| Csepel közigazgatási változásai, fejlődése |
|
| 2019-09-26 10:41:29 |
Csepel közigazgatási változásai, fejlődése
Csepel falu – a ráckevei Savoyai uradalom részeként – egy öt évvel korábban keltezett úrbéri szerződés nyomán 1717-ben született újjá. Ötven évvel később már temploma is volt.
Csepel 1775-ben
A Duna szigetén lévő településtől északra (az 1780-as pozsonyi és az 1790-es budai országgyűlések között) fekvő Buda az ország harmadik legnépesebb városa volt, s a vele szemben lévő Pest a negyedik legnépesebb város volt.
1823-ban, Petőfi Sándor születésének évében így nézett ki Csepel.
Négy évvel később Pest már az ország legnagyobb városává fejlődött, s Buda negyedik volt a sorban. 1831. Pest, Buda és Óbuda fővárosként való egybeforrasztásának gondolata a tényleges egyesítés előtt már jóval korábban megfogalmazódott. A Világ című művében használta Széchenyi a „Budapest” elnevezést, amivel Magyarország leendő fővárosát illette.
Hét év elteltével szörnyű árvíz söpörte el Pest házait, s Csepel települést is. Csepel falut lerombolta a az ár, csak temploma, a plébánia és két ház maradt meg. A ráckevei uradalom új, magasabban fekvő helyet jelölt ki az újjáépítésre.
1839 őszére felépültek az új csepeli házak, az elkészített telepítési tervek szerint. Öt évvel később elkészült az első vasútvonal Pest és Vác között, s 1848-ra gyakorlatilag elkészült a Széchenyi Lánchíd is, mely lehetővé tette Pest és Buda összekapcsolását. 1848-ban 150 ezer fős lakosság élt a két városban, Pesten és Budán. Néhány újság és egyesület nevében már szintén használta a „Budapest” nevet – a nagyközönséget így szinte észrevétlenül nyerték meg a Budapest-gondolat számára. erre az évre mindenkinek egyértelmű volt, hogy az önálló magyar állam székhelyének Budapestnek kell lennie.
„„Miután a főváros csak úgy lesz hatalmas, ha benne egy igazgatóhatalom lesz, csak úgy lesz létében virágzó, ha törekvésében egy lélek, egy akarat által vezéreltetik, csak úgy lesz boldog, ha a külön érdekek egy közös érdekbe olvadnak fel.” A bukott szabadságharc után a császári adminisztráció 1849. november 8-án politikai, december 10-én pedig közigazgatási szempontból is egyesítette Budát és Óbudát. 1850. november 13-án Pestet és Budát egy közigazgatási egységgé egyesítették, majd pár nap múlva zárt várossá nyilvánították és lakóit fogyasztási adó fizetésére kötelezték.
1866. Széchenyi, az ekkor megjelent „Buda-pesti por és sár” című művében azt fejtette ki, hogy mit kellene tenni, hogy igazi fővárossá fejlődjék Buda és Pest. (A következő évben királlyá koronázták I. Ferenc Józsefet) Wahrmann Mór országgyűlési képviselő indítványozta 1870. júliusában Buda, Pest, és Óbuda egyesítését.
Az Andrássy-kormány még az egyesítés előtt terveket készített egy modern nagyváros létesítésére, a Duna-part rendezésére, hidak, utak, kikötők, közraktárak építésére. A cél érdekében 24 millió forintos állami kölcsönnel Állami Pénzalapot hoztak létre, és életre hívták a Fővárosi Közmunkák Tanácsát, melyet 32 éven át Podmaniczky Frigyes báró vezetett. Az egyesítés megnyitotta az utat Budapest világvárossá fejlődése előtt, elősegítette az ipar és a kereskedelem gyors és nagyarányú növekedését, a közintézmények fejlődését.
1871. Kiegyezés A polgárosodó társadalomban bevezették a virilis rendszert. amely a hagyományos elit rovására erővel hozta hatalmi helyzetbe a polgári közép- és felsőközéposztály. A helyi legnagyobb adófizetők elitje és a diplomás értelmiség automatikusan helyet kapott (a törvényhatósági bizottsági tagok felét ők tették ki, a többit választották) a megyei és városi törvényhatósági bizottságokban.
