Miközben a Nagy Futam keretében Forma-1-es versenyautók és mindenféle repülő szerkezetek ejtették ámulatba május elsején a budapestieket a Várbazár környékén, a Városligetben pedig javában zajlott a majális (sőt a Királyerdőben Retro Majális vette kezdetét), kerületünkben egy igen különös társaság, a Pannónia-rajongó motorosok tartottak találkozót a Csepel Művek Gyártelepen, a Pannónia MGTSZ (Magyar Gépjárművek Túra Szakosztálya) szervezésében, a Veterán Autó-Motor Magazin szerkesztősége előtt.

Egy picit többen jöttek el, mint a szervezők gondolták: a 75-100 motor (ennyire számítottak előzetesen) helyett 300-nál is több motorkerékpár érkezett, s az érdeklődőkkel együtt a résztvevők létszáma már a háromezret közelítette.

Borbély Lénárd polgármester a gyártelep I. kapujánál, Fóti Gyulával, a Pannónia MGTSZ elnökével közösen leleplezte azt a lézergravírozott márványtáblát (melyet Havas László készített), amely annak állít emléket, hogy 40 évvel ezelőtt fejezték be Csepelen a motorkerékpár gyártást.

Az egész napos motoros rendezvényt ennek az évfordulónak szentelték: ennek keretében előadások, visszaemlékezések hangzottak el, a pannóniások bejárták a gyárat, majd egy szürke Csepel teherautó felvezetésével a Királyerdei Művelődési Ház melletti parkolóba vonultak – az öt kilométeres útvonalat a rendőrség biztosította – hogy csatlakozzanak a Csepeli Retro Majálishoz.

A motorcsodák (a Pannóniák mellett minden más féle motorkerékpár is látható volt) kavalkádja sok látogatót vonzott: akik motorral érkeztek, egymás járgányát vizslatták értő szemmel, a gyalogosan, vagy autóval érkezők pedig irigykedve szemlélték a két-, vagy háromkerekűek látványát, és vágyakozva szippantottak bele a kékes Pannónia-füstbe, miközben az egy-, két- és négyhengeres motorok berregésének kánonját hallgatták.

A kétkerekűek mellett ott voltak a háromkerekűek is: az oldalkocsisok és a pótkocsis motorkerékpárok.

Minden Pannónia típus látható volt, a teljes gyártmányskála darabjai felvonultak.

Nagy érdeklődést váltottak ki a katonai motorkerékpárok is.

Aztán a figyelem a rámpára terelődött: Fóti Gyula felkonferálta az első előadót, Borbély Lénárdot, Csepel polgármesterét.

– Szeretettel köszöntök mindenkit kerületünk lakói nevében. Nagyon örülök, hogy ilyen szép számmal összegyűltek. Csepel az a kerület, az a település, amely a Pannónia motor szülőhazája, ha úgy tetszik a bölcsője. Bizonyára sokan tudják, hogy Csepelen még báró Weiss Manfréd gyáriparos idejében kezdték el a motorkerékpár gyártást, s később elindult a Pannónia motoroknak is a gyártása. Immár – sajnos – negyven éve annak, hogy ez a motorkerékpár gyártás megszűnt (ennek emlékére az imént egy emléktáblát is lelepleztünk).

Szeretném elmondani mindenkinek, hogy Csepelen az önkormányzatban arra törekszünk… ha most körbenéznek itt a gyár területén, vagy pedig csak magára a Pannónia gyártásra gondolok, akkor mégis csak valamilyen szinten szomorú a szívünk, hiszen ez a gyár már régen nem az a gyár, amely a rendszerváltás előtt volt. Hiszen az ipari tevékenység nagyban megszűnt… Viszont mi arra törekszünk, hogy Csepelen újra beindítsuk az ipart és újra beindítsuk a gazdaságot, ilyen értelemben.

Éppen ezért itt is örömmel mondhatom el, hogy pont a tegnapi napon sikerült bejelentenünk a Külügyminisztériumban egy olyan beruházást, amely következtében egy logisztikai-ipari központ települ ide kerületünkbe, s több mint 200 munkahely fog így létrejönni Csepelen.

