

Az általa készített legelső gyűjtemény 1959-ben készült el. A falra helyezett, s a vitrin alatt őrzött ásvány - és kőzetanyag, melyben 160 millió éves leletek is vannak, a Föld és az Élet fejlődését szemlélteti. Egy másik vitrin a tengeri élet egy pillanatát ábrázolja, preparált cápa, rája, tengeri csillag, remeterák tekint a nézelődőre.

Ezt az anyagot Eta néni mentette meg, melyet közvetlen a háború után ki akartak dobni egy múzeumból.

 

Hímezni a tanyasi asszonyoktól, de legfőképp, édesanyjától tanult meg. Gyönyörű varrottasait, hímzéseit az iskolának ajándékozta. Saját kezűleg faragta, készítette el a kis kun szobát is, melyet szintén vitrin őriz.

Csetike néni gyűjtőszenvedélye soha nem csillapodott. Járta az országot, a piacokat, gyűjtötte, vásárolta a régi - régi népi eszközöket, tárgyakat. A hosszú évek alatt olyan értékes gyűjteményre tett szert, amellyel elénk tárta egy régen elfeledett, városi ember számára pedig teljesen ismeretlen világot.

Észrevétlenül került be az iskola falai közé szülőföldje, Bösztörpuszta szegény, de csodálatos paraszti világa. Van Itt miskakancsó és csupor, eke, rézmozsár és vajköpülő, szövőszék és citera, busó fejek és vadásztrófeák, de itt csillog az ezüstgombos mellény, és minden szem sokáig nézi a kalocsai népviseletet őrző ruhát is.

 

Mindez egy élet munkája.

 

Az Ügyes kezek szakkör munkáiból kiállítást rendeztek, vásárra bocsátották az elkészített munkákat. Mindez újabb kis bevételt jelentett. A több száz darabból álló gyűjteményt 1981-ben a Néprajzi Múzeum védetté nyilvánította.

 

De 1981-gyel nem ért véget Etuka néni gyűjtőmunkája. Kis tanári szobájában tovább raktározta a javításra váró újabb és újabb szerzeményeket, melyeknek mindig talált még helyet az iskola falain. A tárgyakat életre keltette, az élőlényeket gondozta.

 

Minden napi élethez szorosan hozzátartozott a másokról való gondoskodás. Kutyák, cicák, kóbor állatok találtak nála menedéket. Etette, itatta őket, mindezzel példát mutatva a gyerekeknek, akik szívesen csatlakoztak hozzá, s vettek részt az állatok babusgatásában.

No, és a virágok! Az irodákban, a tanáriban, az ebédlőben, a folyosókon minden felé Eta néni virágai. Csak ő locsolhatta őket. Minden nyáron, amikor a tantestület tagjai vidáman pihentek nem gondolván munkahelyükre, ő rendszeresen bejárt gondozni őket. Átültette, szaporította, rendbe hozta, ápolta a növényeket.

 

Az élete az iskola volt. Hatalmas szívében mindenki talált helyet. Soha nem okított, soha nem bántott meg senkit, a mindenkit meghallgatott, mindenkivel beszélgetett. Őt ismerni kellett. S aki megismerte, megszerette, s rengeteget tanulhatott tőle. " Isten ezt az utat jelölte ki nekem " - mondta, s ő boldogan, fáradhatatlanul haladt ezen az úton.

 

(Hargitai Ferenc visszaemlékezése)

 

Csetényi Etelka pedagógust az önkormányzat 2011-ben posztumusz díszpolgári címmel tüntette ki.

 

2017. május 3-án, a Hermann Ottó Általános Iskolában – a Hermann Ottó Napok keretében - Csetényi Etelkáról elnevezett kerületi néprajzi vetélkedőt tartanak.


Forrás: hermanotto.hu

A címkép a Csetényi Etelka álta létrehozott gyűjtemény egyik darabját ábrázolja, amely az iskola falát díszíti. 

További híreink
Visszatér a pornókirály, Kovi újra forgat
A négyszeres pornó-Oscar-díjas rendező, Kovács „Kovi” István arról beszélt a Blikknek, hogy az elmúlt években sok felkérést kapott, ezért visszatér a pornóiparba.
2024-03-09 13:31:54, Hírek, Kultúra Bővebben
Lévai Anikó háttérhatalmáról is beszélt Magyar Péter
Hetek óta téma a sajtóban, hogy kivel és pontosan miről tárgyalt Magyar Péter, Varga Judit volt férje a Karmelitában, erről most konkrétabban fogalmazva kijelentette, hog...
2024-02-28 13:22:44, Hírek, Kultúra Bővebben
Lecsalózták a DK alelnökét, Varju Lászlót
Erőszakos csalónak nevezte Varju László DK-s országgyűlési képviselőt a Fidesz kommunikációs igazgatója az MTI-hez pénteken eljuttatott videónyilatkozatában, emlékeztetve...
2024-02-26 12:34:43, Hírek, Kultúra Bővebben

Hozzászólások

Még nem érkezett be hozzászászólás! Legyen ön az első!

Hozzászólás beküldéséhez kérjük lépjen be vagy regisztráljon!
Oldal tetejére
Ezt olvasta már?
Korrupció miatt gyanúsítottként hallgatta ki a nyomozó főügyészség Baja Ferenc volt szocialista minisztert.
Bővebben >>