„A ki ma lefeküdnék s ötven év múlva ébredne föl Magyarország fővárosában, tudna csak igazán beszélni arról, a mit mi halványan elképzelünk. Először is hidak, azután a törvény paragrafusai fognak a kettőből egy várost csinálni; aztán jön a polgárok szelleme, közérzülete, hogy megkoronázza a művet. Az egyesülést, a dolgok új rendjét új közigazgatás fogja képviselni és tovább fejleszteni. A kupak szellem megriadva az európai föladattól, menekülni fog a Forumról s a fekete tenger árboczosai s a nyugat gőzmozdonyai itt fognak találkozni, a magyar főváros területén, képviselete hatóságának védelme alatt. Ez a város lesz a legnagyobb, legotthoniasabb, a legczivilizáltabb, mely a német Bécsen innen a kelettel összeköti a nyugatot, raktára és bizományosa lesz egy egész kereskedői világnak: ellepve idegen, a világ minden tájékáról összehordozkodott néppel: gazdag, híres, élvezetekben, látni valókban és mindenben, a mit emberi szem és szív megkíván, pazarul megáldott. Egy szóval fekvésénél s főleg a most élő nemzedék áldozni kész voltánál fogva világváros… És ha csak ez lesz, nem az lett, a minek álmodja a rajta rajongással csüggő nemzet. Budapestnek ennél többnek kell lennie, Budapestnek egyúttal fenekestül magyarnak kell lennie.” Felismerték a városegyesülés érdekében tett közigazgatási reformjavaslatot, valamint itt fogalmazódott meg elsők között a Budapest világváros koncepció.
+ Óbuda mezőváros + a Margit-sziget egyesítéséről
December 17-én, egyetlen ülésen a főrendiház elfogadta a törvényjavaslatot, és a december 22-én megkapta Ferenc József aláírását is. A december 23-i kihirdetéssel az 1872. évi XXXVI. törvény hatályba lépett: Budapest megszületett.
Csepel városközpontjának felvételi rajza 1882.
Budapest 10 kerületből állt: 3 Budán, 7 Pesten. „Budapest főváros környékén fekvő városoknak és községeknek a fővárossal történő egyesítése régi, több évtizedes múlttal bíró törekvés. E törekvés lényegében Pest, Buda és Óbuda városok egyesítésekor (1873) nyomban jelentkezett, nyilvánvalóan azért, mert a megállapított határ már akkor sem felelt meg a viszonyok követelményeinek. A főváros kömyékén fekvő városok és községek ter/szerűten fejlődése, további új telepek rendszertelen keletkezése folytán a fővárossal történő egyesítésre irányuló törekvés évről-évre fokozott mértékben jelentkezett. Az egyesítést azonban a kapitalista rendszer osztályszempontjai megakadályozták. A törvényjavaslat a törekvés reális céljait és gyakorlati szükségességét mérlegelve Budapest főváros területét akként állapítja meg, hogy a kömyező 7 megyei várost és 16 nagyközséget a fővárossal egyesíti.”
Miközben az ország a Millennium lázában égett, Budapest székesfőváros lett, s megnyílt az Ezredévi kiállítás, s a főváros környéki elővárosok a városias igényű fejlődés útjára léptek, Csepelen teljesen falusias állapotok uralkodtak, még az 1890-es években is. (Bár a csepeli parasztok már élénk pesti piacozást folytattak. Az agglomeráció Magyarország gazdasági központjává vált. A hadianyaggyártás, és a Weiss Manfréd Művek révén elindult a fejlődés a csepeli gyárban. 1900-ban Csepel nagyközségnek 4,5 ezer lakója volt.
1901. Nagy-Budapest gondolata: Az első hivatalos dokumentum, mely konkrét kezdeményezést fogalmaz meg ebben a tárgyban, valószínűleg Pest vármegye közigazgatási bizottságának 1901. évi jelentése, melyet 1902. március 13-án terjesztettek a miniszterelnök elé. A jelentés szerint égetővé vált kérdés „a székesfővárosi környező községek és településeknek a székesfővároshoz történő becsatolása”. Indokolásul elsősorban a közbiztonsági szervezet elégtelen voltát hozták fel.
