. Ma Auguszta napja van.
9:9=21
2019-10-20 18:13:00
9:9=21

9:9=21

A múlt vasárnapi helyhatósági választások érdekes eredményt hoztak Csepelen. Ugyan a polgármesterséget a Fidesz nyerte, de ezzel párhuzamosan nem volt képes többséget szerezni a képviselő-testületben.

 

A csepeli nép arra szavazott, hogy a Fidesznek, és az ellenzéknek kiegyenlített viszonyrendszerben kell vezetnie a kerületet. A választások eredményeként egyik politikai erő sem szerezte meg a többséget.

 

A képviselő-testületben kilenc fővel rendelkezik a Fidesz, és kilenc fő nem fideszes áll velük szemben. A szkeptikusok azt hangoztatják, hogy a Fidesz a politikailag megosztott ellenzéki társaság tagjai közül könnyen „megvesz” egyet (vagy többet). Erre voltak is kezdeményezések, de ez idáig sikertelenül.

 

Minden ellenzéki számára ugyanis világos, hogy egy ilyen magatartás, - az illetőnek személy szerint, a pártjának meg politikailag - a véget jelentené. Tehát még akkor is, ha kecsegtető az ajánlat, ennek elfogadása óriási kockázatokkal járna. Ez olyan erőt jelent a nem fideszes együttműködésben, ami hosszú távú kohéziót is létrehozhat az ellenzékben.

 

A mostani helyzetben előterjesztést elfogadni, csak a Fidesz szavazatokkal nem lehet. A politizálás tehát az elmúlt kilenc év gyakorlatától eltérően a Fidesz frakció zártkörű belső klikkjéből, kötelező módon a testület nyilvánossága elé kerül. Megszűnik, annak a lehetősége, hogy a testületi üléseken unottan üldögélő fideszesek, hozzászólások, és érvelések nélkül leszavaztak minden ellenzéki kezdeményezést. Nem tud a rendkívüli ülések hazugsága mögé bújva, a helyszíni kiosztású anyagokkal elvakítva, orránál fogva vezetni senkit a polgármester, mert csak olyan SZMSZ elfogadására van lehetőség, ahol ennek előfordulása kizárt.

 

Ha megmarad a mostani állapot, mindenkinek dolgoznia kell. És a munka nem abból fog csupán állni, hogy elmennek a fideszes urak, és hölgyek a képviselő-testületi ülésre, és fél óra alatt lezavarnak vagy ötven napirendet. Ezután figyelni, elemezni, meggyőzni, érdekeket ütköztetni kell. Meg kell keresni az elfogadható kompromisszumot, mert egyébként esélye sincs az előterjesztés elfogadásának. Sokkal nehezebb lesz ezt megtanulnia a fideszeseknek, mint az ellenzékieknek.

 

Azért, mert a fideszesek 2010 óta egy burokban éltek! Szinte gondolkodás nélkül, Németh Szilárd utasításai szerint szavaztak. Egy ilyen helyzetből kilépni, és az új demokratikus viselkedésmódot elsajátítani sokkal nehezebb, mint újként felkészülni a testületi munkára. Ezentúl lehetetlenné válik magas beosztásokba hozzá nem értő, szakmai és etikai eltiltással sújtott, megfelelő iskolai végzettség nélkül csókosokat ültetni. Nem lehet a Munkásotthont, és a Csepel SC-t elvonásokkal keserves kínhalálra kárhoztatni. És nem lehet a közpénzen kiadott sajtótermékben egyoldalú álláspontokat képviselni, hazug rágalomhadjáratot viselni. Ehhez a szükséges többség a testületben ezen túl nem szerezhető meg.

 

Konzultálni, és egyeztetni kell!

 

Lehet szeretni, vagy nem szeretni az október 13-i választási eredményeket, de tudomásul nem venni, nem lehet! Mindegyik politikai oldalnak figyelemmel kell lennie arra, hogy a választók akaratát érvényre juttassák. Ha, a két kiegyenlített politikai csoportosulásban a régi sebeket, sérelmeket teszik a cselekedeteik fókuszába, biztos a bukás!

 

Meg kell tanulni szóba állni egymással. Ha mindenki, csak a maga érdekei szerint cselekszik, és nem érvel, és enged, akkor nincs előrelépés. Beszélgetni, vitatkozni, érteni, és megértetni kell. Az állampolgárok egészének képviseletére lesz szükség, mert már kevés csak a Fidesz! Nem csak a magunk igazát kell figyelni, hanem a másik érveire is érzékenynek kell lenni.

 

Az önkormányzati választáson együttműködésre kényszerítette a politikai ellenfeleket a lakosság. Ennek formáit megtalálni, nem csak lehetősége, hanem kutya kötelessége minden politikai szereplőnek. Ez nem az elvek feladását, de a rugalmas elmozdulás lehetőségének, és a kompromisszum-keresés felesőségének kötelességét rója minden szereplőre.

 

Jelenleg úgy látszik, hogy ebben is az ellenzék van jobb helyzetben. A kerületet korábban vezetők indulatai a vereség hatására felülmúlják realitásérzéküket. Nem látni, hallani, hogy megváltoztatták volna a hangnemet. Egyeseknél még tovább forog a választás előtt lejárt lemez, és ordít a kirekesztés, és igazságtalanság.

 

Pedig előbb, vagy utóbb, - itt is, meg ott is - rá kell, hogy jöjjenek: egyedül nem megy!

 

2019-10-20. HGy.

 

Forrás: facebook.com

További híreink
Munka vagy ellehetetlenítés?!
"Az elmúlt napon a Momentumos ellenzéki képviselőtársam Dukán András Ferenc facebook hivatalos oldalán közzétett egy bejegyzést, miszerint konzekvensen együtt szavaztam a...
2019-11-13 21:23:29, Hírek, Vélemény Bővebben
Botrányosan rossz közlekedési kapcsolatok...
Horváth Gyula önkormányzati képviselő a reménybeli atlétikai fejlesztések kapcsán foglalta össze gondolatait közösségi oldalán.
2019-11-13 21:11:19, Hírek, Vélemény Bővebben
Csepel - a Buckai Szövetség nézőpontjából...
Egy DK-s és egy Momentumos vélemény után most újabb nézőpontból szemlélhetjük meg a november 6-ai csepeli képviselő-testületi ülést... Volt-e valós szándéka az ellenzé...
2019-11-08 15:31:51, Hírek, Vélemény Bővebben

Hozzászólások

Még nem érkezett be hozzászászólás! Legyen ön az első!

Hozzászólás beküldéséhez kérjük lépjen be vagy regisztráljon!
Oldal tetejére
Ezt olvasta már?
250 ezer szavazót veszíthetett eddig a Fidesz a kegyelmi botrány miatt – derült ki a 21 Kutatóközpont friss, r...
Bővebben >>