Visszatérve a motorokhoz… nagyon jó szórakozást kívánok mindenkinek a mai napra, és jó időt is, ami azt gondolom, meglesz. Még annyit hadd mondjak el, hogy Csepelen most Retro Majális zajlik a Királyerdei Művelődési Háznál, amely este egy Zorall koncerttel zárul. Úgy tudom, hogy közös motorozás keretében azt a részt is érinteni fogják. Nagy szertettel várok ott mindenkit és jó szórakozást kívánok a mai napra.

Fóti Gyula – aki folyamatosan friss információkkal látta el a résztvevőket, s miközben a négyhengeres Pannónia berregését hallhattuk – kis szünet után bejelentette a következő előadót, a közgazdaságtudományok földrajzi doktorát, dr. Bolla Dezsőt, a Csepeli Helytörténeti és Városszépítő Egyesület elnökét, aki Csepel múltjáról beszélt a hallgatóságnak.

– Tisztelettel és szeretettel üdvözlöm az egybegyűlteket. Nagy örömmel tölt el bennünket, amikor az utakon egy-egy Pannóniát látunk, és felcsendül a hangja ennek a csodálatos motornak, vagy érezzük a kétütemű motor keverékének füstjét. Itt most van részünk benne. Örömmel üdvözlöm még egyszer Önöket. Nagy öröm nekünk, csepelieknek, hogy ennyi Pannónia-barát van az országban és a világban. Gyűjtők tömege foglalkozik a Pannóniákkal, s jó látni ezeket a nagyszerű motorbicikliket. Persze, az itt megjelent más márkák kedvelőit is szeretettel köszöntöm, hiszen a motorozás egy általános, és teljes körű szeretetkör, és érdeklődési kör.

Arra kértek, hogy szóljak Csepel történetéről. Néhány mondatot mondok erről, s megnyugtatom Önöket: nem kezdem el az ókornál. Hiszen itt már vagy 2000 éve élnek emberek.

A magyarok a honfoglalás korában jelentek meg a térségben, s akkor keletkezett Csepel falu, amely valaha a szigetcsúcs környékén volt. Később virágzó mezővárossá vált. A szigetet a magyar uralkodók nagy része – III. Bélától II. Lajosig – szertettel és tisztelettel látogatta, hiszen kitűnő vadászterület volt. A szigetcsúcson valamikor egy királyi kastély állt. A török időkben Csepel elnéptelenedett.

Az 1712-es úrbéri szerződés után támadt fel újra Csepel, amikor délszláv és német telepesek újra létrehozták Csepel falut. A régi község területére települtek – de nem volt szerencsés a választás: sokszor (vagy tizenháromszor) mosta el az árvíz a települést, míg az 1838-as árvíz után elpusztult szinte az egész sziget is és Csepel falu is. Akkor költöztek erre a környékre, ide, az I-es kapuval szemben lévő térre és környékére. Itt jött létre az új Csepel 1838-39-ben.

Ez az idő Budapest szomszédságában úgy telt, hogy a falu megmaradt agrár-településnek. A kapitalizmus csak 1893-ban tört be Csepelre, amikor Weiss Manfréd és Weiss Bertold létrehozták lőszer-szétszerelő üzemüket, tőlünk délre, a víztorony környékén voltak az első műhelyek és a bekerített terület idáig tartott, ahol most elfordultunk a főútvonalról.

A lőszer-szétszerelést – amely veszélyes üzem volt – azért telepítették a falutól messzebbre, mert robbanásveszélyt jelentett. A robbanás aztán be is következett: kétszer is volt nagy robbanás Weiss Manfréd életében. A második rendkívül tragikus volt, 1909-ben, amikor majdnem tíz fiatal halt meg itt a nem messze levő műhelyben, a robbanás következtében.