Ebben az évben felépült Csepelen a községi vágóhíd. Ekkor Csepelen még semmilyen szabályozása nem volt az építésnek. Az utak makadámosak voltak, csak egy utcában volt kövezés.
1908. Harrer Ferenc tanácsjegyző (Bárczy Istvánnal közösen jegyzett) koncepciója a főváros körüli 30 helység Budapesthez csatolására, az elővárosi övezetek egységes szabályozása. Ekkor már 60 ezer elővárosi embernek rendszeres személyes budapesti kapcsolata volt – közlekedtek. A TERV hosszú időre fiókba került. Ez a kor színvonalán rendkívül alapos urbanisztikai, statisztikai, közigazgatás-tudományi elemzést ad, s ennek alapján tesz javaslatot az egyesítendő terület meghatározására. A tervezet tárgyalására nem került sor, azonban a következő évek vitáiban hivatkozási és igazodási ponttá vált a politikában és a sajtóban egyaránt. Ettől az időtől kezdve folyamatosan készültek különböző tervek, melyek elsősorban a városrendezés, az építés- és lakásügy területén sürgették a környéknek a fővárossal közös kezelését. Nagyon tanulságos s a történelem által egyértelműen igazolt Harrer Ferenc megállapítása: „a városiasulás első időszakában a községek keresik a várossal a kapcsolatot, de ennek részéről a hajlandóság nincs meg, s mikor azután a városra nézve válik fontos érdekűvé a bekapcsolás, akkor már a községek idegenkednek tőle”.
A magyar uralkodó körök részéről éppen a századforduló körül nyilvánult meg mind erősebb formában az a politikai igény, hogy a kettős pólusú Osztrák-Magyar Monarchia osztrák fővárosa, az európai jelentőségű Bécs mellé mielőbb felfejlesszék a másik ország politikai központját, a magyar fővárost: Budapestet. Ezen törekvések jegyében születtek meg a magyar iparpártoló törvények és folyt a kiegyezés óta töretlenül az erőltetett ütemű Budapest-fejlesztés, amely a politikai eszközökkel is siettetett közművesítést is magában foglalta. Ez a törekvés ugyancsak hozzájárult ahhoz a monumentális méretű ipari-pénzügyi-gazdasági centralizáció létrejöttéhez az ország fővárosa és környéke keretében, amely az egész Magyarország arányos fejlődése szempontjából sem indokolt, sem célszerű nem volt. A főváros magasabb fejlettségi szintje az országnak mintegy részleges kettészakadásához, az elmérgesedő város-falu ellentét, vagy a Budapest-vidék ellenségeskedés kialakulásához vezetett
1908-ban megnyílt az első mozi Csepelen, s a gyár közelsége miatt egy csomó bérház épült, majd a faluhatáron létrejöttek a telepek: a Szabó, a Csikász, majd 1909-ben az Újtelep (amit Jajtelepnek is neveztek). 1910. Budapesten 880.371 lakos, Csepel nagyközségben 9,5 ezer. 1912. A gubacsi zárógáton át a helyiérdekű vasút Erzsébetről Csepelre érkezett. A villanyvilágitás kiépítése elindult Csepelen. 1913. A WM Művekben 5000 munkás dolgozott
A világháború előestéjén a főváros már nemcsak a népesség tömörülése miatt, hanem gyáriparilag is Nagy-Budapestté változott.
1915. Polgári iskola Csepelen 1916. augusztus 11. A Budapest székesfővárosi m. kir. államrendőrség hatásköre a Pest-PilisSolt-Kiskun vármegyében fekvő Csepel község egész bel- és külterületére kiterjesztetik.
