. Ma Emma napja van.
A fáklyák fényével a sötét szándékok ellen
2015-07-03 00:19:23
A fáklyák fényével a sötét szándékok ellen

A fáklyák fényével a sötét szándékok ellen

Az egy héttel korábbi felhívás nyomán, július 1-én, szerdán este kilenckor már fáklyával a kézben várták a rendezvény kezdetét a Csepeli Munkásotthon függetlenségének megőrzéséért tüntető csepeliek.

 

Az indulás előtt versek is elhangoztak. Előbb egy lelkes hölgy adta elő rímekbe szedett gondolatait a munkásotthonról, majd Nagy József, a Csepeli Munkásotthon Alapítvány kuratóriumának elnöke a fáklyás felvonulást útjára indító gondolataival adta meg az esemény hangulatát:

 

– Ez a második demonstráció, melyen a Németh Szilárd által az országgyűlésben benyújtott törvénymódosító javaslat ellen tüntetünk. (Ez a jogszabály a civil szervezetek működését és bírósági nyilvántartását szabályozza.)

 

A csepeliek jól tudják, hogy a Csepeli Munkásotthon Alapítványt 1990-ben tíz csepeli vállalat hozta létre. Sajnos a vállalatok többsége az elmúlt huszonöt évben jogutód nélkül megszűnt, vagy magánosítás során veszítette el alapítói jogát. Jó szívvel gondolunk az egykori alapítókra, akik úgy rendelkeztek, hogy a munkásotthon ingatlanát – apportként – az alapítvány tulajdonába adták. Ez így van ma is!

 

Tehát a munkásotthon ingó, és ingatlan vagyona alapítványi tulajdonban van! El nem idegeníthető, és csakis az alapítványi célt szolgálhatja: ez pedig kulturális tevékenység. Ami azt jelenti, hogy könyvtár-, színház-működtetés, művészeti csoportok, klubok, szakkörök, és civil szervezeti tevékenység.

 

Ezt az ingatlan vagyont az elmúlt évtizedben gazdagítottuk. Tessenek figyelni: két telken, négy épületben, 5400 négyzetméteren, 129 helyiség működik!

 

Nem volt off-shore cég az alapítók között, nem szervezett ki senki semmit! Nem is volt ilyen szándék! Az alapítvány nem támogatott baloldali lapot! Az igazság az, hogy a lap – a Hírkompról van szó – támogatta a mi alapítványunkat, amikor ingyen, díjmentesen közölte kulturális reklámunkat. Ezt szeretném most is nekik megköszönni!

 

A mindenkori kuratórium és a felügyelő bizottság, a kulturális központ vezetői és munkatársai mindig azért dolgoztak, hogy ez a híres ház a csepelieké maradjon!

 

Szeretnénk továbbra is megőrizni az intézményi autonómiát, valamint a kulturális központ szellemiségét is.

A mai megmozdulás ezen értékek megőrzéséért jött létre.

 

A mai fáklyás felvonulással azt kérjük az országgyűlési képviselőktől, hogy ne támogassák a módosító javaslat elfogadását!

A Csepeli Munkásotthon Alapítvány Kuratóriuma által kiadott, és a helyi önkormányzatnak megküldött (és válasz nélkül maradt) állásfoglalásunk szellemében készek vagyunk a tárgyalásra!

 

E gondolatok után Csáky László kapta meg a szólás lehetőségét: ő József Attila Arspoetica című versét adta elő.

 

Ezt követően – rendőri útvonal biztosítással – a fáklyás menet elindult a Táncsics Mihály után, majd a Vermes Miklós (volt Koltói Anna) utcán átvonultak a Kossuth Lajos utcába, s ott haladtak végig a járdán, egészen a Görgey Artúr téren lévő Petőfi-szoborig.

 

 

 

 

 

 

Hosszan húzódott a fáklyás vonulók sora, csendesen, méltóságteljesen haladtak a tüntetők a szakorvosi rendelőintézetig.

 

A Petőfi szobor előtt összegyűlt tömeghez ismét Nagy József szólt, majd Lengyel Géza, a Csepeli Munkásotthon Tamási Lajos Olvasó Munkás Körének vezetője olvasott fel egy Baranyi Ferenc verset.

 

 

 

 

 

 

 

Végül Szabó Szabolcs, Csepel megválasztott országgyűlési képviselője is összefoglalta gondolatait.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

A rendezvény a Himnusz közös eléneklésével ért véget.

 

 

21. kerületi Hírhatár Online

Utoljára frissítve: 2015-07-03 01:32:43

További híreink
Balog Zoltánt saját hittársai jelentették fel a zsinati bíróságon
A Magyarországi Református Egyház tíz tagja feljelenti Balog Zoltán püspököt a zsinati bíróságon – tudta meg az RTL Híradó Vargha Anikó egykori kántortól.
2024-04-18 17:49:43, Hírek, Aktuális Bővebben
Magyar Péter a Varga Judit-interjúról
Épp csak a kegyelmi botrányról és a kormánytagokat érintő korrupciós bűnügyről nem volt szó – reagált Magyar Péter a volt feleségével, a volt igazságügyi miniszter Varga ...
2024-03-28 21:01:25, Hírek, Aktuális Bővebben
Már református értelmiségiek is követelik Balog Zoltán lemondását
Református értelmiségiek, köztük egyetemi tanárok, lelkészek, fordítók és költők, nyílt levélben követelik Balog Zoltán lemondását, komoly visszaélések miatt vádolva őt a...
2024-03-22 12:57:56, Hírek, Aktuális Bővebben

Hozzászólások

Még nem érkezett be hozzászászólás! Legyen ön az első!

Hozzászólás beküldéséhez kérjük lépjen be vagy regisztráljon!
Oldal tetejére
Ezt olvasta már?
Egy őrbottyáni földtulajdonos több mint kétmilliárd forintos kártalanítást követel, miután tervei szerint term...
Bővebben >>