Weiss Manfréd sok iparág iránt érdeklődött, de alapvető foglalkozása a hadiipar volt. Ezt fejlesztette magas színvonalra itt, Csepel térségében. De a motorizáció is érdekelte: az első repülőgép gyár létrehozásában is részt vett, s egyik fő részvényese volt a Lágymányosi Repülőgépgyárnak, amely az első Világháború alatt nagyszámú repülőgépet gyártott.

Ez a gyártelep az első Világháború alatt vált hatalmassá. Növekedett a község felé. Itt mögöttünk jöttek létre a vaskohászati üzemek, amelyek követték az 1896-ban létrehozott fémművet. Martinmű működött itt, kovácsoló gyár, nagykalapács. Itt a szomszédban jött létre a gyár igazgatósága is. Most az egykori szerszámraktár előtt állunk, talán a korszakból megmaradt egyik legszebb épület ez, amelyet a magyar építésztörténet számon tart. A csepeli ipari épületek nagy értékeként.

Mellettünk áll a gyár valamikori vezérigazgatósági épülete, amelynek alsó kapujánál márvány lépcső is jelzi, hogy fontos hely volt Weiss Manfréd életében és az első világháború idején, ahol többször tartott tanácskozást Weiss Manfréd.

Weiss Manfréd nem tartózkodott állandóan Csepelen. Hetente három-négyszer jött ki Csepelre, amíg az automobilizmus nem indult be, addig lovas kocsival, azt követően pedig egy Fiat autóval kezdte az autózást Csepelen.

Az első világháború utáni összeomlás idején a gyár is tönkre ment. A tízezer lakosú Csepel községben az első Világháború idején 28 ezren dolgoztak a Weiss Manfréd gyárban. Amikor megszűntek a háborús megrendelések és a trianoni szabályok korlátokat szabtak, úgy visszaesett a termelés, hogy 1920-ban 400 embernek volt csak munkája: tessenek elképzelni, milyen nehéz helyzetben voltak az emberek.

A 20-as években a gyár haditermelése – visszaszorítva - végig megmaradt, viszont elkezdődött itt is a motorizáció. Gondolom, Önöket első sorban ez érdekli. Személyautó gyártással próbálkoztak, kétütemű autóval, amelyik nem volt igazán sikeres – bár egyszer majdnem megnyerték vele a monacói versenyt…

Aztán elindult a repülőgép gyártás Csepelen – licenc alapján. Aztán eljutottunk a motorhoz, de erről majd nálamnál sokkal hivatottabb szakértő fog szólni. 1929-ben már 250-es motort gyártottak, amely nem vált szériatermékké. Aztán egy segédmotoros kerékpárral (amelyből a Helytörténeti Gyűjteményben van egy példány) kezdődött meg igazán a motorkerékpár gyártás, tömegméretekben, s fejlődött az 1930-as évek folyamán.

A második Világháború idején a csepeli gyár is részt vett a Botond Programban – ez egy teherautó-gyártási program volt. Aztán gyártottak Zrínyi harckocsit, rohamlövegeket, s nagymértékben folyt ebben a gyári tömbben a lőszer- és hadianyag-gyártás is. Éppen ezért az amerikai bombázók sűrűn látogatták Csepelt. Már az első bombázás idején, 1944. április 3-án érte bombázás a csepeli gyárhoz tartozó Horthy-ligetet elsősorban és a szomszédos kilencedik kerületet. Éjszaka pedig már Csepel, s a gyár is kapott bombát, de igazi nagy bombatámadások a gyárat nem érték el: pechjére a csepelieknek, inkább a községre hullottak a bombák.

Míg aztán nyár idején több száz nehézbombázó, négymotoros B-24 Liberátorok és B-17 Flying Fortressek bombázták a gyárat. A legsúlyosabb támadás 1944. július 27-én érte a gyárat, amelynek következtében mintegy 65 százaléka elpusztult az addigra már hatalmas, jelentős ipartelepnek, ahol 30 ezer ember dolgozott. Érdekes módon a bombatámadásoknak több volt a községi áldozata, mint a gyári, mert itt a hatalmas bunkerokben el tudták helyezni az embereket és nagyon kevesen pusztultak el.