A háború befejezésekor a Weiss-műveknek 28 ezer munkása volt, 250 hektáron elterülő gyártelepe 216 épületből állt. Ekkoriban több tízmillió darab lőszert gyártottak Lengyelországnak, aki azt magyar hadisegélyként kapta és a lengyel–szovjet háborúban használta fel. Később a román megszállók elhurcolták a gyár berendezéseit, a termelés visszaesett. 1919. A főváros déli peremén épült városok, községek vízellátását szolgálta az első világháború folyamán a Wekerle-lakótelep részére az Államkincstár által finanszírozott és később is fenntartott vízmű. Ez a Wekerle-telepi vízmű a Budapest és Kispest között létesített lakótelepen kívül Kispest, Pestszenterzsébet, később Csepel, Soroksár és Pestszentlőrinc lakossága számára biztosította a közműves vízellátást. A vízművet 1919-ben helyezték üzembe, majd két évtizeden keresztül folyamatosan fejlesztetek. A második világháború előtti időszakban ez volt az egyetlen állami tulajdonban és kezelésben működő vízmű. Az ún. Wekerle-telepi vízmű táplálására Csepel sziget észa-ki részén, Csepel és Szigetszentmiklós között 5 db aknakút és 3 db csőkút készült, ami további 4 aknakúttal bővült. Az akkor kiépült kúttelep lett évtizedek múlva a Fővárosi Vízművek déli vízbázisának az alapja. A kutak mellett létesített szivattyúház a Soroksári Duna-ágat keresztező két fővezetéken (NA 400 és NA 600) keresztül szolgáltatott vizet kezdetben a Wekerle-telep és Kispest, a későbbi években épült leágazások segítségével Pesterzsébet és Soroksár részére. A HORTHY-RENDSZER IDEJÉN IS FELMERÜLT CSEPEL BUDAPESTHEZ CSATOLÁSA. ERRE A CSEPELIEK VEGYESEN REAGÁLTAK.
CSEPEL – A KIKÖTŐ KIJELÖLT HELYEKÉNT – FEJLESZTÉSI TERÜLET VOLT. A FŐVÁROS AZONBAN INKÁBB ÉSZAK FELÉ FEJLŐDÖTT. 1920-as évek: Csepelen megindult a kertvárosias beépítés 1924. Gubacsi híd – két párhuzamos híd, a korábbi zárógát és zsilip utóda 1926. Szabadkikötő. A két világháború között Csepel (a WM Művek és a Szabakikötő révén) lakosságában rohamos fejlődés állt be. Ezt azonban még mindig nem követte a városiasodás. (Az éppen betelepült Királyerdő volt a legrendezetlenebb) 1927. Kvassay híd. Ebben az évben már cikk jelenik meg Csepel várossá alakulásáról.
1930. Csepel lakosságának 74 százaléka munkás. A csepeliek nem kapnak vizet a csepeli vízműből. Por- és sártenger a telepeken, a világítás hiánya, a közlekedés megoldatlansága, Duna-parti odúlakók… Az 1930-40-es évekre kialakultak Csepelen a kertvárosi részek megkülönböztethető arculatai.
Csepel, amikor elvesztette északi részét
1930. májusában az 1930: XVIII. tc. (Budapest székesfőváros közigazgatásáról) jelentősen módosította a kerületi beosztást: négy új kerület kialakítását határozta el, XI-XIV. sorszámokkal, amelyek azonban csak a következő tíz év folyamán alakultak meg ténylegesen. Ezenkívül Budapesthez csatolták Csepeltől az állami kikötő területét, valamint Budakeszitől a város tulajdonában álló erdőterületet. A fővárosnak 14 kerülete lett (de Csepel még mindig nem tartozott oda). A sajtóban továbbra is ment a polémia arról, akar-e Csepel várossá alakulni?
1930. A trianoni békeszerződés után a Horthy-korszak konszolidációs politikája következett. Az elcsatolt magyarlakta területekről sokan költöztek (illetve menekültek) a fővárosba. Közülük sokan laktak pályaudvarokon, vasúti vagonokban. Így a lakosság az 1930-as évekre Budapesten meghaladta az egymilliót.
1930-as évek – autóbuszjárat a fővárosba.
