. Ma Emma napja van.
A (galamb)szárnyra kelt, ám kissé szárnyaszegett dicsőség
2020-02-29 13:27:33
A (galamb)szárnyra kelt, ám kissé szárnyaszegett dicsőség

A (galamb)szárnyra kelt, ám kissé szárnyaszegett dicsőség

Három éve olvashattuk az önkormányzat honlapján az örömhírt:

Október 20-án átadták a teljesen felújított tüdőgondozó épületét, ahol vadonatúj röntgen berendezések is fogadják a betegeket és a munkatársakat. Az intézményt két hónap és egy nap alatt varázsolták újjá a Csepeli Városgazda munkatársainak közreműködésével.A munkálatok mintegy 30 millió forintba kerültek. Felújították az intézmény összes helyiségét, kicserélték a fal- és padlóburkolatokat, vadonatúj utcafronti nyílászárókat építettek be. A bejáratot úgy alakították ki, hogy a mozgássérültek is könnyen az épületbe juthassanak, emellett akadálymentessé tették a vécé használatát. A vizesblokkok új burkolatot, berendezéseket és szerelvényeket kaptak, a mennyezeten kicserélték a lámpákat. A rendelőkben korszerű bútorokat, számítástechnikai eszközöket helyeztek el. Rendbe tették az udvart, ahol a földcsere után növényeket ültettek.”

 

A legfrisebb hír szerint pedig:

Az Állami Egészségügyi EllátóKözpont (ÁEEK) 64 millió forintos támogatásának köszönhetően újabb egészségügyi fejlesztések valósulnak meg a kerületben. A rendelkezésre álló összeget új eszközök beszerzésére és a tüdőgondozó akadálymentesítésére fordítja a Tóth Ilona Egészségügyi Szolgálat.”

 

Dícséretes az igyekezet, bizonyára lelkiismeretes munkát is végeztek.

Egy apró bibi (vagy talán kettő is) azért felvetődik a felújítások közepette:

 

- Vajon – miközben csaknem százmilliót költenek el egy épületre – miért hagyták figyelmen kívül az építészetben, a házrenovációban és a műemlékfelújításban alkalmazott alapelvet: először a tetőt tegyük rendbe, aztán (a megújult tetőzet védelmében) jöhet a többi tennivaló, azaz fentről lefelé haladnak?

Úgy tűnik a csepeli önkormányzat vezetőinek, szakembereinek nehezükre esik tekintetüket magasabbra emelni saját köldöküknél.

Saját vállukat veregető reklámtáblákkal, betegelégedettségi és dolgozói elégedettségi kérdőivekkel, minőségbiztosítási hókuszpókusszal támogatják meg saját dicsőségük fényezését, miközben rájuk szakad a tető!

 

Nagy szükség van az akadálymentesítésre, elismerem. Támogatom is az ezirányú fejlesztést.

Azt azonban nem értem, hogy az akadálymentesítést miért nem az embereknél kezdték el? Mert a látszat szerint a galambokat részesítették előnyben!

 

Akkor most, itt az összegzésben, mindenki számára érthetően összefoglalom:

Kettő darab nagyméretű táblán hirdeti arcképével megerősítve a polgármester és a körzet önkormányzati képviselője, hogy milyen pöpec munkát végeztek. Az egyik a Kis János altábornagy utcában, a másik a Táncsics Mihály utcában még ma is látható.

 

Aki azonban nyitott szemmel jár, az mást is lát a cifra bejárati ajtón kívül: mégpedig azt, hogy az U alakú épület Vermes Miklós utcai szárnyán az utca felőli oldalon, a Táncsics Mihály utcai szárny udvari oldalán a tető, a kémények mellett több helyen beszakadt, s a hatalmas réseken az oda befészkelt galambok akadálytalanul közlekedhetnek ki-be.

Kedves olvasónk, aki erre felhívta figyelmenkünket, így fogalmazott:

-Vajon, ez valami speciális galambvédelmi akcióterv része lehet?

A rések hónapok óta csak szélesednek, az eső rajtuk becsorog, ázik az épület. Az esővíz pedig bemossa a galamb-guanót az épület belsejébe, amely így fertőzővé válik.

Akárhogy is, semmiképpen nem szolgálja a csepeliek tüdőgondozását, sem az ernyőképszűrő állomás zavartalan működését.

(Maximum a galambok örülnek ennek, nekik viszont nincs szavazati joguk...)

 

 

Bárány Tibor – 21. kerületi Hírhatár Online

 

Fotók: Bárány Tibor

Utoljára frissítve: 2020-02-29 13:46:21

További híreink
Balog Zoltánt saját hittársai jelentették fel a zsinati bíróságon
A Magyarországi Református Egyház tíz tagja feljelenti Balog Zoltán püspököt a zsinati bíróságon – tudta meg az RTL Híradó Vargha Anikó egykori kántortól.
2024-04-18 17:49:43, Hírek, Aktuális Bővebben
Magyar Péter a Varga Judit-interjúról
Épp csak a kegyelmi botrányról és a kormánytagokat érintő korrupciós bűnügyről nem volt szó – reagált Magyar Péter a volt feleségével, a volt igazságügyi miniszter Varga ...
2024-03-28 21:01:25, Hírek, Aktuális Bővebben
Már református értelmiségiek is követelik Balog Zoltán lemondását
Református értelmiségiek, köztük egyetemi tanárok, lelkészek, fordítók és költők, nyílt levélben követelik Balog Zoltán lemondását, komoly visszaélések miatt vádolva őt a...
2024-03-22 12:57:56, Hírek, Aktuális Bővebben

Hozzászólások

Még nem érkezett be hozzászászólás! Legyen ön az első!

Hozzászólás beküldéséhez kérjük lépjen be vagy regisztráljon!
Oldal tetejére
Ezt olvasta már?
Bármilyen előzmény nélkül, mint derült égből a villámcsapás, én is úgy találkoztam először Magyar Péter nevéve...
Bővebben >>