Képzeljék el – ha már a háborúról szólok -, hogy milyen szörnyű volt: véget ért a bombatámadás, s csak két-három óra múlva engedték ki az embereket ezekből a szűk bunkerekből, ahol 2500-an szorongtak, mert még robbantak az időzített bombák, vagy az itt lévő lőszerek!

A második világháború után – s talán itt ragadom meg az alkalmat, május elseje révén, hogy szóljak azokról, akik ebben a gyárban és ebben az országban dolgoztak, akik műszaki és gazdasági vezetők voltak, s a nagyon sok munkásról – az emberek újjáépítették a gyárat, s nagymértékben hozzájárultak az ország újjáépítéséhez.

Alig fejeződött be a romeltakarítás, megkezdődött a motorgyártás. A 30-as években gyártott Turán után a túramotort gyártották, aztán jött a 100-as Csepel, a 125-ös, majd a 250-es, amelyből szép példányokat látunk itt is.

Aztán elindult a Pannónia gyártása, többek között.

A gyár fő termelése nem a motorgyártás volt, de jelentősége nagyon nagy volt, és híressé az országban a Csepeli Műveket elsősorban a motorgyártás tette. Aztán eljutottunk a hetvenes évekhez, amikor – sajnos – 1975. október 24-én, legördült az utolsó motorkerékpár is a szerelősorról. Attól kezdve lefelé szállt a Csepel Művek csillaga…

Annak idején ezen az úton nagyobb forgalom volt, mint a Nagykörúton, teherautók, motorkerékpárok pöfögtek, itt gyártott teherszállító kocsik haladtak, emberek ezrei jöttek naponta Csepelre a gyorsvasúttal: 35 ezer ember dolgozott a Csepel Művek vállalatainál is.

A rendszerváltás maga alá temette a Csepel Műveket is, amelyik azért nem ment teljesen tönkre, - vigasztalásképpen mondom itt Önöknek – vannak termelő üzemei a gyárnak, s itt mögöttünk működik az ország egyik legnagyobb erőműve, aminek bővítése most folyik. Kapacitása jelenleg eléri a paksi egynegyedét, s ha a bővítés elkészül, a paksi teljesítmény felét fogja szolgáltatni. Tehát van termelés is a gyárban, de elsősorban nem ez a fontos, hanem inkább a kereskedelem, raktározás, logisztikai műveletek.

Nagy öröm, hogy él tovább a Pannónia, pedig 40 éve nem gyártanak már egyet sem belőle, és viszonylag kevés maradt abból a majdnem 700 ezer motorkerékpárból, amely Csepelen készült. Ez a szám nagyon nagy. De ha figyelembe vesszük, hogy amikor megszűnt a Pannónia-gyártás, akkor csak a Yamaha gyártott évente 700 ezer motorkerékpárt. Sajnos a Yamahával való szerződés nem jött létre – ha élne, akkor beszélhetnénk arról, hogy van most is magyar motorgyártás, és van Csepel motor.

Végezetül szeretném felidézni, hogy tíz évvel ezelőtt, 2005-ben, ebben az épületben rendeztünk egy kiállítást a motorkerékpár gyártás bezárásának szomorú évfordulója kapcsán. Már akkor terveztük Ocskay Zoltánnal, néhai Takács Józseffel, Zémann Istvánnal, Kabódi Ferenccel, hogy létrehozunk egy csepeli motortörténeti állandó kiállítást. Munkálkodtunk rajta, de nem sikerült…

Én most ezt a lelkesedést, az Önök akaraterejét tisztelettel szemlélve mondom, hogy reménykedem benne: egyszer sikerül megvalósítani. Remélem Önök is segítenek ebben. Ha egyetértenek vele, tapsoljanak az ötlet kapcsán. Köszönöm a figyelmüket!

(Folytatása következik)

21. kerületi Hírhatár Online