Jelentős lépés volt a Közmunkatanács hatáskörének kiterjesztése a Pest környéki települések rendezése érdekében. Amikor a Közmunkatanács hatáskörét 1937-ben Budapest környékére is kiterjesztették, egyik első ténykedése a peremtelepülések építési övezeteinek megállapítása — azt a célt szolgálta, hogy a Budapesttel egységes rendezés alapját megteremtse. Ez azt jelentette, hogy a városrendezés területén már lényegében megvalósult Nagy-Budapest létrehozása.
1935. nyarán Szigetszentmiklós határából a királyerdei területrészeket Csepelhez csatolták. 1937. A lapokban élő téma: Csepel fővároshoz való csatolásának kérdése. 1938-ban, az utolsó békeévben Budapesten, az országterület e fél százalékán élt a lakosság 17%-a, itt működött az összes gyárüzem 47%-a, itt dolgozott a magyar gyári munkásság 62%-a, és itt állították elő az egész hazai ipari termelés 57%-át.
1939-1945. A második világháború 1939. Új budapesti építési szabályzat alkotása (ismét a Harrer Bizottság): egész Budapest területe városias kialakításra szánt terület. Településépítési politika – a megfelelő lakás biztosítása (távlatokban 2 millió fő részére). Parkhálózat építése a fővárosban, a zavaró üzemek kitelepítése, illetve a kevésbé zavaróak déli peremre telepítése. 1941. A jobbirányú közlekedés bevezetése.
Az újságok arról cikkeznek, hogy „lassan, de biztosan alakul Csepel városodása”. Szóvá teszik, hogy a főváros már több mint 10 éve tartozik Csepelnek az elcsatolt Szabadkikötő fejében fizetendő 3 milliós kártérítéssel. Az év végére kiderült, Csepel mégsem lesz önálló város. Helyette fővárosi kerületté válik, Árpád-város néven. 1942-ben a csepeli lakosság népszavazáson kinyilvánította: a fővároshoz akar tartozni. 1942. Fővárosi tanulmány az egyesítés érdekében. A munkástöbbségű peremkerületek Budapesthez kapcsolódását a jobboldali politikusok demagóg érvekkel ellenezték. Nagy-Budapest létrehozására a 2. világháború előtti városatyák nem vállalkoztak. A jelentősen megcsonkított autonómia birtokában a városvezetés cselekvésképtelennek bizonyult az 1940-es évek eseményeivel szemben, tehetetlenül szenvedte el a nyilas rémuralmat, lakossága egy részének elhurcolását - s végül egy esztelen háború pusztítását, amelynek eredményeképpen Budapest az egyik legtöbbet szenvedett, leginkább lebombázott, elpusztított városa lett Európának.
A KOMMUNISTA PÁRT (A BUDAPESTI PÁRTOK KÖZÖTT) TÚLSÚLYBA KERÜLT A MUNKÁSKERÜLETEKBEN – BUDAPEST HATÁRAIN KÍVÜL IS. 1946. a Kvassay híd újjjáépítése 1947. A Gubacsi híd újjáépítése
1948. ELKEZDŐDÖTT A CSEPELI GYORSVASÚT ÉPÍTÉSE. Csepel felzárkóztatását pártdöntéssel határozták el, s alulról jövő kezdeményezésnek állították be. CSEPELRŐL KÜLDÖTTSÉG MENT RÁKOSIHOZ: CSATOLJÁK CSEPELT BUDAPESTHEZ. FOGADTA ŐKET SZERETETTEL. RÖGTÖN INTÉZKEDETT, S AZONNAL MEGTÁRGYALTA A POLITIKAI BIZOTTSÁG ÉS A KÖZPONTI BIZOTTSÁG IS. A DÖNTÉS VÉGREHAJTÁSÁNAK MEGSZERVEZÉSÉVEL KÁDÁR JÁNOS BELÜGYMINISZTERT BÍZTÁK MEG. 1949. év második felében már teljes mértékben folyt a fővárossal azonos gazdasági egységet képező városoknak és községeknek a fővárossal való egyesítése iránti szervező tevékenység.
Ennek az igénynek a kielégítésére már NagyBudapest perspektívájának jegyében került sor. Ugyanis a belügyminiszter Csepel községet 1949. évi szeptember hó 11-ével megyei várossá alakította át, de az 5.205/1/1949/III/3. sz. leiratából kitűnően már úgy, hogy Csepel megyei város polgármestere a budapesti kerületi elöljárók által ellátott tennivalókat látja el és a kerületi elöljáróéval azonos hatósági jogkört gyakorol, Pest-PilisSolt-Kiskun vármegye alispánjának Csepel megyei városra vonatkozó hatáskörében és felügyeleti jogkörében viszont a főváros polgármestere jár el.
1949. szeptember 11-vel Csepel nagyközséget megyei várossá szervezték.
1949. októbere. Az elmaradt, falusi jellegű Csepel megyei jogú város lett (70 éve) 1950. január 1-jével Budapesthez csatolt - az 1949. évi XXVI. törvény (Budapest főváros területének új megállapításáról) alapján - huszonhárom környező, addig önálló települést: hét várost (KÖZTÜK CSEPELT IS) és tizenhat nagyközséget, létrejött az ún. Nagy-Budapest, amely 22 kerületből állt.
1950-ben arról hoztak döntést, amit az élet akkor már mintegy félszázada létrehozott és a korábbi időszakok és hatalmi rendszerek kormányai vagy nem akartak, vagy nem tudtak megvalósítani. EZÚTTAL AZONBAN A CSEPELI LAKOSSÁGOT NEM KÉRDEZTÉK MEG, AKARNAK-E BUDAPEST RÉSZÉVÉ VÁLNI. Nagy-Budapestnek nevezik Budapestet 1950. január 1-jén kialakult területével. A közel fél évszázados területbővítési elgondolás az 1949. évi XXVI. törvény elfogadásával 1950. január 1-én, a Rákosi-rendszerben valósult meg. Nagy-Budapest létrehozásakor a város területe 525,2 négyzetkilométerre nőtt, lakosainak száma 1,6 millió volt. Az elnevezés már a 19. század végén megszületett, és már 1950 előtt is a közigazgatás némely ágában (Államrendőrség, Közmunkatanács stb.) valóságos tartalmat nyert. A környező települések Budapesthez csatolása fél évszázadon át folyamatos szakmai és politikai viták tárgya volt. Végül a második világháború utáni kommunista hatalomátvétel teremtette meg a politikai feltételeket a történelmi jelentőségű lépés megtételére. A város hivatalos neve továbbra is Budapest maradt.
Nagy-Budapest megszületését az ekkor már 76 éves Harrer Ferenc, aki még a nagy városfejlesztő, Bárczy István polgármester felkérése alapján 1906-ban tanulmányt készített az ügyről s azóta is fáradhatatlanul harcolt az újabb városegyesítésért, így méltatta és köszöntötte:
1950. október 22-én a fővárosban „tanácsválasztásokat" tartottak, ezt követően alakult meg a Budapesti Városi Tanács és a kerületi tanácsok. Nagy-Budapest kialakításával egyidejűleg történt meg tehát a szovjet típusú tanácsi igazgatási rendszer fővárosi bevezetése is. Ennek nyomán Budapest 1873 óta külön fővárosi törvényben körülírt autonómiája megszűnt. Bevételeivel a kormány rendelkezett, s a főváros a központi - azaz állami - forrásból igényelte a működéséhez szükséges anyagi keretet. Az ebben az időszakban zajlott újjáépítés során jött létre a ma látható lakótelepek és gyárak többsége. 1950. Elindul a csepeli városközpont rekonstrukciója. Az I-II. ütem, Rákóczi Ferenc út-Kossuth Lajos utca (Ady Endre útig) = 1112 lakás 1951. május 1. A Csepeli Gyorsvasút megnyílt (vonalán a Kvassay gyorsvasúti híddal).
EZZEL SZOROSABBÁ VÁLT A KAPCSOLAT A FŐVÁROS BELSŐ RÉSZEIVEL. HÁTRÁNYOK IS ÉRTÉK A KERÜLETET, HISZEN 1950-TŐL KEZDVE A VIDÉKI VÁROSOK GYORSABBAN, ÖNÁLLÓAN FEJLŐDTEK, MINT CSEPEL. CSEPEL VEZETÉSE AZÓTA IS A FŐVÁROSTÓL FÜGG: ÍGY VOLT EZ A SZOCIALIZMUS IDEJÉN, S ÍGY VAN EZ A RENDSZERVÁLTÁS ÓTA IS.
1960-as évektől Budapesten lassult a népességnövekedés, ugyanis adminisztratív eszközökkel próbálták visszafogni a bevándorlást a nagyobb lakáshiány elkerülése céljából, lakást főleg budapesti, vagy legalább 5 éve Budapesten dolgozó személynek utaltak ki, így megkezdődött a városkörnyéki falvak, kisvárosok népességének gyors növekedése. A lakáshiány lakótelepek felépítését tette szükségessé.
Valahol itt kellett volna megállni a történelmi visszatekintéssel, mert az ez után következő időszak már a közvetlen múltunkhoz tartozik. Sokan végigéltük, s még emlékszünk rá, s a fiatalabbak talán még nem is hallottak róla. Innen kezdve tehát - ismeretterjesztő jelleggel - felidézzük Csepel, a XXI. kerület szinte kézzelfoghatóan kitapintható történetének néhány állomását. Mert az emberek hajlamosak megfeledkezni a közelmúlt eseményeiről...
1970-es évek. a városközpont rekonstrukciójának III.-IV. üteme, a Völgy utcáig (a Rákóczi Ferenc út és Táncsics Mihály út között) = 3400 lakás + 24 tantermes iskola + 450 fős óvoda + 200 fős bölcsőde + orvosi rendelő + gyógyszertár + 6400 nm kereskedelmi egység + 3000 nm szolgáltató egység épült.
1980. Budapest lakossága elérte növekedési csúcspontját. Az 1980-as években Budapest lakossága csökkenni kezdett, ám Csepel lakossága a lakótelepi beruházások következtében még növekedett. 1981-1988. A csepeli városközpont rekonstrukciójának V. üteme, 3230 lakás + 24 tantermes iskola + 200 fős óvoda + 100 fős bölcsőde + könyvtár + tornacsarnok. 1989. Rendszerváltás.
A HAZAFIAS NÉPFRONT CSEPELI SZERVEZETE – TUDOMÁNYOS MEGALAPOZÁSSAL - FELÜLVIZSGÁLATRA, MÉRLEGLÉSRE AJÁNLOTTA A BUDAPESTHEZ TARTOZÁS KÉRDÉSÉT: MENJÜNK, VAGY MARADJUNK? A CÉL: MENNÉL TÖBB JOGOT SZEREZNI A CSEPELIEKNEK. -VOLT AKI ELLENEZTE AZ ELSZAKADÁST (PEDIG CSAK ANNAK MÉRLEGELÉSÉRŐL VOLT SZÓ)
1990. Csepel mai arculatát - döntő részben - a második világháborút követő és 1990-ig tartott időszak építette fel, az akkori gazdasági lehetőségek és politikai eszmék lenyomatának is tekinthető.
1990-2010. Demszky Gábor a főpolgármester
A rendszerváltás után hozott önkormányzati törvény széles jogosítványokat adott a fővárosi kerületeknek. A Fővárosi Önkormányzat csak nehezen képes önálló várospolitikát folytatni, A KERÜLETEK PEDIG MÉG NEHEZEBBEN ÉRVÉNYESÍTIK ELKÉPZELÉSEIKET. 1993: Elszakadni Budapesttől? A rendszerváltás utáni első turnusban, Hajdú Béla polgármestersége idején – a fővárosi központi szennyvíztisztítómű elhelyezése kapcsán – területfejlesztési vita tört ki a főváros és annak XXI. kerülete, Csepel között.
1993. augusztus 10. A csepeli önkormányzat úgy döntött, népszavazással tisztázza a helyzetet. A csepeli politikusok úgy vélték, hogy a főváros vezetése kezdettől fogva gátolja az ipari válságövezetnek tekintett kerület fejlesztési terveinek megvalósulását. A helyiek nem gyógyuló sebe, hogy az Expo helyszínét nem a sziget északi részén jelölték ki, és fájó pont az is, hogy a főváros a Galváni híd helyett a Lágymányosi híd felépítése mellett döntött. Az igazi viszály azonban a sziget északi részén tervezett szennyvíztisztító kapcsán robbant ki a két önkormányzat között. A csepeliek szerint a mintegy 200 hektáros beépítetlen terület hasznosítása létkérdés a munkanélküliség sújtotta kerület számára, ám a szennyvíztisztító terve miatt a főváros nem járul hozzá a jelenleg mezőgazdasági művelés alatt álló terület övezeti átsorolásához, és ez mindenféle fejlesztést megakadályoz. A végső érv, az elszakadási népszavazás kezdeményezése drasztikus, de logikus lépésnek tűnhetett: az egykori önállóság „visszaszerzése” révén a fejlesztési döntéseknek immár nem állhatja útját a főváros. A főváros készülő közigazgatási reformja egyformán kezelné az eltérő gondokkal küzdő kerületeket – ez is hozzájárult a szakítópróbához. Hajdú Béla polgármester előzetesen nem konzultált sem a közműcégekkel, sem a fővárossal. A népszavazás időpontja: 1993. szeptember 25. A megválaszolandó kérdés: „Egyetért-e azzal, hogy Csepel jelenlegi közigazgatási határaival – a fővárosból kiválva – ismét önállóvá, megyei jogú várossá alakuljon a következő általános önkormányzati választás napján?” Az önkormányzat a Szegvári Péter volt főjegyző által vezetett City Consulttól rendelt tanulmányt, amely úgy ítélte meg, hogy Csepel önálló megyei jogú városként költségvetési többlettel számolhat. Az SZDSZ számításai ennek ellenkezőjét állították. Az önkormányzat úgy ítélte meg, hogy a csepelieket csak jelentéktelen többletköltségek fogják terhelni a közüzemi díjak emelkedése révén. Az SZDSZ – a közüzemi vállalatok tájékoztatása, illetve saját számításai alapján – arról informálta a lakosságot, hogy egy átlag csepeli család 1785 Ft-tal lesz kénytelen többet fizetni víz-, csatorna-, távfűtés-, szemétszállítási, illetve telefonszámlája kiegyenlítésekor.
A főváros dominanciája továbbra is érvényesült, közben (állami és fővárosi segítség hiányában) a CSM gyárterület egyre rosszabb állapotba került.
58. Utoljára frissítve: 2019-09-27 13:36:00 |
1849. június 24-én Szemere Bertalan elrendelte a városok egyesítését :
1872. november 5. , A Deák párti Reform újság:
1872. XXXVI. törvény: Buda szabad királyi város + Pest szabad királyi város 
1873. november 17. Díszközgyűlés = egyesítés, (146 éve)
A KIS-BUDAPESTBŐL 1873-ban CSEPEL KIMARADT. A FŐVÁROS HATÁRA A SZIGETCSÚCSON HÚZÓDOTT. A falu lassacskán fejlődött. 1890-ben megnyílt az első postahivatal, 1896-ban pedig az első gyógyszertár Csepelen.
Az új Országház felavatása után négy évvel, 1906-ban Bárczy István – a negyedik - budapesti polgármester (majd főpolgármester, 1918-ig) – Nagy-Budapest megteremtésének előkészítésére - várospolitikai koncepciót dolgozott ki: a polgárság igényeinek kielégítését, a kültelkek fejlesztését, az elővárosi övezet Budapesthez csatolását is felvetette. Céljai között szerepelt a nép megfelelő művelése, a városigazgatás és szervezet szabályozása (koncentrálás a műszaki gondok megoldására), valamint a községesítés (a kommunális szolgáltatók városi tulajdonba vétele), a kislakásépítő tevékenység (adómentesen) és a szociálpolitikai gondolkodás, s a közoktatásügyi és közművelődési, kulturális beruházások (oktatás-iskolák, a fővárosi könyvtár fejlesztése)
WM-gyár. A fő megrendelő a hadsereg volt. Az első világháború éveiben a gyár dolgozóinak létszáma közel 30 ezerre duzzadt, a háború után azonban hatezer alá apadt.
